KARMABONTÁS - részleteit a főoldal tartalmazza
ASZTROLÓGIA TANFOLYAM (INTENZÍV)
Kezdő:
Budapesten legközelebb 2012. február hónapban indul, megfelelő létszám esetén, csütörtöki napokon.
Budapesten legközelebb 2012. február hónapban indul, megfelelő létszám esetén, csütörtöki napokon.
A TANFOLYAM
Gál Judit asztrológus által kidolgozott intenzív, rendhagyó formájú asztrológiai képzés, a mai kor igényeihez igazítva.
Kiknek ajánlom az intenzív asztrológia tanfolyamot?
Ez a tanulási forma mindenkinek, de különösen olyan hallgatóknak alkalmas,
akiknek kevés az ideje
akiknek indíttatásuk van felfrissíteni, vagy rendszerbe foglalni már megszerzett ismereteiket
Tematika
Kezdő, középhaladó és haladó részre tagolódik 3-3-5 hónap időtartamban. Mindegyik fokozatban tetemes mennyiségű jegyzetet kap a hallgató, amelyet a szóbeli anyagrészek és – középhaladó, haladó szinten – nagyon sok gyakorlás egészít ki.
KEZDŐ
A hallgató azt sajátítja el, hogyan készítünk el egy horoszkópot: mik a kellékei, milyen jelentést hordoznak a jegyek, a bolygók, a bolygók kapcsolódásai (a fényszögek), az úgynevezett házak, és hogyan célszerű hozzáfogni egy horoszkópelemzéshez. Megtanuljuk, hogy egy adott horoszkóphoz vagy dátumhoz milyen karmikus előzmény, feladat társul.
A hallgató azt sajátítja el, hogyan készítünk el egy horoszkópot: mik a kellékei, milyen jelentést hordoznak a jegyek, a bolygók, a bolygók kapcsolódásai (a fényszögek), az úgynevezett házak, és hogyan célszerű hozzáfogni egy horoszkópelemzéshez. Megtanuljuk, hogy egy adott horoszkóphoz vagy dátumhoz milyen karmikus előzmény, feladat társul.
A kezdő tanfolyam hozadéka
A hallgató a kezdő tanfolyam után képes lesz alapfokon a horoszkópelemzésre, jobban elfogadja embertársait, s főként önmagát, hiszen megért és kezelni tud egy sereg olyan dolgot, amivel addig esetleg küzdött. Az asztrológia az önismeret egyik legjobb eszköze, s ehhez már a kezdő szint is hozzásegít. A foglalkozások oldott hangulata elősegíti, hogy a hallgatónak vérévé váljon az asztrológiai (kozmikus) szemléletmód, ami tulajdonképpen egy életfilozófia. Ez megkönnyíti a nagy egészbe történő beilleszkedést.
Hogyan zajlik a tanfolyam?
A résztvevők tankönyvként funkcionáló jegyzetet kapnak. Ennek anyagát egészítik ki a humorral fűszerezett előadások, és a gyakorlás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a hallgató megtanulja értelmezni, egységbe ötvözni a különféle jelzéseket.
A jegyzetekből és szóbeli kiegészítésből álló tananyag megfelel egy tanév anyagának, mindössze 12 x 2 órába (3 hónapba; 24 órába) sűrítve.
Szükséges lesz még beszerezni Efemeridát (bolygóállás-táblázatot), valamint Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. munkáját. Ezekről a hallgatók egyénileg gondoskodnak.
Részvételi díj: 30.000.- Ft + ÁFA (38.100.- Ft).
Jelentkezni lehet: Angyalszív ezoterikus rendezvényszervező központnál. E-mail: info@angyalsziv.hu, telefonszám: 36-20-588-8801.
Kedvezmény: aki hoz magával további hallgatókat, fejenként 5.000.- Ft kedvezményben részesül. (Például: ha valakinek van két olyan barátja, ismerőse akinek felhívja a figyelmét a tanfolyamra, s el is jön, akkor 20.000.- + ÁFA = 25.400.- Ft lesz a díj a szervező számára.)
A részvétel feltétele: előzetes jelentkezés és előleg befizetése.
KÖZÉPHALADÓ
KÖZÉPHALADÓ
Ennek a szakasznak a tematikája: bolygók a jegyekben, bolygók a házakban, s a fényszögek. Spirális körökben haladva ismét elővesszük az alapjelentéseket, de most már mélyebb, több rétegű összefüggéseket ismerünk meg.
A középhaladó szint hozadéka
Ez a szint az elemzésben való elmélyedést szolgálja, tulajdonképpen még mindig az alapokat tartalmazza, de elengedhetetlen a továbblépéshez.
Hogyan zajlik a tanfolyam?
![]() |
| Baudelaire |
![]() |
| Marie Curie |
A felmérés értékelése alapján dől el, hogy érdemes-e folytatni tanulmányait, vagy célszerű még egy ideig a kezdő anyagrésszel foglalkoznia.
![]() |
| Lady Diana |
Ez is három hónapban, 12x2 ( összesen: 24) órában zajlik, az előzőhöz hasonlóan.
![]() |
| Hunyadi Mátyás |
Díja: 30.000.- Ft + ÁFA (38.100.-) és az előzetes felmérés díja: 4.000.- Ft + ÁFA (5.080.-)
A felmérés díja közvetlenül annak ideje előtt fizetendő. A tanfolyamé pedig az után, hogy megtörtént a felmérés értékelése.
A foglalkozások időtartama: 18-20 óráig.
HALADÓ
Ez hosszabb idejű kurzus, amelyben a számos prognózis eszközből ismerünk meg és gyakorolunk néhány gyakran alkalmazott, alapvető módszert. A haladó tanfolyam másik fontos része a szinasztria (két vagy több horoszkóp összevetése, amit leggyakrabban a párkapcsolatokra szoktak nézni), a harmadik pedig az egészségügyi asztrológia, ami kifejezetten erre a területre koncentrál (de alapfokon is érintjük már összefüggéseit), s végül az általános (mundán) asztrológia főbb ágait érintjük. (Az utóbbi tulajdonképpen egy különálló terület, s itt csak a felületes betekintésre van mód.)A haladó szint hozadéka
A prognózis módszerek segítségével a jövőben életbe lépő tendenciák ideje kiszámítható és előzetesen kalkulálható az is, hogy körülbelül mit fognak majd jelezni, milyen életterületen. Legalább ennyire fontos az is, hogy ugyanazon prognózis módszerekkel – a visszamenőleg már ismert események dátumai segítségével – a születés percének korrigálása végrehajtható. Hogyan zajlik a tanfolyam?
A kurzus kezdete előtt két-három héttel egy 3 órás felmérést ír a haladó szintre jelentkező hallgató. Ehhez a kezdő és középhaladó tanfolyam anyagának stabil ismeretére van szüksége, beleértve a számítások gyakorlati alkalmazását is. Ezek most még nagyobb hangsúllyal szerepelnek, tekintve, hogy a haladó szinten sok számítással találkozunk majd.
A felmérés értékelése alapján dől el, hogy érdemes-e folytatni tanulmányait, vagy célszerű még egy ideig a kezdő anyagrészekkel foglalkoznia.
Továbbra is tekintélyes mennyiségű jegyzetet kap a hallgató, de ebben a szakaszban a legnagyobb hangsúly a gyakorláson van, méghozzá a közös foglalkozásokon is, otthon is. Emiatt ez hosszabb idejű kurzus: 5 hónap x 4 x 2 óra, összesen 40 óra. Normál ütemben, heti egy kettősórával kalkulálva másfél- két tanév anyagát tömöríti az 5 hónapba.
Díja: 45.000.- Ft + ÁFA (57.150.-) és az előzetes felmérés díja: 9.000.- + ÁFA (11.430-)
A felmérés díja közvetlenül annak ideje előtt fizetendő. A tanfolyamé pedig az után, hogy megtörtént a felmérés értékelése.
A foglalkozások időtartama: 18-20 óráig.
A három szint tanfolyamának időtartama tisztán 3-3-5 hónap, de az egyes szintek között mindig van annyi szünet, hogy érlelni, gyakorolni, integrálni lehet az addig elsajátított anyagrészeket. Az asztrológia az idővel (téridővel) dolgozik, érdemes rászánni tehát a szükséges energiát és időt.
Az asztrológia a mi kultúrkörünkben nem tartozik a „hivatalosan elismert” tevékenységek közé, s az asztrológus sem elismert és szakmai jegyzékbe besorolt foglalkozás. Ez az egyik oka annak, hogy tanfolyamunk végén vizsgát nem kell tennie a hallgatónak, s az oklevél, amit kap, voltaképpen egy emléklap. A másik ok, amiért mellőzzük a vizsgát, hogy ki-ki saját képességeinek és szorgalmának megfelelően tudja elsajátítani vagy sem ezt a kétségtelenül bonyolult, de szép és gazdag összefüggésrendszert tartalmazó tárgyat, amelyhez (az osztályozással értékelhetetlen) intuíció elengedhetetlen. Maga a hallgató dönti el tehát, hogy mennyi energiát szán erre, s egyáltalán: hogyan viszonyul a tanuláshoz. A két magasabb szint előtt az említett felmérésekre való felkészülés azonban rendszerint serkenti a résztvevőt, hogy áttekintse a tanultakat, felfrissítse azokat s pótolja az esetleges mulasztásokat.
A három kurzust végigvittem úgy, hogy 3 kezdőből állt össze egy középhaladó, 2 középhaladóból pedig egy haladó csoport 12 fő végzős létszámmal. Tapasztalatom, hogy körülbelül ugyanolyan létszámban és ugyanolyan színvonalon sajátították el a hallgatók az ismereteket, ahogyan a megelőzően általam vezetett, hasonló tematikájú, csak négy évre terjedő 5 db kurzus résztvevői.
Vidékiek és olyan emberek számára, akik semmiképpen nem szeretnének csoportban tanulni, megoldható levelező rendszerben is a tanfolyam. A jegyzet ugyanaz és régebbi csoportok hanganyagát kapja meg mellé a hallgató. Bizonyos számú egyéni konzultációs órák is tartoznak ehhez a formához.
További részletekről érdeklődni lehet Gál Juditnál a 226-2338 vagy 30-896-6069 telefonszámon, illetve a medici-na@freemail.hu e-mail címen.
Domján Mónika vezetésével
Crowley szimbólumok alapján
Indul: 2012. március 23.
Crowley szimbólumok alapján
Indul: 2012. március 23.
folyamatos szervezés alatt / – a tanfolyam csak a kellő, minimális részvételi létszám meglétekor indul, a jelentkezőket már személyesen tájékoztatjuk a pontos kezdési időpontról.
A tanfolyam célja, hogy a résztvevők megismerjék és mindennapi életükben alkalmazni tudják a tarot kirakást, mint önismereti útmutató módszert. E cél elérése érdekében megismerkednek a kártyavetés szemléleti alapjaival és szimbólumrendszerével, betekintést kapnak a Crowley tarot és általában a kártyakirakás eredetébe, történetébe, valamint személyes élményeket szereznek és értelmezési útmutatást kapnak a legfőbb kirakási módokkal kapcsolatban.
Az első alkalom főképp az elméleti és szemléleti alapok átadására irányul, a második alkalomtól kezdve pedig egyre nagyobb teret nyer a gyakorlás és a kirakások értelmezési kérdéseinek megvitatása. Az egyes alkalmak között eltelt időben házi feladatokat kapnak a résztvevők - pl. napi kártya húzása és tapasztalataik naplószerű lejegyzése -, melyeket a következő alkalommal megbeszélünk.
Mire kaphatunk választ a tarot kártya szimbólumainak segítségével?
Jobban megérthetjük saját lényünket és élettervünket, a látszólag értelmetlen, kilátástalan események összefüggéseit, helyét sorsunk alakulásában, valamint meghallhatjuk saját, tudattalan belső hangunkat, amely megbízható útmutatást ad nekünk azzal kapcsolatban, hogy mit is tegyünk egy zavaros, nehéz helyzetben. A kártya rendszeres használatával megtanuljuk saját impulzusaink, lelkiállapotaink tudatos megfigyelését, az egyes helyzetekre adott tipikus reakcióinkat, ezáltal magatartásunk megváltoztatására is lehetőségünk nyílik.
Gyakori kérdések, amelyeknél a kártyát érdemes használni:
- Választási helyzet előtt állok - hogyan döntsek?
- Nem érzem jól magam a jelenlegi párkapcsolatomban - mi az oka? Mit tegyek, hogy jobbra fordítsam?
- Nem találok társat - miért zárkóztam el a közelségtől és hogyan tudom újra megnyitni a szívem a szerelem befogadására?
- Mi az igazi hivatásom és hogyan indulhatok el felé?
- Állandó anyagi gondokkal küzdök - mi akadályozza anyagi helyzetem stabilitását, és hogyan változtathatok ezen?
- Egészségügyi problémáim vannak - mi áll a tünetek, betegség hátterében, és hogyan szüntethetem meg a kiváltó okokat?
A kártya segítségével kapott válaszok nagymértékben segítik, irányítják a kitartó, tudatos önismereti munkát, mintegy kísérik a fejlődési folyamatot és visszajelzést adnak az előrehaladásról.
A résztvevők a tanfolyam fő témáit összefoglaló, nyomtatott írásos anyagot kapnak, amelyben a későbbi tájékozódást, utána-olvasást megkönnyítendő, könyvajánlókat és internetes forrásokat is találnak. Mivel a kártyahasználat elsajátítása kizárólag rendszeres gyakorlással lehetséges, a tanfolyamon való részvételhez saját Crowley tarot kártyacsomag szükséges, amit minden foglalkozásra hozzanak a jelentkezők magukkal. A Napszikra stúdió segítségével is beszerezhető kártyacsomag - előzetes igénylés esetén.
Gyakoriság: 4 alkalommal, 3 órás foglalkozásokon, 6-12 fő számára
Időtartam: 12 óra / egymást követő 4 héten át hétköznapon, 18-21 óráig
Részvételi díj: 15.200 Ft/ fő /tanfolyam
Helye: Napszikra Stúdió, Budapest VI. Bajnok u. 1. fszt. 3. (Kapucsengő: 14)
Információ és időpontfoglalás: TAROT TANFOLYAM (Crowley szimbólumok)
Levélben: domjan.monika@tavaszpont.hu vagy info@napszikra.hu Telefonon: 06-20/245-5343 vagy 06-30/260-2906
Vezeti: Domján Mónika pszichológus és Laposa Laura tréner, pszichodráma asszisztens
A tarot-dráma egy olyan csoportmódszer, amelynek elsődleges eszköze a belső történések és érzelmek megjelenítése a tarot-kártya és a pszichodráma együttes segítségével.
Egy helyzetfeltárással kezdődik, ami tarot-kirakással és megbeszéléssel történik, majd a téma dramatikus feldolgozása követi. A többi csoporttag részt vesz a dramatikus játékban, a játékos életének szereplőit játssza. A szerepcserékkel és vezetéssel segített játék önismerethez, katarzishoz és feloldódáshoz vezet.
A 2 nap során a 6-9 fős csoport minden résztvevőjének kérdésére sor kerül, azaz miután a tarot kártya segítségével felszínre hoztuk a témával kapcsolatos rejtett, tudattalan érzelmeket és motivációkat, a dramatikus játékban a kérdésfeltevő cselekvésre válthatja a helyzet által előhívott energiákat.
A csoport elején nagy hangsúlyt fektetünk a bizalmi légkör megteremtésére, a kötetlen, játékos gyakorlatok általi egyre mélyebb érzelmi bevonódás kialakítására. Amikor megtörtént a csoport összehangolódása, akkor kezdjük el a tényleges önismereti munkát.
Mind a tarot-kirakás, mind a drámajáték nemcsak a központi szereplő számára hoz fontos felismeréseket, hanem a játékban résztvevő többi csoporttag is profitál belőle saját életét érintő kérdések területén.
Mivel két különböző módszer (tarot és pszichodráma) találkozik, ez a probléma egyedülállóan teljes körű feltárását teszi lehetővé. A szimbólumok rövid idő alatt mély lelki tartalmakat hívnak elő, a pszichodráma pedig abban segít, hogy a változtatáshoz szükséges érzelmi elköteleződés is megtörténjen, ne csak beszéljünk arról, mi a helyzet, vagy mit szeretnénk tenni, hanem át is éljük a történéseket, lejátszhassunk alternatív forgatókönyveket, védett közegben kipróbáljuk, mi történhet, ha ezt az utat választjuk.
A csoportfoglalkozás ideje: két napos (szombat-vasárnap), naponta 10-18 óráig.
Helye: Napszikra Stúdió Budapest VI. Bajnok u. 1. fsz. 3. Kapucsengő: 14.
Részvételi díj: 20.000 Ft + ÁFA/fő (25.400 Ft)
A csoportfoglalkozások csak a szükséges minimumlétszám meglétekor indulnak, az azokon való részvételhez minden esetben előre, írásban szükséges BEJELENTKEZNI az adott csoportvezetőnél. (A Napszikra alább megjelölt honlapján Kapcsolat menüpont/Domján Mónika)
Információ és időpontfoglalás: TAROT-DRÁMA csoport
Levélben: domjanmoni@gmail.com vagy info@napszikra.hu
Telefonon: 06-20/245-5343
Ha felkeltette érdeklődésed a program és még több információhoz akarsz jutni, keresd fel a www.napszikra.hu honlapot.
Havi egy alkalommal, pénteki napokon 18-21 óráig.
Vezeti: Domján Mónika
pszichológus
A klub célja, hogy a tarot
(kifejezetten: Crowley tarot) kártyát rendszeresen használó embereket egy olyan
helyen hozza össze, ahol megoszthatják a kártyával kapcsolatos
tapasztalataikat.
A klubban megbeszéljük az
esetleges problémákat, elakadásokat, nehezen értelmezhető kirakásokat bogozunk
ki együtt, akár helyben rakjuk ki, akár egy már korábban készült kirakást
elemzünk közösen. Több szem többet lát alapon – főleg, ha az egy kívülállóé! -
tágítjuk kártyaértelmezési eszköztárunkat, fejlesztjük személetünket,
intuíciónkat.
Nemcsak a korábbi tanfolyamokon
résztvevőket várja Mónika a klubba, de a Crowley tarot rendszeres használata, a
Crowley kártyacsomag, valamint a Crowley tarot-ról szóló bármelyik elemző könyv
saját példánya szükséges a klubban való aktív részvételhez. (Előzetes igény
alapján, postaköltség-mentesen, optimális áron a Napszikra stúdió biztosítja
ezt a klubtagok számára.)
Részvételi díj: 3200 Ft/alkalom,
3 alkalom előre fizetendő!
A csoport minimum 6 fővel indul,
10 fő a maximális létszám.
A klub első féléve januártól
júniusig tart, azaz 6 alkalomból áll.
Információ és időpontfoglalás:
Crowley TAROT-KLUB
naPSZIkra időpontfoglalás -
Domján Mónika
Levélben: domjanmoni@gmail.com
vagy info@napszikra.hu
Telefonon: 06-20/245-5343 vagy
06-30/260-2906
A
téma parttalan, homályos és csaknem(!) ellenőrizhetetlen. Mégis: vannak olyan
jelenségek, amelyek alapján nehéz megtagadni, hogy valamilyen messze nyúló
előzménnyel léptünk mostani életünkbe, hogy a körülöttünk csoportosuló emberek
nagy részével különböző halmazokban már találkoztunk, s hogy karmikus
hozadékunk mennyire meghatározza jelenlegi életünket. A reinkarnációról
mindenki másként állítja össze saját hipotézisét, ebben az előadásban az enyémet
osztom meg a hallgatósággal.
Minden
horoszkóp a karmáról szól, de vannak kiemelt elemek, amelyek kifejezetten azt
mutatják, milyen utat tettünk meg eddig, s a mostani életünkben milyen karmikus
feladatok kiemeltek, mi az amivel a legtöbbet foglalkozunk, mit tudunk a
legnehezebben megoldani vagy elengedni. Kiemelt szerepe van a Holdcsomóknak,
amelyek a legrészletesebben mutatják ezeket a tényezőket. Bár asztrológiai
alapból indul ki az előadás, de laikusok számára is teljesen érthető módon
interpretálja az előadó a karma kérdéseit. Sőt: a résztvevők maguk is azonnal
kontrollálni tudják saját és azon hozzátartozóik, közel álló személyek karmikus
hátterét és feladatát, akiknek a születési dátumát (év, hónap, nap) tudják. Mi
több: röviden meg is oszthatják ezzel kapcsolatos tapasztalataikat.
ELŐADÁSOK
Gál Judit asztrológus előadás sorozata
2012. márciusában a Kikelet Jógaközpontban
Budapest XI. Szabolcska Mihály u. 3.
A Jógaközpont a IV. emeleten van. Ha liftet szeretnél igénybe venni,
jelezd a kaputelefonon rögtön, mert „kulcsos”, egyénileg üzemeltethető.
Az előadások 18 órakor kezdődnek és kb. 20 óráig tartanak.
Belépő: 1.000.- Ft
Az előadás-füzér együttesen
érdekes, de külön-külön is kerek egészet képeznek az egyes részek.
1. előadás 2012. március 2.
Reinkarnáció, múltból származó
beidegződések
A
téma parttalan, homályos és csaknem(!) ellenőrizhetetlen. Mégis: vannak olyan
jelenségek, amelyek alapján nehéz megtagadni, hogy valamilyen messze nyúló
előzménnyel léptünk mostani életünkbe, hogy a körülöttünk csoportosuló emberek
nagy részével különböző halmazokban már találkoztunk, s hogy karmikus
hozadékunk mennyire meghatározza jelenlegi életünket. A reinkarnációról
mindenki másként állítja össze saját hipotézisét, ebben az előadásban az enyémet
osztom meg a hallgatósággal.
Előzményeink rendező funkcióját vesszük szemügyre, s
azt, hogy miután betöltötték ilyen jellegű küldetésüket, miként célszerű
hozzájuk viszonyulni. Mikor érdemes oldani, transzformálni a már túlhaladott
vagy egyenesen téves beidegződéseket, s melyeket érdemes megőrizni, tovább fejleszteni.
2.
előadás 2012. március 9.
Karma, karma a horoszkópban, szabad akarat
Minden
horoszkóp a karmáról szól, de vannak kiemelt elemek, amelyek kifejezetten azt
mutatják, milyen utat tettünk meg eddig, s a mostani életünkben milyen karmikus
feladatok kiemeltek, mi az amivel a legtöbbet foglalkozunk, mit tudunk a
legnehezebben megoldani vagy elengedni. Kiemelt szerepe van a Holdcsomóknak,
amelyek a legrészletesebben mutatják ezeket a tényezőket. Bár asztrológiai
alapból indul ki az előadás, de laikusok számára is teljesen érthető módon
interpretálja az előadó a karma kérdéseit. Sőt: a résztvevők maguk is azonnal
kontrollálni tudják saját és azon hozzátartozóik, közel álló személyek karmikus
hátterét és feladatát, akiknek a születési dátumát (év, hónap, nap) tudják. Mi
több: röviden meg is oszthatják ezzel kapcsolatos tapasztalataikat.
A
karma rendező elvének hangsúlyozásakor felmerül mindig a kérdés a szabad
akaratról. Ez a kérdés maga is tisztázásra szorul: ki mit ért egyáltalán szabad
akaraton? Azt-e, hogy azt csinálok amit akarok? Azt, hogy bármit elérhetek, ha
nagyon akarom? Vagy azt, hogy a saját döntéseimnek megvan a szerepe a nagy
egész rendszerében, s egy mikron erejéig befolyással is lehetek rá. Hogy a
lepke-effektus létezik és fontos? Van akinek ez a tudat elegendő és van aki
szánalomra méltóan kevésnek találja. El lehet-e fogadni vakon a korlátokat vagy
ugyanolyan vakon küzdjünk ellenük? Az előadás megpróbálja megvilágítani azt a
keskeny mezsgyét, amelyen a két ellentétesnek tűnő erő között haladhatunk.
3. előadás 2012. március
16.
A karma jelzőrendszere
Hogyan
fordulhat elő, hogy egymástól térben- időben függetlenül három ember mondja
nekünk csaknem ugyanazt egy héten belül? Van-e jelentősége annak, hogy milyen
állattal találkozunk? Mit üzennek fizikai tüneteink? Szériában jelentkező
problémák esetén meg kell-e fontolnunk esetleg valamit? Kell-e keresnünk
jeleket és ha igen, akkor mennyire? Hol az a pont, ahol már túlzásba esünk?
Ciklikusan
visszatérő periódusaink, konokul visszatérő jelenségeink mögött milyen rendező
elv rejlik? A hét éves ciklikusság asztrológiai megvilágításban hogyan alakul?
Mit tudunk mindezzel kezdeni, egyáltalán: szükséges-e velük bármit is csinálni?
REINKARNÁCIÓS UTAZÁS (VISSZAVEZETÉS)
Ezt a tevékenységemet is természetesen a karmikus összefüggések keresése, tanulmányozása indította el. 1994 óta foglalkozom visszavezetésekkel, ennek során több, mint 900 emberrel volt alkalmam együtt betekinteni valamelyik előző életükbe.
Egy bevezető- előkészítő fázisban elmondom röviden a reinkarnáció (általam értelmezett) lényegét és azt, hogy miként zajlik a visszatekintés valamely előző életbe. Egy gyors eredménnyel járó technikával (amelynek nincs köze a hipnózishoz) relaxált állapotba kerül az aktuális utazó. Ebben az állapotban végignézünk egy előző életet - rendszerint spontán módon olyant, amelynek eseményei a mostanival szorosan kapcsolódnak. Maga az utazó látja a képeket illetve kapja az információkat, én csak instrukciókat adok, segítek abban, hogy ne tapadjon hozzá egy-egy jelenethez, s hogy minden fontos elemet meg tudjon nézni. Beavatkozom, ha túlságosan átéli a látott jelenséget, s az rossz érzéseket okoz. Nem kell attól tartani, hogy miként találkozik az utazó régebbi önmagával. Nagyon érdekes élmény, hogy „én vagyok az, de mégsem én.” Az élet végén meg lehet tapasztalni a halálélményt, utána pedig - az esetek tekintélyes százalékában - találkozni a Fénnyel, ami az egységélménynek megrendítő, felemelő kifejeződése. A visszamenetet a "Titkok házában" a "Belső Vezetővel" történő kommunikáció a záróakkord, ami ugyancsak jelentős mozzanata ezeknek a visszatekintéseknek.
Általában csoportban történik a visszavezetés, de nem egyszerre, hanem egyenként utaznak a résztvevők. Rendszeresen felmerülő kérdés, hogy nem zavaró-e az idegen emberek jelenléte, nem okoz-e nagyobb blokkot. Az a tapasztalat, hogy ellenkezőleg: az azonos irányultság és szándék olyan nagy segítő erő, mint minden csoportos meditációban vagy bármilyen közös tevékenységben jelentkező energia, s igen gyorsan már-már bensőséges viszonyba kerülnek egymással a jelenlevő csoporttagok.
Jól sikerült utazás után napokig abban az emelkedett, érdekes, már-már éteri állapotban van az ember, amelyben az utazás végén. Nemcsak napokkal, hanem hetekkel később is folyamatosan újabb és újabb részletek kerülnek elő, s rakódnak hozzá a látott történethez. Sok mindent megért az utazó mostani életének jelenségeiből. Jelentősen változik viszonya azokkal az emberekkel, akiket vagy az utazás során, vagy utóbb, a mozaikdarabkák összerakásakor tudott azonosítani egy másik szituációban. Megérti, hogy annak emléke hogyan befolyásolja jelenlegi kapcsolatukat és könnyedén tud változtatni rajta ha szükséges.
Egyáltalán nem ritka, hogy látványosan oldódik valamilyen gátlás, fóbia, tartós stressz, sőt: allergia. A fizikai jellegű előnyökön túl: másként kezel bizonyos problémákat (vesd össze a megértéssel), ennek következtében a problémák akár el is múlhatnak, de mindenképpen könnyebbé válik az élet.
Mindig gondoskodom az utazó spirituális (mágikus) védelméről. Igyekszem kihozni az összes információt az egyes helyzetekből, képekből. A visszajelzések szerint igen megnyugtatóan tudok fellépni ha szükséges, ehhez a (mély) hangom, hangszínem is jól felhasználható. Általában biztonságban érzi magát az utazó.
Sajnos minden szándék, egyéni és közös igyekezet mellett sem garantált, hogy mindenki képes utazni egy adott időben. Vannak esetek, amikor egy-két töredékes kísérlet után indul csak el a folyamat. Ilyenkor egyénileg beszéljük meg ennek a lehetséges okait, valamint azt is, hogy egy későbbi időpontban érdemes-e és ha igen, mikor célszerű újra próbálkozni.
ELŐADÁSOK AZ ASZTROLÓGIA KÖRÉBŐL
Általános és aktuális témákról
Közérdeklődésre számot tartó témákról, közérthetően tartok előadásokat, de igény szerint tartok természetesen olyan előadásokat is, amelyek az asztrológiát jobban ismerő, autodidakta módon vagy szervezett keretek között (bárkinél) tanuló hallgatóknak szólnak.
Laikusok számára is érthető megfogalmazásban, széles körben érvényes, érdekes és elgondolkodtató témákról szoktam beszélni, amelyek általában személyes motívumokat is tartalmaznak, saját életébe is tud belőle adaptálni a résztvevő, aki a hallottak révén esetleg jobban eligazodik a világban. Megért általános és személyes jelenségekből néhányat, másként látja a dolgokat. Személyes létében, munkájában, gyereknevelésében fel tudja használni a hallottakat.
Számomra is nagyon hasznos és ezért szeretett forma ez, mert amikor felkészülök egy-egy új témában, akkor alkalmam van szisztematikusan átgondolni a hozzá tartozó dolgokat, s ezek rendszerint kívül esnek a munkának tekintett tevékenységi körömön, viszont felettébb érdekelnek. Végre „hivatalosan” is szabad foglalkoznom tehát azokkal az érdekességekkel, elméleti kérdésekkel, amelyekkel szívesen töltöm az időmet, boldogan teszek eleget az ilyen szellemi kihívásnak.
Ízelítőként néhány előadás téma:
A 12 jegy száma, napja, égtája, kövei, növényei, állatai stb
A karma jelzőrendszere
A keresztnevek asztrológiai összefüggései
A nemek viszonyának változása az utóbbi évtizedekben
A nemzetek asztrológiai típusai
Állatok az életünkben és a horoszkópban
Arcodon a csillagjegyed
Az emberiség története az asztrológia tükrében (sorozat – 5 előadás)
Divat asztrológiai megközelítésben
Egészség, betegség a horoszkópban
Ez vagyok én?
Irodalom, irodalmi hősök asztrológus szemmel
Karma a horoszkópokban
Kommunikációs nehézségek
Krízisek az ember életében
Magyarország horoszkópja
Mire való az asztrológia?
Múltból származó beidegződések
Művészeti stílusváltások az asztrológia tükrében
Nemzedékek (kristálygyerekek, indigó gyerekek)
Párkapcsolat
Reinkarnáció
Szabad-e az akarat? (Szabad akarat, karma, asztrológia)
Visszatérő jelenségek, a ciklikusság


















