Archív heti horoszkóp

Ezen az oldalon a régebbi heti horoszkópokat olvashatod 

Fordított sorrendben  találod meg az egyes heteket: a legrégebbi van legalul, a múlt heti pedig legfelül


8. hét 2012. 02.20-26.

Általános
Visszatekintés
Ezen a héten három, kifejezetten politikai tartalmú, többnyire magyar jelenséget említek meg a konstellációk tükrében. Az éhségmenet Pestre érkezik február 13-án és demonstrál illetve átadják (átadnák) a hírhedt 47.000.- Ft összeget a Parlamentben. Február 15-én egyetemisták tüntetnek és „foglalnak el” egyetemi épületet, s végül 16-án az Európai Parlament elmarasztalja a magyar kormány intézkedéseit „a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben".

Mindhárom kiemelt jelenségnek az előzményei jóval régebbre nyúlnak vissza, csak most érték el egyik csúcspontjukat a következmények. Az éhségmenet összefüggésbe hozható a Jupiter-Plútó kapcsolódással is (lásd alább a megismételt értelmezését), de a retrográd Marssal is. Az utóbbinál a Szűz jegy révén a munka és mellesleg a kenyér direkt kapcsolódást mutat. A kenyér úgy, hogy az életmódbeli dolgok nagyrészt ehhez a jegyhez (és a vele analógiás 6. házhoz) tartoznak, így a táplálkozás illetve az éhség is. A XX. század első felének cseppet sem békés megmozdulásaiban volt jelszó a „munkát, kenyeret”, vagyis a Mars – mint ugyancsak cseppet sem békés bolygó – hatókörébe tartozik, hogy ismét előkerült.

A másik két (három) esemény részben a Jupiter-Plútó fényszöggel, másrészt azonban a retrográd Szaturnusszal függ össze. A Jupiter mint igazságtétel, törvénykezés bolygója, az egyetemistáknál pedig a felsőfokú (vagy/és autodidakta módon végzett) tanulmányok egyik mutatója szerepel itt, a Plútó pedig a dimenziók révén. A Szaturnusz a Mérlegben retrográd, a Mérleg is az igazságtétel, kiegyenlítés jegye. A Szaturnusz hátráló mozgásában pedig nemcsak folyamatosan vizsgáztat (mint mindig), hanem ilyenkor „kér számon” olyan dolgokat, amelyeket meg kellett (volna) oldani. A régebbi folyamatok következményeivel szembesül ekkor az ember – szervezet, jelen esetben például egy kormány vagy az Európai Parlament, s némely esetben pótvizsgaként is felfogható az, hogy visszatérünk egy már érintett ponthoz.

Nemcsak a Szaturnusznak, hanem a három transzcendens bolygónak is van hasonló funkciója. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden esetben ugyanazon folyamat három állomásánál találja magát az ember – amikor direkt, retrográd, majd megint direkt irányban érintkezik bizonyos érzékeny pontokkal a Szaturnusz vagy az igazán lassú bolygók. A jellege és nyilván az alapjelentése mindegyik motívumnak azonos vagy analóg, de felhívhatják a figyelmet az aktuális teendőkre más és más eseményekkel. Az esetek egy – és nem kis – részében viszont ugyanazon vezérfonal mentén történnek a dolgok, oksági összefüggésben. Kezdeményezek valamit, amikor direkt például a Szaturnusz, amikor visszafelé odaér, ahol az indikáció idején volt, akkor jönnek a következmények. Majd pedig amikor direktben ismét átvonul ugyanott, akkor oldódik meg, vagy hagyhatjuk el a problémát. Vagy: miután másodjára sikeres utóvizsgát tettünk, a harmadik átvonulás már egy új feladatot jelölhet.


GPS - előretekintés

Mint majdnem mindig, a hosszú és áthúzódó tendenciákkal kezdünk:
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját, hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez tehát a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan, 2011. december közepe óta a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk 2011. március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Február elejétől csaknem kereken két hónapig érvényesül a Jupiter előnyös kapcsolódása (trigonja) a Plútóval. Nekünk, mint jupiteri (Nyilas) népnek, különösen fontos, s abban az időben még inkább, amikor a Plútó igen aktív a „születési horoszkóphoz” viszonyítva (lásd az éves előrejelzés végén az erre vonatkozó dátumokat és asztrológiai jelenségeket).

A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál – a szextilt kivéve – bármelyik fényszögnél jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hinne ilyenkor az ember (szervezet, alakulat) a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Mellesleg: nemritkán nem is alaptalanul, mert hiszen olyan a konstelláció. A puszta hit azonban önmagában korántsem elég, sőt kifejezetten hátrányos akkor, ha az illető egyén vagy szervezet eredendően másfajta energiák hordozója. Könnyen becsaphatja magát és másokat a túlzott bizakodással (magabízással), s amint elmúlik a fényszög, kihuny a parázs és semmivé foszlik a lendület, teremtőerő és akarat.

Emellett lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Ritkán tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre. A Jupiter kényelmességét mindenesetre elsöpri a Plútó és nagy aktivitás tapasztalható, közte az öncélú aktivitás is.

Tény, hogy ha egyéb szerencsés körülmények is összetalálkoznak és a vizsgált helyzet, szervezet, alakulat eredendően is elég erős, igen nagy sikerek könyvelhetők el, amelyek jól végzett munka eredményeként adódnak. Más verzióban viszont kimerülhet az alaptalan tervekben, követelődzésben, az élettel, bizonyos csoportokkal, valamilyen entitással szemben támasztott elvárásokkal.

A diplomatikus erőszakot is figyelembe kell venni, méghozzá nagy hangsúllyal. A kombináció egészen kardinális jellegűvé válik, jóllehet a bolygóknak semmi közük az úgynevezett kardinális jegyekhez. Nehezen levezethető energia-túltengés szintén feltételezhető.”


A Mars retrográd a Szűzben január 24-től április 14-ig. (Kb. kétévente retrográd egyébként. Ami pedig a jelenséget illeti, a Fogalomtárban a retrograditás címszóból kiindulva több információt nyerhetsz.) „Ennek során néhány jelentősebb kapcsolódása lesz a szokottnál jóval hosszabb ideig, ami megint a kevésbé kellemes kategóriába tartozik, hiszen a Marsnál mindig – még a harmonikusnak minősülő fényszögeinél is – kell számítani ha nem is direkt agresszióra, de fokozott aktivitásra, a Szűzben igen éles és bátor kritikára, amely nem számol a következményekkel és könnyen kontrollálhatatlanná váló idegi terhelésre.” (Az idézet az éves előrejelzésemből származik.) Egészségi vonatkozásai is előtérbe kerülhetnek, méghozzá tömeges megnyilvánulással. A Szűzhöz tartoznak a kezek és a belek. A Mars gyulladások és balesetek jelölője. A kombináció egyszerű: ízületi gyulladások, emésztési, lobos jellegű panaszok, sérülések. A Mars retrográd és viszonylag lassú haladása során többször és hosszabb ideig kapcsolódik majd más égitestekhez. Ez mindig különleges jelenségnek számít és majd a megfelelő időbeli realizálódásuknál fogok részletesebben is beszélni róla.

A rövidebb tendenciákból kettő jön át mostani hetünkre: február 19-én volt pontos a Nap-Neptun együttállás. „A Nap a világosság, a Neptun a homály, kettejük intenzív találkozása e két fő princípium keveredését mutatja. Ilyenkor is nagy eséllyel kerülnek napvilágra (!) titkolt vagy zavaros dolgok. Nagyon jó jelentéstartalma a mély megértés, felismerések. Kellemetlenebb része a gyanakvás, bizalmatlanság és azok a rossz érzések, amelyek ennek nyomán keletkeznek.”

Végül a Merkur is 19-én érte el a Holdcsomó kvadrátját, „amivel ….megkérdőjelezheti mindazt, amire az ember azt gondolná, hogy megértett, rájött, megtudott. Szkepticizmus mindenesetre együtt járhat vele.”

Új áramlatból most mindössze kettőt tudok említeni. Február 23-án a Merkur-Mars szembenállás kulminál, s az egész hét folyamán érződik. Fokozott idegfeszültség és verbális aktivitás röviden az értelmezése. Elhamarkodott döntések, s azok nyomán ugyancsak elhamarkodott cselekvés, a megfelelő következményekkel, s a mindezek mellett történő konok kitartással – legalábbis egy darabig. Megváltozott álláspont, belső bizonytalanság, annál nagyobb külső határozottsággal leplezve. Kommunikációs, közlekedési konfliktusok, nehézségek és hátráltatás.

Február 25-én van a csúcsa egy csupán pár napra érvényes, Nap szextil Jupiter tendenciának. Tolerancia, igazságosság, méltányosság, nagyvonalúság amikre utal, s nemcsak az sajnálatos, hogy két- három napnál tovább nem terjed a hatóköre, hanem az is, hogy igazi tartalmai akkor jönnek ki, ha rásegítenek kissé, „magától” nem tud teljes keresztmetszetében hatni.

Nos, ezek után lássuk, mit mondanak a planéták a 12 típusnak?

KOS
A hét elején még lehet, hogy ki akar bújni a bőréből és halálra bosszantják az akaratán és hatáskörén kívüli események. A hét második felére azonban megnyugodhat, mert nemcsak a frusztráló tényezők maradnak el, hanem működésének kézzelfogható, erkölcsi és anyagi eredménye is beérik.


BIKA
Munkájával, főnökével, a hatalommal vagy: édesanyjával, saját szülői szerepével vagy egyszerűen csak az önérvényesítéssel gyűlik meg a baja, szerencsére csak rövid időre. Hamarosan rájön, hogy tulajdonképpen saját tükörképével szembesült, és hasznosítani tudja a megtapasztalt dolgokat.


IKREK
Ne ragadtassa el magát, ha úgy tűnik: terveit nem támogatja az Univerzum. Meg tudja találni a módját annak, hogy mégis elérje amit nagyon szeretne. Hivatásában, önérvényesítésével továbbra is ütemesen halad előre és ebből a szempontból még csak az út elején tart, számos meglepetés várja még.


RÁK
Hivatásával és hosszú távú terveivel kapcsolatban a hét első napjaiban néhány konfliktushelyzetet kénytelen elviselni, de ha jól veszi az akadályokat, akkor szinte heg nélkül gyógyulhatnak saját és mások „sebei”. Már a hét végén is sokkal jobban érezheti magát és lazíthat egy kicsit.


OROSZLÁN
Hiába húzza fel magát azon, hogy mások nem tartják be amiben megállapodtak, nem sokra megy vele. Célszerűbb átgondolni: hogyan tud legközelebb nem óvatosabb, hanem realistább lenni. A hozzáállás változása azonnali eredményt hozhat: rögtön javul közérzetén kívül munkájának az eredménye is.


SZŰZ
Megint nagy belső késztetést érez arra, hogy megnyilvánítsa véleményét, de sikerül viszonylag mérsékelnie magát, ami igen tanácsos. Külföldi kapcsolatai, utazása vagy tanulmányai, esetleg politikai jelenségek miatt is bosszankodik, pedig a hét második részére semmi baja nem lesz már ezekkel.


MÉRLEG
Amit elveszít a réven, megnyeri a vámon. Anyagi ügyei miatt feleslegesen aggodalmaskodik. Nagyjából ez vonatkozik otthoni, családi kérdéseire is, amibe belevehetjük a párkapcsolatot is. Az utóbbiban pont a család miatt támadhat futó konfliktus, egyenetlenség, de gyorsan megoldható a probléma.


SKORPIÓ
Ha főnök, akkor beosztottjainak jobb lenne néhány napra eltűnni látóköréből. De az is megoldás, ha nem rajtuk tölti ki mérgét. Közlekedéssel és kommunikációval meggyűlhet a baja, és még családi ügyei is megborulhatnak átmenetileg. Higgye el, a hét utolsó napjaira minden megoldódik.


NYILAS
Adminisztratív vagy kommunikációs kellemetlenség veszi el átmenetileg jókedvét, na meg az is, hogy picit csúszik bevételeinek realizálódása. Sokat nem búslakodik mindezen, s nemcsak azért, mert Nyilas, hanem azért sem, mert kiderül: nincs is miért, ahogy a Skorpiónál, itt is minden megoldódik.


BAK
Elképesztő mennyiségű és minőségű energiát fektet be tanulásba, vagy kommunikációba, ha vállalkozó akkor abba illetve gyerekeivel kapcsolatos dolgokba. A családi, otthoni (ingatlannal kapcsolatos) ügyei ugyan rövid időre elvonják idejét (és türelmét), de gyorsan túllép ezen.


VÍZÖNTŐ
Hangulata nem valami fényes a hét első pár napján, aminek lehetnek családi, otthoni okai valamint az, hogy ismerősei, szomszédjai közül többen megkeresik, mint szeretné. Meg kell tanulnia kezelni az ilyen helyzeteket, erre kitűnően alkalmas ez a széria. Mivel gyorsan tanul, hamar túllendül rajta.

HALAK
A típusnak igazán nem erőssége a reális önismeret nyomán táplált egészséges önbizalom. Most sem fog ez túltengeni, de olyan megerősítéseket kap a külvilágból, amelyek nyomán kivételesen elégedett lehet önmagával. A hét második részében különösen jól tud majd egyensúlyozni.


7. hét 2012. február 13-19.

 Általános

Visszatekintés

A legszebb esemény a mi szempontunkból február 6-án történt, amikor két Hummerrel rámentek a Balaton jegére, ami természetesen beszakadt. Az eseményből 1-2 órán belül internetes mém lett. Külön tanulmányt érdemelne asztrológiai szempontból az egész, persze itt csak érinteni tudjuk főbb pontjait. Az előző heti előrejelzésből idézek: A „Jupiter … Plútó … kapcsolódásánál … jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hinne ilyenkor az ember (szervezet, alakulat) a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. … Emellett lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust,  … Ritkán tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre. A Jupiter kényelmességét mindenesetre elsöpri a Plútó és nagy aktivitás tapasztalható, közte az öncélú aktivitás is.”

Nos, a Hummerek tulajdonosai gyönyörűen megtestesítették ezt a tartalmat. Ráadásul a Jupiter az „úri sportok” jelölője is, ez igazán minősíthető ekként.

A Jupiter korláttalan, a Plútó a dimenziók bolygója. Pillanatok alatt tömegeket ihletett meg a szituáció, iszonyú mennyiségű video, kép, karikatúra, photoshop, vicc született és terjedt, mint internetes mém. Ráadásul – a jupiteri szellemiség és autodidakta jellegű képzés értelmében – ismeretterjesztő funkciót is betöltöttek- töltenek ezek a megjelenések, mert aki még nem tudta eddig, hogy mi a mém, az most rákérdez és (jól- rosszul) megtudja.

Ha jól emlékszem, ilyen sebességgel ilyen népszerűségre a bikicsunáj tett szert utoljára 2010. május elején, amikor egyébként Merkur-Plútó trigon volt éppen. Azt azonban nem lehetett ennyire színesen kiaknázni.  Esetleg még a sün mérhető hozzá, ami 2009. március 15-i keltezésű. Akkor csak egy – egyébként a fegyveres testületekre is utaló – Mars (közeledő és kissé még tág) szextil Plútó volt, de a március 15-i konstellációk egyébként is zavarba ejtők, valami másnak is kell lennie annál a napnál eredetileg, amitől legalább két évezrede hangsúlyosan vissza- visszatér.

Szintén február 6-án tartott Orbán évértékelőt, aznap volt pontos a Nap együttáll Merkur, úgy is mint kommunikációs aktivitás mutatója.

Ne maradjon el azért a közlekedésben adódó újabb jelenség sem: 7-én kisiklik a változatosság kedvéért a 41 villamos.

Február 9. Brüsszelben meghallgatás folyik többek között a magyar médiatörvényről. Navracsics feltűnést kelt abban a körben kissé szokatlan modorával, mivel összevitatkozik Neelie Kroes digitális és médiaügyekkel foglalkozó uniós biztossal. Túl a Jupiter-Plútó trigonon, aminek ehhez is van köze, másnap pontos a Vénusz együttállása az Uránusszal, melynek jellemzéséből szintén idézek: „Sokaknál tapasztalható lesz olyan magatartás, ami szemmel láthatóan nem számol semmiféle következménnyel, hanem szabadon kiél bizonyos megnyilvánulásokat”. (A történelmi hűség kedvéért így fejeződik be a mondat: „amelyekre egyébként „józanul” nem hajlamos.” de ez nem hozható analógiába a történtekkel, tekintve, hogy Navracsics kommunikációjára nem éppen a visszafogott elegancia jellemző.) A Vénusz szereplésével Neelie Kroes női mivolta is hangsúlyt kap asztrológiai szempontból.



GPS – Előretekintés

Bizonyára unalmas, de nem haszontalan a hosszú folyamatok állandó ismétlése:
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját, hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan, 2011. december közepe óta a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk 2011. március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Február elejétől csaknem kereken két hónapig érvényesül a Jupiter előnyös kapcsolódása (trigonja) a Plútóval. Nekünk, mint jupiteri (Nyilas) népnek, különösen fontos, s abban az időben még inkább, amikor a Plútó igen aktív a „születési horoszkóphoz” viszonyítva (lásd az éves előrejelzés végén az erre vonatkozó dátumokat és asztrológiai jelenségeket).

A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál – a szextilt kivéve – bármelyik fényszögnél jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hinne ilyenkor az ember (szervezet, alakulat) a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Mellesleg: nemritkán nem is alaptalanul, mert hiszen olyan a konstelláció. A puszta hit azonban önmagában korántsem elég, sőt kifejezetten hátrányos akkor, ha az illető egyén vagy szervezet eredendően másfajta energiák hordozója. Könnyen becsaphatja magát és másokat a túlzott bizakodással (magabízással), s amint elmúlik a fényszög, kihuny a parázs és semmivé foszlik a lendület, teremtőerő és akarat.

Emellett lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Ritkán tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre. A Jupiter kényelmességét mindenesetre elsöpri a Plútó és nagy aktivitás tapasztalható, közte az öncélú aktivitás is.

Tény, hogy ha egyéb szerencsés körülmények is összetalálkoznak és a vizsgált helyzet, szervezet, alakulat eredendően is elég erős, igen nagy sikerek könyvelhetők el, amelyek jól végzett munka eredményeként adódnak. Más verzióban viszont kimerülhet az alaptalan tervekben, követelődzésben, az élettel, bizonyos csoportokkal, valamilyen entitással szemben támasztott elvárásokkal.

A diplomatikus erőszakot is figyelembe kell venni, méghozzá nagy hangsúllyal. A kombináció egészen kardinális jellegűvé válik, jóllehet a bolygóknak semmi közük az úgynevezett kardinális jegyekhez. Nehezen levezethető energia-túltengés szintén feltételezhető.”


A Mars retrográd a Szűzben január 24-től április 14-ig. (Kb. kétévente retrográd egyébként. Ami pedig a jelenséget illeti, a Fogalomtárban a retrograditás címszóból kiindulva több információt nyerhetsz.) „Ennek során néhány jelentősebb kapcsolódása lesz a szokottnál jóval hosszabb ideig, ami megint a kevésbé kellemes kategóriába tartozik, hiszen a Marsnál mindig – még a harmonikusnak minősülő fényszögeinél is – kell számítani ha nem is direkt agresszióra, de fokozott aktivitásra, a Szűzben igen éles és bátor kritikára, amely nem számol a következményekkel és könnyen kontrollálhatatlanná váló idegi terhelésre.” (Az idézet az éves előrejelzésemből származik.) Egészségi vonatkozásai is előtérbe kerülhetnek, méghozzá tömeges megnyilvánulással. A Szűzhöz tartoznak a kezek és a belek. A Mars gyulladások és balesetek jelölője. A kombináció egyszerű: ízületi gyulladások, emésztési, lobos jellegű panaszok, sérülések. A Mars retrográd és viszonylag lassú haladása során többször és hosszabb ideig kapcsolódik majd más égitestekhez. Ez mindig különleges jelenségnek számít és majd a megfelelő időbeli realizálódásuknál fogok részletesebben is beszélni róla.


A rövid folyamatokból is van egy-két áthúzódó: A Vénusz az Uránusszal állt együtt a múlt héten, de még egy-két napig a most tárgyal időszakban is lehet érezni. „Hirtelen fordulatok következhetnek be általa többek között az emberi kapcsolatokban, váratlan szakítás vagy épp ellenkezőleg: új kapcsolat, vagy régebbi (például baráti) megváltozása gyors váltással. Sokaknál tapasztalható lesz olyan magatartás, ami szemmel láthatóan nem számol semmiféle következménnyel, hanem szabadon kiél bizonyos megnyilvánulásokat, amelyekre egyébként „józanul” nem hajlamos.”

A Szaturnusszal előnyös fényszögbe (trigonba) állt be a Merkur, 13-i kulminálással. Ez a hét utolsó pár napján érződik és – szemben a Merkur-Neptun együttállás jellemzőivel – célirányosságra törekvést, józanságot, praktikus szempontok figyelembe vételét, emiatt hatékony intézkedéseket és összeszedettséget mutat.

Az imént hivatkozott Merkur-Neptun együttállás is érződött már a múlt héten. 14-én, jegyváltása után lesz pontos. Most ennek is megnő kissé a jelentősége, hiszen első alkalom lesz a mi életünkben, hogy a ráció bolygója összekapcsolódik saját jegyében a megfoghatatlan, irracionális dolgok jelölőjével, a tiszta logika a kaosszal, a józanság az idealizálással, a lépésről- lépésre történő megismerésre törekvés az intuícióval. Ki-ki vérmérséklete és nem utolsó sorban saját Merkurja és Neptunja állásai szerint éli majd meg személyes napjaiban ezt a konstellációt. Általánosságban azért zömmel kaotikus állapotokra lehet gondolni inkább, mellébeszélések tömkelegére, zavaros ügyek elkezdődésére és régebbiek napfényre kerülésére.

Szintén 14-én jegyet vált a Merkur (mint már utaltam rá a Neptunnal együttállás kapcvsán). A Halakban kissé intuitívebb, kevésbé racionális mint például a megelőző Vízöntőben.

Február 15-i csúcsponttal a Vénusz (öt- hat napra) kvadrátba kerül a Plútóval. Ez a kellemetlen fényszög utal intoleranciára, a kapcsolatokban jelentkező zökkenőkre, konfliktusokra és szélsőséges esetekben akár szakításokra is magán- és nem magán-viszonyokban egyaránt.

Február 16-án némi enyhítést jelent a Merkur előnyös (szextil) aspektusa a Jupiterrel, sajnos igen rövid időre, 2-3 napra.

Nem várhatunk sokat a 17-i csúcspontú Vénusz trigon felszálló Holdcsomótól sem, annál inkább, mert a reinkarnációs előzményekre történő utalás elég kevés embert dob fel annyira, hogy annak érzékelhető tömeghatása lenne.

18-án a Nap a Szaturnusszal képez előnyös (trigon) fényszöget. Fegyelmezettség, önmérséklet, célirányosság, határozottság a főbb tartalmai.

Ugyancsak 18-án kulminál a Merkur két-háromnapos szextilje a Plútóval, melynek hatása elég kétes, hiszen éppúgy felfokozza és merésszé teszi a kommunikációt, mint mostanában több más asztrológiai jelenség is.

Február 19-én pontos a Nap-Neptun együttállás, mely a hét harmadik napjától már biztosan érződik. A Nap a világosság, a Neptun a homály, kettejük intenzív találkozása e két fő princípium keveredését mutatja. Ilyenkor is nagy eséllyel kerülnek napvilágra (!) titkolt vagy zavaros dolgok. Nagyon jó jelentéstartalma a mély megértés, felismerések. Kellemetlenebb része a gyanakvás, bizalmatlanság és azok a rossz érzések, amelyek ennek nyomán keletkeznek.

Végül a Merkur is 19-én éri el a Holdcsomó kvadrátját, amivel ha le nem is nullázza a Vénusz (17-i) előnyös Holdcsomó kapcsolatát, de megkérdőjelezheti mindazt, amire az ember azt gondolná, hogy megértett, rájött, megtudott. Szkepticizmus mindenesetre együtt járhat vele.


A 12 jegyre nézve hogyan látom a következő hét tendenciáit?

KOS
Próbáljon meg kevésbé kapkodni, mint amennyire szíve szerint tenné. Minden újabb átgondolatlan akció picit messzebb viszi céljától. Anyagi ügyeinek rendeződésére is várni kénytelen, hiába veti be energiáit teljes gőzzel. Nagy próbatétel a türelem tanulása ezekben a hetekben!



BIKA
Kapcsolatrendszerének változásával van legjobban elfoglalva, s nem egészen érti, hogy miért tűnik ez nehezebbnek, mint máskor. Emellett azért gondot fordít szellemi fejlődésére is akár direkt, akár indirekt módon. Meglepő új terveket ápol, amelyek lehet, hogy irreálisnak tűnnek, mégis megvalósíthatók.


IKREK
Továbbra is az egyik leghangsúlyosabb életterület a hivatás, önérvényesítés- érvényesülés. Ebbe fektet sok energiát, s nem eredménytelenül. Társulásos viszonyokból profitálhat, persze ezt sem kapja ingyen. A hét második felében kissé elmegy a kedve mindentől, de szerencsére gyorsan regenerálódik.


RÁK
Ha most kezd új párkapcsolatba, jó ha nem számít gyors sikerre, különösen ha eddigi tapasztalatai miatt a szokottnál is óvatosabban halad. Valószínű azonban, hogy révbe ér. Tanulásra, külföldi kapcsolatok ápolására, utazásra vagy ezek előkészítésére igen alkalmas a mostani időszak.


OROSZLÁN
Önérvényesítésében furcsa, sorsszerűnek tűnő akadályok gátolják, holott eget-földet megmozgat az érdekében. A zajló események nyomán felbukkannak olyan gyerekkori emlékek, mikor utoljára érezte magát kiszolgáltatottnak. Nagy és fontos felismerésekre adhat alkalmat ez a visszatekintés.


SZŰZ
Sok válasz-kritika érte a közelmúltban gyakorolt éles kommunikációja miatt, ezért visszavesz belőle jócskán, bármilyen erőfeszítésébe is kerül. Azonnal tapasztalhatja, hogy milyen jót tesz ez kapcsolatainak, azon belül társ- vagy gyerekeivel fenntartott kapcsolatának. Kreativitása is jelentősen növekszik.


MÉRLEG
A legszívesebben minden mással foglalkozna most, mint az egyébként oly fontos párkapcsolattal. Elege lett az állandó alkalmazkodásból, meglepő erővel vágyik valami függetlenségre. Megpróbálja lekötni magát otthoni, családi és munkaügyekkel. Ez többé- kevésbé sikerül is.


SKORPIÓ
E típusnak viszont a munkából van elege, vagy munkatársaiból, esetleg egészségi kérdésekből. Máskor nincs baja a kötelezettségekkel sem, most azonban fel- fellázad ellenük. Még párkapcsolatára is kiterjeszti ezt, ha úgy érzi: ott is gúzsba akarják kötni. Szerencsére ez gyorsan elmúlik.


NYILAS
Viszonylag jól mennek anyagi ügyei. Jól tenné, ha – szokása ellenére – tartalékokról is gondoskodna, mert hamarosan rosszabb idők járnak majd bármilyen szerencsés legyen úgy általában. Családjával, otthonával vagy ingatlan ügyekkel van elfoglalva, egyre jobb eredményekkel.


BAK
A hét második részében anyagi kellemetlenségei támadhatnak, nem várt vagy vártnál nagyobb mérvű kiadások formájában. Ha ezen kívül családja vagy élőhelyének környezete nem bosszantaná, egészen jónak érezné a világot, mert most úgy tűnik, minden nagyon jó alakul, persze erőfeszítései következtében.


VÍZÖNTŐ
A modern technikával vívott egyenlőtlen küzdelem folytatódik, jobb ha beletörődik, és nem próbálja meghaladni korlátait. Hivatásába, önérvényesítésébe rengeteg energiát fektet, aminek eredményét nem látja rögtön. A világért se hagyja abba, ne forduljon vissza, haladjon tovább – meglesz a gyümölcse!


HALAK
Csak elsőre furcsán, hogy míg a Neptun az egyetemes szeretetre buzdítja, addig fellázad függetlenségének elvesztése miatt. Ez csak a hatás- ellenhatás törvénye. Jól teszi, ha az indulatai helyett a szívére hallgat. Bátran tervezzen akkor is, ha átmenetileg irreálisnak tűnnek elképzelései.





6. hét 2012. 02.06-12.

Általános

Visszapillantás
A legmarkánsabb műsort változatlanul a retrográd Mars adja, néha mellécsatlakozó egyéb körülményekkel. A Szűz a munka, szolgálat jegye, így nem csoda, hogy sztrájkokkal kezdődött illetve folytatódott a hét. Az olasz fuvarozók után január 30-án Brüsszelben általános sztrájk volt. Iskolák, posták (mindkettő merkuri jellegű), tűzoltók, rendőrök (a szolgálaton túl fegyveres illetve kötött rendű szerezetek tagjai, ami viszont a Marshoz tartozik), az egészségügy (Merkur és Mars, valamint Szűz egyaránt) na és a forgalomban dolgozók tartottak munkabeszüntetést.

Itthon a fővárosban ugyancsak január 30-án hol a 2. hol a 3. metróvonalon álltak le átmenetileg a szerelvények, mert valami miatt füstölést észleltek mindkettőnél! (Mars = tűz, föld jegyben csak a füstje)..

Január 31-én a villamosok álltak le. Reggel az (egyébként még csak nem is azonos környéken közlekedő, ám igen forgalmas) 1 és 2 vonalán jártak pótlóbuszok hosszabb ideig.

Február 1-én kezdünk átváltani a vicc kategóriába: kisiklik a 3. villamos. Figyelem! A Szűz precizitása és szisztematikussága milyen szépen látszik: előző nap egyes, kettes, most a hármas.

Február 3-án felborul a rend, mert a 24, 28, 62 és 47, 49-es villamosok nem indulnak el reggel illetve módosított pályán közlekedik némelyik bizonyos szakaszon. Ferihegyen ezer körüli ember várakozik, akik nem tudják: utaznak-e vagy sem – a MALÉV halála.

Közben már Európa-szerte akadozik a közlekedés a másutt már beállt havazás, hideg és járulékos jelenségei miatt. Itthon még csak hatalmas propaganda hadjárat a hideg és várható havazás miatt. Ehhez a (Halak) Vénusz oppozíció Mars is hozzájárul (február 1-én pontos, de egész héten érvényesül). Ahhoz még inkább, hogy a magyar ellenzéki pártok és más alakulatok visszafordulnak az egymás felé megtett lépéseikből és ismét békétlenkedés, kritika, kategorikus kijelentések rombolják az összefogás zsenge kezdeményét. (LMP kongresszus, újból kijelentik, hogy nem működnek együtt mással, a 4k nyilvánosan kritizálja az Egymillióan a Demokráciáért békamenet kezdeményezését stb.)

A Neptun február 3-án este történő Halakba lépésével egyidejűleg a Kárpát-medence sem nyújt immár védelmet a betörő nagy hideg és jelentős havazás ellen. Gázrobbanás és gáz- illetve szénmonoxid mérgezések következnek be szinte azonnal (Neptunhoz tartoznak többek között a mérgek, mérgezések, de a Szűzhöz is a kémia, úgyhogy többszörös az érintettség). Amikor nagy hideg van, mindig is szoktak lenni hasonló esetek hiszen az emberek hajlamosak kevésbé biztonságos fűtőalkalmasságokat is üzemeltetni, de nem állhattam ellent a csábításnak, hogy összekössem a két dolgot, s kétségtelen hogy bár már előbb is elég hideg volt, de a robbanás és mérgezések a Neptun Halakba lépése után történt.


GPS – Előretekintés

Hosszú, áthúzódó tendenciáink:
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját, hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan, 2011. december közepe óta a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk 2011. március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil. Az előtte jellemzett Jupiter-Szaturnusz szembenállás ugyancsak tökéletlen, hiszen a Jupiter a Bikában, a Szaturnusz a Mérlegben jár. Akkor lenne úgynevezett tökéletes aspektus, ha a Jupiter még a Kos végén lenne.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetését. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”

A Mars retrográd a Szűzben január 24-től április 14-ig. (Kb. kétévente retrográd egyébként. Ami pedig a jelenséget illeti, a Fogalomtárban a retrograditás címszóból kiindulva több információt nyerhetsz.) „Ennek során néhány jelentősebb kapcsolódása lesz a szokottnál jóval hosszabb ideig, ami megint a kevésbé kellemes kategóriába tartozik, hiszen a Marsnál mindig – még a harmonikusnak minősülő fényszögeinél is – kell számítani ha nem is direkt agresszióra, de fokozott aktivitásra, a Szűzben igen éles és bátor kritikára, amely nem számol a következményekkel és könnyen kontrollálhatatlanná váló idegi terhelésre.” (Az idézet az éves előrejelzésemből származik.) Egészségi vonatkozásai is előtérbe kerülhetnek, méghozzá tömeges megnyilvánulással. A Szűzhöz tartoznak a kezek és a belek. A Mars gyulladások és balesetek jelölője. A kombináció egyszerű: ízületi gyulladások, emésztési, lobos jellegű panaszok, sérülések. A Mars retrográd és viszonylag lassú haladása során többször és hosszabb ideig kapcsolódik majd más égitestekhez. Ez mindig különleges jelenségnek számít és majd a megfelelő időbeli realizálódásuknál fogok részletesebben is beszélni róla.”

A rövid időtartamú, de előző héten kezdődött tendenciák közül egyet lehet említeni:
A Nap együttállás Merkurral az előző, 5. hét elejétől érvényesül és február 7-én lesz pontos. A megnövekedett kommunikációs aktivitást lehet ezzel is kalkulálni, beleértve természetesen a kommunikációba mindenféle kontaktus teremtését is.

A heti folyamatokban továbbra is vezérszerepet visel a Neptunnak a Halakban tartózkodása, de hosszabb jellemzését már nem ismételgetem, ha valaki lemaradt róla, akár a 2012-es évi előrejelzésben itt az Aktuális rovatban, akár az Archív heti horoszkóp menüpontnál megkeresheti. A lassú bolygók jegyváltásánál mindig kell néhány hónap, esetleg akár egy év is, amíg minden oldalukkal „bemutatkoznak”, s amíg az emberiség szokja az új minőségű energiákat, s reagál rájuk akár jól, akár rosszul, de valahogy mégiscsak kénytelen.

Február 8-án hátrálóba fordul a Szaturnusz, miután eléri a Mérlegnek csaknem a legvégét: 29°28´-es pozícióból vált retrográdba, hogy még egy darab időt töltsön hetedik jegyünkben. A Szauturnusz retrograditása – mint több helyütt írom – minden egyes évben menetrend szerint bekövetkezik, s miután eredeti természetének is szerves része a dolgok lassítása, így olyan sokat nem változtat a dolgokon. Majd mikor több lassú bolygó is csatlakozik mellé, együttes hatásuk meghatározóbb a dolgok leállása szempontjából. Mindenesetre már ez is jelzi a politikai, szervezési, (konkrét és átvitt értelemben vett) építkezési, karmikus tanulási folyamatok lassulását, megakadását.

Szintén február 8-án a Vénusz elhagyja a Halakat és a Kosba lép, ezúttal kissé erőteljesebb hatásokat sugallva, mint máskor, mert a retrográd Mars mellett marsikus jegyben markánsabban fog mutatkozni. Ráadásul rögtön az elején együtt áll az Uránusszal. Ez 10-én lesz pontos – és összesen kb. egy hétig tart. Hirtelen fordulatok következhetnek be általa többek között az emberi kapcsolatokban, váratlan szakítás vagy épp ellenkezőleg: új kapcsolat, vagy régebbi (például baráti) megváltozása gyors váltással. Sokaknál tapasztalható lesz olyan magatartás, ami szemmel láthatóan nem számol semmiféle következménnyel, hanem szabadon kiél bizonyos megnyilvánulásokat, amelyekre egyébként „józanul” nem hajlamos.

A Merkur ismét nekilendül és kezd aktívvá válni. A hét közepétől – miközben még a Vízöntőben jár – fokozódóan érvényesül együttállása a Neptunnal, ami majd a következő héten, 14-én, jegyváltása után lesz pontos. Most ennek is megnő kissé a jelentősége, hiszen első alkalom lesz a mi életünkben, hogy a ráció bolygója összekapcsolódik saját jegyében a megfoghatatlan, irracionális dolgok jelölőjével, a tiszta logika a kaosszal, a józanság az idealizálással, a lépésről- lépésre történő megismerésre törekvés az intuícióval. Ki-ki vérmérséklete és nem utolsó sorban saját Merkurja és Neptunja állásai szerint éli majd meg személyes napjaiban ezt a konstellációt. Általánosságban azért zömmel kaotikus állapotokra lehet gondolni inkább, mellébeszélések tömkelegére, zavaros ügyek elkezdődésére és régebbiek napfényre kerülésére. Segít valamit a dolgon, hogy egyidejűleg a Szaturnusszal előnyös fényszögbe (trigonba) áll be a Merkur, 13-i kulminálással. Ez a hét utolsó pár napján érződik és – szemben a Merkur-Neptun együttállás jellemzőivel – célirányosságra törekvést, józanságot, praktikus szempontok figyelembe vételét, emiatt hatékony intézkedéseket és összeszedettséget mutat.

Egy hosszabb áramlat is életbe lép: február elejétől csaknem kereken két hónapig érvényesül a Jupiter előnyös kapcsolódása (trigonja) a Plútóval. Nekünk, mint jupiteri (Nyilas) népnek, különösen fontos, s abban az időben még inkább, amikor a Plútó igen aktív a „születési horoszkóphoz” viszonyítva (lásd az éves előrejelzés végén az erre vonatkozó dátumokat és asztrológiai jelenségeket).

A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál – a szextilt kivéve – bármelyik fényszögnél jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hinne ilyenkor az ember (szervezet, alakulat) a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Mellesleg: nemritkán nem is alaptalanul, mert hiszen olyan a konstelláció. A puszta hit azonban önmagában korántsem elég, sőt kifejezetten hátrányos akkor, ha az illető egyén vagy szervezet eredendően másfajta energiák hordozója. Könnyen becsaphatja magát és másokat a túlzott bizakodással (magabízással), s amint elmúlik a fényszög, kihuny a parázs és semmivé foszlik a lendület, teremtőerő és akarat.

Emellett lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Ritkán tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre. A Jupiter kényelmességét mindenesetre elsöpri a Plútó és nagy aktivitás tapasztalható, közte az öncélú aktivitás is.

Tény, hogy ha egyéb szerencsés körülmények is összetalálkoznak és a vizsgált helyzet, szervezet, alakulat eredendően is elég erős, igen nagy sikerek könyvelhetők el, amelyek jól végzett munka eredményeként adódnak. Más verzióban viszont kimerülhet az alaptalan tervekben, követelődzésben, az élettel, bizonyos csoportokkal, valamilyen entitással szemben támasztott elvárásokkal.

A diplomatikus erőszakot is figyelembe kell venni, méghozzá nagy hangsúllyal. A kombináció egészen kardinális jellegűvé válik, jóllehet a bolygóknak semmi közük az úgynevezett kardinális jegyekhez. Nehezen levezethető energia-túltengés szintén feltételezhető.


A 12 típus hogyan reagál a megváltozott körülményekre?

KOS
Tudattalanját stimulálja a többi emberénél is erősebben a Neptun, s ezért is, más szempontból is rengeteg olyan felismerésben lesz része, amelyek segítik a világ jobb megértésében. Lehet, hogy kapcsolatai felemásan alakulnak, de hivatásában már-már akadálytalanul tud érvényesülni.


BIKA
Elképzeléseinek megvalósításához hamarosan meglesznek az anyagi feltételek is, bátran tervezhet hosszabb távra. Társa is támogatja ebben, még ha nem is mindenben egyezik véleményük. Sok örömöt találhat tanulmányaiban, rokonságával vagy külfölddel összefüggésben.


IKREK
Eddig is jó teljesítményt nyújtott hivatásában, pedig még lehet fokozni. Igaz, hogy átmenetileg kissé belezavarodik a racionális és ésszel meg nem indokolható motívumokba, de ez hamarosan letisztul. Most is csak arra lehet biztatni, hogy mindenekfelett intuíciójára érdemes hallgatnia.


RÁK
Baráti- és partnerkapcsolata sok teherrel jár, de ezek önként vállalt feladatok, melyeket szívesen végez és meg is kapja értük az elismerést, „jutalmat”. Tartós társkapcsolatában (vagy az Én és a Világ viszonyában) tartós javulás kezdődik, bár ez sem jön könnyen, meg kell dolgoznia érte.


OROSZLÁN
Az úgynevezett önnevelés nem kifejezetten oroszláni tevékenység, mégis igen jól megy mostanában és még sokkal hatékonyabb is lehet, ha hiúsági vagy kényelmi okokból nem próbálja kikerülni. Fontos motiváció, hogy praktikus hasznát is látja, hivatásán, önérvényesítésén keresztül.


SZŰZ
Kicsit szelídül a héten vitriolos kedve és stílusa. Emiatt persze a külvilággal való viszonya is nyomban javulni kezd, jó lenne ebből tartalékolni rosszabb időkre. Átmenetileg kissé kuszálttá válnak társkapcsolata körül a dolgok, elveszíti szem elől, hogy mit is vár ettől a viszonytól.


MÉRLEG
Anyagi ügyei és munkája kötik le aktuálisan leginkább, még a társkapcsolatát is elhanyagolná kissé, ha nem avatkoznának bele váratlan körülmények. Saját maga is hajlamos lesz hirtelen váltásra ebben az ügyben, pedig jobb lenne megfontoltabban cselekednie, mint amit pillanatnyi késztetése diktál.


SKORPIÓ
Barátaival, kezdődő vagy lazább párkapcsolatával és gyerekeivel összefüggésben furcsa érzései támadhatnak mostanában. Szokatlanul megértő és lágy lehet, már-már szentimentális. Jobb ha hozzászokik ehhez egy időre, legalább megmutathatja, hogy valójában milyen érző lelke van!


NYILAS
Családjának kívánalmaival kell viszonylag sokat foglalkoznia, ami nem lenne baj, ha kicsit lazábban lehetne venni a dolgot. Nyűgös lehet attól, hogy háttérbe kell szorítania kedvteléseit, vagy elhalasztani sportolási lehetőséget (ilyen remek hóviszonyok mellett különösen) kötelezettségei miatt.


BAK
Megdöbbentő elemek szivárognak be gondolkodásmódjába, amitől zavarba is jöhet. Erős, maguknak teret követelő megérzések, olyan felismerések, amelyek meg nem indokolhatók és hasonlók akarják átvenni a logika helyét. Családjában, otthonában váratlan események terelik el a figyelmét erről.


VÍZÖNTŐ
Anyagi viszonyaiban tért hódít a csodavárás és jobb periódusaiban meg is jön a csoda. Annál megterhelőbbnek bizonyul a közvetlen környezet (szomszédság, rokonság) tagjaival fenntartott viszony és a kommunikáció na meg a közlekedés. Szokatlan módon otthonába húzódik vissza legszívesebben.


HALAK
A leginkább érintett jegy az uralmi Neptun helyzetével természetesen a Halak. Egy ideig nem biztos, hogy tudja, hol van éppen, bár igyekszik a földön és józan határokon belül maradni. Rengeteg elképzelése támad, aminek jó része reális, de arra ügyelnie kell, hogy ezeket rövid időn belül valósítsa meg.









5. hét 2012.01.30.-02.05.








Általános

Visszapillantás

Január 23-án felborul egy csirkéket szállító autó – a megfelelő következményekkel. Összeomlik a POTE számítógép rendszere, kézi betegfelvételt kénytelenek végezni a klinikákon. A tv2 törli egész oldalát, miután az Educatio 2012-es kiállításának részleteiről nem informálták a nézőket, akik megrohamozták a facebookon. Ezen a napon a másnap retrográd Mars már áll, s pontos fényszögbe kerül a Merkurral. Igaz, hogy harmonikus (trigon) aspektusról van szó, de „Túlzásokra is kell gondolni, amelyek miatt feszültségek is keletkezhetnek (hiába harmonikus a fényszög!).” Az állatokkal kapcsolatos események = Mars (a Szűzben kiemelten a haszonállatokkal), közlekedés = Merkur. A számítógépes rendszer mint kommunikáció= Merkur. Gyógyítás= Merkur és Mars (utóbbi: sebészet). A tv is merkuri intézmény, az Educatio tanulmányi (Merkur) kiállítás, ahol diákok (Merkur) tüntettek. Az üzeneteket fogadó falnak a nemes egyszerűséggel való törlésére pedig: „A kommunikációs technikák kombinálása az erő alkalmazásával ugyancsak kevésbé fényes értelmezés.” – idézem önmagam az előző heti, a Merkur-Mars trigonról szóló bekezdésből.

Szinte megbénult Olaszország a fuvarozók és taxisok sztrájkja miatt – másnap retrográd a Mars, 23-án már gyakorlatilag áll – ismétlem meg ezt a körülményt. Önmagában azonban ez még kevés lenne ahhoz, hogy az olaszoknál zsinórban történtek a környező napokban közlekedési tragédiák – lásd a hajóbaleseteket. Nem voltam rest megnézni, hogy Olaszország képletében vajon jelöl-e valami nagyobb horderejű dolog ilyesmit. Nos, az 1946. június 10-i Rómára (és 18 órára) számított képlet Merkurja (közlekedés) a Rákban (víz), 1°10´-en áll. Ezekben a kritikus napokban az Uránusz (ami egyébként az eredeti horoszkópban az Ikrekben van), a Kos 1°tizen-percéről hajszálpontos kvadrátot, előnytelen fényszöget vet Itália „születési horoszkópjának” Merkurjára.

Január 27-én, amikor a Merkur kvadrátba kerül a Szaturnusszal, két gyerek alatt beszakad a jég egy (mesterséges) tavon, Berekfürdőn és kútba zuhan egy másfél éves kisfiú Kazáron. Szerencsére mindenki túlélte a balesetet. A zuhanás – klasszikus értelmezés szerint – tipikus jelenség szaturnuszi tendenciákkal, levegő jegyben. A merkuri kapcsolódással a mozgás következtében és gyerekkorban bekövetkezett balesetről van szó. A Merkur még a Bakban járt a nap zömében, de a Szaturnusz levegő jegyben, a Mérlegben van.

Végül: A Gina nevű kábítószernek a hét elején Debrecenben egy halálos áldozata volt, hét végén pedig Pesten több fiatalt kórházba kellett vinni a szer miatt. Nos, ennek a leképeződését nem találom meggyőző asztrológiai jelzésekben, a merkuri aktivitáson (előbb Szaturnusszal, majd Jupiterrel kvadrát) túl. Egybevetve ugyan a folyamatosan meglévő két neptuni áramlattal (Jupiter-Neptun és Szaturnusz-Neptun), arra „rásegítve” valamennyire indokolható, de korántsem elegendő. Ismét a Mars szűzbeli retrograditásához kell folyamodni, ugyanis a kémia – így a drogok, szintetikus szerek, de a természetes alapú, kémiai eljárással előállított dolgok is – részben a Szűzhöz, részben a Neptunhoz (Halakhoz) tartoznak. Nem szeretném belemagyarázni, hogy már előreveti árnyékát a hamarosan, a rögtön elemzésre kerülő héten történő uralmi jegyébe lépése, bár találkoztam nemegyszer hasonló jelenségekkel lassú bolygók jegyváltásánál.


GPS – útmutató, előretekintés

Kissé eltérve az időrendtől, az 5. hét legfontosabb kozmikus jelensége kétségkívül a már imént is említett Neptun jegyváltás. Február 3-án közép-európai idő szerint 17 óra 10 perckor ünnepélyesen belép a Halakba, ami az ő uralmi jegye, s ahol mindössze 165 évente tartózkodik.

„A Halak-Neptun természetéről közvetlen tapasztalata élő embernek nincs, azokra a példákra tudunk hagyatkozni, akik hasonló konstellációval születtek (Rubljov, Husz, Palestrina, Lassus, Nicot, Bureghel, Veronese, Herrera, Ortelius, Pope, Montesquieu, Voltaire, Händel, J.S. Bach, Rimbaud, Maupassant, Stevenson, Csehov, G.B. Shaw, Freud, Gaudi, Puccini, Humperdinck, Leoncavallo, Vincent van Gogh, Berliner, Diesel, Ciolkovszkij, Nipkow, Popov, Hertz, Pierre Curie, Dreyfus) illetve a Halak-Neptun érák alatt lezajlott történelmi- társadalmi- kulturális eseményekre. Minden lassú járású bolygónak az újabb köre némi módosulással értelmezhető, hiszen közben jelentősen változnak a körülmények, s a többi lassúbb bolygó (ideértve a Szaturnuszt is) és a Holdcsomók aktuális helyzete befolyásolja az összkép alakulását.

Az előző évre (2011-re, mivel akkor egyszer már járt átmenetileg a Halakban) szóló prognózisomból emelem át a Neptun jellemzésére vonatkozó szöveget: „Sajátos bolygó a Neptun, köd, kaosz, bizonytalanság, ideák és ideálok a címszó-szerű jellemzése. Uralmi jegyében az álmok bolygója okvetlenül jelenti azt, hogy inkább a jövőben él az, akit érint, s kevésbé a saját korában. Fantasztikus tehetség, képzelőerő, művészeti talentum amit jelenthet ez a konstelláció, de nem biztos, hogy kamatoztatható (ez is), mert a Halak labilitása esetleg megakadályozza, nem tudja kifutni magát egy idea, egy elképzelés, egy cselekedet. Bizonyos szenvedélybetegség is megfogalmazható az alkotással összefüggésben (például Van Gogh). Lehet jellemző az önfeláldozás egy nagy cél érdekében (Pierre Curie) és a tisztult értékek felé fordulás, ami miatt mindig kissé anakronisztikusnak tűnik a Halak-Neptun és alkotás. Valami bágyadt nosztalgia is jellemzi (Csehov) és jónéhányan a Halak-Neptunosok közül nemigen találják e Földön a helyüket (Rimbaud). Mindenesetre ha figyelembe vesszük, hogy ezt az uralmi Neptun milyen konstellációk előzték meg … olyan folyamatot láthatunk, amelynek … a befejezése a Halak-Neptun dolga lesz, a végső simítások megtétele, a gyógyítás – vagy a kaosz…. Nos, nagy mértékben rajtunk is múlik, miként használjuk fel azt a kivételes időszakot, amelyben élünk.” – a folyamatra történő utalást a 2012-es prognózis tartalmazza, ha nem olvastad még és érdekel, megtalálod ugyanitt, az éves előrejelzések élén.

A szokásosan ismételgetett hosszú tendenciáink:

„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját, hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan, 2011. december közepe óta a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk 2011. március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil. Az előtte jellemzett Jupiter-Szaturnusz szembenállás ugyancsak tökéletlen, hiszen a Jupiter a Bikában, a Szaturnusz a Mérlegben jár. Akkor lenne úgynevezett tökéletes aspektus, ha a Jupiter még a Kos végén lenne.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetését. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”

Emlékeztetőül: a Mars retrográd a Szűzben január 24-től április 14-ig. (Kb. kétévente retrográd egyébként. Ami pedig a jelenséget illeti, a Fogalomtárban a retrograditás címszóból kiindulva több információt nyerhetsz.) „Ennek során néhány jelentősebb kapcsolódása lesz a szokottnál jóval hosszabb ideig, ami megint a kevésbé kellemes kategóriába tartozik, hiszen a Marsnál mindig – még a harmonikusnak minősülő fényszögeinél is – kell számítani ha nem is direkt agresszióra, de fokozott aktivitásra, a Szűzben igen éles és bátor kritikára, amely nem számol a következményekkel és könnyen kontrollálhatatlanná váló idegi terhelésre.” (Az idézet az éves előrejelzésemből származik.) Egészségi vonatkozásai is előtérbe kerülhetnek, méghozzá tömeges megnyilvánulással. A Szűzhöz tartoznak a kezek és a belek. A Mars gyulladások és balesetek jelölője. A kombináció egyszerű: ízületi gyulladások, emésztési, lobos jellegű panaszok, sérülések. A Mars retrográd és viszonylag lassú haladása során többször és hosszabb ideig kapcsolódik majd más égitestekhez. Ez mindig különleges jelenségnek számít és majd a megfelelő időbeli realizálódásuknál fogok részletesebben is beszélni róla.”


Rövid idejű áthúzódó folyamat egy akad most: január 29-én a Merkur 90 fokra volt a Jupitertől (kvadrát), „ami a kommunikációs elemek fokozott szereplését, egyúttal fokozott aktivitást, esetleg hiperaktivitást, ingerelhetőséget, ezért verbális konfliktusok esélyét, kapkodást stb. jelent. Adminisztratív, jogi ügyekben megakadás, kötözködés vagy méltánytalan, igazságtalan elbírálás, eljárás. Anyagi és adminisztrációs problémák előtérbe kerülése, hatalmi visszaélés, ebből eredő vita is előfordulhat.”

Február 1-én éjjel (vagy 2-án éjjel, 0 óra körül) a Vénusz eléri a Mars szembenállásának pontját, ami összesen kb. 7-8 napos folyamat csúcspontja. „A békés és békétlen energiák szállnak ringbe ilyenkor, egy ideig köröznek, táncolnak, aztán néha-néha összecsapnak egymással óvatosan. S ne aggódjunk, a Vénusz is be tud húzni apró ökleivel, nemcsak a Mars – hogy a boksz hasonlatnál maradjak. Finom egyensúlyozás is kijöhet az oppozícióból, de ugyanúgy lehet konfliktusok forrása is.” Írtam erről így a múlt héten.

A Nap együttállás Merkurral a hét elejétől érvényesül, de majd csak a 6. héten, február 7-én lesz pontos. Addig is a megnövekedett kommunikációs aktivitást lehet ezzel is kalkulálni, beleértve természetesen a kommunikációba mindenféle kontaktus teremtését is.

Lássuk, mit hoz a 12 típus egyedeinek az e heti, még mindig T-kvadráttal is terhelt konstelláció (lásd az előző heti elemzést).


KOS
Fokozott szellemi tevékenység jellemzi – népszerű kifejezéssel: pörög ezerrel. Sziporkázó ötleteinek verbális szintű megvalósításában fáradozik, hirdet, szervez- meggyőz másokat – legalábbis szándékaiban. Ne feledkezzék meg közben sem céljairól, sem barátairól, különben sértődés lesz a vége.


BIKA
Maga is meglepődik, milyen gyorsan vált az élet. Míg a hét elején szinte az egész világ az érvényesülése ellen látszott összeesküdni, addig a hét második részére- végére már simán mennek a dolgai. Csak akkor lesz ideges, ha hagyja magát felbosszantani, máskülönben megnyugodhat.


IKREK
Ami oly bosszantónak tűnik eleinte családi, otthoni (hazai) vonatkozásokban, az hamarosan értelmet nyerhet és egészen más megvilágításba kerül. Munkájában rendületlenül siker és elismerés az osztályrésez. Ugyanez sajna nem mondható el társasági életéről vagy barátaival kapcsolatban.


RÁK
A hét második részére kicsit javulhat hangulata és a többi emberhez való hozzáállása is. Lekerülhetnek válláról nyomasztó terhek, amelyek sok mindenben befolyásolták. Újult energiákkal vetheti bele magát tanulmányokba vagy külfölddel összefüggő ügyekbe, vagy rokoni kapcsolatainak ápolásába.


OROSZLÁN
Még nem kell elkönyvelni, hogy örökre vége az anyagi sikerszériájának, egy kis időre visszatér. Családi vagy otthoni ügyei előnyösen alakulnak, még ha sok energiát is kénytelen belefektetni. Mindenképpen megéri, ha esetleg máshogy nem is, de legalább munkájába vissza tudja forgatni.


SZŰZ
Annyi nyílt és latens visszajelzést kap éles nyelve és kritikája miatt, hogy kénytelen – legalább átmenetileg – visszafogni magát. Ez persze olyan erőfeszítést kíván, hogy akár szomatizálhatja problémáit betegség formájában. Még társával is kerülhet konfliktusba, de ezen hamar túllendülnek.


MÉRLEG
A hét első részében komoly ijedelemnek lehet kitéve, főként anyagi okok miatt és vállalkozással összefüggésben vagy gyerekeivel kapcsolatban. Napokon belül tisztázódik azonban a dolog és kiderül: nem eszik olyan forrón a kását. Ez a konszolidáció sajna tartós párkapcsolatára nem vonatkozik.


SKORPIÓ
Hétről- hétre jobban foglalkoztatja az önmagáról alkotott kép, az, hogy milyen a viszonya a világgal, mit várnak el egymástól. Ebben szerepet játszhat az is, hogy társkapcsolatát elég sok, főleg hiúsági okokból nem tisztázott dolog terheli, ezért szeretne jobban orientálódni szűkebb- tágabb környezetében.


NYILAS
Most egy rövidke időre, pár napra mintha cserben hagyná szerencséje, közlekedésben, kontaktusokban, kereskedelmi dolgokban, kommunikációban legalább egy csepp óvatosság nem árt. Otthona, családja stabil érzelmi hátteret biztosít, úgyhogy hamar regenerálódik a „trauma” után.


BAK
Tele van energiával és érzi az előszelét annak, hogy még a szokottnál is rendkívülibb dolgokra képes, csak azt tudná már, hogy pontosan miben is. Addig, amíg ez kikristályosodik, kénytelen verbális szinten kiélni az említett energiákat, holott ez egyébként nem igazán jellemző a típusra.


VÍZÖNTŐ
Egy kis idegeskedésért sohasem kell a szomszédba mennie. Most bőséges alkalmat talál erre – ha kell, ha nem. Persze azért van oka is: hivatásában és lakóhelyén egyaránt kezdenek összecsapni a hullámok a feje felett. Szerencsére igen gyorsan, pár nap alatt véget ér a rossz időszak és megnyugodhat.


HALAK
Ha zajlanak is a háta mögött, a háttérben olyan dolgok, amelyek nem egészen korrektek vagy csak a tetszését nem nyerik el, ezekkel nem kellene sokat törődnie. Nemcsak azért, mert hamar múlik a hatásuk, hanem azért sem, mert most sokkal stabilabb annál, semhogy ilyesmik meg tudnák ingatni.






 4. hét 2012. január 23-29.


Általános

Visszapillantás
A 3. hétre szóló prognózisban tettem egy rövid utalást olyan aktuális eseményekre, amelyek jó „szemléltető eszköznek” bizonyultak a meglévő konstellációkhoz. Ennek nyomán kaptam visszajelzést, hogy ebből lehet igazán tanulni – ami egy nagy és kézenfekvő igazság. Így hát hallgatva a jó szóra, mostantól beiktatok egy részt, ami a fenti „Visszapillantó” címet viseli és néhány példát felvillantok az előző eseményekből, összevetve persze bizonyos bolygóállásokkal, asztrológiai jelenségekkel.

Laikusok számára is érdekes lehet, s bizonyára profitálni is tudnak belőle, ezért mindenkinek javaslom legalább átfutni. A leghasznosabb azonban valóban azok számára lesz, akik szeretnének jobban elmélyedni ebben a bonyolult, színes, gazdag, megunhatatlan ismeretben.

Nos,elsőként  az előző hétből kiragadok egyetlen napot néhány jelenséggel:

Január 19-én Sopronban két busz ütközött, sok diák sebesülttel, Pesten egy trolibusz ütközött össze teherautóval, Havannában pedig házomlás történt halálos áldozatokkal, sérültekkel.
Ezen a napon volt egzakt  a Nap-Szaturnusz kvadrát. „Ahol a Szaturnusz szerepel, ott mindig gondolni lehet (kell) a sorsszerűségre, olyan hatásokra, amelyek sokszor kívülről jönnek és az egyén maga keveset tehet ellenük.” – írtam az előző heti elemzésben, majd rátértem a hatalommal való viszonyokra. Klasszikus értelmezésben azonban – amit igen helytelenül elhanyagoltam – minden szaturnuszi diszharmonikus megnyilvánulásnál lehet/kell gondolni kifejezetten fizikai jellegű szerencsétlenségekre is. A közlekedési probléma nem szaturnuszi, azonban ez a rövidebb fényszög rásegít a hónapokig meglévő Jupiter szembenáll Szaturnusz aspektusra, ahol a Jupiter révén megvan a kapocs az utazás és a sorsszerűség között. A házomlás kifejezetten szaturnuszi jellegű esemény, s mivel levegő jegyben van most, nem földcsuszamlás vagy földrengés formájában és következtében történt, hanem szerkezeti okokból.

Ugyancsak 19-én ónos eső hullt több helyütt. A heti horoszkópokban vajmi keveset szoktam a Holddal foglalkozni, de itt megemlítem, hogy Nyilas Hold volt előző este fél kilenc (20.29) óta. Mármost ónos eső tipikusan Nyilas, Halak Holdnál vagy egyéb, összetorlódó jupiteri kapcsolódások alkalmából hajlamos esni. Ez azért figyelemre méltó, mert a Jupiter/Nyilas féme az ón, s bár az ónos esőnek ehhez az elemhez mi köze sincs, mégis van valami misztikus összefüggés. Élénken példázta ezt az is, hogy amikor a Plútó jegyet váltott a Nyilasba, vagyis 1995/96 telén soha nem látott mennyiségű ónos eső esett. Emlékezetes 1995. szilvesztere, amikor az egész (a Nyilas jegyhez tartozó) ország tükörjég volt. A Plútó mindig tekintélyes felfordulást jelez azon a területen, ahol éppen jár. A Nyilashoz tartozik többek között a természet, így beköszöntésekor alaposan felforgatta azt.

A Plútó jelenleg a Bakban jár, ez a politika jegye. S itt visszakanyarodunk napjainkhoz mégpedig politikai vonatkozásban. Nem az előző héten történt, hanem január 11-én, hogy megjelent a Hvg-ben az ominózus cikk Schmitt Pál doktori disszertációjának körülményeiről. A botrány azonban a múlt hétre nőtt nagyra. Előzményei pedig sokkal régebbre nyúlnak vissza, amikor a Hvg munkatársai csendben elkezdtek foglalkozni az üggyel, méghozzá 9 hónappal ez előtt. Ez 2011. márciusára-áprilisára esik. Akkor volt pontos az a Jupiter szembenáll Szaturnusz, aminek most ismét van (az imént is emlegetett) megmozdulása. „A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.” Idézem a néhány hete ismételt szövegből. Az igazság, igazságtétel elemei fontosak a jogtalanság, jogi probléma mellett. Önmagában véve ez a fényszög sem indokolja, hogy kiderüljenek addig rejtett dolgok. Viszont a január 13-án egzakt Vénusz együttáll Neptun (és vele párhuzamosan a Merkur – írás, irományok - együttáll Plútó – dimenzionált ügyek) annál jobban mutatja „…tévedések, csalás és csalódás…”. (Az egyéb, egyidejűleg fennálló neptuni kapcsolatokat most nem részletezem, mert az már túl bonyolult lenne, de fontosak.) A csalások napfényre kerülése éppúgy belefér az értelmezési tartományba, mint maga a cselekmény. A Vénusz szereplése túl azon, hogy a plágium nem esztétikus dolog, annyiban indokolt, hogy Schmitt Nap-jegye Bika, vagyis vénuszi. Végül: már említettem itt, hogy a magyarok a Nyilas típushoz tartoznak. A Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter. A bolgárok – amely népből származik a forrásmű alkotója – a Bakhoz, amelynek ura a Szaturnusz. Emlékszünk: e két bolygó áll szemben egymással december közepe óta.

Nem hagyható ki a január 21-i tömegdemonstráció és az azt követő számháború sem. A hosszú tendenciák mellé csatlakozó, két rövidet emelek ki, de nem idézem itt külön, mert mindkettő szerepel (természetesen) a 4. heti, mostani elemzésben is. A Nap kvadrát Jupiter és a Merkur trigon Mars aspektusokra gondolok. Ha ebből a szemszögből olvassuk (újra) az értelmezését, látjuk, milyen szépen illeszkednek az eseményhez.




Előretekintés

A soron következő két hetet egy-egy olyan zárt alakzat (egy úgynevezett T-kvadrát) határozza meg, amelyben sok feszültség és konfliktusforrás rejlik. Ugyanakkor folyamatosan látszik egy másik fontos jelenség is, ami nem új keletű, hanem több hete fennáll. Erről a feloldott oppozíciónak nevezett fényszög-sorozatról már régebben is szóltam, ez elvben kitűnő oldást jelentene úgy a feszültségekre, mint általában is a napi életben folyamatosan felbukkanó kérdésekre, problémákra. Egy baja van, hogy a sorozatot alkotó három fényszög közül kettő tökéletlen. (Erről lásd néhány bekezdéssel lejjebb a dőlt betűs megjegyzést.) Emiatt nem tud mégsem tisztán és eléggé hatékonyan kompenzálni, esetleg csupán az illúzióra elég némely esetben.

A hosszú tendenciákra vonatkozó idézeteket most is megismétlem:

„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját, hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan, 2011. december közepe óta a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk 2011. március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil. Az előtte jellemzett Jupiter-Szaturnusz szembenállás ugyancsak tökéletlen, hiszen a Jupiter a Bikában, a Szaturnusz a Mérlegben jár. Akkor lenne úgynevezett tökéletes aspektus, ha a Jupiter még a Kos végén lenne.
Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetését. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”

A rövidebb, de a múlt héten kezdődő vagy még akkor kulmináló áramlatok közül is meg kell néhányat említeni:

„Január 22-én a Nap a Jupiterrel került pontos kvadrátba. „Ez a kellemetlen aspektus, mely 4-5 napon át érvényesül a gőg, igazságtalanság, türelmetlenség motívumait hordozza. Ezeket vagy elszenvedjük vagy mi magunk tanúsítjuk másokkal szemben. Joggal való visszaélés, a hatalom és törvénykezés erődemonstrációja is belefér az értelmezésbe, illetve az általuk provokált ellenállás.”

22-én még egy félerejű, harmonikusnak minősülő, de elég kétes értékű fényszög is létesült: a Nap szextil Uránusz. „Extrém megnyilvánulások, ragaszkodás „csakazértis” bizonyos dolgokhoz éppúgy kalkulálhatók vele, mint nagyvonalú megoldásokra törekvés.” Ez a hatástartalom mindössze 1-2 napig érződhet ezen a héten.

A Merkur a Marssal előnyös (trigon) fényszögbe áll be a hét utolsó napjaiban és most, 23-án éri el a pontos pozíciót. Nagy aktivitást jelent természetesen a kommunikációban, kontaktusteremtésben, a kontaktusok fenntartásában- életben tartásában, a forgalomban. Ennek során sok jövés-menés (néha-néha öncélúan), mások mozgatása- szervezése, a külvilágra ráhatás igényével. Túlzásokra is kell gondolni, amelyek miatt feszültségek is keletkezhetnek (hiába harmonikus a fényszög!). A kommunikációs technikák kombinálása az erő alkalmazásával ugyancsak kevésbé fényes értelmezés.”

S ezzel elérkeztünk végre az újonnan belépő, eddig nem szerepelt kozmikus jelenségekhez. Közülük is a legfontosabb: a Mars retrográd lesz a Szűzben „január 24-től április 14-ig. (Kb. kétévente retrográd egyébként.) Ennek során néhány jelentősebb kapcsolódása lesz a szokottnál jóval hosszabb ideig, ami megint a kevésbé kellemes kategóriába tartozik, hiszen a Marsnál mindig – még a harmonikusnak minősülő fényszögeinél is – kell számítani ha nem is direkt agresszióra, de fokozott aktivitásra, a Szűzben igen éles és bátor kritikára, amely nem számol a következményekkel és könnyen kontrollálhatatlanná váló idegi terhelésre.” (Az idézet az éves előrejelzésemből származik.) Egészségi vonatkozásai is előtérbe kerülhetnek, méghozzá tömeges megnyilvánulással. A Szűzhöz tartoznak a kezek és a belek. A Mars gyulladások és balesetek jelölője. A kombináció egyszerű: ízületi gyulladások, emésztési, lobos jellegű panaszok, sérülések. A Mars retrográd és viszonylag lassú haladása során többször és hosszabb ideig kapcsolódik majd más égitestekhez. Ez mindig különleges jelenségnek számít és majd a megfelelő időbeli realizálódásuknál fogok részletesebben is beszélni róla.

Január 27-én a Merkur is belép (a Nap után) a Vízöntőbe. Ugyanezen a napon kellemetlen aspektusba kerül a Szaturnusszal. „Baleseti jelölő ez is, méghozzá elég markáns, illetve ismételten a közlekedési anomáliákra is utalhat. Amit tehet ilyenkor az ember: kicsit jobban ügyel a szabályok betartására, arra, hogy merre veszi az irányt; nem dühöng ha megint dugóba került, valamivel korábban elindul hogy legyen ideje és idege kivárni a szaturnuszi hátráltatást a közlekedésben. Természetesen minden más, forgalommal, kommunikációval összefüggő dologra is vonatkozik ugyanez a konstelláció. Türelem, türelem és megint türelem, amit érdemes hangsúlyozni.” A fokozott idegi terhelés eleve érvényesül a Vízöntő jegyhelyzet miatt is és beköszöntésül csak a Szaturnusz kvadrát hiányzik neki – egy másik levegős jegyből (Mérleg). A levegősök ugyanis hisztisek. Szangvinikus alkatuknál fogva pillanat alatt felpörögnek, majd kiadják a feszültségüket és 5 perc múlva nem is emlékeznek rá. Nem nekik probléma ez főleg, hanem a környezet azon számos tagjának, aki nem szangvinikus. (kvadrátba)

A Merkur ismét igen aktív (január 5-12 között is az volt), január 28-án kulminál az Uránusszal alkotott előnyös, de csak félerejű fényszöge (szextil). Az ennek is meglévő idegi ingerelhetőség tartalmán túl egy kis intellektuális irányulást próbál az egyéb, túlságosan is röghöz kötött vezértémák közé csempészni, a gazdasági- szociális- politikai szempontokkal szemben valamicske ellensúlyt jelenteni.

Január 29-én pedig ugyancsak a Merkur 90 fokra lesz a Jupitertől (kvadrát), ami a kommunikációs elemek fokozott szereplését, egyúttal fokozott aktivitást, esetleg hiperaktivitást, ingerelhetőséget, ezért verbális konfliktusok esélyét, kapkodást stb. jelent. Adminisztratív, jogi ügyekben megakadás, kötözködés vagy méltánytalan, igazságtalan elbírálás, eljárás. Anyagi és adminisztrációs problémák előtérbe kerülése, hatalmi visszaélés, ebből eredő vita is előfordulhat.

Az utolsó tényező még csak halványan érződik, a Vénusz a hét vége felé kezd szembenállni a Marssal.  A békés és békétlen energiák szállnak ringbe ilyenkor, egy ideig köröznek, táncolnak, aztán néha-néha összecsapnak egymással óvatosan. S ne aggódjunk, a Vénusz is be tud húzni apró ökleivel, nemcsak a Mars – hogy a boksz hasonlatnál maradjak. Finom egyensúlyozás is kijöhet az oppozícióból, de ugyanúgy lehet konfliktusok forrása is.


Az egyes típusok számára megfogalmazható tendenciák:

KOS
Ennek a jegynek biztos, hogy nem tesz túl jót a Mars retrograditása, s főleg a Szűzben. Ezzel együtt a hét első részében még viszi a lendület: munkájában, mások szervezésében, tervei alakításában. Utóbb lefékeződik és több bizonytalanság, kényszerű helyben járás hátráltatja a dinamikus haladásban.


BIKA
Elég sokat küszködik azzal, hogy kényelmi szempontjait hagyja-e előtérbe tolakodni, vagy belevesse magát a munkába vagy valami hasznosnak ítélt tevékenységbe. Partnerkapcsolata, vagy az Én és a Világ kapcsolata is igen ambivalensen alakul, lehet hogy az iménti szemponttól nem függetlenül.


IKREK
A hivatás területe töretlenül előnyös színben tűnik fel, jóllehet nagyon sok munka árán. Ami ennek a monoton része, attól szegény Ikrek igencsak ideges, de az elismerést szívesen bezsebeli. Máskülönben elég sok apró bosszúság, rejtett ügyek miatt előálló frusztráció terheli a hetet számára.


RÁK
A kommunikáció, közlekedés és mikrokörnyezet (testvér, szomszédság) területeivel van megakadva, itt terhelik súrlódások, amiket egyre nehezebben visel. Veszteséggel vagy valamilyen beavatkozással is számolhat. Üdítően jól alakulnak viszont tanulmányokkal, külfölddel összefüggő dolgai!


OROSZLÁN
Sajnos lassacskán véget ér a nyerő széria legalábbis anyagilag, ami persze nem azt jelenti, hogy teljesen elapadnak a források, különösen ha valamilyen szintű társulás felé orientálódik. A család kontra hivatás kérdései ütköznek néha elég élesen. Belső fejlődése, sőt: önismerete terén annál jobban halad.


SZŰZ
Nagy vehemenciával kezdi a hetet, legalábbis verbálisan. Aztán sokat módosul a dolog: minél jobban érzi a fékeket, annál dühösebben próbálja kompenzálni. A társkapcsolatában tanúsított gyengédség ellensúlyát lehet, hogy munkatársaira, beosztottjaira terheli, rajtuk éli ki azt a részt, amit amott nem akar.


MÉRLEG
Már érzi az előszelét annak, hogy a Szaturnusz át fog váltani lassacskán az Én területéről az anyagiakéra. Különösen igaz ez, ha vállalkozása (is) van. Partnerével sem biztos, hogy dűlőre tud jutni, minden találékonyságára és nagyvonalúságára szüksége van, hogy ne robbanjon ki, vagy ne robbantsa szét a kapcsolatot.


SKORPIÓ
Családtagjaitól olyan jelzéseket kap, amiken alaposan elgondolkodik, jóllehet igyekszik megtalálni bennük a pozitív kicsengést is. Társkapcsolatában akkor tud jól egyensúlyozni, ha (még, netán már) nem élnek együtt. A közös otthonban most nehezebb megtalálni a békét, mint máskor és mint szeretné.


NYILAS
Most még ez a kedélyes típus sem mentesül némi kínzó érzés alól, jóllehet sokszor nem is biztos, hogy meg lehet találni az okát. A bürokratikus eljárások vagy közlekedéssel, tanulmánnyal, rokonsággal kapcsolatos ügyek jelentik a neuralgikus pontokat, befolyásolják általános állapotán kívül munkáját is.


BAK
Anyagi viszonyai okoznak fejfájást, de legalábbis azt, hogy sokat kell foglalkoznia velük. Ha vállalkozása is van, akkor még inkább érvényes ez. Ami eleinte járható útnak tűnt, még arról is kiderül, hogy túl sok rajta a buktató. Nagyon ügyesen meg tudja azonban találni a megoldást, lehet hogy egy kiskapun át.


VÍZÖNTŐ
Előfordulhat, hogy támadások érik, melyek egy részére rá is szolgált, nagyobb részére azonban nem. Először nehezen viseli, de aztán megrázza magát és rögtön stabilizálódik mentális állapota. Az Univerzum anyagi formában történő visszaigazolása is azt sugallja, hogy igenis és mégis jó úton jár.


HALAK
Elvarázsolt állapotából még az sem nagyon tudja kizökkenteni, hogy valami aknamunka folyik a háttérben ki tudja, mi ellen. S jót is teszi, ha nem nagyon törődik ezzel, mert hamar elmúlik. Társkapcsolata a hét első részében még jól alakul, de a másodikra elmérgesedhet a helyzet, érdemes rá jobban odafigyelni!







3. hét 2012.01.16-22.

Általános
Áthúzódó, hosszabb időre vonatkozó folyamataink:
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk ez év március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és így karácsony táján nagyon jól jön, mert kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil. Az előtte jellemzett Jupiter-Szaturnusz szembenállás ugyancsak tökéletlen, hiszen a Jupiter a Bikában, a Szaturnusz a Mérlegben jár. Akkor lenne úgynevezett tökéletes aspektus, ha a Jupiter még a Kos végén lenne.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetését. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”

A rövidebb időtartamú áramlatokból még néhány napig érvényesül kettő, igen érdekes együtthatással. Mindkettő az előző héten, az ominózus 13-i napon volt egzakt (pontos). Egyikük a Merkur-Plútó együttállás. „E két bolygó találkozása – mint az imént is emlegettem – a kommunikáció, közlekedés területén jelez zavarokat. Összeomlik az internet egy része, vagy/és néhány számítógépes rendszer, a telefonok nem működnek, téves kommunikáció folyik az emberek között, türelmetlenség, idegesség, a merkuri területeken (minden olyan területen, ahol bármilyen forgalom zajlik, mint pl. a kereskedelemben, vagy olyan helyeken ahol ügyintézés folyik, oktatásban stb.) Sok baleset, úti kellemetlenség, tömegeket érintő közlekedési anomália fordul elő. Rokonságon belüli konfliktusok, jogi ügyekkel, s orvosokkal kapcsolatos kirívó események is kalkulálhatók, s ezeknek olyan hatása, ami túlmutat egy egyéni problémakörön, hiszen a Plútó olyan tömeghatásokat jelöl, amelyek nagyobb dimenziókra vonatkoznak, s láncreakció-szerű folyamatokat indítanak el.”

A másik a Vénusz-Neptun konjunkció (együttállás): „… ha nem lenne emellett … más… aspektus, akkor idealizáló életszemléletet, a hétköznapok ügyeitől való elfordulást, a kicsinyes problémákból történő kivonulást, emelkedettebb témák, azon belül művészetek iránti érdeklődést és efféléket jelentene. Ezek voltak az előnyösebb megnyilvánulási formái. A kevésbé előnyösek: tévedések, csalás és csalódás, zavarok a kapcsolatokban, azon belül a párkapcsolatokban. Koncentrációs problémák miatt bonyolult események a napi életben, pénzügyekben; veszteségek felelőtlenség, könnyelműség miatt, egészséggel összefüggő anomáliák kisebb és tömeges méretekben.”

Utaltam rá, hogy együtthatásuk figyelemre méltó. A január 14-én és 15-én bekövetkezett hajókkal kapcsolatos szerencsétlenség (vagy emberi felelőtlenség, tévedés következtében beállt esemény) külön-külön sem az egyik, sem a másik tényezőhöz nem köthető, tekintve, hogy a Merkur-Plútó a Bakban találkozik össze és a Neptun sem víz jegyben, hanem a levegős Vízöntőben van. Maga a Neptun természetesen jelenthet bármilyen pozícióban is vízzel, folyadékkal stb. kapcsolatos dolgokat, de önmagában egy Vénusz-Neptun együttállásnál még semmi affélére nem kellene gondolni, mint ami bekövetkezett. Időközben (egész pontosan 14-én greenwichi idő szerint 5 óra 44-kor) azonban a Vénusz átváltott a Halakba, s természetesen egyidejűleg erősen érvényesül a tömegszerencsétlenséget is jelző Merkur-Plútó együttállás.

A hét folyamán új asztrológiai jelenségnek számít az a néhány napos kellemetlen (kvadrát) fényszög, amelyet 19-i csúcsponttal a Nap képez a Szaturnusszal. Ahol a Szaturnusz szerepel, ott mindig gondolni lehet (kell) a sorsszerűségre, olyan hatásokra, amelyek sokszor kívülről jönnek és az egyén maga keveset tehet ellenük. Itt a tekintéllyel, hatalommal történő meglehetősen egyoldalú konfrontációra lehet gondolni. Ez szélesebb értelemben véve mondjuk egy országra vonatkoztatható, szűkebb értelmezésben pedig például az ember főnökére vagy arra, aki valamilyen mérvű hatalmat gyakorol felette. A vágyak és lehetőségek közötti ellentmondásra is utal.

Január 20-án a Nap jegyet vált, 17 óra 10 perctől a Vízöntőben tartózkodik. Mint már többször írtam, ezek a megmozdulások nem jelentenek eget rengető változást, mindenesetre kissé jobban érzik magukat és élénkebbek lesznek tőle a levegős és tüzes jegyűek.

Ugyanezen a napon, 20-án a Vénusz egy kellemes félerejű, sajnos csak rövid ideig, 2-3 napig tartó (szextil) fényszöget képez a Plútóval. A békés tömegek enyhe aktivizálódását jelezheti, népszerű vagy gyorsan népszerűvé váló ötletek, áramlatok felbukkanását. Erős, de jól kordában tartott indulatokat és érzelmeket mindenféle (köz- és magán) kapcsolatok területén.

Január 22-én a Nap a Jupiterrel kerül kvadrátba. Ez a kellemetlen aspektus, mely 4-5 napon át érvényesül a gőg, igazságtalanság, türelmetlenség motívumait hordozza. Ezeket vagy elszenvedjük vagy mi magunk tanúsítjuk másokkal szemben. Joggal való visszaélés, a hatalom és törvénykezés erődemonstrációja is belefér az értelmezésbe, illetve az általuk provokált ellenállás.

22-én még egy félerejű, harmonikusnak minősülő, de elég kétes értékű fényszög is létesül: a Nap szextil Uránusz. Extrém megnyilvánulások, ragaszkodás „csakazértis” bizonyos dolgokhoz éppúgy kalkulálhatók vele, mint nagyvonalú megoldásokra törekvés.

A Merkur a Marssal előnyös (trigon) fényszögbe áll be a hét utolsó napjaiban, de majd csak 23-án éri el a pontos pozíciót. Nagy aktivitást jelent természetesen a kommunikációban, kontaktusteremtésben, a kontaktusok fenntartásában- életben tartásában, a forgalomban. Ennek során sok jövés-menés (néha-néha öncélúan), mások mozgatása- szervezése, a külvilágra ráhatás igényével. Túlzásokra is kell gondolni, amelyek miatt feszültségek is keletkezhetnek (hiába harmonikus a fényszög!). A kommunikációs technikák kombinálása az erő alkalmazásával ugyancsak kevésbé fényes értelmezés.

A 12 típus egyes képviselőinek számára következik az előrejelzés.

KOS
A hét első néhány napját lehet, hogy kissé unalmasnak találja. Bezzeg az után! Magával is nyomban elégedettebb lesz, ha zajlik az élet. Terveinek újragondolására, átalakítására kényszerül, részben anyagi okok miatt. Munkájában kitűnően teljesít, és erre ösztönöz másokat is, igen hatékonyan.


BIKA
Társkapcsolatában ambivalens jelenségek zajlanak, amelyekkel nemigen tud mit kezdeni. A külvilágra nyitásban, tanulásban, munkában, társaságban talál feltöltődésre alkalmat, s addig sem kell dilemmáival foglalkoznia. A taktika beválik: a nyert energiák visszaforgathatók magánéletébe.


IKREK
Akár valóságos, akár szimbolikus megmérettetésre, vizsgára készül, jól teszi ha idegeskedés és méltatlankodás helyett/mellett intuíciójára hallgat, ami minden bajból kihúzza. Munkájában remekel, pedig néha azt sem tudja, hol van. Minél kevésbé figyel oda, annál jobban érvényesülnek jó képességei.


RÁK
A hét vezérmotívuma a valamitől vagy valakitől való elszakadás, eltávolodás. Ebben természetesen vannak fájdalmas elemek, de olyan racionálisak is, amelyek miatt maga is időszerűnek tartja a dolgot. Rengeteget tanul ebből, vagy ettől függetlenül és ez bőséges kárpótlást jelent.


OROSZLÁN
Lehet, hogy már mindenki unja – persze az Oroszlánon kívül – hogy anyagi sikerszériája rendületlenül tart, bár nem okvetlen munka révén. Kapcsolatait ne hanyagolja el, mert gyorsan meglesz a negatív eredménye, jóllehet most a leginkább a belső, emocionális folyamataival, tudattalanjával van elfoglalva.


SZŰZ
Nagy-nagy lendület jellemzi, csak ügyeljen rá, hogy ne vigye túlzásba mások megsegítését. A kéretlen jótéteményből gyorsan lehet probléma, konfliktus, sértődés, bár mindez gondolkodásmódja alakításában annál hatékonyabb lehet – ha hagyja. Jó menedéknek bizonyul társkapcsolata.


MÉRLEG
Vállalkozásában (ha van), gyerekeivel vagy barátaival/partnerével összefüggésben kerülhet kínos helyzetbe, illetve érhet fordulóponthoz. Minden fájdalmas elem mellett is jól kiaknázható a helyzet kapcsolatrendszerének javítására; céljai, prioritásai tisztázására, egyszóval belső fejlődésére.


SKORPIÓ
A családi háttér, előzmény illetve a hozott minta próbál befolyással lenni társkapcsolatára, vagy a külvilággal fenntartott viszonyrendszerére, melyből természetesen komoly konfliktus is származhat. Saját érzéseire és intuíciójára hallgasson helyettük inkább és minden rendben lesz rövid és hosszú távon is!


NYILAS
Gyanútlanul sétál bele a csapdába kommunikációval, közlekedéssel, rokonsággal vagy adminisztrációs ügyekkel kapcsolatban, ami néhány kellemetlen napot szerez a hét második részében. Ötletsziporkái révén gyorsan és frappánsan megoldódik a helyzet, reméljük: további következmények nélkül.


BAK
Ezen a héten az anyagiakkal kénytelen talán a legtöbbet foglalkozni, mert bár előbb úgy tűnik megússza, utóbb azonban kiderül, hogy mégsem azt, hogy vagy fizetnie kelljen vagy elessen bizonyos jövedelemtől. Váratlan segítséget kap családjától, szülőtől, esetleg nagyszülőtől, amit hálásan fogad.


VÍZÖNTŐ
Családi, hazai, esetleg otthonnal, ingatlannal kapcsolatos problémák terhelik mentálisan, pszichésen egyaránt. Munkáját is nehezebben végzi ezek miatt. A hét második részében még intenzívebb ez a hatás. Energiáit hatékonyan mozgósítja a Vízöntő, hogy kompenzáljon, s nem is eredménytelenül!


HALAK
Sok-sok elképzelése van rövidebb- hosszabb távra, ám néhányat sürgősen ki kell iktatnia vagy átalakítania, mert a Sors mintha nem értene egyet velük. Rokonságában, mikrokörnyezetében keletkező problémái a legjobb képességeit hozzák felszínre. Társa komoly támogatást jelent mindebben.








2. hét 2012. január 9-15.

Általános
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk ez év március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és így karácsony táján nagyon jól jön, mert kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetésé. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”

A rövid áramlatokból is átjön a Merkur aktivitása:
Január 7-i csúcsponttal „úgy a Szaturnusszal, mint a Neptunnal előnyös és szelíd (szextil) fényszöggel kapcsolódik, de cseppet sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy 8-i kulminálással viszont erős és kevésbé szelíd viszonyba – kvadrát aspektusba – keveredik az Uránusszal, ám ugyanezen a napon éri el a csúcspontját négy-ötnapos áramlat keretében a Merkur-Jupiter trigon is, ami ismét harmonikusnak minősül. Mármost ebből a kavalkádból elég nehéz kihámozni, hogy merre is talál kifutási lehetőséget és körülbelül ez is jellemzi azt a néhány napot, amikor teljes erejével és „szépségében” érvényesül. A felspannolt idegállapot torkoll egy elbizonytalanodó, tanácstalan állapotba, de megmarad mellette a kapkodás, sőt társulnak mellé hirtelen keletkező impulzusok (Uránusszal kapcsolódás), amelyek cselekvésre ösztönöznének, de ahhoz kevés az energia. Alighanem a patthelyzettel jellemezhető leginkább a periódus, de a feszültségeivel akkor is számolni kell és annak következményei is lehetnek.” A Merkur szereplésével mindig a szerteágazó kommunikációs- kontaktusos területekben beálló változásokra kell gondolni. Minden ide tartozik, ami két pont közötti összeköttetést jelent: információk bármilyen jellegű áramlása, tanulás, forgalom, közlekedés, utazás, mikrokörnyezettel való kapcsolat, rokonság, testvér.

Még mindig a Merkur az egyik főszereplője a hét elején kezdődő, 13-án kulmináló és tovább, gyakorlatilag az egész héten át tartó Merkur-Plútó együttállásnak. E két bolygó találkozása – mint az imént is emlegettem – a kommunikáció, közlekedés területén jelez zavarokat. Összeomlik az internet egy része, vagy/és néhány számítógépes rendszer, a telefonok nem működnek, téves kommunikáció folyik az emberek között, türelmetlenség, idegesség, a merkuri területeken (minden olyan területen, ahol bármilyen forgalom zajlik, mint pl. a kereskedelemben, vagy olyan helyeken ahol ügyintézés folyik, oktatásban stb.) Sok baleset, úti kellemetlenség, tömegeket érintő közlekedési anomália fordul elő. Rokonságon belüli konfliktusok, jogi ügyekkel, s orvosokkal kapcsolatos kirívó események is kalkulálhatók, s ezeknek olyan hatása, ami túlmutat egy egyéni problémakörön, hiszen a Plútó olyan tömeghatásokat jelöl, amelyek nagyobb dimenziókra vonatkoznak, s láncreakció-szerű folyamatokat indítanak el.

Pontosan ugyanazon a napon, amikor szoros a Merkur-Plútó kapcsolódás, a Nap és a Vénusz is kontaktusba kerül különféle bolygókkal. A Nap a Marssal előnyös (trigon) fényszöggel kompenzálná a feszültséget, ha nem jelentene eleve ez is jókora energiatöbbletet. S bár legalább nem agresszívek (elvileg) ezek az energiák, de mivel ilyenkor meggyőződése egy sereg embernek az, hogy amit akar az helyes és csak azt lehet tenni, ezért aztán tűzön-vízen keresztül jogos menetelni a szent cél felé – hát nem lehet ráfogni, hogy túlságosan nagy lengéscsillapítást jelentene.

A Vénusz harmonikus aspektusa (trigonja) ugyancsak január 13-án kulminál a Szaturnusz pontja felett. Ettől sem lehet túl sok szelídséget várni, bár a béke bolygója (mármint a Vénusz, amíg nem támad kedve valami jó kis nyilvános botrányra vagy karakteres igazságtételre) a karma bolygójával együtt szintén nem a kifejezetten lágy megnyilvánulású viszonyok közé tartozik. Arra legalább jó, hogy próbál a mértéktartás, igazságosság, józanság irányába terelni, amennyire csak képes.

A január 13-i egzakt (pontos) bolygókapcsolatok sorát is egy bizarr jelenség zárja: a Vénusz együtt áll a Neptunnal, amely hatástartalom érvényesül nagyjából a teljes hét folyamán (a Merkur-Plútó együttállással hajszálra párhuzamosan). Nos, ha nem lenne emellett az összes többi már felsorolt aspektus, akkor idealizáló életszemléletet, a hétköznapok ügyeitől való elfordulást, a kicsinyes problémákból történő kivonulást, emelkedettebb témák, azon belül művészetek iránti érdeklődést és efféléket jelentene. Ezek voltak az előnyösebb megnyilvánulási formái. A kevésbé előnyösek: tévedések, csalás és csalódás, zavarok a kapcsolatokban, azon belül a párkapcsolatokban. Koncentrációs problémák miatt bonyolult események a napi életben, pénzügyekben; veszteségek felelőtlenség, könnyelműség miatt, egészséggel összefüggő anomáliák kisebb és tömeges méretekben.

Valamennyi bizonyosan érvényesül a felsorolt tartalmakból, de töredékesen és összekeveredve persze a többi folyamattal, úgyhogy elég nehéz lesz majd (ismét) kihámozni, hogy mi melyik konstelláció-elemmel összefüggésben alakul úgy, ahogyan.

Január 14-én a Vénusz (ráadásul) jegyet vált és átlép a Halakba. Innen 15-i kulminálással egy pár napra érvényes, szelíd félerejű harmonikus fényszöggel (szextil) kapcsolódik a Jupiterhez – végre egy igazi, klasszikus előnyös és nemcsak látszatra, hanem valóban jámbor hatástartalmat felmutatva. Ennek már nagyobb jelentőséget lehet tulajdonítani a kompenzálásra, a békés megoldásokra, arra, hogy az előzőleg felborzold idegek megnyugtatására hatékony intézkedéseket foganatosítson.


A jegyek egyes képviselői hogyan futtatják át magukon a jellemzett energiákat?

KOS

Nehéz kifárasztani egy Kost, de most alighanem sikerül önmagát lemerítenie. A szakadatlan vibrálástól és egy sereg felesleges erőfeszítéstől kissé lehiggad és célirányosabban tud praktikus dolgokkal foglalkozni. Munka, jövedelmi viszonyok terén igen eredményes periódusnak néz elébe.


BIKA
Váratlan látogatók, vagy olyan váratlan körülmények zavarják meg, amelyek szabályozókkal, törvénykezéssel összefüggésben keletkeznek. A kezdeti sokk után azonban rájön, hogy nincsenek végzetesen vesztes helyzetek és mindenből lehet kiutat találni. Sőt: megtalálja a hasznot is a történtekben.


IKREK
A hét első részében gyermekével, „ajándék” (fogadott) gyermekével, barátaival és általában az élettől várt támogatással gyűlik meg a baja, de csak azért, mert a szokottnál is jobban ingerelhető. A hét második felére kezdi más színben látni a dolgokat. Munkájában továbbra is kiváló teljesítményt nyújt.


RÁK
Az ember előbb-utóbb eléri a mélypontot, ahonnan már felfelé vezet az út. Lelkileg nagyjából ilyen helyzet látszik. Majd ha összeszedi magát keddre- szerdára, látni fogja, hogy nem is volt annyira tragikus a helyzete, annál inkább, mert társkapcsolatában örvendetes javulás áll be, siessen ezt észrevenni!


OROSZLÁN
Már-már unalmas az anyagi eredményeket emlegetni – nekem. Az Oroszlánok egészen biztos, hogy nem tiltakoznak a folyamatos ismétlés ellen. Munkájában ugyan akadnak zökkenők a hét első felében, a másodikra viszont sokat javulnak a viszonyok. Örökséggel, társulásos haszonnal is gyarapodhat.


SZŰZ
Bármennyire igyekszik kedélyesnek, kedveskedőnek, sőt: diplomatikusnak hatni, bizony az élő fába is beleköt és hosszú távon a környezet ezt nem veszi majd jónéven. Egyelőre nincs visszahatás, de jobb, ha ügyel erre. Kreativitása óriási, mindent kihoz magából, ami előre lendítheti.


MÉRLEG
Jóllehet konfliktus, egyenetlenség támadhat főnökével (vagy szülőjével, elsősorban: anyjával) fenntartott viszonyában, mégis komoly előrehaladás tapasztalható akár munkája terén, akár olyan életmódbeli kérdésekben, amelyek nemcsak a Mérleget, hanem családtagjait is érint(het)ik.


SKORPIÓ
Kevés típusnál mondható el, hogy ezekben a napokban- hetekben jól érezné magát. A Skorpió üdítő kivétel. Leszámítva némi ideológiai bizonytalanságot és a szabályozók változásából eredő kellemetlenséget, gyorsan rendezi sorait és menetel tovább. Társkapcsolata biztos támaszt jelent ebben.


NYILAS
Végre ismét kegyeibe fogadja a sors, anyagi ügyei rendeződni látszanak, méghozzá úgy, hogy újabb gazdasági folyamatokat indíthat be (vagy indulnak be „maguktól”). Otthoni, családi viszonyai is jól alakulnak. Már csak azt kell kitalálnia a Nyilasnak: hová vezet majd következő útja…

BAK
Családjának követelményei már sokszor kiborították, de nem annyira mint mostanában. Megint egyszer ez veti vissza egyéb terveiben. Nem kéne jobban felhúznia magát, mint amennyire teszi. Sikeres kisebb út vagy hasonló ügyintézés (szerződéskötés, más forgalmi elem) látszik a hétre.


VÍZÖNTŐ
A munka a munka és a munka az, ami most a leghangsúlyosabbnak látszik, szinte minden mást háttérbe szorítva. A kommunikáció, közlekedés, és a modern technikával való viszony továbbra is hektikus, de már egyre kevésbé törődik vele, egyszerűen belefárad az örökös küzdelembe.


HALAK
A Halak számára talán most jött el a pihenés ideje, vagy olyan külföldi, vagy „csak” fantáziában történő utazás, amelynek spirituális tartalma, esetleg földi haszna is van, kerül, amibe kerül. Társával kivételes összhangban fáradoznak távlati terveik kidolgozásában és megvalósításában.






1. hét 2012. 01.02.-08.

Általános
 A 2011-es utolsó heti horoszkópot azzal kezdtem, hogy kedvetlen. 2012 első hetére a kedvetlenség mellé némi düh, éles kritika, mérges alapállapot, feszültség is társul, ami majd a hét vége felé csökken ugyan, de mivel január 1-én még élénkebben látszott mindez, az egész évre meghatározó lesz. A világról beszéltem most, nem egy meghatározott földrajzi területről, kisebb népcsoportról. Lásd a 2012-es előrejelzésben a részleteit.

Ez volt a kilencedik szilveszter, amit jelenlegi lakóhelyemen töltöttem. A közvetlen környéken egy-egy kósza petárda durrant és éjfélkor jóval távolabb némi tűzijáték köszöntötte a mindenkori új évet. Most délután már a közelben petárdáztak és szinte szünet nélkül ment a ramazuri, sok esetben egészen közel. Egyszer talán majd megírom a zajkeltők pszichés, tudattalan motivációival kapcsolatos gondolataimat is, de nem mostanában, hanem inkább a prognózisra koncentrálok. Mindazonáltal amikor írom ezeket a sorokat, hallom a hírekben (a japán földrengésen túl, ami erősen ide kapcsolható, mert nagyobb feszültség nem kell, mint ami kivált egy ilyen természeti jelenséget), hogy a mentők gyors összesítése alapján kétszer annyi riasztás volt szilveszterkor rosszullétek, balesetek, verekedések, öngyilkossági kísérletek miatt, mint más szilvesztereken.

Az áthúzódó hosszabb tendenciák közül rendületlenül tartja magát három.
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk ez év március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és így karácsony táján nagyon jól jön, mert kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetésé. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”

Nemcsak több hónapos, hanem rövidebb áthúzódó kozmikus jelenségek is indítják az évet illetve hetet.

A Nap (december 29-i kulminálással) együtt áll a Plútóval. „Ezt minden évben megteszi és tavaly is körülbelül ugyanebben az időszakban érte el legkülső bolygónkat (természetesen látszólag, a földi nézőpontunkból – ahogy minden mást is szemlélünk, csak ezt nem ismételgetem folyton). Az előző évben ezt írtam erről: …feszültségeket mutatva … A hatalomnak tömegeket érintő, erővel átvitt intézkedései is megfelelnek az ilyen konstellációnak, s mindenképpen olyan dolgok, amelyek sokakat érintenek és láncreakciószerű következményekkel járnak. Túl sokat hozzátenni nemigen lehet ehhez, legfeljebb azt, hogy a fokozódó türelmetlenséget mindenféle (mikro- és makro méretekben megnyilvánuló) hatalmi törekvéssel szemben kevés ellenkező előjelű hatás kompenzálhatja.”

A Merkurnak a Marssal képződő előnytelen (kvadrát) fényszöge az év utolsó napjaira állt be és 2012. január 1-én volt a csúcspontja. „Ezzel a türelmetlenség, veszekedésre való késztetés vagy ilyen helyzetbe keveredés, éles kritika, intolerancia és kissé dühödt kapkodás fogalmazható meg. A szilveszteri sokadalmakban, közlekedésben sem árt figyelembe venni ezt a körülményt. Amikor Mars szerepel, mindig gondoljunk az állatokra is: a szokásos petárda őrületben mindig nagy számban futnak világgá szegény kutyák, most kifejezetten rájuk is utal a konstelláció.” Ami a kutyákat illeti, sajnos valószínű, hogy közülük is kétszer annyian bolyonganak most vagy kerülnek menhelyekre, mint máskor.

Az egyetlen harmonikus fényszögecske a Vénusz kapcsolódása a Holdcsomókkal (szextillel a fel- trigonnal a leszálló Holdcsomóhoz) túl sokat nem tud segíteni a vadabb helyzeteken, hiszen ennek a tartalma egyébként is sokkal inkább spirituális, semmint praktikus. Ez ugyan szilveszterkor, 31-én kulminált, ami jól hangzik, de – mint mondottam – komolyabb hatást nem várhattunk- várhatunk tőle.

A hét középső részében szünetelnek az égi jelenségek, viszont az utolsó napokra megélénkül a kozmikus tevékenység, pontosabban: a Merkuré.
Január 7-én úgy a Szaturnusszal, mint a Neptunnal előnyös és szelíd (szextil) fényszöggel kapcsolódik, de cseppet sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy 8-i kulminálással viszont erős és kevésbé szelíd viszonyba – kvadrát aspektusba – keveredik az Uránusszal, ám ugyanezen a napon éri el a csúcspontját négy-ötnapos áramlat keretében a Merkur-Jupiter trigon is, ami ismét harmonikusnak minősül. Mármost ebből a kavalkádból elég nehéz kihámozni, hogy merre is talál kifutási lehetőséget és körülbelül ez is jellemzi azt a néhány napot, amikor teljes erejével és „szépségében” érvényesül. A felspannolt idegállapot torkoll egy elbizonytalanodó, tanácstalan állapotba, de megmarad mellette a kapkodás, sőt társulnak mellé hirtelen keletkező impulzusok (Uránusszal kapcsolódás), amelyek cselekvésre ösztönöznének, de ahhoz kevés az energia. Alighanem a patthelyzettel jellemezhető leginkább a periódus, de a feszültségeivel akkor is számolni kell és annak következményei is lehetnek.

Végül azt kell felemlíteni, hogy január 8-án jegyet vált a közben igen aktív Merkur, a Nyilasból a Bakba lép, amitől elvben lehiggadhatna, de mindjárt elkezd együttállni a Plútóval – de ez már a második hét terhe lesz.


Az egyes jegyekre gyakorolt befolyás a következők szerint alakul:

KOS
Kergeti a szerencse méghozzá az anyagiak terén, de bizarr módon még gondolkodik azon, hogy elfusson-e előle vagy sem. Tény, hogy hivatásváltást vagy olyasmit kellene végrehajtania, de nem kellene azt gondolnia, hogy méltóságán aluli az új tevékenység, amiben kifuthatja legjobb formáját.


BIKA
Jobban tenné ha nem bosszantaná fel magát barátai, gyereke vagy vállalkozása miatt, mert körülöttük minden rendbe jön még ezen a héten! Szintén jól alakulnak dolgai tanulmány vagy külföldi kapcsolatok összefüggéseiben, bár itt lehet, hogy még egyszer neki kell futni a dolgoknak.


IKREK
Megint egyszer hagyja, hogy elbizonytalanítsák a körülmények vagy saját maximalizmusa, ami legalábbis intellektuális teljesítményével szemben megvan. Szinte minden téren ragyogóan teljesít, hát ezt is vegye már figyelembe! Némi nem várt kiadás, vagy elmaradt bevétel búsítja kissé.


RÁK
Amikor belül viszonylag higgadt, akkor a környezete őrjöng. Ha a külvilág lenyugszik, akkor a Rákon tör ki a nyugtalanság. Vigasztalja a tudat, hogy párkapcsolati problémáiban a hét második részében üdítő, sőt már-már boldogító szünet keletkezik, legalább annyi, hogy egy nagy szusszanást enged.


OROSZLÁN
Még mindig nem kell azt gondolni, hogy elhagyta a közelmúltban tendenciózusan mutatkozó anyagi szerencse, mert pár napos átmeneti bizonytalanság után visszatér. Ugyan munkáját váratlan (negatív) fordulatok terhelik, de túlnyomórészt az is nagyon jó alakul, a körülmények messzemenően támogatják.


SZŰZ
A Szűz ideg-jegy, most ez teljes keresztmetszetében megmutatkozik, míg le nem higgad kissé. Barátai jó hatással vannak rá, de gyerekeivel kapcsolatban nem mondható el ugyanez. Legalább egy kicsit ügyelje arra, hogy ne tegyen nehezen korrigálható lépéseket vagy megjegyzéseket!


MÉRLEG
Enyhén álmatag az újév első napjaiban, de hamarosan magához tér és annál aktívabb lesz, nem munkájában, hanem családi programok szervezésében vagy az otthonnal összefüggő teendőknél. Párjával hirtelen keletkező konfliktust élhet meg. Arra ügyeljenek, hogy ne maradjanak tüskék a körmök alatt!


SKORPIÓ
Tűzön-vízen át menetel céljai felé, bár több minden összeesküszik ellene. Mikrokörnyezete, testvére szűkítik mozgásterét. Ha nem személyek avatkoznak az életébe, akkor kommunikációs és közlekedési nehézségek lassítják a lendületet. Csak próbáljon nyugodt maradni, akkor minden rendben lesz.ű


NYILAS
Derűs kedélye elmegy valamerre a hét első részében, és elég hullámzóan próbál visszatérni. Jobb kedvre deríti bizonyára az, ha realizálódnak bizonyos bevételei még ha éri e téren kellemetlen meglepetés is. Az egyenleg pozitív lesz. Kellemes családi összejöveteleknek néz elébe  szinte egész héten.


BAK
Az aggodalmaskodás és az, hogy felbosszantja magát a társadalom állapota miatt, családi konfliktushoz vezethet. Sajnos számíthat otthonában történő kárra, meghibásodásra is. Kivételesen nyugodt és derűs állapotra vált ezek után, mert belátja, hogy mit sem segít az őrlődés. Így nyomban megoldja problémáit.


VÍZÖNTŐ
Szorongása alaptalan, hiába keresi az okait. Jobban teszi, ha rendezi sorait, netán pihen vagy elbíbelődik lakása szépítésével, komfortosabbá tételével. A nagyívű tervek nem szaladnak el, most ezeknek nincs aktualitása. Egészségi állapotában (emésztés) átmeneti visszaesés következhet be.


HALAK
Igen kuszán kezdődik a 2012 a típus számára. A hét második felében különösen nem tudja könnyen helyretenni a dolgokat, olyan információkat kap, vagy vesz le, amelyek között van hideg is meleg is és nem tudja hirtelen, mit kezdjen velük. Mintha senki sem értené meg, de nyugalom! Minden helyrejön hamarosan.






52. hét 2011. 12. 26-2012.01.01.

Általános
Meglehetősen kedvetlenre, sőt: helyenként morózusra és hektikusra sikeredik az év utolsó hete. Bizonyára szerepe van ebben annak is, hogy most írunk utoljára 2011-et és a következőkben már a sokak által fenyegetőnek tartott 2012-es esztendő következik.

Az áthúzódó hosszabb tendenciák közül tartja magát három.
„A több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk ez év március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és így karácsony táján nagyon jól jön, mert kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenységet mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetésé. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeken tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.”


Jóval rövidebb, de már a múlt héten is érvénysülő hatástartalom: a „Merkur – úgy is, mint az aktuális leszálló Holdcsomónak (amely az Ikrekben van) az ura, ráaraszol a felszálló Holdcsomóra, amelyet egyébként december 26-án ér el pontosan méghozzá harmadszor, mivel nemrég volt retrográd és már kétszer érintkezett ezzel a ponttal. A reinkarnációs „előzmények felszínre bukkanása (kellemes vagy kellemetlen jellegű felismerések), a nagyobb összefüggésekre történő rálátás főként a Nyilas-Ikrek és az Ikrek-Nyilas Holdcsomósok számára, másodsorban a Szűz-Halak és Halak-Szűz Holdcsomósoknak izgalmas, de a többi (8) kategória képviselői is profitálhatnak a konstelláció ezen részéből.”

Nos, az említetteken kívül még három említésre méltó kozmikus esemény jellemzi 2011 végét. A Nap egész héten, 29-i kulminálással együtt áll a Plútóval. Ezt minden évben megteszi és tavaly is körülbelül ugyanebben az időszakban érte el legkülső bolygónkat (természetesen látszólag, a földi nézőpontunkból – ahogy minden mást is szemlélünk, csak ezt nem ismételgetem folyton). Az előző évben ezt írtam erről: „…feszültségeket mutatva, mint ahogyan eddig is. A hatalomnak tömegeket érintő, erővel átvitt intézkedései is megfelelnek az ilyen konstellációnak, s mindenképpen olyan dolgok, amelyek sokakat érintenek és láncreakciószerű következményekkel járnak.” Túl sokat hozzátenni nemigen lehet ehhez, legfeljebb azt, hogy a fokozódó türelmetlenséget mindenféle (mikro- és makro méretekben megnyilvánuló) hatalmi törekvéssel szemben kevés ellenkező előjelű hatás kompenzálhatja.

A Merkurnak a Marssal képződő előnytelen (kvadrát) fényszöge az év utolsó napjaira áll be és 2012. január 1-én lesz a csúcspontja. Ezzel a türelmetlenség, veszekedésre való késztetés vagy ilyen helyzetbe keveredés, éles kritika, intolerancia és kissé dühödt kapkodás fogalmazható meg. A szilveszteri sokadalmakban, közlekedésben sem árt figyelembe venni ezt a körülményt. Amikor Mars szerepel, mindig gondoljunk az állatokra is: a szokásos petárda őrületben mindig nagy számban futnak világgá szegény kutyák, most kifejezetten rájuk is utal a konstelláció.

Az egyetlen harmonikus fényszögecske a Vénusz kapcsolódása a Holdcsomókkal (szextillel a fel- trigonnal a leszálló Holdcsomóhoz) túl sokat nem tud segíteni a vadabb helyzeteken, hiszen ennek a tartalma egyébként is sokkal inkább spirituális, semmint praktikus. Ez ugyan szilveszterkor, 31-én kulminál, ami jól hangzik, de – mint mondottam – komolyabb hatást ne várjunk tőle.


Az egyes típusok miként élik meg vajon a 2011-es év utolsó hetét?


KOS
Váratlan ötletekkel bombázzák, de saját maga is képes hasonló fordulatokra, amelyek felborítják saját és környezete elképzeléseit. Ha rosszul fogadják ezt, ne próbálja megmagyarázni, csak rosszabb lenne tőle. Munka és anyagi viszonyai terén annál simábban teljesít és ér el sikereket.


BIKA
Saját szemének sem akar hinni, olyan meseszerűen látszik valóra válni néhány álma – hosszabb távon, nem most rögtön. Tartson ki kételkedés és megtorpanás nélkül, biztos, hogy sikerülni fog! Ne hagyja magát elbizonytalanítani társától sem. Ha külfölddel van dolga, itt az ideje, hogy realizálja.


IKREK
Fogadja el, hogy néha ennek a könnyed típusnak is alá kell szállnia saját tudattalanjának mélyebb bugyraiba és ott szembesülni megoldandó feladatokkal, vagy önnön sötét oldalával vagy – a legpozitívabb olvasatban – rég várt megoldásokkal. Használja ki ezt az időszakot spirituális fejlődésére!


RÁK
A Világ és az Én viszonyában megint egyszer borulni látszik az (egyébként általában is igen kényes) egyensúly, amit persze rosszul visel. Próbálja meg a dolognak a hasznát nézni: ha gyökeresen át kell terveznie dolgokat, legalább tudja, hogy mire ne számítson a jövőben és mire (kire) számíthat.


OROSZLÁN
Most nem számíthat külföldi érdekeltségeire, mert inkább kellemetlen meglepetést okoznak. Annál inkább élvezheti saját tevékenységének gyümölcsét, úgy erkölcsi mint anyagi eredmények, elismerés formájában. Egészségi kérdésekben nem biztos, hogy szerencse kíséri, de ezen nagyon fordíthat.


SZŰZ
Nem szükséges keményen odamondogatni embereknek, mert pontosan ki szokta fejezni véleményét, még ha nem is így érzi sokszor. Hallgasson inkább jó szívére és ne védekezzen annyira az ellen, hogy „kihasználják”. Úgyis önkéntelenül felajánlja magát valamilyen „szolgálatra” legközelebb is.


MÉRLEG
Társával nehezen értik meg egymást most, csak arra ügyeljen, hogy ne fokozódjék még jobban a feszültség. Kinek-kinek saját családjával összefüggő teendői vagy beivódott hagyományai jelentenek komoly súrlódási felületet (továbbra is). Belátási képességére támaszkodhat a konfliktus oldásában.


SKORPIÓ
Bármennyire is higgadt, saját maga vagy közel álló személy kerülhet váratlanul nehéz helyzetbe közlekedéssel, bürokratikus eljárással és esetleg egészségi kérdésekkel kapcsolatban. Szerencsére segítségre is talál, úgyhogy meg tudja oldani legalább nagy részét. Támaszkodjon még intuíciójára is!


NYILAS
Hogy egy Nyilasnak év végén is pénzkeresettel és munkával kelljen foglalkoznia, ez igazán méltatlan dolog. Ha a pénzt inkább nagy léptékben költi, azt jobban tudja viselni. Barátairól, gyerekeitől váratlan és kellemetlen meglepetésre számíthat, ami továbbra sem fogja alapjaiban megrendíteni.


BAK
Otthoni, családi viszonyai most is megterhelik, de sikerül azért módot találnia arra is, hogy – kivonva magát kissé a problémákból – regenerálódjon. Igaz, a tervezéssel, legalább elméletben történő építkezéssel még ekkor sem hagy fel. Ha netán vállalkozáson gondolkodik, abban most  szerencsés lehet.


VÍZÖNTŐ
Továbbra is üldözi a fátum kommunikációs ügyekben és nem árt, ha a közlekedésben is kissé figyelmesebb a szokottnál. Szórakozottsága máskülönben is sodorhatja kínos helyzetekbe, úgyhogy jobb ha leszáll a földre. Hivatásában komoly előrehaladással zárhatja az óévet és nyithatja az újat.


HALAK
Pénzügyekben sajnos most nem kíséri szokásos szerencséje, de ez csak átmeneti állapot, nemsokára visszatér majd. Annál jobban sikerülhetnek azok a dolgai, amelyekben a kommunikációnak, közvetítésnek jut nagyobb szerep. Rokonsága, közvetlen környezete támogatását is élvezheti.




51. hét 2011. december 19-25.

Általános
Az év utolsóelőtti hetének értékelését is a hosszabb tendenciákkal kezdem. Az áthúzódókból a több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk ez év március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

Ugyancsak egzakt kapcsolódás nélkül létesülő aspektus van a Jupiter és a Neptun között, de ez harmonikusnak minősül (szextil) és így karácsony táján nagyon jól jön, mert kifejezetten szelíd energiákat mozgósít, még ha nem is mindenki érzi így és ha néha kissé fals módon is nyilvánul meg, legalábbis december-januárban.

Az asztrológiában jártasoknak: úgynevezett tökéletlen fényszögről van szó, mert a Jupiter a Bika legelején, a Neptun a Vízöntő legvégén van, s ugyan kettejük távolsága alig valamivel több mint 60 fok, de a jegyek, amelyben vannak, eredendően éppen nincsenek „jó viszonyban” egymással. Emiatt kevésbé hatékony az előnyös kapcsolódás mint amilyen lehetne. Majd ha februárban a Neptun belép ismét a Halakba, a Jupiter pedig továbbra is a Bika elején jár, akkor egy rövid időre tökéletessé válik a szextil.

Mit jelent tehát ez a hatástartalom? Nagy érzékenység mások problémái iránt és az ehhez társuló segítőkészséget. Álmodozást, fantasztikus tervek dédelgetésé. A tervek egy része persze megvalósíthatatlan. Amelyik azonban megvalósítható, azzal elképesztő eredmények képzelhetők el. Mindemellett a csalás és csalódás még ezzel a harmonikus fényszöggel is előfordul, még ha a legnagyobb jó szándék is vezérel embereket. Az illúziók, vagy annak az érzete, hogy nincs lehetetlen, téves ösvényeket tudják tartani azokat, akik nem nagyon akarnak kijózanodni.

Ezt a hetet – eltérően a megelőző fél hónap gyér jelenségeitől – sok kisebb folyamat tarkázza. December 19-én kulminál háromnapos tendencia keretében a Nap-Szaturnusz előnyös, bár nem túl erős (szextil) kapcsolódása, ami kisebb-nagyobb célok kitűzését, az azok mellett való kitartást sejteti.

Másnap, december 20-án ugyancsak a Nap a Neptunnal is hasonlóan előnyös és nem túl erős aspektussal (szextillel) jelez a két bekezdéssel előbbi folyamattal egybecsengő lágyságot, megértést, engedékenységet.

Igaz, hogy közben még tart a Vénusznak az előző hétről áthúzódó, a Szaturnusszal alkotott ellenkező előjelű fényszöge (kvadrát) amely egészen más tartalmakat hordoz: türelmetlenség, megkeményedett magatartás a kapcsolatokban, esetleg komolyabb következményekkel is. Az intolerancia a sorssal, a mindennapok viszonyaival, s azon belül különösen a pénzügyekkel szemben is jelentkezhet. Ilyen jellegű kellemetlenségekre ugyancsak lehet esetleg számítani, legalábbis azoknak, akiknél a két égitest között eredendően (a születési horoszkópjukban) is van valamilyen előnytelen kapcsolat.

A Vénusz 20-án jegyet vált, a Bakból a Vízöntőbe lép és mindjárt 21-én hátrányosan kötődik a Jupiterhez (kvadrát) Ez is háromnapos intervallumra vonatkozik és igazságtalanságokra, intoleranciára, méltatlankodásra, elégedetlenségre, elégedetlenkedésre utal.

Ugyanazon napon, 21-én, még mindig a Vénusz az Uránusszal harmonikus, bár gyenge fényszögbe kerül (szextil), váratlan eseményeket, (inkább kellemese) meglepetéseket mutatva.

December 22 a téli napforduló ideje, 6 óra 30 perckor lesz a Nap a Bak nulla fokán, amivel belépünk az asztrológiai év utolsó negyedébe. A mundán (szélesebb tömegeket, vagy egyenesen: mindenkit érintő kérdésekkel foglalkozó) asztrológia szabályai szerint ezekre a pontokra is szokás horoszkópot készíteni (quartal). A mostani konstellációra itt nem térek ki, de – külön elemzését még ott is mellőzve – a hamarosan sorra kerülő és a jövő évre vonatkozó előrejelzésbe beépítem a tanulságait.

Ezen a napon, vagyis december 20-án a Nap egyidejűleg találkozik előnyös jelleggel a Jupiterrel és hátrányossal az Uránusz bolygóval. Mint már sokszor írtam, az ilyen egyidejű és ellenkező előjelű tendenciák elég gyakran kioltják egymást vagy a jéghideg-tűzforró hatásokkal váltogatják egymást, ami mindazoknak rémes, akik nem szeretik a klasszikus szaunázást (gőzből ki a hóba, mínusz 20 fokba). Sőt, azoknak is, akik kedvelik a szaunát, csak akkor ha maguk határozzák meg annak az idejét, s nem a sors. A Nap-Jupiter kapcsolat megint a méltányosság, megértés elemeit emeli ki, míg a másik a konvenciók felrúgását, csökönyösséget, öntörvényűséget.

Eközben a Merkur – úgy is, mint az aktuális leszálló Holdcsomónak (amely az Ikrekben van) az ura, ráaraszol a felszálló Holdcsomóra (majd 26-án éri el pontosan), méghozzá harmadszor, mivel nemrég volt retrográd és már kétszer érintkezett ezzel a ponttal. A reinkarnációs „előzmények felszínre bukkanása (kellemes vagy kellemetlen jellegű felismerések), a nagyobb összefüggésekre történő rálátás főként a Nyilas-Ikrek és az Ikrek-Nyilas Holdcsomósok számára, másodsorban a Szűz-Halak és Halak-Szűz Holdcsomósoknak izgalmas, de a többi (8) kategória képviselői is profitálhatnak a konstelláció ezen részéből.”

Végül a hét utolsó napján, 25-én direktbe fordul a Jupiter és ezzel egy hónapra az a kivételes állapot következik be, hogy minden bolygónk előre halad.


Vajon mit rejtenek a kozmikus jelek az egyes típusokra nézve?

KOS
Kicsit összezavarodott teendői és anyagi ráfordításainak rangsorolásával. Mintha néhány hónapot elloptak volna az évből, annyira körmére égnek a teendők. Néhány mély lélegzetvétel után le lehet higgadni és újragondolni mindent, azonnal helyreáll a rend és jut idő is, energiai is arra amire kell.


BIKA
Máskor egyenletes kedélye most meglehetősen furcsa, egy héten belül is több hullámhegy- és völgy követi egymást. Más emberek mindenféle elképzelése befolyásolja saját terveit, de nem annyira, hogy meg kellene hiúsulniuk. Az ünnepre készülődésben sikerül megnyugodnia és tartania irányvonalát.


IKREK
Jól figyeljen oda ha vizsgázik vagy bármilyen rejtett elemeket is tartalmazó dologgal foglalkozik, mert eredménye akkor lesz jó, ha nem hanyagol el kisebb jelentőségűnek tűnő szempontokat sem. Ebben is és általában is, de különösen munka ügyekben hallgasson intuíciójára!


RÁK
Veszteségek érhetik, de lehet, hogy csak veszteségként él meg olyan emberi magatartást, amelyet nem visel jól. Gyerekei, barátai, partnere okozhatnak fájdalmat. Ha előveszi mindent megértő énjét, azonnal beláthatja azonban, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogyan és rögtön jobban érzi magát.


OROSZLÁN
Családi, otthoni, ingatlannal összefüggő tényezőkkel gyűlik meg a baja, amit kapcsolatai is megsínylenek kissé. Gyorsan múló tendenciáról van szó, úgyhogy kár konfliktust gerjeszteni miatta. Munkája remekül alakul a hét második felében némi kellemetlen meglepetést leszámítva.


SZŰZ
Annyiféle kötelezettség terheli, hogy majdnem még beszélni is elfelejt közben. Előbb-utóbb azonban magához tér és annál aktívabb kommunikációba fog. Társával továbbra is feltűnően jó a viszony, de nem árt arra figyelni, hogy a harmónia megőrzése miatt bizony a szőnyeg alá söpörnek sok mindent.


MÉRLEG
A levegősök és különösen a Mérleg hajlamosak túlvállalni magukat, hát most megint egyszer ez történik. Gyorsan adja le erre-arra teendői felét, a maradékkal is mindenki elégedett lesz. Társával különös konfliktusba keveredik eltérő családi hátterükből eredő (szokások, kötelezettségek) dolgok miatt.


SKORPIÓ
Megéri, ha nyel néhányat amikor otthoni tennivalók terheli. Még ha érződik is a tüske nyoma a köröm alatt, akkor is kitisztulnak az erővonalak a karácsonyi ünnepekre, így azokat már békében töltheti. Viszont nem zárható ki sajnos váratlan egészségi probléma, ami a típust vagy családját érinti.


NYILAS
Különböző összegek jönnek-mennek át a kezén, de bármennyi is jön, bizony előfordulhat, hogy hiába forgatja ki zsebeit. Na persze aztán megint megnyílik Fortuna bőségszaruja. Kötelezettségeit ne halogassa, bármilyen kényelmetlen is, mert később annál kínosabb lesz behozni elmaradásait.


BAK
Váratlan családi, otthoni esemény terheli a szokásos kötelezettségek mellett, s lehet hogy át is kell értelmeznie néhány távolabbi elképzelését. Ne búsuljon ezen, hanem nyisson az új – és lehet, hogy sokkal jobb – lehetőségek felé, melyek azonnal megjelennek. Ha tanulást vagy utazást tervez, ne habozzon!


VÍZÖNTŐ
Intuíciója fokozottan és jól működik és tele van ötletekkel, csak győzze őket megvalósítani. A kommunikációval viszont sajnos megint elég rossz viszonyba kerül, s ugyanez vonatkozik a modern technikára is. Hivatásában annál elszántabban halad előre mert tudja, hogy az idő neki dolgozik.


HALAK
Míg mindenki más plafonra mászik és győz kapkodni, addig a Halak békésen és ábrándosan készülődik az ünnepekre, most nem kapkod, nem idegeskedik, hanem ügyes és szerencsés kézzel szervezi a mindennapokat. Még az sem zavarja különösebben, ha váratlan kiadásokkal találja szembe magát.



50. hét 2011. 12.12-18.

Általános
Ez a hét sem bővelkedik sok új kozmikus jelenségben. Az áthúzódó tendenciákból a több hónapra szétterjedő Szaturnusz-Neptun kapcsolódás jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

Hasonló jellegű kapcsolat van aktuálisan a Jupiter és a Szaturnusz között, azzal a különbséggel, hogy a Jupiter retrográd irányban araszol rá szembenállásukra, amit nem fog elérni, mert december utolsó harmadában előremenetbe váltva elhagyja az úgynevezett hatókörét. Mindenesetre néhány hétig azért valamelyest érződik az a feszültség, amit jelent, s amit tapasztalhattunk ez év március-áprilisában, amikor valóban létrejött pontos fényszögük. Értelmezését is onnan idézem: „…elégedetlenség, a sorssal szemben tanúsított ellenállás, igazságtalanság érzése, esetleg valóban igazságtalannak ható dolgok elszenvedése. A jogelmélet és joggyakorlat ellentmondásainak, társadalmi igazságtalanságoknak kiéleződése, ezekre adott reakciók. A másik véglet: mértéktartás, kiegyensúlyozás, kiegyensúlyozottság. A Sors rendező elvének felismerése és méltánylása. Igazságtétel, az ezzel való megelégedés.”

December 12-én a Mars kulminál a Holdcsomóval képezett előnytelen fényszöge (kvadrát) felett. Ez a néhány hétre vonatkozó hatástartalom a karmával ütközést, a karma olyan jelzéseit tartalmazhatja, amelyek meghaladják az információs mértéket és valamivel komolyabb figyelmeztetést tartalmaznak. Szó nincs arról, hogy ez mindenkire vonatkozna; elsősorban azoknál az embereknél lehet rá számítani, akiknél a Mars eleve hangsúlyos az egyéni horoszkópban illetve valamelyik Holdcsomójuk van marsikus jegyben. A Kos-Mérleg, Mérleg-Kos és a Bika-Skorpió, Skorpió-Bika kategóriákba tartozókat érintheti inkább. Némi rosszkedv is tapasztalható a karmával kapcsolatban, mert a Mars által jelzett dolgokban mindig van legalább némi erőszak. Az érintettek ezt kikérhetik maguknak, még akkor is, ha tulajdonképpen ők provokálták ki – kényelmességgel, elkerülésre tett kísérletekkel vagy más módon – a karma erélyesebb fellépését.

Az előző heti prognózisból – eléggé el nem ítélhető módon – kihagytam egyfelől egy Holdfogyatkozást, másfelől a Merkur hátrálásáról szóló híradás megismétlését. Most az utóbbit pótolom: „A retrograditásról bővebben beszélek a Fogalomtárban, ahonnan most idézek a Merkur hátrálásával kapcsolatban: „a kommunikáció, közlekedés területén jelez zavarokat. Összeomlik az internet egy része, vagy/és néhány számítógépes rendszer, a telefonok nem működnek, téves kommunikáció folyik az emberek között, türelmetlenség, idegesség, a merkuri területeken (minden olyan területen, ahol bármilyen forgalom zajlik, mint pl. a kereskedelemben, vagy olyan helyeken ahol ügyintézés zajlik, oktatásban stb.) Sok baleset, úti kellemetlenség, közlekedési anomália fordul elő mindig abban a három hétben, amíg a Merkur retrograditása tart.” Hozzáteszem még: a rokonságon belüli konfliktusok, jogi ügyekkel, s orvosokkal kapcsolatos kirívó események is kalkulálhatók a Merkur hátrálása kapcsán. Ezúttal a Nyilasban hátrál a kommunikációs bolygónk, így a politika területén és – tekintve, hogy Nyilas típusúak vagyunk – a magyarokra nézve különösen érvényesülhet a retrograditás áldatlan hatása.” Nos, e hét elején még terhel bennünket ez az áldatlan állapot, de 14-én direktre vált kommunikációs bolygónk és néhány nap múlva már eléri a normál „utazósebességét” is.

December 18-án a Vénusz kulminál a Szaturnusz kellemetlen pontja (kvadrátja) egy háromnapos folyamat csúcspontjaként. Ennek a tartalma: türelmetlenség, megkeményedett magatartás a kapcsolatokban, esetleg komolyabb következményekkel is. Az intolerancia a sorssal, a mindennapok viszonyaival, s azon belül különösen a pénzügyekkel szemben is jelentkezhet. Ilyen jellegű kellemetlenségekre ugyancsak lehet esetleg számítani, legalábbis azoknak, akiknél a két égitest között eredendően (a születési horoszkópjukban) is van valamilyen előnytelen kapcsolat.

A 12 alaptípus számára mit mutat a hétre vonatkozó konstelláció?

KOS
Minél jobban felhúzza magát azon, hogy mások nem tartják be adott szavukat, annál több hátráltatást kénytelen elszenvedni, különösen anyagi téren. Tanulmányokkal, külfölddel összefüggő ügyekkel vagy (ha van:) unokával kapcsolatban viszont annál örömtelibb a típus számára ez a periódus.


BIKA
Ha társa nem támogatja hosszabb távú elképzeléseit, akkor se adja fel, mert előbb-utóbb belátja majd, hogy a Bikának van igaza. A kommunikációval most is akadnak problémái, szerencsére gyorsan korrigálhatja az önmagához képest elhamarkodott kijelentéseit, reméljük következmények nélkül.


IKREK
Nem várt kiadás vagy bevétel elmaradása búsítja el átmenetileg, pedig nem is nagy összegről van szó. Hivatásában továbbra is sikeres szériát él meg, s ez akkor is igaz, ha adódik közben némi konfliktus (intrika). Minél hamarabb bocsásson meg annak a fiatalabb nőnek, akivel ez összefügg!

RÁK
Vállalkozással, gyerekekkel, barátokkal szemben kissé türelmetlenebb a szokottnál és társkapcsolatában is adódnak feszültségek. Annál jobban mennek a dolgok külfölddel, úttal vagy tanulással illetve a beházasodott rokonsággal összefüggésben. Ha stabilizálódik lelkileg, minden feszültséget el tud simítani.


OROSZLÁN
Páratlan ötletei vannak már megint, csak valakinek meg is kellene valósítani azokat. Most a család (otthon, ingatlan) és hivatás közötti ingadozás vagy egyenesen: konfliktus köti le energiáit. Ha valamilyen orvosi beavatkozás szükséges, ne halogassa, ennél jobb időszak nem lesz rá.


SZŰZ
Bármilyen óvatos is próbál lenni kommunikációjában, biztos, hogy nem sikerül véka alá rejtenie kritikus véleményét. Ezért némi kellemetlenséggel számolhat majd, de semmi jóvátehetetlen nem történik. Partnerére változatlanul támaszkodhat, ő minden körülmények között megérti.


MÉRLEG
Kicsit nyűgös, kicsit kedvetlen hol a munkája, hol saját maga miatt, pedig a praktikus ügyei most zömmel jól alakulnak. Többek közt pénzügyei, de figyeljen arra, hogy ne essen túlzásokba e téren. Az otthoni teendők sem töltik el osztatlan lelkesedéssel, de legalább az ünnepre szívesen készül.


SKORPIÓ
Ha nem biztos partnerében, vagy abban, hogy a másik fél jelzései mire vonatkoznak, nyugodt lehet, mert nagyon kellemesen alakulhat kapcsolata. Máskülönben vállalkozása fejlődik szépen, még ha nem is egészen világos, hogy mitől. A közlekedés és kommunikáció területén legyen óvatos.


NYILAS
A bürokráciával lehetőleg ne keveredjen kontaktusba a hét vége táján meg az utána következő héten, mert elronthatja jókedvét. A közlekedésben sem árt a nagyobb odafigyelés. Egyébként kedélye most is töretlen és erre minden oka megvan, mert a pozitív energiák most is a típus malmára hajtják a vizet.


BAK
Majdnem annyira hullámzik kedélye, mint egy Ráknak, legalábbis ahogyan megítéli mostanában önmagát és teljesítményét. Bár úgy tűnik, maximalizmusából enged, de nem annyit, hogy elégedett lehetne. Nyugodjon meg, mert a zavaros belső viszonyok ugyanolyan külső körülményeket indukálnak.


VÍZÖNTŐ
Itt a másik szaturnuszi jegy, akinek elsősorban önmagával akadnak problémái így tél táján. Az év végi hajrá mindig utoléri, most is többet kellene tennie mint amire idő jut. Értékelje legalább az eredményt: erkölcsileg- szellemileg, anyagilag megjön a visszajelzés: amit megcsinál, az legalább jó.


HALAK
Máskor sem tud sok mindent elmondani abból, amit szeretne a külvilág tudomására hozni, most meg még a töredékét sem. Egyéb úton adott jelzéseit csak egy másik Halak típus érti, a többiek nem. Ez ne szegje kedvét, találja meg az örömnek azt a forrását, amihez nem kellenek a szavak.




49. hét 2011. december 5-11.

Általános
A kozmikus események terén meglehetősen gyér ez a hét, annyira, hogy új erőteljesebb tendencia mindössze három fordul elő benne, a többi áthúzódó.

A Hold kapcsolódásait szinte sohasem említem a heti horoszkópokban, mert ez az égitest olyan gyorsan halad, hogy igen rövid ideig érvényesülnek fényszögei. Ezek ugyan nem elhanyagolhatók például egy egyéni horoszkópban, az általánosban azonban más az értékelésük. Arról nem is beszélve, hogy minden napra esik átlagban két- három (van, mikor 5-6 is) erőteljes Hold aspektus és parttalan, követhetetlen lenne az előrejelzés.

Az áthúzódókból a hosszabb, több hónapra szétterjedő tendencia jellemzését március végéig fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”

A hét első egy-két napján még érződik a Merkurnak a Marssal képezett hátrányos kapcsolódása (amely 4-én volt pontos): „idegfeszültséget, ennek következtében személyi konfliktusokat, éles kritikát, kapkodást, figyelmetlenséget mutatva. A közlekedésben amúgy sem árt óvatosabbnak, körültekintőbbnek lenni amikor hátrál a Merkur, de ha még ráadásul így kapcsolódik a Marssal, akkor különösen érvényes, hogy ne csak arra figyeljünk, hogy mi mit teszünk, hanem arra is kissé jobban, hogy a közlekedés többi résztvevője mit tesz.”

A Vénusz-Mars előnyös fényszöge is az előző hét végétől lépett érvénybe, de december 5-én kulminál: „ami természetesen enyhíti vagy egyenesen kiválthatja a feszültségek okozta konfliktushelyzeteket. Azoknál az embereknél, akiknél eleve ”jó viszonyban” van egymással a két bolygó, mindenképpen mutat ilyen enyhítést. Természetesen a magánéletben jó, bár fájdalmasan rövid periódus a párkapcsolatokban, nagy egymásra (vagy másra) találással, megértéssel, közös programokkal és klasszikus értelmezésben: szexuális élményekkel.”

December 6-án a Nap eléri a felszálló Holdcsomó pontját, amitől – ezt a rutinos olvasók már tudják – különösebb konkrét általános megnyilvánulásokat nem várunk, hanem a karmával összefüggő felismeréseket, jelzéseket. Az egyéni életben persze jelentkezhetnek eseményszerűen is, de rendszerint finom utalásokkal, olyan elemekkel, amelyek megfejtésre várnak és a karmára vagy spiritualitásra kevésbé fogékony emberek észre sem veszik.

A hét utolsó napjaiban létrejön, de nem kulminál egy Merkur-Uránusz előnyös fényszög is. Azért nem kulminál, mert hamarosan (dec. 14-én) majd előre fordul a Merkur, mielőtt elérné az Uránusztól számított 120 fokot (a trigon pozícióját). Csekélyke hatása valamelyest érződik, továbbra is a felismerések, hirtelen megvilágosodás, hirtelen döntések és (el)hirtelen(kedett) beszédek formájában.

December 10-én az Uránusz direkt futásúra vált, előre fordul, meglódítva ezzel azokat a jelentéstartalmakat, amelyeket neki tulajdonítunk, s amelyek hozzá tapadnak az egyéni horoszkópokban elfoglalt helyzete szerint.

Az Uránusz alapjelentése egyébként: hirtelenség, pillanatszerűség, váratlan (pozitív és negatív) fordulatok, (kellemes és kellemetlen) meglepetés. Technika, ilyen készség, a modern technika általában. Ötletesség, újító hajlamok, eredetiség. Intuíció. Szellemi érdeklődés, magasabb szellemi érdeklődés. Az élettől kapott és másoknak nyújtott segítség, támogatás. Ajándékok. Kegyelem. Karmikus jutalom. Nagylelkűség. Szabadság, szabad pálya az életben (vagy ennek hiánya). Öncélú pusztítás, anarchia, felforgatás, hirtelen tragédiák. Katasztrófa. Idegi megterhelés, ilyen problémák, hisztéria. Keringéses problémák. Görcsök.

Ezek után lássuk csak, hogy a 12 típusra nézve mit lehet kalkulálni a konstellációk vázolt (és nem vázolt) elemeiből?


KOS
A hét első részében elég sok feleslegesnek tűnő kezdeményezés látszik, a másodikban már higgadtabban és ezért hatékonyabban, egy-egy ötletet végigvezetve cselekszik. A családdal vagy ingatlannal összefüggő ügyek hátráltatják, máskülönben lendületesen halad. Anyagi jó szériája még mindig tart.


BIKA
Nyugodt természete sem tudja megakadályozni, hogy kissé dúlt legyen, bár sokszor nem is nagyon tudja okát adni. Szerencsére csak néhány nap ez az állapot, utána a kommunikáció, bürokrácia, közlekedés illetve a rokonság területével összefüggésben kell némi stresszel számolnia.


IKREK
A típus eredendően nem munkamániás, de mostanában mintha mégis az érvényesülési kérdések motiválnák jobban. Jó szériában van, még ha ahhoz sokat is kell fáradoznia és ezt nem értékeli mindig pozitívan. Társkapcsolatát vegyes hatások terhelik, szüksége lesz nagyvonalúságra.


RÁK
A hangulati hullámzás biztos, hogy ezt a típust jellemzi a leginkább. Most bőven vannak erre utaló jelzések, s a hét második részére- végére még fokozódik is. Párkapcsolat, munka és a tervek területe érintett elsősorban, de ami a legfontosabb: egy pici odafigyeléssel kitűnően tudja kezelni a dolgokat.


OROSZLÁN
Anyagi helyzete felfutó ágban volt- van, ám magától azért nem megy, így nyomban megérzi a lazítás (negatív) eredményét. Az aggódás nem segít ezen, s mivel méltatlan is a típushoz, gyorsan túl is lendül rajta. Bizonyára az év végi hajrá miatt a családi és hivatásbeli kötelezettségei ütköznek.


SZŰZ
Bár társkapcsolatában most is meglepő és harmonikusnak tekinthető periódust él meg, mégis kezd aggodalmaskodni a jövő miatt. Ebben persze több tényező is szerepet kap, ilyen a gyerek(ek) ügye, vállalkozással, tanulással vagy külfölddel, szabályozók változásával összefüggő problémák.


MÉRLEG
Bár a diplomáciai érzékről híres a típus, most mégis sokszor nehezére esik azt gyakorolnia. Ennek aztán meg is lehet az eredménye, kellemetlen visszajelzések formájában főleg munkája kapcsán. Családjában is adódhatnak olyan változások, amelyek több más életterületét is befolyásolják.


SKORPIÓ
Közlekedés, kommunikáció, rokonság (testvér) – ezek azok a tényezők, amelyek dinamikus haladását akadályozzák – legalábbis úgy érzi. A várható szabályozó-változások érzékenyen érintik, át kell gondolnia és formálnia néhány elképzelését emiatt vagy egyéb – érzelmi, családi – körülmények miatt.


NYILAS
A hét elején még elég morózusnak tűnik, okkal vagy anélkül. A hét második felére ez elmúlik, még akkor is ha anyagilag elég hektikus periódusa következik, szerencsére nem tartósan. Ügyesen tud ugyanis lavírozni a tartozik és követel oldalak között és megoldja a felmerülő problémát.


BAK
Megint egyszer elmondható, hogy nincs megelégedve önmagával és teljesítményével (meg persze másokkal sem), s általános méltatlankodásba is torkollhat, pedig egyébként nincs is erre oka. Most nagyon szubjektíven, elfogultan ítéli meg a dolgokat. Barátai, gyerekei sokat segítenek a kompenzálásban.


VÍZÖNTŐ
A kommunikációban, kontaktusokban (közlekedésben) tanúsított kapkodás nem vezet sehová, jobb lesz ha lépésről- lépésre igyekszik teljesíteni ilyen irányú elképzeléseit. Intuícióját is jobban használhatná. A hét második részében soron kívüli munka, vagy egészségi ügyek terhelhetik.


HALAK
Ha nem is valósulhat meg minden elképzelése, mégis viszonylag jól érzi magát a típus legtöbb képviselője. Ugyan a hét utolsó napjaiban barátokkal vagy gyerekekkel, családdal kapcsolatos olyan eseményekre számíthat, amelyek megterhelik, de gyorsan visszatérhet majd a derűsebb állapothoz.





48. hét 2011. november 28-december 4.

Általános
Szerdáig a múlt hétről áthúzódó hatástartalmak érvényesülnek.

Utoljára idézem fel „a szeptember közepétől mindig megismételt Jupiter-Plútó kapcsolódás (trigon) jellemzését: „a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” … van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Március végéig viszont a következőket fogom ismételgetni: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”


Vénusz bolygónk kettős hatással örvendeztet meg bennünket, melynek csúcsa november 27-re esett: „a Vénusz-Jupiter előnyös fényszög (trigon) természetesen jó kapcsolatokat, tartalmas társasági eseményeket, békés megmozdulásokat jelöl. Ennek meglehetősen ellentmond a Vénusz-Uránusz diszharmonikus (kvadrát) aspektusa, amely a kapcsolatok rombolására, hirtelen váltásra, öntörvényűségre, „juszt is” vagy „juszt sem” alapállásra utal. A kettő együttes hatása akár egy tökéletesen semleges állapot is lehet bár belső feszültséggel terhelve, vagy igen-igen vegyes: az egyik percben még barátságos, kedves odafordulás a másikban átvált egy nemtörődöm, vagy egyenesen goromba magatartásba s így tovább. Mindkét tendencia érvényességi ideje mindössze három nap, ami időben kevés, de az erejét azért ne becsüljük le. Egy szakítás egy pillanat alatt végbemehet, de kihatásai akár beláthatatlanul hosszú távra is befolyással lehetnek az ember életére.

Végül az áthúzódó tendenciák sorában érvényesül még „a Mars kapcsolódása a Plútóval, amivel órási energiaképződés- felszabadulás kalkulálható, s mivel a Plútó a tömeg-áramlatok jelölője is, megint lehet számítani ilyen jellegű aktivitásra is. Még a legharmonikusabb fényszögük is jelez feszültségeket, annál inkább mert a túltengő energia kiutat keres és ha nincs megfelelő levezetése, túlkapásokra, így többek között konfliktusokra is kell gondolni. Máskülönben ellenállhatatlanul sodró erővel képes terelni az érintetteket valamilyen, lehetőleg kézzelfogható cél felé.”

Fontos felidézni a vázoltakon kívül azt, hogy a Merkur retrográd.
„A retrograditásról bővebben beszélek a Fogalomtárban, ahonnan most idézek a Merkur hátrálásával kapcsolatban: „a kommunikáció, közlekedés területén jelez zavarokat. Összeomlik az internet egy része, vagy/és néhány számítógépes rendszer, a telefonok nem működnek, téves kommunikáció folyik az emberek között, türelmetlenség, idegesség, a merkuri területeken (minden olyan területen, ahol bármilyen forgalom zajlik, mint pl. a kereskedelemben, vagy olyan helyeken ahol ügyintézés zajlik, oktatásban stb.) Sok baleset, úti kellemetlenség, közlekedési anomália fordul elő mindig abban a három hétben, amíg a Merkur retrograditása tart.” Hozzáteszem még: a rokonságon belüli konfliktusok, jogi ügyekkel, s orvosokkal kapcsolatos kirívó események is kalkulálhatók a Merkur hátrálása kapcsán. Ezúttal a Nyilasban hátrál a kommunikációs bolygónk, így a politika területén és – tekintve, hogy Nyilas típusúak vagyunk – a magyarokra nézve különösen érvényesülhet a retrograditás áldatlan hatása.”

December 1-én lesz pontos az egész héten át érződő Vénusz együttállás Plútó kapcsolódás. A békés és békétlen elemek keveredése, összeadódó hatása természetesen nagy ambivalenciát sugall a kapcsolatokban, de a tömegek belső- külső állapotában is. Az egymásnak ellentmondó motivációk, a megértésre való késztetés és a „de akkor is!” alapállás ütközik. Jó, hogy még érvényesül a Jupiter előnyös fényszöge a Plútóhoz és – hogy, hogy nem – átveszi annak „lengéscsillapító” funkcióját az, hogy a hét végén a Vénusz kerül majd hasonlóképpen előnyös fényszögbe (trigonba) a Marssal.

December 2-án kulminál a Napnak a Marssal létrejövő hátrányos (kvadrát) aspektusa, melynek érvényessége mindössze három nap, de elég erős ahhoz, hogy az általa (és a mellette fennálló egyéb tényezők által) jelzett feszültségeket mégiscsak generálja. A hatalommal szemben gyakorolt kritika, a tekintély kikezdése mikro- és makro-méretekben. (A hatalom és tekintély fogalmai pl. családon belül vagy párkapcsolatban, aztán messzemenően egy munkahelyen nagyon is fontos kategóriák – így érvényesül mikro-szinten, tehát bárki mindennapjaiban szerepet kaphat.) Egyidejűleg a hatalom saját akaratát ugyanolyan agresszíven óhajtja érvényesíteni – innen adódhatnak a konfliktusok.

Ugyancsak másodikán éri el rövid időn belül másodszor a Merkur a felszálló Holdcsomónak a pontját, ezúttal hátrafelé haladva. Az előzmények felszínre bukkanása (kellemes vagy kellemetlen jellegű felismerések), a nagyobb összefüggésekre történő rálátás főként a Nyilas-Ikrek és az Ikrek-Nyilas Holdcsomósok számára, másodsorban a Szűz-Halak és Halak-Szűz Holdcsomósoknak izgalmas, de a többi (8) kategória képviselői is profitálhatnak a konstelláció ezen részéből.

December 4-ére is két csúcspont esik. A Nap együttállása a Merkurral a szellemi folyamatok, azon belül sok részterület, például a vitakészség, feleslegesen vagy szükségesen bő kommunikáció, adminisztratív döntések stb. erősbödését jelentheti. A kommunikáció, kontaktusok, közlekedés viszonylataiban is megélénkülést jelent, de nem lehet figyelmen kívül hagyni közben, hogy a Merkur retrograditása jelentősen módosítja az eredendően egyébként pozitív értékelést.

A Merkur is eléri 4-i kulminálással a Mars hátrányos pontját (kvadrátját): idegfeszültséget, ennek következtében személyi konfliktusokat, éles kritikát, kapkodást, figyelmetlenséget mutatva. A közlekedésben amúgy sem árt óvatosabbnak, körültekintőbbnek lenni amikor hátrál a Merkur, de ha még ráadásul így kapcsolódik a Marssal, akkor különösen érvényes, hogy ne csak arra figyeljünk, hogy mi mit teszünk, hanem arra is kissé jobban, hogy a közlekedés többi résztvevője mit tesz.

A Vénusz a hét utolsó egy-két napján (s majd 5-i kulminálással) a Marssal kapcsolódik harmonikus módon (trigonnal), ami természetesen enyhíti vagy egyenesen kiválthatja a feszültségek okozta konfliktushelyzeteket. Azoknál az embereknél, akiknél eleve ”jó viszonyban” van egymással a két bolygó, mindenképpen mutat ilyen enyhítést. Természetesen a magánéletben jó, bár fájdalmasan rövid periódus a párkapcsolatokban, nagy egymásra (vagy másra) találással, megértéssel, közös programokkal és klasszikus értelmezésben: szexuális élményekkel.

E kedélyes zárás után az egyes típusokat is vizsgáljuk meg:

KOS
Ha nagyon erőlteti nézeteinek érvényesítését, megint egyszer szemrehányásban részesül türelmetlensége miatt. Ez főként a munka, hivatás területén vagy szülői hivatása közben fordulhat elő. Jobban jár, ha előveszi (igenis) létező diplomáciai érzékét! Anyagilag a hét eleje sikerrel kecsegteti.


BIKA
Úgy tűnik, minden rendben van párkapcsolatában, de ez nem ok arra, hogy ne figyeljen rá. Gyerekeivel vagy barátaival és vállalkozással összefüggésben némi konfliktushelyzet látszik, de igen jó érzékkel meg tudja oldani. Hasonlóan kettős hatás látszik külföldi és tanulmányi (vizsga) ügyekben is.


IKREK
Otthoni, családi konfliktusra vagy megoldandó feladatra számíthat. Hosszabb távú elképzeléseit is át kell kissé alakítania, lehet, hogy anyagi okok - nem várt vagy a vártnál nagyobb mérvű kiadás, vagy meghiúsult bevétel miatt. Munkájában, hivatásában viszont most is tart a sikerszéria.


RÁK
Párkapcsolatában egyenetlenség vagy egyenesen konfliktus keletkezhet munkája, szülői funkciója vagy egyikük szülőjével összefüggésben. Szerencsére jól kezelhető a dolog, gyorsan túlléphet a problémán. Gyermekével, barátaival annál jobban alakul a viszonya és ha van vállalkozása, az is.


OROSZLÁN
Anyagi ügyei kötik le energiáit. Erőfeszítései ellenére is be- becsúszik néhány csalódás, meg nem valósuló bevétel, viszont jó hír, hogy ami elvész a vámon, megtérül a réven, mert szinte azonnal pótlódik a hiány. Éppen ezért megőrizhetné legendás optimizmusát és nyugalmát, bármilyen nehéznek is tűnik most.


SZŰZ
Kommunikációs bolygónk retrograditása a két merkuri jegyet (Ikrek, Szűz) jobban érinti, mint a többit. A Szűznél igencsak látványos jelenleg: mindenre ugrik, sok-sok belső feszültséggel terhelt, aminek nem is tudja külön okát adni. Ilyenkor áldásnak számít, hogy társa rendületlenül nagyon megértő.


MÉRLEG
Igen vegyes tendenciák borzolják és simítják ki idegeit a társkapcsolat, kommunikáció, közlekedés, otthon, család területein. Minden rugalmasságára szüksége van, hogy egyensúlyozni tudjon. Ami üdítő kivételt jelent: a munka és annak kézzelfogható vonzata: anyagi sikerekre számíthat ugyanis.


SKORPIÓ
Úgy érzi, mindent át kellene terveznie, amit a közelmúltban elhatározott, de – mint máskor is – korántsem biztos ebben. Sokat tépelődik tehát, miközben nem vesz észre néhány olyan lehetőséget, amivel élhetne. Közlekedésben, kommunikációjában nem árt a fokozott óvatosság ebben az időszakban.


NYILAS
Általában ez nem jellemző, de most valahogy nincs megelégedve önmagával, csak felvillanó pillanatokban. Visszajelzéseket keres, de még azokból sem veszi figyelembe a bőségesen érkező pozitív előjelűeket. Otthonában, családi körben érzi jól magát meglepő módon, holott cseppet sem otthonülő típus.


BAK
Továbbra is remekül képes kommunikálni, jó eredménnyel magánéleti szempontból is és vállalkozásában (ha van ilyen persze). Tanulmányokkal, külfölddel kapcsolatban elég vegyes jellegű aktivitás látszik: siker és kudarc egyaránt. Ha nem lenne maximalista, akkor a kudarcot sem így értékelné!


VÍZÖNTŐ
A típus nagymester a probléma-tupírozásban, most gyakorolhatja ezt kicsiben, nagyban. Kommunikáció, közlekedés, hosszú távú tervek alakítása, adott és kapott támogatás területén adódnak problémái, melyeket azért előbb-utóbb elég jól kezel. Anyagi viszonyai továbbra is a vártnál jobban alakulnak.


HALAK
Bár sok életterületen (társkapcsolat, hivatás, szülői szerep, hosszú távú elképzelések) igen ambivalens, egymásnak ellentmondó tendenciák látszanak terhelni a típus egyedeit, mégis: olyan visszatükröződést lát a külvilágtól, ami igazán megelégedéssel töltheti el. Tartalékoljon az elismerésekből rosszabb időkre is!



47. hét 2011. november 21-27.

Általános
E héten még mindig van egy nagy háromszög a konstellációnkban, a Mars-Jupiter-Plútó között. Emlékeztetőül: „más, lényegesebb elemhez (fogyatkozás, nevezetes együttállás, évnegyed kezdete stb.) nem csatlakozik, nem kell túlozni (túllihegni) a jelentőségét. A hétre nézve mindenesetre meghatározó.” Mit jelent egy ilyen király-trigon? „Sok-sok energia, meglehetős konokság, a saját elképzelések megvalósítására irányuló erős késztetés … Azon felül pedig azt a meggyőződést, hogy bármit is teszünk, biztos hogy az helyes és sikerre ítélt. Ez természetesen lehet egészen téves megítélés is, a megdönthetetlen meggyőződés a lényeg.”

November 22-én a Nap átlép a Nyilasba, kicsit kedélyesebb időkre utalva, bár – mint máskor is – most is hangsúlyozom, hogy az igazán nagy horderejű tartalmak a Szaturnusztól kifelé eső bolygóknál várhatók egy-egy jegyváltásnál.

November 23-án egyidejűleg két harmonikus fényszög is pontos lesz. Az egyik már a múlt héten is szerepelt, mert több hetes időtartamú. Ez a Mars kapcsolódása a Plútóval, amivel „órási energiaképződés- felszabadulás kalkulálható, s mivel a Plútó a tömeg-áramlatok jelölője is, megint lehet számítani ilyen jellegű aktivitásra is. Még a legharmonikusabb fényszögük is jelez feszültségeket, annál inkább mert a túltengő energia kiutat keres és ha nincs megfelelő levezetése, túlkapásokra, így többek között konfliktusokra is kell gondolni. Máskülönben ellenállhatatlanul sodró erővel képes terelni az érintetteket valamilyen, lehetőleg kézzelfogható cél felé.”

A másik 23-i kulminálású fényszöge egy rövid, háromnapos tendencia: a Nap érintkezik az Uránusszal, hirtelen ötleteket, megoldásokat sugallva. Nagy energia-felszabadulás, megvilágosodás, bizonyos öntörvényű jelenségekkel kísért megmozdulások várhatók tőle.

November 24-én (december 14-ig) retrográd futásúra vált a Merkur. A retrograditásról bővebben beszélek a Fogalomtárban, ahonnan most idézek a Merkur hátrálásával kapcsolatban: „a kommunikáció, közlekedés területén jelez zavarokat. Összeomlik az internet egy része, vagy/és néhány számítógépes rendszer, a telefonok nem működnek, téves kommunikáció folyik az emberek között, türelmetlenség, idegesség, a merkuri területeken (minden olyan területen, ahol bármilyen forgalom zajlik, mint pl. a kereskedelemben, vagy olyan helyeken ahol ügyintézés zajlik, oktatásban stb.) Sok baleset, úti kellemetlenség, közlekedési anomália fordul elő mindig abban a három hétben, amíg a Merkur retrograditása tart.” Hozzáteszem még: a rokonságon belüli konfliktusok, jogi ügyekkel, s orvosokkal kapcsolatos kirívó események is kalkulálhatók a Merkur hátrálása kapcsán. Ezúttal a Nyilasban hátrál a kommunikációs bolygónk, így a politika területén és – tekintve, hogy Nyilas típusúak vagyunk – a magyarokra nézve különösen érvényesülhet a retrograditás áldatlan hatása.

November 26-án a Vénusz is jegyet vált, a Bakba megy át.

A hét utolsó napjára, november 27-re két vénuszi kapcsolódás esik, egy kellemes és egy kellemetlen. A Vénusz-Jupiter előnyös fényszög (trigon) természetesen jó kapcsolatokat, tartalmas társasági eseményeket, békés megmozdulásokat jelöl. Ennek meglehetősen ellentmond a Vénusz-Uránusz diszharmonikus (kvadrát) aspektusa, amely a kapcsolatok rombolására, hirtelen váltásra, öntörvényűségre, „juszt is” vagy „juszt sem” alapállásra utal. A kettő együttes hatása akár egy tökéletesen semleges állapot is lehet bár belső feszültséggel terhelve, vagy igen-igen vegyes: az egyik percben még barátságos, kedves odafordulás a másikban átvált egy nemtörődöm, vagy egyenesen goromba magatartásba s így tovább. Mindkét tendencia érvényességi ideje mindössze három nap, ami időben kevés, de az erejét azért ne becsüljük le. Egy szakítás egy pillanat alatt végbemehet, de kihatásai akár beláthatatlanul hosszú távra is befolyással lehetnek az ember életére.

Novemberben még érvényesül a szeptember közepétől mindig megismételt Jupiter-Plútó kapcsolódás (trigon): „a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” … van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Végül egy március végéig tartó tendenciának a jellemzőit idézem fel: „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.”


Lássuk csak, milyen kozmikus jeleket fogok e héten, a 12 jegyre vonatkoztatva?


KOS
Még mindig tart a lendület, de már kevesebb területre szorítkozik, azon felül némi megtorpanás látszik társkapcsolattal összefüggésben. Alighanem pont a túl sok nyüzsgés ellen emeli fel szavát a társ – mi tagadás nem is alaptalanul. Egy pillanatra talán meg is sértődik a típus, de ez gyorsan elmúlik.


BIKA
A hosszabb távra tervezés az egyik fontos programpont ezekben a hetekben. Sok idelisztikus elképzelése van, mégis úgy néz ki, hogy szilárd alapokra építkezhet. Sok mindent át kell most alakítania, közte mindennapi gondolkodásmódját, de az élet nagy kérdéseiről alkotott felfogását is.


IKREK
Előbb munka, hivatás majd pedig a társkapcsolat illetve a többi emberhez történő kapcsolódás területén látszanak kisebb súrlódások. Az utóbbinál érdemes figyelembe venni, hogy bizonyos családi minta kapcsán keveredhet konfliktusba partnerével és itt az ideje felülvizsgálni előzményeit, hogy korrigálhasson.


RÁK
Leszámítva a hét második felére várható kellemetlenséget, vitát bürokratikus, kommunikációs téren, igazán jó periódus látszik ezen a héten is. Sok nagyobb horderejű elképzelést építhet fel, s megvan a realitása annak, hogy meg is tudja majd valósítani. Munkájában váratlan elismerésben részesülhet.


OROSZLÁN
Már megint üldözik kicsit az adminisztrációs problémák, de ezeknél jobban nyomasztja az, hogy anyagilag nehéz stabilizálni a helyzetét. Pedig ebből a szempontból sem rosszak a kilátások, csak könnyen indulatba jön már az újabb problémáktól. Az élet akkor is méltányos a típussal szemben, csak észre kell vennie.


SZŰZ
Bár mindig igyekszik megfontolt lenni, de megint egyszer hamarabb beszél, mint kellene, s ebből főleg családon belül súrlódás, kellemetlen helyzet származhat. Érdemes korrigálni, még akkor is ha ehhez nincs nagy kedve. Párkapcsolata egyértelműen nagyon szépen alakul a hét második részében.


MÉRLEG
Ha valamilyen pletykába, vagy más titkos elemeket hordozó kommunikációba keveredett, ne csodálkozzék ha némi konfliktus származik belőle mikrokörnyezetében (esetleg testvérrel). Párkapcsolata viszont váratlanul annál jobban alakul és munkájára sem panaszkodhat, a megfelelő anyagi vonzatával együtt.


SKORPIÓ
Barátaival, gyerekeivel fenntartott viszonyát némi egyenetlenség, vagy félreértés kezdené mérgezni, de szerencsére gyorsan megtalálja az ellenszerét és minden rendben folyik tovább. Nem mondható ez el anyagi viszonyairól és ezzel valamelyes összefüggésben hosszabb távú elképzeléseiről.


NYILAS
Bár munkahelyén vagy szülői oldalról kritika éri, máshonnan – barátoktól, gyerekektől, párjától – olyan visszajelzéseket kap, amelyek igen jól megtámogatják önbizalmát. Anyagi viszonyaiban jelentős és előnyös változások várhatók. Munkájában ugyancsak sikerélményekre számíthat.


BAK
Saját magáról alkotott elképzeléseit felül kell bírálnia, méghozzá kifejezetten pozitív előjellel. Most nagyon jó passzban van és ezt a külvilág értékeli is, jóllehet a Bak nagyon óvatosan fogadja az elismeréseket is, hátha… Ezúttal kár kételkednie, még ha bírálja is esetleg valaki, azt is jobbító szándékkal teszi.


VÍZÖNTŐ
Fellélegezhet legalább néhány napra a hét második részében kommunikációs, adminisztrációs terheit tekintve. Hosszabb távú elképzeléseinek alakításában ugyan adódnak bizonytalanságok, de azért bátran tervezhet. Anyagi viszonyai rejtélyes módon, de jól alakulnak.


HALAK
A hét elején még valószínűleg búnak ereszti a fejét, de aztán meg megváltozik és akár az ellenkezőjébe is fordulhat. Komoly és hosszú távra vonatkozó támogatásra számíthat, méghozzá több oldalról. Társkapcsolatában némi konfliktushelyzet látszik, de ha elég nagyvonalú, túlléphet rajta könnyen.







46. hét 2011. november 14-20.

Általános
A heti illusztrációként szereplő Dávid-csillag a konstelláció érzékeltetésére szolgál, hiszen a mostani legfeltűnőbb jelenség az, hogy a hetet egy ilyen alakzat nyitja. Két úgynevezett nagy trigon, két nagy egyenlő oldalú háromszög szinte hajszálpontos szabályossággal teszi ki az alakzatot. Az egyikben a Mars-Jupiter-Plútó vesz részt, a másikban pedig a Hold-Szaturnusz-Neptun. Az utóbbi mindössze hat óra hosszat fennálló konstelláció, mivel a Hold kifut belőle gyorsan. Emiatt és amiatt, hogy más, lényegesebb elemhez (fogyatkozás, nevezetes együttállás, évnegyed kezdete stb.) nem csatlakozik, nem kell túlozni (túllihegni) a jelentőségét. A hétre nézve mindenesetre meghatározó.

Sok-sok energia, meglehetős konokság, a saját elképzelések megvalósítására irányuló erős késztetés – ilyen és ehhez hasonló tartalmat lehet tulajdonítani a konstellációnak. Azon felül pedig azt a meggyőződést, hogy bármit is teszünk, biztos hogy az helyes és sikerre ítélt. Ez természetesen lehet egészen téves megítélés is, a megdönthetetlen meggyőződés a lényeg. Különösen érvényes ez a Mars-Jupiter-Plútó háromszögére, hisz a benne résztvevő bolygók külön-külön is hordoznak ilyen jelentést. A másik háromszögben pedig a Hold-Neptun részvétele az illúziók, álmok realitás fölé emelését sugallja, amire még az egyébként józan Szaturnuszt is el lehet csábítani – mint említettem: rövid időre.

Kezdjük akkor azzal, ami egyik tényezője a vázolt képletnek, a Jupiter-Plútó kapcsolattal, amelyről szeptember közepétől hétről hétre szót ejtek- november végéig. A másik hosszú tendenciánkat, az Uránusz-Plútót immár elhagyom, bár halványan még mindig érződik de már korántsem olyan jelentőséggel, mint eddig. A Jupiter-Plútó tehát: „a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” … van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Most is tart még a két belső bolygónk együttes haladása. „Nagyon érdekes, hogy … a Merkur most hosszabb ideig együtt mozog a Vénusszal, mert a majd november 24-én kezdődő retrograditása miatt kezd kissé lassulni. Ezért be sem éri a kissé elöl haladó Vénuszt, hanem 1-2 fokos távolsággal követi és sokkal tovább, mint az a „normál” haladási sebességével lenni szokott. Máskor legfeljebb egy hétre terjed egy Merkur-Vénusz együttállás, most pedig október második felétől november utolsó harmadáig, kicsivel több, mint egy hónapig érvényesül – anélkül, hogy elérné az egzakt kapcsolódást. Az együttállás jelentése elvileg segítő, harmonikus jellegű, de mivel a Skorpióban van és mellette erősen kétes értékű illetve feszültséget jelző aspektusok mutatkoznak, óvatosan kell bánni a megítélésével. A mély megértést is segítheti, de mutathat öncélú (vagy nem öncélú, de nem előnyös) konokságot, keménységet is a kommunikációban, kapcsolatokban.”

November 14-én a Vénusz, 15-én a Merkur együtt áll a felszálló Holdcsomóval. Ebből a Merkurnak van nagyobb szerepe, hiszen a leszálló Holdcsomó jegyének (Ikrek) uralkodója, s most is az emelhető ki, hogy az előzményeinkből felszínre kerülő információk tömege illeszthető be egy mozaikképbe. Különösen érvényes a Nyilas-Ikrek; Ikrek-Nyilas Holdcsomósokra, de majdnem annyira fontos üzeneteket hordozhat a Szűz-Halak; Halak-Szűz Holdcsomósok számára is.

November 16-án éri el a Mars a Jupiterrel a pontos (trigonális) kapcsolódást. Ettől „várhatjuk a kommunikáció megélénkülését a szűkebb- tágabb értelemben vett kapcsolatokban, méghozzá termékeny módon. Nagyobb hajlam a konszenzusra mint egyébként. Praktikus gondolkodás erősbödése, ezzel együtt a problémamegoldó képességeké is. Sajnos csak két- három heti időtartamról van szó, de ez alatt is meg lehet azért oldani sok mindent, ami addig esetleg gondot okozott. Érdekes, hogy a praktikum mellett az ideákra való fogékonyság is növekszik, de ez sokszor csak látszólagos ellentmondás, mert arról van szó, hogy optimális megoldások születhetnek – az elvben lehetséges legjobbak és a gyakorlatban megvalósítható középszerűek között.”

Közben kezd beállni a szoros Mars-Plútó (trigon) aspektus is (pontos lesz nov. 23-án), amellyel „óriási energiaképződés- felszabadulás kalkulálható, s mivel a Plútó a tömeg-áramlatok jelölője is, megint lehet számítani ilyen jellegű aktivitásra is. Még a legharmonikusabb fényszögük is jelez feszültségeket, annál inkább mert a túltengő energia kiutat keres és ha nincs megfelelő levezetése, túlkapásokra, így többek között konfliktusokra is kell gondolni. Máskülönben ellenállhatatlanul sodró erővel képes terelni az érintetteket valamilyen, lehetőleg kézzelfogható cél felé.”

A hetet egy kellemetlenebb mintegy háromnapos folyamat csúcspontja zárja: november 20-án a Nap diszharmonikus (kvadrát) fényszögben áll a Neptunnal. Ez átmeneti zavarokat jelent a gondolkodásban, a hatalommal való viszonyban, de legalább ennyire a hatalom intézkedéseiben is. Egyénileg önbizalom-problémák, tévedések, csalás és csalódás terhelhetik életünket. Bizonyos emberek, tárgyak, ideák eltűnésére is lehet ilyenkor számítani. Még meglesz közben a Mars-Jupiter-Plútó által bezárt háromszög, ami bár elvben harmonikusnak számít, de ebben a szituációban éppen növelheti a téves elképzelésekhez, döntésekhez való ragaszkodást, s csak kisebb léptékben kalkulálható, hogy megvédelmez tőlük.

Még egy olyan áramlatot kell megemlíteni, amely november közepétől kezdődik és hosszú ideig (egyelőre jövő év márciusáig) fennmarad. Olyan speciális kapcsolódást látunk most is, mint amilyent eddig ismételgettem (az Uránusz-Plútó kapcsán). „A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

A Szaturnusz képez a vázolt módon a Neptunnal előnyös (trigon) fényszöget, amint ezt már említettem az e heti egyik nagy háromszögnél is. Az idealizmus, idealizálásra való hajlam első sorban említendő ezzel a helyzettel. A Szaturnusz a legjózanabb, a Neptun a legidealistábbként jellemzett bolygó, kettejük találkozása rendkívül jó is lehet emiatt. Kár, hogy elég kevés praktikus eredmény mutatható fel általa, viszont annál több a spritiuális tartalma. Nyilván nem véletlen, hogy az aktuálisan kiszemelt következő világvége-várás idejére is jut ebből a nem túl ritka, de nem is nagyon gyakori aspektusból. (A 20-21. században hatszor állt be eddig a fényszög: 1906-7; 1929-30; 1941-42; 1965-67; 1976-77; 2011-2.) A megtisztulásra való hajlandóság, valamilyen hit felé fordulás, az ideák gyakorlatba átültetésének igénye (kérdés: mekkora sikerrel – lásd előbb is) mindenképpen benne van.


A 12 típusra nézve mit jelenthet ez az érdekes konstelláció?

KOS
Főleg anyagiak, munka, hivatás, szülői szerep vagy szülőkkel való viszony területein pezseg az energia, amellyel normál időkben hegyeket tud megmozgatni, most pedig egész hegyláncokat. Használja ki ezt az időszakot, megalapozhat olyan tevékenységeket, melyekre később stabilan támaszkodhat.


BIKA
Minden problémája ellenére is bizakodó a közelebbi- távolabbi jövőre nézve is. A hét végén ugyan éri némi csalódás épp ebből a szempontból, de hamar túllendül rajta. Barátokra, rokonokra biztosan számíthat, de jól teszi, ha szűri azt, ki az aki valóban segítő szándékkal közelít és ki nem.


IKREK
A hét elején anyagilag, a hét második felében inkább spirituális szempontból profitálhat sokat környezetének hatásaiból (kölcsönhatásaiból). A hét végén számítson partnerével összefüggő kellemetlenségre, ami vagy csak őt érinti, vagy mindkettejüket. Hatalmi vita, súrlódás is kialakulhat kettejük közt.


RÁK
A kommunikáció, kontaktusok, forgalom, valamint a társkapcsolat megélénkülése látszik igen markánsan a heti horoszkópból. Munka vagy betegség (esetleg: háziállat) terén a hét végén adódhatnak olyan ügyek, amelyek kevéssé értelmezhetők vagy tévedésen alapulnak, de szerencsére sok támogatást kap.


OROSZLÁN
A jó anyagi széria tovább tart, még arra is lehet számítani, hogy nagyságrendet vált (persze a pozitív tartományban). Ezen az sem sokat változtat, hogy néhány üzleti partner eltűnik a környékről. Munka, hivatás terén igen dinamikus periódus ígérkezik, amit célszerű jól kiaknáznia.


SZŰZ
Párkapcsolatában minden józansága ellenére most hajlamos engedni annak a csábításnak, hogy idealisztikusan lássa a dolgokat. Jobb lenne óvatosabban bánni ezzel, mert minél irreálisabban szemlélünk valamit, annál nagyobb a csalódás veszélye. A realitásoknak éppúgy lehet örülni adott esetben.

MÉRLEG
Ennél a típusnál is a munka, hivatás, szülői szerep dinamizmusát lehet kiemelni, de az otthon, család, ingatlanok ügyeit is. A hét vége felé téves diagnózis, feleslegesen végzett munka, vagy félreértésből származó konfliktus terhelheti napjait és sajnos párkapcsolata sem látszik zökkenőmentesnek.


SKORPIÓ
Amennyire terhes volt hónapokon át a kommunikáció, kontaktusok, bürokrácia stb. terepe, most annál frappánsabban tud lépni benne. Magántermészetű dolgai is jól alakulnak, kitűnően megtalálja a hangot különböző emberekkel, s főleg: társával. Anyagi ügyekben számíthat némi zavarra a hét végén.


NYILAS
Máskor sem sokat panaszkodik, ezekben a hetekben meg végképp nem teheti ezt, legalábbis ami az anyagi, munkára, hivatásra vonatkozó részét illeti az életnek. Az otthon, család területén látszik némi felhő a hét utolsó napjaiban, ez azonban messze nem tudja megingatni legendásan jó kedélyében.


BAK
Határozottság, döntésképesség, dinamizmus és meglepő mértékű optimizmus – ezek az aktuális jellemzők. Vállalkozó kedve is nagyobb a szokottnál, merészebben nyúl dolgokhoz mint általában. A család váratlanul felbukkanó ügyei próbálják ugyan figyelmét elvonni, amit persze nem enged.


VÍZÖNTŐ
Ha a kommunikációval nem lenne annyira megakadva, egészen jól érezhetné magát legalább a hét háromnegyedében. Otthon, család, ingatlan, továbbá anyagi, tanulmányi- tanítási téren sikerekre számíthat, legalábbis eleinte. A hét vége felé anyagi szempontból hideg- meleg egyaránt látszik.


HALAK
Néhány napig az egekben szárnyal (vagy: boldogságban úszkál), de próbálja megőrizni józanságát, hogy ne érje keserves csalódás még ebben az időszakban. Társkapcsolata továbbra is stabil támaszt jelent, most igen közel tudnak kerülni egymáshoz, különösen ha még egy utazást is beiktatnak életükbe.





45. hét 2011. november 7-13.

Általános
Ismét a hosszú folyamatok felidézésével kezdem:
Az Uránusz-Plútó kvadrát:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

Jupiter-Plútó trigon, amely a legszorosabb szakaszába ér, október 28-án lesz pontos (ez majd az időrendi ismertetésnél is kiemelem). Ez „lehet egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Még tart a két belső bolygónk együttes haladása: „Nagyon érdekes, hogy – mint már említettem – a Merkur most hosszabb ideig együtt mozog a Vénusszal, mert a majd november 24-én kezdődő retrograditása miatt kezd kissé lassulni. Ezért be sem éri a kissé elöl haladó Vénuszt, hanem 1-2 fokos távolsággal követi és sokkal tovább, mint az a „normál” haladási sebességével lenni szokott. Máskor legfeljebb egy hétre terjed egy Merkur-Vénusz együttállás, most pedig október második felétől november utolsó harmadáig, kicsivel több, mint egy hónapig érvényesül – anélkül, hogy elérné az egzakt kapcsolódást. Az együttállás jelentése elvileg segítő, harmonikus jellegű, de mivel a Skorpióban van és mellette erősen kétes értékű illetve feszültséget jelző aspektusok mutatkoznak, óvatosan kell bánni a megítélésével. A mély megértést is segítheti, de mutathat öncélú (vagy nem öncélú, de nem előnyös) konokságot, keménységet is a kommunikációban, kapcsolatokban.”

A hét első napján, november 7-én pontos a Mars szembenállása a Neptunnal: „a dolgok elhamarkodott és helytelen megítélése, emiatt sok csalódás, esetleg csalás vagy éppenséggel ezek leleplezése. Zavarok a viszonyokban. Mérgekkel, vegyszerekkel (drogokkal, gázzal stb.) kapcsolatos események. Ugyanakkor az intuitív képességek élesedése is kalkulálható legalábbis azoknál, akiknél a két jelölő nem „bántja egymást”.

A héten tulajdonképpen túl sok erőteljes egyéb áramlat nem is látható a vázoltakon kívül. November 10-én a Neptun direktbe fordul. 11-én a Mars jegyet vált az Oroszlánból a Szűzbe, így mérséklődik kissé az a harcias tettrekészség, amit a tüzes jegyben jelentett, viszont a „verbális erőszak” jelentősége nő egy kicsit.

November 13-i kulminálással a Marsnak az Uránusszal képezett hátrányos kapcsolódása (kvinkunx fényszög) extrém és villamossággal, vagy általában a technikával összefüggő eseményekre, balesetekre utal. A teljes időtartama kb. egy- másfél hét.

Végül meg kell említeni két olyan folyamatot, amelynek a tetőpontja a jövő és a rákövetkező héten esedékes, de már e hét második részében érződni fog. Mindkettőben a Mars az egyik résztvevő és mindkettő az úgynevezett harmonikus jellegű fényszögekhez tartozik (trigonok). Előbb a Jupiterrel, majd a Plútóval kapcsolódik előnyös módon.
A Jupiterrel képezett aspektustól várhatjuk a kommunikáció megélénkülését a szűkebb- tágabb értelemben vett kapcsolatokban, méghozzá termékeny módon. Nagyobb hajlam a konszenzusra mint egyébként. Praktikus gondolkodás erősbödése, ezzel együtt a problémamegoldó képességeké is. Sajnos csak két- három heti időtartamról van szó, de ez alatt is meg lehet azért oldani sok mindent, ami addig esetleg gondot okozott. Érdekes, hogy a praktikum mellett az ideákra való fogékonyság is növekszik, de ez sokszor csak látszólagos ellentmondás, mert arról van szó, hogy optimális megoldások születhetnek – az elvben lehetséges legjobbak és a gyakorlatban megvalósítható középszerűek között.
A Plútóval (trigonnal) kapcsolódva óriási energiaképződés- felszabadulás kalkulálható, s mivel a Plútó a tömeg-áramlatok jelölője is, megint lehet számítani ilyen jellegű aktivitásra is. Még a legharmonikusabb fényszögük is jelez feszültségeket, annál inkább mert a túltengő energia kiutat keres és ha nincs megfelelő levezetése, túlkapásokra, így többek között konfliktusokra is kell gondolni. Máskülönben ellenállhatatlanul sodró erővel képes terelni az érintetteket valamilyen, lehetőleg kézzelfogható cél felé.

Nézzük ez után, hogy az egyes – kényelmes és kevésbé kényelmes típusokat miként rázza fel a héten beállni kezdő konstelláció, ki mit tud vele vajon kezdeni?


KOS
Használja ki a hét eleji jó periódust azokra a változásokra, amelyeket tervez, mert gyorsan elmúlik az erre alkalmas idő. Munkájában sok bizonytalansággal találkozik, de ezzel jobb lenne nem foglalkoznia, mert hamarosan kiderül: mi is volt az értelme a megtorpanásnak és igen jól alakulnak a dolgok.


BIKA
Amennyire megterhelőnek, sőt: szomorúnak látszik az első néhány nap, annál dinamikusabbnak a többi. Hosszú távú terveit újraértékeli, s ebben segítik családtagjai, barátai, ismerősei. A betegségekkel való foglalkozás hosszú időszaka is lassan lejár és felszabadul az erre fordított energiája.


IKREK
Most is akadnak még problémák a lakás, otthon, család területén, de csakhamar frappánsan megoldja azokat, illetve egy részük megoldódik. Hivatásában, tanulmányokban (tanításban) ismét sikerekre számíthat és olyan elismerést is kap, amelynek eredetét talán nem is találja, legalábbis eleinte.


RÁK
Ha támadnak is nehézségei kommunikációs (tanulmányi, utazási) ügyekben, ezek oly gyorsan múlnak, hogy reméljük már emlékezni sem fog rájuk. Annál jobban alakulnak dolgai a vázolt szempontokból. Átgondolhatja és átalakíthatja ennek következtében néhány távlati elképzelését is.


OROSZLÁN
Amennyire zavarosnak látszanak pénzügyei néhány napig, annál jobb lesz, mintegy varázsütésre, a hét közepétől. Hivatásában vagy szülői szerepében is kitűnő teljesítményt nyújt, s nem marad el hozzá az elismerés sem. Még az oly sokáig terhes adminisztratív- bürokratikus ügyei is remekül alakulnak.


SZŰZ
A kommunikációban tanúsított aktivitását nehéz fokozni a típusnak, most mégis ez történik. Előbb elég ijesztő következményekkel, de ez hamarosan átfordulhat kifejezetten pozitív irányba, Akkora meggyőző erőt fejt ki, hogy nem tud a környezete ellenállni. Ha tanul, abban is remekül produkál.


MÉRLEG
Szinte minden életterületen igen szerencsésen alakulnak dolgai, tán az egyetlen kivétel ez alól a társkapcsolat, ami ennél a típusnál nem elhanyagolható szempont. Érheti meglepetés is, amit végül is nem tud jól kezelni, bármennyire is igyekszik eleinte. Kénytelen belátni, hogy társával nem egyformák.


SKORPIÓ
Kapcsolatrendszere olyan mértékben növekszik, hogy már-már átláthatatlan, de nagyon jól érzi magát abban a közegben, amibe által kerül. Személyi viszonyai általában is jól alakulnak, csak a munkatársaival nem tudja megtalálni a megfelelő hangot, amiből konfliktusok is származhatnak.


NYILAS
Ha voltak is anyagi problémái a közelmúltban, most már nem panaszkodhat, még akkor sem ha ugyanakkor kiadásai is megugranak. Munkájában, hivatásában igen dinamikus periódus következik, sok-sok sikerélménnyel. Otthoni, családi viszonyai is a kezdeti zökkenő után igazán szépen fejlődnek.


BAK
Az energiaösszpontosítással máskor sincs problémája, most pedig végképp ellenállhatatlan. Igaz, hogy váratlan családi kötelezettségek megpróbálják lefékezni lendületét, de nem hagyja magát. Hivatással összefüggő kisebb útra vagy összejövetelre számíthat, amely meglepően kellemesnek bizonyul.


VÍZÖNTŐ
Már elkönyvelte, hogy véget ért a jó széria anyagi ügyeiben, de most újra indul, továbbra is meglepő, már-már a csodával határos módon. Kommunikáció, kontaktusok területén sajnos továbbra is esedékesek a kellemetlen meglepetések. Viszont otthoni- családi dolgai is igen jól alakulnak a típusnak.


HALAK
Amennyire letört lehet a hét első részében, annyira feldobott utána. Társával is kellemes, színes időszakot él meg, s elmondható ugyanez általában is a kapcsolatairól. Remélhetőleg kompenzálja ez a jó széria azt, hogy anyagi szempontból sajnos most kevésbé sikeres, számíthat néhány kellemetlen meglepetésre.




44. hét 2011. október 31-november 6.

Általános
Mivel hétfőn reggel írom az e heti elemzést, már ismert szomorú tény, hogy tömegbaleset történt hajnalban, legalább 14 halálos áldozattal. Csak remélem, hogy ezt nem a hét nyitányaként kell felfogni, jóllehet két speciális alakzattal indítunk, melyből az egyik összekapcsolható a tragédiával. A múlt heti előrejelzésben is írtam már, s most megismétlem:

Azoknak, akik mélyebben is foglalkoznak asztrológiávalegy rövid ideig nem egyedülálló, de azért elég speciális konstellációt látunk … egy feloldott oppozíció és egy T-kvadrát egyidejű meglétével. A feloldott oppozíció fényszög-sorozat – amely nagyon sok kiaknázható lehetőséget hordoz – úgy jön létre, hogy a Jupiter trigonba kerül a Plútóval, ez pedig szextilbe a Nappal….s persze a Nap szembenáll a Jupiterrel. Ez az alakzat enyhíti az egyidejűleg fennálló T-kvadrát feszültségét is. A T-kvadrát csúcsán a Merkur-Vénusz van a Skorpió végén, egyik oldalról az Oroszlán-Mars, a másikról a Vízöntő Neptun kvadrátolja miközben a Mars értelemszerűen szembenáll a Neptunnal …

„A Merkur és a Vénusz egyaránt beáll a Neptun kvadrátjába, … amin a Vénusz 31-én, a Merkur november 1-én kulminál. … Ismét a kapcsolatokban, viszonyokban, összeköttetésben fennálló zavarok, érthetetlen események, csalás, becsapás, tudatos, vagy nem szándékos félrevezetés, tévedés lehet a tartalma. Bár rövid ideig (3 napig) tart, ami egyáltalán nem zárja ki a komoly következményeket (vegyünk akár egy közúti balesetet vagy a párkapcsolatban a kiderülő csalást….)

Továbbra is a múlt hetiből idézek: „Nagyon érdekes, hogy – mint már említetem – a Merkur most hosszabb ideig együtt mozog a Vénusszal, mert a majd november 24-én kezdődő retrograditása miatt kezd kissé lassulni. Ezért be sem éri a kissé elöl haladó Vénuszt, hanem 1-2 fokos távolsággal követi és sokkal tovább, mint az a „normál” haladási sebességével lenni szokott. Máskor legfeljebb egy hétre terjed egy Merkur-Vénusz együttállás, most pedig október második felétől november utolsó harmadáig, kicsivel több, mint egy hónapig érvényesül – anélkül, hogy elérné az egzakt kapcsolódást. Az együttállás jelentése elvileg segítő, harmonikus jellegű, de mivel a Skorpióban van és mellette erősen kétes értékű illetve feszültséget jelző aspektusok mutatkoznak, óvatosan kell bánni a megítélésével. A mély megértést is segítheti, de mutathat öncélú (vagy nem öncélú, de nem előnyös) konokságot, keménységet is a kommunikációban, kapcsolatokban.”

A rövidebb áthúzódó tendenciák sorában szerepel még az, hogy ( október 29-i kulminálással) „a Nap áll szemben a Jupiterrel. Ez elvi, jogi, hatalmi kérdésekben felmerülő kérdésekre, feszültségekre enged következtetni. A jellege ugyan a diszharmonikus aspektusok körébe utalja, de sok lehet benne a termékeny elem, mert arra ösztönöz, hogy a bevált utakat felülvizsgálva nézzünk körül valami más lehetőség után is. A zökkenőmentes átmenetet biztosítja, s nem valami öncélú rombolást készít elő. Ez a szerencsés kimenetelű olvasata. A másik persze itt is a már említett feszültségeké.”

A Marsnak a Neptunnal történő szembenállása egyre szorosodik (majd november 7-én lesz a csúcspontja), így e héten már jelentősen érződik. Tartalma: a dolgok elhamarkodott és helytelen megítélése, emiatt sok csalódás, esetleg csalás vagy éppenséggel ezek leleplezése. Zavarok a viszonyokban. Mérgekkel, vegyszerekkel (drogokkal, gázzal stb.) kapcsolatos események. Ugyanakkor az intuitív képességek élesedése is kalkulálható legalábbis azoknál, akiknél a két jelölő nem „bántja egymást”.

A hét folyamán, november 2-án jegyet vált a Vénusz, a Skorpióból a Nyilasba. Ugyanezen a napon a Vénusszal együtt mozgó Merkur is átlép a Nyilasba, ahol egyébként majd a szokottnál hosszabb időt tölt, tekintve, hogy (november 24-től) itt kezd el hátrálni.

Szintén párban éri el a Vénusz-Merkur az Uránusz trigonját, méghozzá november 3-án. E – sajnos csak háromnapos – tendencia keretében jöhetnek a váratlan (elvben: pozitív) fordulatok a kapcsolatokban. Felismerések, melyek következtében megváltozhatnak nézőpontok, viszonyulások és persze események is. Sok feszültség hirtelen oldására adhat alkalmat a konstelláció. „Káros mellékhatása” lehet a kapkodás, elhamarkodott döntés, felesleges konfliktuskeresés.

Ezúttal az elemzés végére hagytam a két hosszú és (már nem sokáig, de) még élő tendencia felidézését:

Az Uránusz-Plútó kvadrát:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

Jupiter-Plútó trigon, amely a legszorosabb szakaszába ér, október 28-án lesz pontos (ez majd az időrendi ismertetésnél is kiemelem). Ez „lehet egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Lássuk csak, mit lehet kihámozni a 12 típus szempontjából a hetikonstellációkból:


KOS
Ez egyszer alighanem elbizonytalanodik önmagában, sőt: a végén még kompromisszumok kötésére is hajlamos lesz. Tanulmányokban, vagy külfölddel kapcsolatban sikeres periódust él meg és ugyanez vonatkozik anyagi viszonyaira is. Munkájában vagy egészségi kérdésekben adódhatnak konfliktusai.


BIKA
Gyerekekkel, barátokkal illetve vállalkozással kapcsolatban kell átmeneti zavarokra számítania. Józanságával felül tud emelkedni majd, csak ezt az egy-két hetet kell elviselnie. Erő- és egyéb tartalékait (beleértve a kapcsolati tőkét is) jól tudja mozgósítani, s ezzel legalább önmagát megnyugtatja.


IKREK
Otthoni- lakással összefüggő ügyei kötik le energiái egy részét és többször kell a héten számolnia meghiúsuló lépésekkel e téren. Párkapcsolatát is kissé megviselik az események, de ezen gyorsan túl tudnak lépni. Sok elképzelését igyekszik minél hamarabb megvalósítani, ami kapkodáshoz is vezethet.


RÁK
Közlekedés, kereskedelem, kommunikáció terén a túlzott óvatosság, de a túlzott határozottság sem célravezető most. Gyerekével vagy vállalkozásával kapcsolatban is hasonló dilemmákkal találkozik. Munkájában viszont annál több sikerélményben lehet része és társkapcsolatát is jól tudja kezelni.


OROSZLÁN
A hét elején még nem annyira, de a második felében elég nagy frusztráció látszik anyagiak miatt. Meghiúsuló bevételek, váratlan kiadások, esetleg veszteségek terhelik költségvetését. Optimizmusát azért nem veszti el, máris dolgozni kezd azon, hogy megtérüljön a réven, ami elvész a vámon.


SZŰZ
A legszívesebben most mindenkivel összeveszne, de legalább szeretné jól megmondani a magáét akinek csak éri. Próbáljon kissé megnyugodni, mert később biztosan megbánja ha túllő a célon. Váratlan megvilágosodásban lehet része családdal, eredettel, sőt: előző életeivel összefüggésben.


MÉRLEG
Munkatársakkal, vagy munkahellyel kapcsolatos latens konfliktusból elég sok kalamajka származhat, úgyhogy jól teszi ha – amennyire lehet – kimarad az ilyesmikből. Társkapcsolata érdekes és fontos átalakuláson megy keresztül, kisebb lépéseken át, amelyekből nagy minőségi változás állhat össze.


SKORPIÓ
Anyagi szempontból nem rossz periódus ez a hét. Sajnos nem mondható el ugyanez a gyerekkel, barátokkal illetve vállalkozással (partnerrel) kapcsolatban. Sok bizonytalanság, titok, zavar terheli az érintett területeket. Stabil bázist most főleg a házastárs vagy esetleges üzlettárs jelent.


NYILAS
Hivatás és család konfliktusa látszik a legélénkebbnek ebben az időszakban, de a típus töretlen és kissé gyermeki kedélyén mintha ez mit sem változtatna. Úgy van vele, hogy a problémák azért vannak, hogy megoldódjanak valahogy, s amire nem tud befolyással lenni, azon nem idegesíti magát.


BAK
Dinamizmusa meghozza a várt eredményeket, még akkor is ha némi hátráltatást kell hogy elszenvedjen bürokratikus, vagy más kommunikációval összeköttetéssel kapcsolatos dolgok miatt. Közlekedésben nem árt óvatosnak lennie. Otthoni- családi ügyei a hét végére sokat javulnak.


VÍZÖNTŐ
Úgy tűnik, véget ért az anyagi csodák ideje, most inkább az ellenkezőjét kénytelen egy kissé megélni. Annál élénkebbnek látszik a kommunikáció- kontaktusok területe, új ismeretségekkel, s új elképzelésekkel, tervekkel. Otthoni, családi illetve ingatlan ügyei is jól kezdenek alakulni.


HALAK
Ha társa kritikával illeti, próbálja meg annak tulajdonítani, hogy ő feszültebb a megszokottnál. Nehéz a típusnak nem magára venni a dolgokat, de legalább egy kicsit próbálja meg! Mások visszajelzései sokkal megnyugtatóbban és az élettől is megkapja a pozitív visszajelzéseket, hát ezekre támaszkodjon!


43. hét 2011. október24-30.

Általános
Minden véget ér egyszer, a viszonylag enyhe széria is. E héten ismét több feszültséget jelölő kapcsolat látszik a kozmikus jelek között, mint a megelőző két hétben, bár még mindig el lehet mondani, hogy elég kiegyenlítetten. Emiatt inkább a kihívás jelleget lehet kiemelni, olyan lehetőségeket, amelyek felhasználásával meglódulhat az életünk. Igaz, hogy dolgozni is kell mellé, de ha csak a hátrányain kesergünk, akkor biztos, hogy rosszul érezzük magunkat. Ha felvesszük a kesztyűt és keressük a válaszokat, megoldásokat, akkor sikerélményben is lehet részünk.

Természetesen a hosszú áramlatokkal kezdjük a hét jellemzését:
Az Uránusz-Plútó kvadrát:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

Jupiter-Plútó trigon, amely a legszorosabb szakaszába ér, október 28-án lesz pontos (ez majd az időrendi ismertetésnél is kiemelem). Ez „lehet egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Október 26-án háromnapos folyamat keretében a Vénusz a Marssal kerül diszharmonikus (kvadratúrás) viszonyba, türelmetlenséget, feszültséget, általában az emberi kapcsolatokban, s azon belül is különösen társkapcsolatokban mutatkozó konfliktus, kisebb krízis-helyzeteket. Van lehetőség a konfliktus oldására is, amennyiben megvannak a tartalékok a türelemre, elkötelezettségre, józan belátásra. Ez esetben a kapcsolat megszilárdulása, előre haladása is lehet a pozitív eredmény.

Ugyancsak október 26-án a Mars – egyhetes folyamaton belül – pontos szextilbe kerül a Szaturnusszal. Ez – még a két résztvevő bolygó karcos és kemény természetét figyelembe véve is – egy szelíd kapcsolódás, egyik megnyilvánulási formája adott esetben az előbb is említett oldás. Azon kívül a komolyság, felelősségvállalás, nagyobb munka vagy más, fontos folyamat átgondolt, de lendületes kezdete tartalmakat hordoz.

Október 28-án éri el a pontos pozíciót, vagyis kulminál az általános részünk 4. bekezdésében jellemzett Jupiter-Plútó trigon. Egybeesik ezzel az, hogy a Merkur – amely most együtt mozog a Vénusszal – szintén eléri a Mars kvadrátját, veszekedésekre, konfliktusokra, meggondolatlan kommunikációra, a forgalomban (áru- közúti- posta- telefon és így tovább) adódó kellemetlenségekre utalva. Szerencsére ez is csak három napig érvényesül (vesd össze: „minden csoda három napig tart”).

Októbner 29-én ötnapos folyamat csúcspontjaként a Nap áll szemben a Jupiterrel. Ez elvi, jogi, hatalmi kérdésekben felmerülő kérdésekre, feszültségekre enged következtetni. A jellege ugyan a diszharmonikus aspektusok körébe utalja, de sok lehet benne a termékeny elem, mert arra ösztönöz, hogy a bevált utakat felülvizsgálva nézzünk körül valami más lehetőség után is. A zökkenőmentes átmenetet biztosítja, s nem valami öncélú rombolást készít elő. Ez a szerencsés kimenetelű olvasata. A másik persze itt is a már említett feszültségeké.

Ugyanazon a napon (29-én) a Nap a Plútó szextiljét is eléri, sajnos ez egy kurta, 2- maximum háromnapos áramlat, megerősítve az előbbi bekezdés tartalmát.

Azoknak írom, akik mélyebben is foglalkoznak asztrológiával, hogy egy rövid ideig nem egyedülálló, de azért elég speciális konstellációt látunk a hét második részében: egy feloldott oppozíció és egy T-kvadrát egyidejű meglétével. A feloldott oppozíció fényszög-sorozat – amely nagyon sok kiaknázható lehetőséget hordoz – úgy jön létre, hogy a Jupiter trigonba kerül a Plútóval, ez pedig szextilbe a Nappal. Egyidejűleg persze a Nap szembenáll a Jupiterrel. Ez az alakzat enyhíti az egyidejűleg fennálló T-kvadrát feszültségét is. A T-kvadrát csúcsán a Merkur-Vénusz van a Skorpió végén, egyik oldalról az Oroszlán-Mars, a másikról a Vízöntő Neptun kvadrátolja miközben a Mars értelemszerűen szembenáll a Neptunnal.

A hét végére a Merkur és a Vénusz egyaránt beáll a Neptun kvadrátjába, de még nem érik el ennek a csúcspontját. (A Vénusz 31-én, a Merkur november 1-én kulminál rajta.) Ismét a kapcsolatokban, viszonyokban, összeköttetésben fennálló zavarok, érthetetlen események, csalás, becsapás, tudatos, vagy nem szándékos félrevezetés, tévedés lehet a tartalma. Bár rövid ideig (3 napig) tart, ami egyáltalán nem zárja ki a komoly következményeket (vegyünk akár egy közúti balesetet vagy a párkapcsolatban a kiderülő csalást….)

Nagyon érdekes, hogy – mint már említetem – a Merkur most hosszabb ideig együtt mozog a Vénusszal, mert a majd november 24-én kezdődő retrograditása miatt kezd kissé lassulni. Ezért be sem éri a kissé elöl haladó Vénuszt, hanem 1-2 fokos távolsággal követi és sokkal tovább, mint az a „normál” haladási sebességével lenni szokott. Máskor legfeljebb egy hétre terjed egy Merkur-Vénusz együttállás, most pedig október második felétől november utolsó harmadáig, kicsivel több, mint egy hónapig érvényesül – anélkül, hogy elérné az egzakt kapcsolódást. Az együttállás jelentése elvileg segítő, harmonikus jellegű, de mivel a Skorpióban van és mellette erősen kétes értékű illetve feszültséget jelző aspektusok mutatkoznak, óvatosan kell bánni a megítélésével. A mély megértést is segítheti, de mutathat öncélú (vagy nem öncélú, de nem előnyös) konokságot, keménységet is a kommunikációban, kapcsolatokban.

Mire számíthat a 12 jegy valamelyikének tagja?

KOS
Igazán nem lehet oka panaszra: sok tevékenységi területen szabad jelzést kap és kifejtheti aktivitását. Jó azért, ha kissé óvatosabban bánik erejével is és visszafogja magát munkájában, mert visszaüthet a túlzás. Kommunikáció, közlekedés terén és egészségi szempontból aktuális a figyelmeztetés.


BIKA
Elbizonytalanodik kissé magában, pedig erre nincs oka, akkor sem, ha valamilyen veszteség éri. Ez az élet elkerülhetetlen része, s nem saját hibája. Párkapcsolatában is elbillen a mérleg nyelve úgy látszik, de ezt az átmeneti zavart jól tudja korrigálni, ha még nem fogyott el teljesen legendás türelme.


IKREK
Sajnos ismét zavaros viszonyok látszanak a hivatás, munka területén és az, hogy kivételesen ütköznek otthoni, családi kötelezettségei azzal. Ráadásul a társkapcsolatba is beférkőzik a feszültség, pedig itt próbálja tartani az egyensúlyt, legalább a felszínen. Jól teszi, ha óvatosan bánik a kommunikációval.


RÁK
Kötelezettségeiben, munkájában vagy egészségi kérdésekben adódnak belső- külső konfliktusai. Lehet, hogy titkolnia kell valamit mások előtt, ami szintén okozhat problémát. A társkapcsolata is kezdi megsínyleni a helyzetet, de nagyon jól kézben tudja tartani legalább itt a dolgokat.


OROSZLÁN
Megint egyszer összetorlódnak – főleg munkájában – a teendői, amiből következhet, hogy más területeket elhanyagol. Vállalkozásában, gyerekekével, vagy barátaival illetve párjával kerülhet emiatt olyan helyzetbe, amikor elő kell állnia magyarázattal vagy valamilyen megújításra vonatkozó ötlettel.


SZŰZ
Kivételes határozottságot tanúsít, különösen akkor ha anyagi ügyekről van szó. Kevésbé tudja véleményét érvényesíteni az otthont, családot érintő ügyekben. Gyerekeivel kapcsolatban megint jobban a sarkára tud állni, amire szükség is lesz, akár tanulás, továbbtanulás, vagy gondolkodásmódbeli kérdések miatt.


MÉRLEG
Anyagi viszonyai meglepően jól alakulnak, ami – különös módon – munkájára sajnos nem mondható el. Adminisztratív jellegű vagy kommunikációs (közlekedési) területen adódó zavarok is befolyásolják ezt. Családi téren is sok teendője akad, de ezeket a problémákat ügyesen meg tudja oldani.


SKORPIÓ
Az átmenetileg túltengő öntudat és a személyiség érvényesítése a világban kissé visszaüt úgy kézzelfogható módon (anyagi viszonyaiban), mint elvontabban (kapcsolatrendszerében). Nem kellene azért annyira elbizonytalanodnia, ahogyan az most látszik, múló tendenciáról van szó, s hamarosan megszilárdíthatja én-képét.


NYILAS
Minden jóindulata, diplomáciai- sőt: taktikai érzéke ellenére is belekeveredhet olyan helyzetbe, amiből hirtelenjében nem találja a kiutat. Leginkább az otthon- család és a hivatás dolgaiban látszik az ütközés, s ez persze elágazik többfelé. Jobban alakulnak ügyei viszont anyagi szempontból.


BAK
Míg általában nagyon jól koncentrál és el tudja kerülni a tévedéseket, most mégis belecsúszik ebbe a helyzetbe. Adminisztratív- kommunikációs ügyekben, közlekedésben vagy például testvérével kapcsolatban fordulhat ez elő. Annál hatékonyabb lehet vállalkozás területén vagy gyerekével összefüggésben.


VÍZÖNTŐ
A hét végére kissé összekuszálódnak hosszabb távú tervei. Akár anyagi feltételek miatt, akár amiatt, mert nem eléggé kiforrottak az elképzelései, ez csak átmeneti állapot, néhány hét után kitisztulhatnak az erővonalak. Hivatásában jól teljesít, annak ellenére, hogy hátráltatják otthoni körülményei.


HALAK
A hét első felében még nem, de a másodikban elveszti azt a jó hangulatot, amely Én-képének átmeneti megerősödéséből származott. Lehet ebben ludas a külvilágból érkező jelzés, de saját belső állapotváltozása is. Ez persze kihat sok mindenre, többek közt társkapcsolatára, de ott legalább jól korrigálható.






42. hét 2011. október 17-23.

Általános
Kapunk még egy hetet, amikor nem csupa hátrányos bolygókapcsolódás sorjázik egymás hegyén-hátán. A hosszú és önmagában is elég markáns hátrányos tendenciánktól nem szabadulunk még, de a gyorsabb égitestek legalább kevésbé aktívak.

Megismétlem a folyamatosan érvényesülőket:
Az Uránusz-Plútó kvadrát:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

Jupiter-Plútó trigon, amely a legszorosabb szakaszába ér (a következő héten, október 28-án lesz pontos.) Ez „lehet egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Október 17-én kulminál a Merkur 5-6 napos szembenállása a Jupiterrel, amely az előző heti áramlatok között is szerepelt. Akkor annyit írtam csak, hogy „a konokság, vitakészség, rövid időre vonatkozó, de harcos kiállás fontos vagy fontosnak vélt célokért erre is jellemző,” de akik valamelyest is foglalkoztak már asztrológiával vagy akik régebben olvassák ezeket az előrejelzéseket, tudhatják hogy két „utazó” bolygóról van szó, vagyis a közlekedésben adódó anomáliák, a bürokráciában, jogi eljárásokban adódó viták, egyenetlenségek, problémák legalább annyira jellemzőek lehetnek.

Ezeken az áthúzódó folyamatokon kívül mindössze két harmonikusnak számító fényszög jellemzi a hetet. Az első a Mars-Holdcsomók előnyös viszonya, amely 2-3 hétre terjed ki és 17-én éri el csúcsát, s a „karmikus okok, jelek felismerése, az összefüggések integrálása, tudatba emelése a leglényegesebb eleme”, valamint az, hogy cselekvő módon is megpróbálja kifejezni karmával kapcsolatos szándékait, akit érint a kisebbfajta megvilágosodás. Másként fogalmazva: aktivitás az önismeretben, önfejlesztésben, hatékony eljárások alkalmazása ebben, ami kihat természetesen (pozitív módon) az emberi kapcsolatokra is.

A Nap előnyösnek minősülő kapcsolódása (trigon) a Neptunnal mindössze három napra szól és október 22. a csúcspontja. Most is a megértést lehet legjobban kiemelni, de nem a karmikus összefüggésekre vonatkozik elsősorban, hanem általában valamivel nagyobb empátiát, ennek következtében engedékenységet. Olyan dolgok (valódi vagy vélt) felismerését, amelyek addig rejtve maradtak az ember előtt, amikre nem jött rá.

A záróakkord a 42. héten a Nap jegyváltása, október 23-án 20 óra 31 perckor lép a Skorpióba.

A 12 típus képviselői mit tudnak profitálni – ha tudnak – az előttünk álló hét viszonylagos nyugalmából?


KOS
Fokozott aktivitást(!) mutat hivatásában anyagi viszonyainak javítása terén, ha van vállalkozása akkor abban illetve gyerekekkel összefüggésben, barátokkal, partnerrel kapcsolatban. Az utóbbiakkal jobb kissé óvatosabban bánni, mert hamarosan visszaüthet a nagy lendület.


BIKA
A hét első felében e típusnál is lehet számítani anyagi jellegű gyarapodásra, még ha nem is nagy mértékben. Tanulás, külföld, esetleg politika terén különösen aktívnak látszik. Érdekes megvilágosodásokban lehet része, s ezek alighanem arra is indítják, hogy titkos terveket kezdjen szőni.


IKREK
Ügyeljen rá, hogy mit változtat tanulmányaiban vagy adminisztratív ügyekben, illetve általában a kommunikációjában. Most is előfordulhat, hogy néhány elejtett megjegyzése más módon hat vissza, mint ahogy szánta. Munkájában jól tud korrigálni, de magán-kapcsolataiban kevésbé.


RÁK
Párkapcsolat és gyermekeivel fenntartott viszonya szempontjából biztató kilátásokat tartalmaz a heti konstelláció, bár mindkét szempontból hasznos lehet a figyelmeztetés, hogy óvakodjék a túlzásoktól. Anyagi viszonyainak javítására nagy hangsúlyt fektet, de félő, hogy ami jön a réven hamarosan elvész a vámon.


OROSZLÁN
Otthon, ingatlan, család valamint munka na és anyagi ügyekben látszik különösen hatékonynak általános aktivitása következtében. Bár általában nem veszíti el gyorsan türelmét és kedvét, most mégis célszerű némi kitartást tanúsítania, mert ha hamarabb csökkenti az aktivitást, veszíthet az eredményéből


SZŰZ
Ennél az úgynevezett merkurikus jegynél is kiemelt most a kommunikáció és minőségének jelentősége. Ne csodálkozzék, ha jó szándékú kritikáját a szokottnál rosszabbul fogadják embertársai. Társkapcsolatában annál nagyobb megértésre talál, s gyerekeivel, gyerekekkel is igen jól szót tud érteni.


MÉRLEG
Már nem terheli sokáig az a mostanában érvényesülő kellemetlen feladat, hogy újra meg újra kénytelen megerősíteni ingatag önbizalmát. Ennek frappáns és kézzelfogható „visszaigazolása” anyagi elismerésben, sikerben nyilvánul meg. Családi viszonyai is elég jól alakulnak.


SKORPIÓ
Társkapcsolat, de általában a világgal fenntartott viszony szempontjából jó periódusnak tűnik ez a hét. Még empátiáját is bátrabban nyilvánítja meg mint máskor, s nem tart attól, hogy sebezhetővé válik. Nem árt felkészülnie a hivatásában adódó kisebb kellemetlenségre vagy konfliktusra.


NYILAS
Mint most több típusnál, a Nyilasnál is az anyagi szempontokat lehet kiemelni elsőként: a jó széria tovább tart. Még ingatlan ügyekben is lehet olyan szerencséje, amit jól kihasználhat, méghozzá gyors cselekvéssel. Munkájában is enyhülnek a feszültségek, legalábbis a hét második felére.


BAK
Jóllehet korántsem az ábrándozás jellemzi, most mégis olyan dinamikus impulzusok érik, amik következtében még ilyesmire is ragadtatja magát, persze csak a realitások keretében maradva. Hosszabb távú elképzeléseiről mer most a szokottnál kissé szabadabb fantáziával gondolkodni.


VÍZÖNTŐ
Otthoni viszonyaiban hamarosan bekövetkezik a javulás és anyagi szempontból sem kell még elköszönnie a közelmúltban felbukkant sikerszériától, mert a hét végére kicsit visszatér. Mindennek ára van: társkapcsolatában adódhatnak konfliktus, de semmi végzetes: jól oldható – kölcsönös engedményekkel.


HALAK
Türelmének a gyümölcse beérik, ne adja fel olyan könnyen! Nagyon jó visszajelzéseket kap erről és szeretetreméltó, önfeláldozó természetéről, kár hogy csak rövid ideig lubickolhat benne, tartalékoljon belőle egy kicsit ínségesebb napokra. Ha tanul, ne halogassa ilyen jellegű kötelezettségei teljesítését!




41. hét 2011. október 10-16.

Általános
Határozottan javuló tendenciát mutatnak az égi jelek – legalább átmenetileg. Tudjuk: a hullámvölgyet mindig hullámhegy követi – és fordítva. Nos, most ha nem is óriási tarajú, de mégiscsak felfelé ívelő áramlat következik.

A hosszú tendenciák mindazonáltal most is érvényesülnek:

Az Uránusz-Plútó kvadrát:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

Jupiter-Plútó trigon:
„lehet egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Október 10-én a Nap érintkezik előnyös jelleggel a Holdcsomókkal. Ennek a jelentése hasonló, mint a múlt heti Merkur-Holdcsomó volt: a karmikus okok, jelek felismerése, az összefüggések integrálása, tudatba emelése a leglényegesebb eleme.

Október 12-i kulminálással háromnapos tendencia keretében megint a megértést lehet kiemelni, amennyiben (Merkur trigon Neptunról van szó) az intuíciója jobban működik sokunknak. Azon kívül a humorérzék átmeneti feléledése is értelmezhető, ami igen hasznos dolog komorabb tájakon és komorabb időkben. Kár, hogy ilyen rövid intervallumra vonatkozik, jó lenne tartalékolni belőle.

Hogy nehogy túlzottan vidám legyen az élet véletlenül, a Nap együtt áll a Szaturnusszal 13-i csúcsponttal. Ez kb. egy hétre szétterülő folyamat és éppen arra utal, hogy kevésbé az örömködésre koncentráljunk mint inkább a komolyságra, felelősségvállalásra. Vegyük figyelembe, hogy a gátlások, akadályok azért kerülnek elénk, hogy hatékonyan fejlődjünk általuk és ha ezt nem vagyunk képesek tenni, akkor legalább érezzük magunkat rosszul – mondom ezt nem kevés iróniával, de attól még sajnos többé-kevésbé igaz.

Szintén 13-án jegyet vált a Merkur, követi a Vénuszt a Skorpióba. Ezzel egy időben a Vénusz harmonikus módon kapcsolódik a Plútóval (szextillel), ugyancsak igen rövid időre, 2-3 napra. A kapcsolatok megélénkülése, azon belül az empátia és kompromisszumra utaló hajlam lenne a fő tartalma, csakhogy vele párhuzamosan ugyancsak a Vénusz szemben áll a Jupiterrel is, ami erősebb tendencia. Október 14-én kulminál a kb. egy hétre érvényes folyamat makacsságot, békétlenséget, a kompromisszumok elutasítását jelezve. Jellegzetesen olyan kombináció ez is, ahol az egyik áramlat kioltja a másikat illetve ha tömegekre vetítjük ugyanezeket, akkor nyilván két ellentétes irányt mutat.

Október 16-án a Merkur hasonló módon kerül (szextil) fényszögbe a Plútóval, mint az imént láttuk a Vénusszal, némi módosulással a kommunikációban tanúsított aktivitásra utalva és szintén paralel szemben áll a Jupiterrel, csak nem ezen a héten kulminál (hanem majd 17-én), de a hét közepétől biztosan érződik a hatása. A konokság, vitakészség, rövid időre vonatkozó, de harcos kiállás fontos vagy fontosnak vélt célokért erre is jellemző.


Ezek a vegyes hatások hogyan érvényesülnek az egyes típusoknál?

KOS
Most nemcsak az aktivitást lehet kiemelni a típusnál, hanem annak kézzelfogható eredményeit is. Bár belső nyugtalansága növekszik, de jobban tudja kezelni és saját és környezete boldogulására használni. Anyagi, kommunikációs szempontból, hivatásában, szülői szerepében kiválóan teljesít.


BIKA
Béketűrése a hét első felében nagyobb, mint a másodikban. Munkája és társkapcsolata az a két fő terület, ahol nyugtalanabb napok várják, de még ekkor is igyekszik felülemelkedni a frusztráló tényezőkön. Anyagi ügyekben nem túl nagy léptékben, de több előnyös fordulatra számíthat.


IKREK
Eleinte még a kommunikáció körül akadhatnak problémái, amiket ügyesen korrigál. Munkájában adódik némi torlódás és egymásnak ellentmondó tendenciák közt kénytelen lavírozni ami kissé megterheli. Felfedezi viszont óriási erőtartalékait, melyeket kitűnően képes most aktivizálni.


RÁK
Ha családon belül gyerekkel, gyerekekkel összefüggésben adódnak problémái, megoldásukban most biztosan számíthat társára. Emiatt egész belső kapcsolatrendszere javul, gyorsan lecsillapodnak a felvert hullámok és hosszabb távra is bátran tervezhet az új alapokról.


OROSZLÁN
Tart a lendület most is, kicsit jobban mederben is tudja tartani, bár vállalásai megterhelik a családi, otthoni viszonyokat. Ingatlannal kapcsolatban is torlódhatnak a teendők, amelyek el akarják vonni figyelmét munkájától, önérvényesítésétől. Ám nem hagyja magát, az utóbbiakra koncentrál, méghozzá sikerrel.


SZŰZ
Anyagi viszonyaival most is sokat kénytelen foglalkozni, de legalább van eredménye, s esetleg hosszabb távra is. Kommunikációs területen komoly kihívásokkal találkozik, melyeknek remekül megfelel. Ha tanul, abban kiváló teljesítményt nyújt ha megfékezni szubjektív megnyilvánulásait.


MÉRLEG
A hét elején még elég nagy zűrzavar látszik önmagával és a világgal való viszonyával kapcsolatban, de sokat tisztul a kép, különösen ha a függetlenség kontra kötődés kérdéseit nem most akarja megválaszolni. Anyagi dolgai elég jól alakulnak, bár kissé türelmetlenül is várja kimenetelüket.


SKORPIÓ
Kommunikációs, bürokratikus, adminisztratív ügyei valamint mikrokörnyezetével, testvérével fenntartott kapcsolata igen pozitív irányban és jelentősen változik. Részben társkapcsolatáról is elmondható ez, de kevesebb toleranciát tud ebben tanúsítani. Kényes egyensúly létrehozására viszont van esély.


NYILAS
Ne hamarkodja el anyagi viszonyainak megítélését mielőtt valóban be is folynának várt bevételei, megkímélheti magát némi csalódástól! Társkapcsolata annál jobban alakul, különösen ha előveszi gyermeki derűjét, fantáziáját és játékos kedvét. Partneréből is kihozza a legjobb formáját.


BAK
Ahhoz képest, hogy a típus általában milyen lassan vált, ez a hét igen színesen alakul számára. Kezdődik olyan kommunikációs élményekkel, amelyek meglepetést okoznak és folytatódik vállalkozó kedvének növekedésével. Munka és egészség szempontjából is pozitív fordulatokra számíthat.


VÍZÖNTŐ
A kisebb formátumú anyagi csodák a hét első részében még felbukkanhatnak, sajnos múló jelleggel. Otthoni viszonyaival kissé többet kénytelen foglalkozni mint szeretne. Vállalkozással, gyerekkel és munkával kapcsolatban dinamika, hatékony tevékenység várható a hét második felében.


HALAK
Még tart a szívmelengető elismerések által okozott boldogító érzés, de sajnos minden mulandó. Ettől függetlenül sikerélményben továbbra is lehet része. Családjában, vállalkozásában igen jól teljesít. Kommunikációs problémáinak nagy része nem reális, felesleges sokat rágódnia rajtuk!


40. hét 2011. október 3-9.
Általános
Az előzményekhez képest enyhébb, de még mindig meglehetősen hektikus hét vár ránk, amelynek legmarkánsabb összetevője a Nap-Merkur-Szaturnusz hármas együttállás. (Ebből a Merkur 6-án éri el pontosan a Szaturnusz pontját a Nap pedig majd csak a következő héten, de a hét második felére meghatározó lesz a konstellációnak ez a része.)

A hosszú tendenciák természetesen most is érvényesülnek. Az Uránusz-Plútó (kvadrát) már kezd enyhülni, a Jupiter-Plútó (trigon) pedig erősbödik. Megismétlem a két áramlat jellemzését:

Az Uránusz-Plútó kvadrát:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

Jupiter-Plútó trigon:
„lehet egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

A hét első napján, 3-án pontos a Mars hátrányos (kvadratúrás) kapcsolódása a Jupiterrel: ez jelent egy elszánt dühöt, és „sokszorozza a konfliktushelyzeteket. Elégedetlenség, dac, a jog határát súroló vagy átlépő dolgokba keveredés járhat vele.”

Október 5-én a Merkur a Holdcsomóval kerül olyan kontaktusba, amely révén megint egyszer karmikus felismerésekben részesülhetnek mindazok, akik nyitottak az ilyesmire, s ezen belül is különösen a Nyilas-Ikrek, Ikrek-Nyilas valamint a Szűz-Halak, Halak-Szűz Holdcsomós emberek. A mellette szereplő feszültségek folytán felszínre kerülő emberi tényezők tulajdonképpen rávilágítanak a karmikus összefüggésekre, s így közvetlenül is megtapasztalható, hogy mégis mire jók a konfliktusok, hogy a kellemetlenségek nem öncélúan kerülnek elénk, hanem valamerre vezetnek, s az irány és a végeredmény összességében mégiscsak jó.

Nos, ezek után 6-án következik a Merkur szoros együttállása a Szaturnusszal (lásd az indító gondolatsornál is). Nincs sok értelme külön tárgyalni attól, hogy közben a Nappal is nagyjából együtt mozog és nem két, hanem három égitest verődik össze. Döntéskényszer, s egyúttal bizonyos döntésképtelenség jellemezheti a konstellációt. Ne feledjük: a Szaturnusz valóban gátlásokat jelent, de egyúttal olyan kényszert is, amely arra irányul, hogy leküzdjük a gátlásokat. Emiatt az egyidejű visszahúzás és ösztökélés nem annyira paradoxonnak minősül, mint annak, hogy jobban fókuszáljunk az aktuális problémára, megoldandó feladatra. A döntési helyzeteken kívül nyilván a kommunikáció, kontaktusok, közlekedés területén jelentkezik a feszültség. Ezen felül pedig a hatalommal való viszony kap nagyobb hangsúlyt (Nap).

Október 7-re esik a Vénusz előnyös (trigonális) kapcsolódása a Neptunhoz. Érzékenység, ideálkeresés, a személyi kapcsolatokban megnyilvánuló romantika, az élet kellemességeinek keresése jellemezheti az áramlatot azoknál az embereknél, akiket az ellenkező előjelű tendenciák kevésbé érintenek. Máskülönben a kompenzálást segíti.

Záróakkordként október 9-én jegyet vált a Vénusz, a Mérlegből a Skorpióba. Mint már másutt is említettem, a Nap, Merkur, Vénusz aktuális jegyhelyzete általános szempontból – normál esetben, például akkor, amikor direkt irányban halad a Merkur, Vénusz – kevésbé markánsan meghatározó, mint más égitesteké (beleértve egyébként a leggyorsabb haladású Holdat is). Kissé visszafogottabb, rafináltabb viszonyulás a kapcsolatokban – ez lehet a megnyilvánulási formája a kb. egy hónapig érvényes Skorpió-Vénusznak.

A különböző típusok várható reakciói a soron következő konstellációkra:

KOS
Szinte szóról szóra meg lehetne ismételni az előző heti szentenciákat. Annyi a különbség, hogy az Én és a Világ viszonyában olyan finomra hangolt változások következnek be, amelyek nagy részét egyelőre nem érzékeli. Ha azonban kicsit odafigyel rájuk, nagyon sokat profitálhat belőle.


BIKA
Folytatódnak régebbi tendenciái. Társkapcsolatában viszont számíthat meglepő új jelenségekre. A Bikáról igazán elmondható, hogy hajlamos a romantikára, most része lehet benne, bár csak rövid időre, néhány napra. Tanulmányokkal, külfölddel kapcsolatban is sikeres időszakot él meg.


IKREK
Jobb lenne ha több türelmet tanúsítana azokkal szemben, akik lassabban gondolkodnak és reagálnak, mint egy vérbeli Ikrek. Ne kapkodja el soron következő adminisztratív jellegű feladatait, mert később ez visszaüthet. Munkájában igen jó teljesítményt nyújt, bár oly módon, ahogyan arra nem számított senki.


RÁK
Anyagi kellemetlenségei támadhatnak, amelyek eredetében némi igazságtalanságot is fellelhet. Ez hátrányosan befolyásolja hosszabb távú elképzeléseinek alakítását is, bár igyekszik azon következetesen dolgozni. Partnerrel és gyerekkel összefüggésben nagyon jól alakul az élete.


OROSZLÁN
A túlzott aktivitás előbb-utóbb megbosszulja magát. A típus eredendően nem hajlamos arra, hogy szétforgácsolja magát, de most mégis valahogy ez történik. Ne tartson több vasat a tűzben, mint amennyit felügyelni képes. Otthon, ingatlan, családi ügyekben komoly előnyökre tehet szert a hét második részében.


SZŰZ
Az anyagiakkal (önállósággal) van most a leginkább elfoglalva, de ne idegesítse magát jobban a kelleténél, mert azzal mit sem segít. Forduljon inkább bizalommal testvéréhez, rokonságához vagy mikrokörnyezetéhez, meglepő támogatást kap olyantól, akitől egyáltalán nem is várta.


MÉRLEG
Igen vegyes hétnek néz elébe, pedig eleve sem tudja jószerével hogy merre is kapjon, mit helyezzen előtérbe: magánéletét-e vagy munkáját. Mindenesetre olyan elismerés éri az utóbbi területen, amire nem készült fel, ráadásul nemcsak erkölcsi hanem anyagi formában is részesülhet ebben az örömben.


SKORPIÓ
Egy barátja, kedvese vagy gyermeke az a személy, aki kellemes meglepetést szerez, s ez feledtetni tudja átmenetileg az ellenkező előjelű meglepetéseket, amelyek munka vagy egészség-betegség területén érik. A kommunikáció továbbra is igen nagy hangsúllyal szerepel az életében.


NYILAS
Még mindig tart az a „nyerő széria”, ami anyagi szempontból látszik a típusnál, jóllehet mindig máshonnan jön az áldás, mint ahonnan várta volna. Örökre nem kell berendezkednie erre a jelenségre, de ebben a hónapban még számíthat rá. Családi körben, otthonában néhány kellemes nap várja.


BAK
Ismét a hivatással összefüggő feszültségeket kénytelen átvészelni, s ez akkor is kellemetlen, ha tudja, hogy egy részét saját maga gerjesztette. Olyan módon képes viszont erről kommunikálni, ami merőben szokatlan a típustól. Még az érzelmeit is kifejezi (majdnem), pozitív következményekkel.


VÍZÖNTŐ
Már nem kell sokáig várnia, hogy enyhüljön a kommunikációs nyomás, de most még azért tart. Megvan viszont a gyümölcse, sőt: egy kisebb csoda formájában, kézzelfogható előnyökre tehet szert, ha képes némi türelmet gyakorolni. Jó társra talál, ha nem mulasztja el megbecsülésének jelét adni.


HALAK
Anyagi ügyekben továbbra sem tudok sok jót ígérni a típus képviselőinek, de legalább olyan téren igen, ami önbizalmának erősítését szolgálhatja. Régen várt, nagyvonalú és komolyan vehető elismerésben részesül, ami miatt már valószínűleg nem is érzi kudarcnak, hogy vannak egyéb problémái.




39. hét 2011. szeptember 26-október 2.


Általános
Igen aktív, sőt: talán nem túlzás, hogy hiperaktív periódust mutatnak a kozmikus jelenségek a következő héten. A Nap, Merkur, Vénusz és Mars kapcsolódásai csatlakoznak ahhoz a két hosszú fényszöghöz, melyeket hétről- hétre megismétlek.

Az Uránusz-Plútó kvadrát az egyik:
„A fényszögben részt vevő bolygók egyike megközelít bizonyos távolságot a másikhoz képest, de nem éri el a pontos pozícióját (a 90 fokot), hanem mielőtt az megtörténne, retrográd haladásra vált és immár hátrálva lassacskán elhagyja azt a bizonyos kapcsolódást. Ha ez nehezen érthető, képzeljünk el két embert, egyikük lassan halad előre karját kinyújtva, míg a másik valamivel gyorsabban közeledik az első felé, ugyancsak kinyújtott karral. Mielőtt azonban elérné társa ujjait, megáll majd elkezd hátrálni, miáltal az érintkezés létrejötte nélkül eltávolodik a másiktól. Visszaforgatva a bolygókra a helyzetet: ugyanazt érezni tulajdonképpen, mint a példánál: a várakozás feszültségét, azt, hogy na mindjárt megtörténik (valami)! Még bizonyos erőfeszítést is, hogy jobban kiterjesszem azt a hatókört, amin belül már érvényesülhet a kontaktus – majd nem történik semmi. Körülbelül így írható le ennek az (egzakt nélküli fényszögnek) állapotnak a jellege.

Az Uránusz-Plútó tehát a két résztvevő bolygónk. Erről az éves előrejelzésben is írtam már, s most ide átemelem a rá vonatkozó részt: „2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség, szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.” A tömegmegmozdulásokon túl (lásd az analógiás időszakot is) minden uránuszi jelzésnél kell gondolni a műszaki eszközök, modern technika körüli bonyodalmakra, meghibásodásokra, rosszabb esetben balesetekre, s még rosszabban: tömegekre is kiható (Plútó) katasztrófákra.”

A másik, a Jupiter-Plútó trigon lehet „egy kompenzáció a gorombább hatásokkal szemben. Bár nyomban hozzá kell tenni, hogy a most tárgyalandó bolygókapcsolat előnyös „felhasználásának” is van bizonyos előfeltétele, méghozzá a mértéktartás, vagy ha esetleg úgy érthetőbb: a kellő alázat a nagyobb törvényszerűségekkel szemben. … A Jupiter a szerencse, ábrándok, életfilozófia, expanzió, földi siker jelölője, a Plútó a vasakarat, a lehetetlent nem ismerő végrehajtó. A két bolygó kapcsolódásánál (a szextilt kivéve) jellemző, hogy a saját akarat mindenhatóságába vetett hit úgyszólván megingathatatlan. Nem arról van szó tehát, hogy vakon hisz ilyenkor az ember a szerencséjében, arról azonban igen, hogy saját aktivitása eredményességében képes vakon bízni. Ezért aztán lehet értelmezni egyfajta „vidáman megyek tönkre” effektust, etikai, ideológiai illetve földi ügyekben. Sajnos elég kevesen tudják arra használni a fényszöget, amiből a legnagyobb pozitívuma kijöhetne: tudniillik az igazi magasabb szellemiségre, vagy olyan teljesítményre, amely hozzáad valamit az emberi kultúrához. Aktivitásra sarkall mindenesetre ez a bolygókapcsolat méghozzá bizakodással teli aktivitásra. Mindamellett az öncélú aktivitás is jellemző lehet persze, a különösebb cél és értelem nélküli nyüzsgés, intézkedés, lehetetlen tervek konok erőltetése. Sőt: követelődzésben, jogos vagy kevéssé jogos elvárások erőltetésében is megnyilvánulhat az aktivitás, amely nem nélkülözi sokszor a „diplomatikus erőszak” elemeit sem. A praktikus életben a legjobb megjelenési formája a szívesen végzett, dinamikus munkával elért nagy siker, amely túlmutat az egyéni élet hatókörén.”

Mindemellé társul mindenekelőtt a Nap-Merkur együttes szembenállása az Uránusszal, amely a múlt héten már érvényesült és a Nappal 26-án, a Merkurral 27-én kulminál. „Feszült idegállapot, öntörvényűség jellemzi, még az olyan embereknél is, akik egyébként eléggé konszolidáltak. A hatalommal való szembehelyezkedés ugyancsak megfogalmazható (a hatalom lehet egy közeli személy, mint „magán-hatalom”, lehet politikai vagy spirituális értelemben vett hatalom). A kommunikációban, kontaktusokban fokozott robbanásveszély, s ugyanez vonatkozik – szokás szerint – a modern technikával összefüggő dolgokra. A számítógépek tömeges „megbolondulása”, rendszerek összeomlása; közlekedési eszközök meghibásodása; általában a közlekedésben előálló extrém problémák várhatók.”

A Nap-Merkur pontos együttállása 28-án következik be és ezért párban kerülnek hátrányos fényszögbe (kvadrátba) a Plútóval is, ugyanazon napi csúcsponttal. Egybemosódik az a sokféle hatástartalom, amit képviselnek az eddig tárgyalt égitestek, annál inkább, mert egy azonos elem mindegyikben van, méghozzá a Plútó. A tömeghatást és a láncreakció-szerű folyamatokat kell szem előtt tartani a tendenciák megítélésénél. Fokozott aktivitás, rosszabb esetben nyugtalanság, túlfűtött indulatok felszínre kerülése és sokszor gáttalan megnyilvánulása sem zárható ki. A legpozitívabb olvasatban is szem előtt kell tartani azt, hogy ugyan óriási energiákkal képesek bizonyos emberek vagy csoportok problémák megoldásán tevékenykedni, de minden (mindenki) mást figyelmen kívül hagyva, a legrosszabb változatban: minden(ki) máson átgázolva. Szerencsére nem fizikálisan, „csak” képletesen, de éppen eléggé letaglózó hatású tud lenni az is.

A Vénusz 29-i kulminálással együtt áll a Szaturnusszal. Eddig sem lehetett volna állítani a legnagyobb jóindulattal sem, hogy szerencsés hétnek nézünk elébe. Az, hogy a „kis szerencse” együtt áll a „nagy szerencsétlenséggel” természetesen nem jelent kompenzálást, ellenkezőleg: a tolerancia hiányát is mutatja, némi elszánt dühvel egyetemben. Ami némi előnyt jelent: lassítja a folyamatokat, a reakcióidőt így (talán) mégis képvisel valamicske ellensúlyt.

A Marsnak a Jupiterrel képezett mintegy két hétre vonatkozó előnytelen kapcsolódása (kvadrát) képviseli az utolsó kínos részét az aktuális konstellációnak. A pontos fényszög majd a következő hét hétfőjén (október 3-án) lesz esedékes, de ennek a hétnek szinte az elejétől fokról- fokra jobban érvényesül. Az imént is emlegetett elszánt dühöt fokozza, sokszorozza a konfliktushelyzeteket. Elégedetlenség, dac, a jog határát súroló vagy átlépő dolgokba keveredés járhat vele.

A Merkur és a Nap fájdalmasan rövid, maximum két-háromnapos előnyös fényszögbe (szextil) kerül a Marssal 29-i illetve 30-i kulminálással. Ezek arra jók, hogy azoknál az embereknél legalább, akiknél nincs különösebb személyi érintettség a vázolt vonatkozásokban, némi megértést, a problémák kezelésére irányuló affinitást lehet felszínre hozni.

Személyi érintettségen azt értem, hogy van-e az egyéni születési horoszkópban is hátrányos kapcsolat a felsorolt bolygók között, aktiválja-e vajon az eredetileg is meglévő feszültséget a jelenlegi bolygóállás.

A Szaturnusz és a Vénusz 26-i és 29-i csúcsponttal a felszálló Holdcsomóra vetnek ugyancsak harmonikus (szextil) fényszöget. Ebből persze a Szaturnusz a jelentősebb, s nemcsak azért, mert kb. két- három hétre vonatkozik ez az előny, hanem természetesen azért, mert a karma bolygójának jó viszonya a karma legfontosabb jelölőjével (a Holdcsomóval) mindig kiemelt periódus. Ennek a nyugtalan hétnek az áramlataiból, történéseiből, általános állapotából tehát nagyon sok olyan következtetés, tapasztalat szűrhető le, amely az arra hajlamosakat tovább segíti spirituális útjukon. Akinek sikerül ráállni arra, hogy kissé eltávolodjék azoktól a (tömeg- és személyi) indulatoktól, amelyek könnyen gerjednek ilyenkor, az megláthatja mindennek a színét- fonákját, és levonhatja a megfelelő következtetéseket. A leginkább persze a Nyilas felszálló Holdcsomósok profitálhatnak belőle, mert bepillanthatnak a nagyobb összefüggések rendszerébe – ami karmikus feladatuk fontos részét jelenti.

A 12 típus képviselői hogyan is reagálhatnak vajon a jellemzett hatásokra?


KOS
Sok Kos-típusnak a szeme sem rebben ezekre a konstellációkra, hisz elemében érezheti magát: mindig történik valami, amiből jó részt saját maga kezdeményez. Azért a magánéletére, párkapcsolatára továbbra is több türelmet fordíthatna, nehogy később mégis megbánja, hogy elhanyagolta!

BIKA
Nyugalmát nehéz megzavarni, most mégis sikerül. Fiúgyermeke, partnere vagy barátai közül a dinamikusabbak megoldják ezt. A betegség-egészség viszonyai ismét kiemeltebb szerepet játszanak az életében, különböző előjelekkel. Mivel a közel állókból többen is érintettek, nehéz kalkulálni az eredményt.

IKREK
Amit a hét elején még vidám kommunikációnak értékel, az lehet, hogy a végére vaskos gorombaságnak minősül. Ez arra is vonatkozik, amit ad és arra is, amit kap. Partnerkapcsolata kissé bonyolult, de ha kibírja a következő pár hetet jobbá válhat.. Sőt: már a hét közepétől is könnyebb lesz önmérsékletet tanúsítania.

RÁK
Anyagi szempontból sikeresen indul a hét, s bár később szűkebb keresztmetszetben csorog, de nem apad el a forrás. A család, otthon területe a szokottnál is jobban fókuszba kerül, sok-sok megoldandó és elég bonyolult kérdéssel. A békülékenység, megértés sokat segít abban, hogy tisztázza az erővonalakat.

OROSZLÁN
A hét első részében érkezik a pénzügyi felmentő sereg, kár hogy gyorsan át is vonul a színen. Tisztulnak viszont a kommunikáció (közlekedés, tanulás- tanítás, mikrokörnyezet) terén felgyülemlett „szennyeződések”. Hosszabb távú elképzeléseinek alakításával legyen óvatos, nehogy újabb csalódás érje!

SZŰZ
A Szűznél is különösen kiemeltek most az anyagi szempontok: igen nehezen boldogul az egyensúlyozással, s nem is érti, hogyan juthatott ilyen állapotba. Környezete sem sokat segít, ha nem számítjuk gyermekét, s barátai egy részét. Ha kicsit türelmesebb, még másokat is meg tud győzni igazáról.

MÉRLEG
Teljes felfordulás látszik sajnos a család és társkapcsolat terén, különösen a hét második részében. Szakadásra is kerülhet a sor, ingatlannal összefüggő, s félő, hogy hosszan húzódó vitákkal. Ingerlékeny periódus ez a típusnál, amikor szokott toleranciáját és diplomáciáját sem találja, különösen ha nem is keresi.

SKORPIÓ
A legjobban a háttérben történő dolgok frusztrálják, főleg ha nem is tudja gyorsan kikutatni, hogy mik is azok. Persze nem nyugszik addig, amíg rá nem jön, meg nem tudja. Társkapcsolatára továbbra is ügyeljen: nincs olyan kötelezettség, amely miatt el szabadna hanyagolnia!

NYILAS
Minden probléma ellenére is a távolabbi jövőre függeszti tekintetét, s bár nehezen körvonalazhatók elképzelései, bízik abban, hogy előbb-utóbb megvalósulnak. Anyagilag kissé vegyesen, de inkább jól alakulnak dolgai. Kedélyét pedig a mostani gonoszkás konstelláció sem tudja elrontani - szerencsére.

BAK
Vállalkozó kedve és merészsége a szokásosnál jobban motiválja. Ez nem kis aggodalommal töltheti el családtagjait, de hát mikor lehet megállítani egy Bakot, ha nekikezd valaminek? Munkája, hivatása ügyei sem haladnak simán, de ez sem tartja vissza attól, hogy elképzeléseit meg akarja valósítani.

VÍZÖNTŐ
Most is a kommunikáció területén érhetik kellemetlen meglepetések. Annál inkább, mert már igen unja ezeket és nagyon szeretne túllendülni rajta. Próbálja hasznát látni legalább életfelfogásának alakításában, spirituális fejlődésében. A külvilág is inkább támogatja semmint gátolja ebben.

HALAK
A Merkur aktivitása sokaknál a kommunikációt helyezi előtérbe, így ennél a típusnál is: ne csodálkozzék, hogy munkahelyén vagy a bürokráciával (hivatalokkal) konfliktusba keveredik miatta. S bár tisztázható a dolog, természetes, hogy feldúlja. Hosszabb távú tervekkel jobb ha nyugodtabb időkben foglalkozik.





MI VÁRHATÓ 2011-ben?


     Asztrológiai szempontból az évkezdet nem január 1, hanem március 21. (vagy 20. vagy 22.) – a Tavaszpont. Sőt: ha az egyéni életeket tekintjük, akkor mindenkinek a saját születésnapjánál kezdődik egy-egy új esztendője. Naptárunk – legalábbis az európai jellegű kultúrkörben – immár több mint 2000 éve január 1-vel indul, s az emberek tekintélyes része ettől az időponttól vár valamilyen fordulatot, így hát ehhez alkalmazkodva mégiscsak megnézzük: mit mutat a január eleje és egyáltalán a következő év.
     Minden hullámvölgyet hullámhegy követ. A 2011-es évben ki lehet kissé tekinteni a horizont felé abból a hullámvölgyből, amelynek (reméljük) a mélyére került a 2010-es esztendő.
     Az úgynevezett kaldeus-ciklus szerint vénuszi év jön, amivel békésebb, kényelmesebb időknek kellene következnie, bár megjegyzem ehelyütt, hogy a mögöttünk maradt 2010 meg a Nap éve volt, s nem nagyon látszott rajta, a minden jó, valamint a fény szétáradása –ha például konkrétan az év eleji izlandi vulkánhamura gondolunk...
    Mindenesetre valóban felsejlik egy szerény mértékű elmozdulás gondolkodásmódban, foglalkoztatottságban, anyagi eredményekben, de csak bizonyos feltételek teljesítése esetén, amelyekre hamarosan visszatérek. Sajnos tolerancia és önmérséklet területén továbbra is olyan deficit látszik, amely nem marad következmények nélkül hosszú távon. Az említett feltételekkel is összefügg ez a problematika. A legvilágosabban azzal a népmesei vándormotívummal világítható meg a kérdés, ahol a szorgos lány megtisztítja a gyomtól a bokrot, megszabadítja terhétől a fát, segít a bajba került állaton és vagy közvetlenül vagy közvetett úton-módon, de megkapja érte a jutalmát, míg a lusta leány mit sem törődik ugyanezekkel, s megkapja méltó büntetését. (Többek között a Grimm testvérek Holle anyó meséje is ennek a motívumnak a feldolgozása.) Szervesen kapcsolódik ide az önvizsgálatra vonatkozó figyelem felkeltés is, ami úgy a január 1-i mint a március 21-i képletből kitetszik. A karmikus üzenetek hosszú ideje folyó intenzív áramába beilleszkedik ez az év is. S ha már itt tartunk: 1997 óta – amikor többek szerint elkezdődött ez a folyamat – ez a tizennegyedik év, vagyis 2 x 7. A hét éves ciklikusság közismerten jelentős és erősen karmikus.
     Az év azonnal egy részleges napfogyatkozással indul, amelyet itthonról is lehet észlelni. 2011. január 4-én 8 és 11 óra között, kb. 9.30-kor bekövetkező csúccsal zajlik ez az égi jelenség, amely megerősíti, aláhúzza az önvizsgálatról, toleranciáról mondottakat. Figyelemre méltó, hogy ugyanezen a napon, szinte egy időben a fogyatkozással áll együtt hajszálpontosan utoljára a Jupiter az Uránusszal. Ez a bolygókapcsolódás 2010. május elejétől érvényben volt és még érezteti hatását február elejéig, de akkorra lecseng és majd csak 14 év múlva kerülnek ismét ugyanilyen jellegű kapcsolatba egymással. A jelentése egyébként: „a kapcsolatokban mutatkozó igazságtalan megítélésből fakadó, időnként felfújt és robbanásszerű konfliktusok; modern technikával kapcsolatos bármilyen problémák (közlekedés, légi közlekedés, internet, műszaki cikkek stb. stb.), jogi extremitások” – idézem a 2010. utolsó heti előrejelzésemből.
     2011. február 13-án vált jegyet a Holdcsomó és onnantól a felszálló a Nyilasban, a leszálló az Ikrekben halad majd. A Holdcsomó-pár ellentétes irányban közlekedik a bolygókkal, így az, hogy bizonyos jegybe lép, azt jelenti, hogy a jegy 29°59´-től hátrál, s a másfél éves periódusa végén éri el a jegy 0 fokát. A Holdcsomó helyzetéről, sőt konkrétan erről a jegyváltásról is többször szó esett már a blogon, a legbővebben a Fogalomtárban nem is egy címszónál lehet utána böngészni.
     Március 11-én az Uránusz belép a Kosba, és itt is marad mintegy hét éven át. Ebből már kaptunk kis ízelítőt, amikor 2010. május 27-től augusztus 14-ig is a Kosban tartózkodott, de utána még visszahátrált a Halakba. Amikor egy bolygó bizonyos jegyben tartózkodik, az a helyzet jellemzi az aktuális időt is és mindazokat az embereket (állatokat, folyamatokat, jelenségeket és élettelen tárgyakat), akik (amik) abban az időben születnek (jönnek létre). Különösen érvényes ez a lassú (generációs) bolygókra, hiszen a hosszú idő alatt jól meg tudják mutatni arcukat, másképp fogalmazva: ki tudják fejteni a maximális hatást. Utoljára 1927/28-1935 között, elég vészterhes időkben volt a Kosban az Uránusz, amikor a sokat emlegetett 1929-es világgazdasági válság és következményei határozták meg a társadalmi folyamatokat és nagy részben az egyének életét is.
     Néhány gondolat erről a pozícióról: egy olyan energikus jegyben, mint a Kos, a kirobbanó energia jelölője (az Uránusz) ezt a vonását a legteljesebb mértékben tudja mutatni. Annyira, hogy mire az ember észreveszi, hogy valami történt körülötte, már benne is van a sűrűjében. Ötletgazdagság, eredetiség jellemzi, de az ötletek csak úgy realizálhatók, ha azonnal meg tudnak valósulni, mert a várakozás már korlátozást jelent. Azt pedig rosszul viseli a Kos-Uránusz, kivéve az önként vállalt, illetve saját magára kirótt korlátozásokat. Segítőkész, jóindulatú és nagyvonalú és még igazságos is, bár nem következetesen, hiszen a Kos ösztön-jegy és szubjektív. Intuíciója nagyszerű, de olyan dolgokban játszik főleg szerepet, amelyek cselekvést igényelnek, kevéssé pl. pszichológiai ügyekben, holott találó, pontos megállapításai vannak másokról – az ösztönösen jó emberismeret miatt. Helyzetfelismerése, lényeglátása gyors és pontos. A szociális érzék az Én-érvényesítésre vonatkozó kitörések mellett nemigen jut szóhoz. Létezik, de némi dühkitörésen, kategorikus véleménynyilvánításon túl nemigen terjed, mert hosszabb, szervezett tevékenységre csak akkor alkalmas ez a konstelláció, ha komoly megerősítéseket kap az Uránusz más bolygóktól.
     Ha nincs valamilyen bolygókapcsolattal (fényszöggel) megkötve, megszilárdítva a bolygó, akkor félévenként jelentkező „rohamok” várhatók azon a területen, amire vonatkozik az Uránusz adott szituációban, horoszkópban. A gyökeres változás intenzív igénye jellemzi ezeket a váratlan föllángolásokat, amelyek maximum néhány hétig tartanak, majd kihunynak.
     Az Uránusznak a Kosba lépésével egyúttal véget ér a 2003-tól érvényben volt uralmi csere (a fogalmat lásd a Sorozatok 1. Bevezetés-ben) a Neptunnal.
     A következő jelentős asztrológiai esemény a Neptun (első) jegyváltása a Halakba 2011. április 4-én. Mindig dinamikus időkre vall, ha két transzcendens bolygó közel egy időben vált jegyet. Ha pedig uralmi helyzetbe kerül például a Neptun, amelynek köre 165 év, az még lényegesebb és érdemes rá figyelni. Egyelőre csak augusztus 6-ig fog saját jegyében tartózkodni, majd visszahátrál még a Vízöntőbe. Sajátos bolygó a Neptun, köd, kaosz, bizonytalanság, ideák és ideálok a címszó-szerű jellemzése. Uralmi jegyében az álmok bolygója okvetlenül jelenti azt, hogy inkább a jövőben él az, akit érint, s kevésbé a saját korában. Fantasztikus tehetség, képzelőerő, művészeti talentum amit jelenthet ez a konstelláció, de nem biztos, hogy kamatoztatható (ez is), mert a Halak labilitása esetleg megakadályozza, nem tudja kifutni magát egy idea, egy elképzelés, egy cselekedet. Bizonyos szenvedélybetegség is megfogalmazható az alkotással összefüggésben (például Van Gogh). Lehet jellemző az önfeláldozás egy nagy cél érdekében (Pierre Curie) és a tisztult értékek felé fordulás, ami miatt mindig kissé anakronisztikusnak tűnik a Halak-Neptun és alkotás. Valami bágyadt nosztalgia is jellemzi (Csehov) és jónéhányan a Halak-Neptunosok közül nemigen találják e Földön a helyüket (Rimbaud). Mindenesetre ha figyelembe vesszük, hogy ezt az uralmi Neptun milyen konstellációk előzték meg (1983/84-től kezdődően), olyan folyamatot láthatunk, amelynek az eleje egy tendenciózus tisztítás (rombolás), a folytatása az ideálisabb állapotok bemutatására tett kísérlet, s a befejezés a Halak-Neptun dolga lesz, a végső simítások megtétele, a gyógyítás – vagy a kaosz…. Nos, nagy mértékben rajtunk is múlik, miként használjuk fel azt a kivételes időszakot, amelyben élünk.
     2011. április végétől november közepéig érvényesülni fog egy kellemetlen kapcsolódás (kvadrát) az Uránusz és a Plútó között, amely azonban egyelőre nem éri el a pontos pozíciót (nem lesz egzakt), csupán intenzívvé válik július 11-ig fokozódóan, majd onnan csökken az ereje és ősszel átmenetileg elmúlik. (2012. tavaszától lesz majd ismét érvényes, s akkor már a csúcspontját is el fogja érni.) Utoljára – hogy, hogy nem – 1929-1935 között volt ugyanilyen viszonyban egymással e két bolygó (az időszak csaknem teljesen fedésben van a Kos-Uránusz érával). Most a Kos-Uránusz és a Bak-Plútó között létesül ez a komoly feszültségeket mutató aspektus. Minden történelmi korban másként mutatkoznak meg ugyanazok az elemek, s analógiát lehet vonni, de valamilyen módosulás biztos hogy bekövetkezik. A megelőző, hivatkozott nemzedéknél azt lehet megfogalmazni, hogy az egyéni törekvéseknek a történelmi sorsszerűség szab gátat. A nagyobb folyamatok, a Bak révén konkrétan a politika beleavatkozik az élet számos területébe. Keserűség, csalódottság kísérheti, mert megfosztva érzi magát az ember, még akkor is, ha olyan eredményeket ér el – saját félelmetes erejével – mintha semmitől sem lenne megfosztva. Valami kozmikus sértettség ül mégis a korszakon és szülöttein. Állandó készültség tapasztalható a sors támadásaival szemben és az ellen, ha ismét bele akarnának avatkozni autoritásába. A lefojtott feszültség idegi vibrálásban érzékelhető.

Az említett nagyobb folyamatokon kívül még két mozzanatról szólok:
     A Szaturnusz ebben az évben is a Mérlegben jár, tehát a Heti horoszkóp blokk elején elhelyezett és jegyekre lebontott értelmezés változatlanul érvényes.
     A Merkur háromszor lesz retrográd, méghozzá tüzes jegyekben (2010-ben föld jegyekben hátrált, s mivel ekkor négyszer volt retrográd, a negyedik már a tüzes Nyilasban történt). 2011. március 31-től április 23-ig a Kosban, augusztus 3-tól augusztus 27-ig előbb a Szűzben, majd (08.08.-tól) az Oroszlánban, végül november 24-től december 14-ig a Nyilasban.

     Minden további részletet majd a heti horoszkópoknál fogok elemezni általános értelemben  és a 12 típusra lebontva is.