Cikkek

Cikkek

 Ezen az oldalon szakmai írásainkat olvashatod asztrológia, pszichológia, önismeret, tarot, Symbolon kártya témákban. Eddigi cikkeink:

I/1. Domján Mónika: Sors és Karma: "tarot-ul" A Szerencse
I/2. Domján Mónika: Egyedül nem megy - kísérlet egy karmikus teher letételére
II/1. Gál Judit: A csillagok sohasem hazudnak
II/2. Gál Judit: Gyereket szeretnénk
II/3. Gál Judit: Jóslás, jövendölés, prognózis

II/4. Gál Judit: Ideológiák, életmód, szépség és egészség felfogásának változása a Nagy Napév tükrében

I/3. Domján Mónika: A Remény Csillaga
II/5. Gál Judit: Bizalom
II/6. Gál Judit: 27-28 éves kori krízis -Amy Winehouse halálának margójára

Egy témára két szólamban - szokások

I/6. Domján Mónika: Egészséges szokások
II/7. Gál Judit: Állandóság és változás (a szokásokról)

Egy témára két szólamban - szeretet

I/7. Domján Mónika: Merj a szeretet mellett dönteni

II/8. Gál Judit: Figyelem



I/1.

Domján Mónika: Sors és Karma: "tarot-ul" A Szerencse

A Sors, avagy Karma fogalmát szándékszom körbejárni ebben az írásban, melyet a Crowley tarot-ban leginkább a X. számú Nagy Arkánum, azaz a Szerencse lapja jelenít meg.
Személyes asszociációim a Sorsra a következők:

• megoldandó feladat, feladatok néhány kiemelt életterületen
• a Boldogsághoz vezető út
• saját, igazi akaratom követése
• lehetőségeim legnagyobb mértékű kiteljesítése

Gál Judit anyagából idézve: "a karma szankszrit szó, jelentése tett." (Természetesen a sors és karma szó jelentéstartalmának azonosságáról szintén lehetne vitatkozni, én most önkényesen szinonimaként használom őket.) "A többféle karma-tan – korántsem egységesen, de – úgy tekinti, hogy sok életünk van, s tapasztalataink kvintesszenciáját a tudattalanban visszük egyik életünkből a másikba, s a különböző életek során különböző szerepekben és színtereken megdolgozzuk azt a feladat-csomagot, amit hoztunk magunkkal, ami tartalmazza mindazt, amit eddig elértünk. Jelen életünkben ... tovább kell(ene) lépni, mert a mostani és további életeinkben más fajta, új feladatot, karma-részt kell megdolgoznunk. A karma tehát az ember aktuális sorsszerű feladataként is megfogalmazható."

Mindannyian szembesülünk visszatérő helyzetekkel, témákkal, nehezen leküzdhető félelmekkel, akadályokkal saját életünk egyes területein, míg más területekre szinte figyelmet sem fordítunk, mégis magától értetődően, gond nélkül elrendeződnek. Van, akinek mindig rendben van az egészsége, más állandóan kisebb-nagyobb betegségekkel, testi tünetekkel küszködik; egyikünk rendezett anyagi körülmények között él, és ezt minden életszakaszban következetesen biztosítani tudja magának, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül, míg mások képtelenek tartósan egyensúlyba hozni magukat anyagi téren. Hogy aztán a párkapcsolat és családi élet területét ne is említsem... Vagy éppen a hivatásbeli kérdéseket.
Szóval ha magunkba nézünk, felfedezhetjük azt a néhány markáns helyzetet, feladatot, ahol bizony kihívás elé állít minket a Sors. A különböző Karma-tanok abban nagyjából egyetértenek, hogy ahol a legnagyobb nehézségekkel szembesülünk, ott fejlődhetünk a legtöbbet. Tehát sorsunk mintegy figyelem-felhívó jelzésként dobálja elénk a nehézségeket.

Mit mond erről a kártya?

A X. Szerencse névre hallgató Nagy Arkánumot egy óriáskerék képe uralja, amely beszédesen utal a szerencse forgandó, "egyszer fent, egyszer lent" természetére. Egyben az állandó változás, teremtés-egyensúly-pusztulás körforgás ciklus elfogadására bíztat, felhívja figyelmünket arra, hogy lehetetlen, sőt egészségtelen egyfolytában a csúcson tartózkodni, a továbbhaladáshoz, fejlődéshez feltétlenül szükség van a mélybeszállásra ahhoz, hogy újabb lendületet vegyünk a következő csúcs meghódításához.

A kártya tehát arra a lehetőségre hívja fel a figyelmet a kérdéses élethelyzettel kapcsolatban, hogy itt és most jó esélyünk van összhangba kerülni sorsunkkal, felismerhetjük életfeladtunkat, és döntő lépést tehetünk annak megoldása felé. Jellegzetes félreértést szeretnék eloszlatni a "szerencse" szó értelmezésével kapcsolatban: általában csak pozitív, örömteli eseményekre gondolunk e szó hallatán, pedig nagyon gyakran fordul elő, hogy éppen a nehéz, kritikus élethelyzetek, válságok kényszerítenek minket sorsunk elfogadására és saját valóságunkkal való szembenézésre. Minél inkább halogatjuk a szembenézést, annál kiélezettebb helyzetekre számíthatunk a Sors jóvoltából. Itt pedig paradox módon visszaérkezünk kiindulópontunkhoz, hiszen egy magasabb perspektívából szemlélve a Szerencse tényleg, minden esetben pozitív fordulatot hoz számunkra, amennyiben megértjük üzenetét és élünk a felkínált lehetőséggel. Ezzel kapcsolatban figyelmedbe ajánlom "A békés harcos útja" című filmet, amely élvezetes formában ad át mély tanulságokat, ráadásul igaz történeten alapul: főhőse, Dan Millman eredetileg könyvben írta meg történetét, és később számos spirituális tartalmú könyv szerzője lett - egyet közülük én is felsoroltam könyvajánlómban, a



No és mi a helyzet a szabad akarattal? Tényleg meg van írva sorsunk a csillagokban, és egyetlen lehetőségünk, hogy ezt megfejtsük, elfogadjuk és kövessük? Igen is meg nem is.
E kérdésben ismét Juditot idézem: "Nos, tapasztalataim alapján kialakított véleményem szerint saját akaratunknak a legnagyobb jelentősége abban van, hogy felvállaljuk-e egyáltalán azt a szerepet, amit a mostani életünkben kell játszanunk – röviden: felvállaljuk-e önmagunkat? Nagyon fontos az is, hogy ezt fogcsikorgatva, apatikusan vagy derűsen tesszük. A feladat minimumát oldjuk meg fanyalogva, vagy igyekszünk a maximuma felé. Másként fogalmazva: meglévő képességeinket mire és hogyan használjuk, mennyire szemléljük reálisan magunkat, megtaláljuk-e akkor is helyünket a világban, ha annak keretei az ábrándoktól távolabb esnek. Tudomásul vesszük-e, ha azt kapjuk, amit magunk is okoztunk másoknak, hogy a karma mindig kiegyenlít, s hogy a földi viszonyok közepette tökéletességről nem lehet beszélni. Mindez első pillantásra csekély mozgástérnek tűnik, valójában azonban igen nagy, amelynek sokszor csak a töredékét használjuk fel. Az ok: annyira kötődünk múltbeli beidegződéseinkhez, a régi szerephez, hogy észre sem vesszük az új lehetőségeket! Nagy bátorságra van ahhoz szükség, hogy elengedjük ezeket és ki merjünk próbálni egy olyan új szerepet, amelyben a (vélt) biztonsági kapaszkodók hiányoznak!"

A magam részéről azt teszem hozzá mindehhez - visszautalva a bejegyzés elején felsorolt asszociációimra a Sorsról - hogy amikor rátalálunk igazi feladatunkra, az együttjár egy hatalmas megkönnyebbülés- és ráismerés-érzéssel, hogy "Igen! Pontosan ezt akartam! Végre a helyemen vagyok!" Tehát valójában nem is akarunk igazán olyasmit, ami nem része a sorsunknak, ha pedig rátalálunk saját utunkra, akkor szinte repítenek előre a külső-belső támogató erők. Mindaddig, amíg Egónk újra közbe nem szól, csak hogy ne unatkozzunk annyira. És akkor újra indul a körforgás...

Kérdések: Mely életterületen vannak visszatérő nehézségeid? Milyen tipikus, isméltődő konfliktushelyzetekbe keveredsz? Milyen helyzetekben érezted/érzed úgy, mintha minden összeesküdött volna ellened? Fel tudsz-e idézni olyan problémát, amely a múltban komoly gondot okozott neked, egy ideje azonban már fel sem merül? Mi okozta a változást? Ha minden kifogásodat félreteszed, mit válaszolnál arra a kérdésre, hogy mire születtél?

Kapcsolódó blogbejegyzések:Erő Labirintus Mélybeszállás




I/2.
Domján Mónika: Egyedül nem megy - kísérlet egy karmikus teher letételére

 Kipróbáltam, meddig jutok a saját erőmből. Pontosan eddig. Bizonyos szempontból nagyon messzire, bizonyos szempontból sehová. Azaz elérkeztem a határhoz. Egyedül eddig bírtam. Nem mondom, fájt beleütközni a falba, nagyon is fájt... De megérte. Most már biztosan tudom, és szívből akarom, hogy ne egyedül csináljam tovább. Társat, társakat akarok magam mellé, minden téren. Mert együtt sokkal, de sokkal messzebbre jutunk, és én nem akarok itt megállni. Írtam már erről tavasszal is, (lásd: Elfáradtam c. bejegyzés), de mégis megpróbáltam ugyanúgy folytatni. Hát most már nincs tovább.

Biztosan fel kell adnom néhány dolgot, nincs mese: a Supershero imidzset, aki mindent kibír, mindent megold a saját erejéből, viszi rendületlenül a "háromembernyi életét", heti 189 órában él, eléri a lehetetlent, s ezért lehet őt csodálni. Azt, hogy szabadság jelszóval ne engedjem, hogy mások is formálják az életem, s ezzel sokkal szűkebb korlátokat teremtsek magam köré, mint ha engedném. Búcsút venni a Végzet asszonyától, akinek az útját összetört férfiszívek szegélyezik, miközben az ő szíve is rendre összetöretik, méghozzá jó alaposan.

Napok óta mintha mindenki nekem üzenne: "Kérdés: A Móni mindig ilyen? Válasz: Legalábbis két éve, mióta ismerjük, igen. Mindig szenved valamin, de nem lehet neki kívülről segíteni." Megjegyzésem egyik kliensemnek, akivel elég baráti a viszonyunk ahhoz, hogyamikor a segítségkérés és elfogadás témáját vesszük elő, és ő ehhez húzza a kártyákat, kimondjam: "Ezt most legalább annyira nekem rakjuk, mint neked, azt ugye tudod." "Mi lenne, ha egy kicsit átlagosabb életet élnél? Én: Fintor, nyavalygás. De te még átlagosan is különleges lennél!" - próbálnak bíztatni. Én: "Hát, igen, az élet nagyon nehéz. Másik: "Lehet, hogy nagyon nehéz. Vagy éppen nagyon könnyű." És még én adok neki könyvet az életről, hogy tanuljon belőle!

Egyvalaki pedig különösen sokat üzent nekem, azzal, hogy odajött hozzám, egészen közel, és olyan kegyetlenül pontos tükröt tartott, hogy még... No persze, én is neki, ez már csak így szokott lenni. "Én nem tudom használni a társadalmi hálót, nem tudok ráfeküdni, mert nem tudok bízni az emberekben." Párkapcsolat, vagy munka, nem engedem bele magam a közelségbe, a közösségbe. Ott vagyok sok helyen, de csak úgy félig-meddig. Nehogy túl közel jöjjenek hozzám, és alkalmazkodnom kelljen, s ezáltal meglátnom a saját árnyékaimat. Félek, hogy elveszítem magam mások között...

Megvan az ok, a magyarázat, hogy miért félünk ettől ennyire, legalábbis a sajátom: velem tényleg megtörtént, hogy a másoknak való megfelelés kényszerét érezve nem a saját életemet éltem, hosszú éveken keresztül. De most, hogy újabb éveket töltöttem egyre inkább egyedül, a magam útját járva, felfedezve - talán túlléphetek már ezen, nem? Tudom, ki vagyok, mit akarok, tisztában vagyok az erőmmel, meg tudom védeni a határaimat, ha arról van szó - hát akkor? Mi lenne, ha újra kilépnék a világba, és valódi elkötelezettséget vállalnék mások iránt? Persze, hogy nem marad tartósan a közelemben valaki, ha azt érzi, hogy nincs szükségem rá! Persze, hogy annyi mindent csinálok, nehogy egyvalamit igazán komolyan tudjak venni, végigvinni! Nyilván olyanokat választok, akik maguk is időben vagy mélységben korlátozottan vállalják fel a közelséget, hogy aztán rájuk mutogathassak! Hogyan is tudnám igazán, mélyen elfogadni saját magamat, ha nem találok vissza a családi gyökereimhez, és nem fogadom őket életem részévé?

Idézem Gál Judit megfogalmazását a saját Holdcsomó-leírásomból (Ikrek leszálló, Nyilas felszálló, részletesen lásd: Főoldal), amely az erre az életre hozott feladataimat taglalja:
"Ez az ember több előző életen keresztül mindig kettősségekbe keveredett, rendkívül határozatlan volt, s miután folyton igyekezett mindenkinek eleget tenni, egészen felületessé vált. ... Mostani életében is óvatosan lavírozik, mert még mindig azt hiszi, hogy ha bármely oldal mellé áll, a másikon előnyös lehetőségeket szalaszt el. Gyakran kerül kínos helyzetekbe az el nem kötelezettségre irányuló törekvése következtében.

Egész énjét sohasem adja bele semmibe, zászlócskáját a szél lengeti, állandó készenlétben, hogy rövid időre a mindenkori nyertesek oldalán lépjen be a játékba. Belseje ingadozó, állhatatlan. Sok időt tölt el véleményének folytonos formálásával, változtatásával (megmagyarázom.blog.hu - gúnyolódott ezzel Tükröm), mert előző inkarnációiban nem fejlesztette ki magában, hogy hosszabb ideig szenteljen figyelmet valaminek, viszont ahhoz szokott, hogy mindennek az árnyoldalát szemlélje. Ennek következménye gyakran az, hogy mostani életében – kompenzálásként – a pozitív gondolkodás élharcosaként tűnik fel, de mindig kiderül, hogy valójában maga is nehezen tudja tartani ezt a nézőpontot. (Ez az arc! Akár ha magamat látnám - kedves Tükröm így fogalmazott: mintha el akarnám húzni az arcom a következő faág elől, melyre számítok, hogy belecsap.)

Kedveli az aktivitást, ideges és nyughatatlan lesz, ha úgy érzi: lebéklyózták. Rengeteg tennivalója van, de sohasem tud azoknak eleget tenni és egy-egy nap végén nagyon távol érzi magát céljától.

Fiatal éveiben ez az ember nem találja meg határozott irányvonalát, általában huszonnyolcadik életéve után kerül csak sínre, gyakran a szülők, vagy más idősebb emberek segítségével, irányításával."
Hát, bőven a huszonnyolcadik után, az biztos! Félelmetesen találó leírás, és bár több, mint egy éve olvastam először, most nyerte el igazi értelmét számomra. Szintén most értem meg mélységében Chuck Spezzano kijelentését is, pedig már bő fél éve ragasztottam fel a konyhám falára: "A szabadság és az elkötelezettség egy és ugyanaz."

Furcsa a Sors, ahogy kommunikálni próbál velünk, vagy inkább mi vagyunk furcsák, hogy olyan nehezen és sokára értjük meg az üzeneteit. Most végre vettem az adást, részleteiben már többször is, korábban, de mégis kellett, hogy megint nagyon fájjon... Rájöttem, hogy a fájdalom arra jó, hogy kimerítse és elnémítsa az Egómat, ezáltal képes legyek meghallani az igazi Üzenetet. Régóta érzem már, amikor valami nagyon fáj, hogy egy hatalmas, jóindulatú erő nyom a földre, ahol én rángatózom, kapálózom, üvöltök tehetetlen dühömben, de ő csak tart, és megvárja, amíg elfáradok, elcsendesülök, s akkor súg megnyugtató szavakat a fülembe - miáltal megértem, hogy minden, ami történt, a javamat szolgálta. Ilyenkor megbékélek, és alázatosan meghajtom fejem előtte. Hálás vagyok, hogy nem nekem kell a korlátozott tudásommal irányítani az életem, hanem megteszi Ő, aki mindent tud. Ez a Kegyelem pillanata, azt hiszem.

Ezer szálon össze vagyunk kötve egymással, ez a helyzet. No és a Mindenséggel, sőt, voltaképpen az köt össze minket, vagyishogy a részei vagyunk, azaz minden Egy... De mielőtt Nyilas holdcsomómhoz híven ismét túlmagyaráznám a dolgot, inkább mellékelek egy jó kis illusztrációt a témához:






II/1. 
Gál Judit: A csillagok sohasem hazudnak 

     Az Origon az idén több hullámban felszínre került egy téma, hogy tudomány-e az asztrológia avagy sem. Sommásan elintézhetném a kérdést azzal, hogy ha nem tudomány, hát akkor nem tudomány, a magam részéről cseppet sem zavar ha nem így nevezzük. Mivel azonban többen megkerestek engem is azzal, hogy válaszoljak a cikkekben felvetett érvekre, egyszerűbbnek tartottam, ha ezt egy ilyen nyílt fórumon teszem meg. Ennek okán egy sanda oldalpillantást vetve olyan tudományágakra, amelyeket „hivatalosan” is így titulálnak, azért csendben megkérdezem, mennyivel egzaktabb a politológia, közgazdaságtan, uram bocsá´a történettudomány, szociológia, pszichológia, mi több: akár a statisztika is és még bőven lehet szemezgetni a készletből különösen az úgynevezett társadalomtudományok körében.

(A cikkekre utaló linkeket egyébként jelen írásom végén helyeztem el.)

      Meg lehet még azt is említeni, hogy az asztrológiában is használnak olyan metódust, amelyet az empirikus tudományos módszerek között elfogadottnak ismernek el, méghozzá a statisztikát. A francia Gauguelin intézet az ötvenes évektől kezdve gyűjt szisztematikusan születési adatokat és a hozzájuk tartozó már ismert eseményeket, melyeket feldolgozva olyan analógiás megfeleléseket mutatnak ki, amelyek messze meghaladják a valószínűség számítással kalkulálható mennyiségeket, s nagy részükben megfelelnek az asztrológiai alap-sablonoknak. (Az Origo által megkeresett „szakértő” Csaba György – akinek „asztrológiai tevékenységére” még bőven visszatérek – statisztikai mintája rendszerint egy fő, ami kissé elmarad a tudományosan elvárt mennyiségtől.)

      A február 12-i, már következményként szereplő Origo cikk három állítására reflektálok a következőkben, mert ezek képezték főként a hozzám intézett kérdések alapját. Ebben a cikkben is Csaba Györgyöt kérdezik, mint hivatott ismerőjét a csillagászatnak és mérvadó ismerőjét az asztrológiának. Az utóbbi „jogosítványa” onnan ered, hogy 1986-ban megjelentetett egy könyvet: Csillagjóslás legenda és valóság címmel. (Utóbb még kiadta a Hazudnak-e a csillagok c. variációt.) Ehhez a könyvhöz – tiszteletre méltó szorgalommal – áttekintette a magyar szerzőktől akkor létezett két kiadványt, Györffy László és Baktay Ervin munkáját, néhány külföldi szerzőt, mi több: vette a fáradságot és kiszámolt néhány horoszkópot. Könyvében – a hivatkozott szerzők nyomán – részletesen ismerteti azokat az alapokat, amelyekre az asztrológia épül és megkísérel egy, azaz egy darab horoszkópot elemezni. Bár folyton asztrológiai szabályokat emleget, s azokat kínos pontossággal igyekszik számon kérni, azt a „szabályt” mégsem tartja mérvadónak, amit pedig Baktay megfogalmazott, mi szerint az tarthatja magát asztrológusnak, aki legalább 50 horoszkópot feldolgozott – visszamenőleg, életesemények és kozmikus jelzések összevetésével, komplett elemzéssel, előrejelzéssel együtt. Ehhez képest Csaba egy 1967-es  születésű személyről ír, aki még 1986-ban is csak 19 éves lehetett és túl sok markáns esemény nemigen történhetett az életében. Következésképpen ellenőrizni sem lehet, hogy mit mutat a horoszkópja, s mi történt a valóságban. Ezekkel nem is foglalkozik szerzőnk, mert elkezdve a személyiség jellemzését, elég hamar elfárad ebben és a továbbiakat a következőképpen intézi el: „És így kellene tovább haladni, sorra véve valamennyi planétát, figyelemmel kozmikus és lokális helyzetükre, fényszögeikre és pozíciójegyük uralkodójára. Végül következik az így nyert megállapítások egységbe foglalása, szintézise. Ennek során kiemelendő mindaz, amit több oldalról, több összefüggésben látunk bizonyítva, mert még az asztrológusok szerint is csak ezeket szabad tényként elfogadnunk.” Pikáns körülményként meg kell említenem még, hogy csillagász szerzőnk nem alacsonyodott le odáig, hogy holmi asztrológiai bolygóállás-táblázatokat használjon, hanem gyötrelmes munkával gömbháromszögtani ismeretei segélyével, csillagászati koordinátákkal számolta ki (és publikálta) az összes bolygóállást, s onnan tette át az asztrológiában használt nyelvezet szerint a jegyek megfelelő fokszámára. Ennek során viszont 180 fokkal elszámolta a Mars helyzetét és a Nyilas helyett precízen az Ikrekben határozta meg, ami nem jelentéktelen különbség. (Különös tekintettel arra, hogy igazság szerint a Mars rajta áll a szülött Nyilas Ascendensén.)

      Csaba György és az asztrológia kapcsolata tehát innen ered, s azt valóban el kell ismerni, hogy sokat foglalkozott a dologgal. Hogy milyen szándékkal, indulattal és végső konklúzióval az már más kérdés.

      E hosszú bevezető után lássuk, mi az a három súlyos érv, amelyet felvezet a 2011.február 12-i Origo interjúban.

1.  

     Nem ott vannak már régen a jegyek, ahol valamikor voltak, mert a Tavaszpont precessziós mozgása miatt másfél jegynyit elcsúszott kezdetük a csillagképekhez viszonyítva. A precesszió magyarázatába itt nem bocsátkozom, akit érdekel a téma, annak Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. örökbecsű munkáját ajánlom. Nem véletlen viszont, hogy az asztrológiában nem csillagképekről beszélünk, hanem jegyekről. Erre nézve lásd jelen blog Fogalomtárában a Jegyek címszót. Saját felfogásom szerint az emberek és általában a földi történések szempontjából sokkal meghatározóbb a Nap és a Föld, valamint a Föld és a Naprendszerhez tartozó bolygók viszonya, azok helyzete, kapcsolódásai stb, semmint a tágabb univerzumhoz viszonyított pozíciók. Ezért ilyen léptékben továbbra is nyugodtan dolgozhatunk azzal a tipológiával, amelynek érvényességét a szkeptikusok több ezer éve kétségbe vonják.

      A nagyobb folyamatokra – az egész emberiség történetére – viszont annál érvényesebb a precessziós mozgás következtében létrejövő Nagy Napciklus (lásd Baktayban) világhónapjainak változása. Ami pedig a világhónapokat illeti, komoly eltérések vannak abban, hogy ki mikorra teszi a soron következő világhónap, esetünkben a Vízöntő-kor kezdetét. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez majd csak a jövőben következik, mások viszont úgy gondolják hogy már benne járunk. Meggyőződésem – ismét Baktayra is hivatkozva – hogy már több száz éve megkezdődött a Vízöntő 2160 éves világhónapja, s még csak nem is a francia forradalom idejére teszem a kezdetét, hanem még régebbre, az angol polgárosodás kezdetére, kb. az 1660-as évekre. Ennek a tételnek a levezetésére és alátámasztására itt nyilván nem térhetek ki, de ha mutatkozik iránta kellő érdeklődés, szívesen indítok egy sorozatot a Nagy Napciklusról amint befejeztem a Holdcsomó-generációkét.

2. 

Uránusz

Neptun

     Hosszú-hosszú ideig (annál hosszabb ideig, mint amikre Csaba György hivatkozik, s amelyek kellő következetlenséggel egymással sincsenek fedésben….) hét égitesttel számoltak a régi csillagnézők, akár asztronómusoknak, akár asztrológusoknak nevezzük is őket. A Nap, Hold, Merkur, Vénusz, Mars, Jupiter és a Szaturnusz- mai összefoglaló néven: ősbolygók - szabad szemmel látható objektumokként szerepeltek vizsgálódásaik tárgyaként. 1781-ben – a távcsövek technikai fejlődésének segélyével – fedezték fel az Uránuszt, majd 1846-ban a Neptunt és 1930-ban a Plútót, az úgynevezett újkori, transzszaturnális, generációs vagy transzcendens bolygókat. Ezek a planéták természetesen addig is ott keringtek a maguk pályáján, attól függetlenül, hogy bárki is tudott volna róluk. Csakhogy asztrológiai szempontból nemigen hiányzott a horoszkópelemzésekhez mindaz, amit most az ő jelentéstartalmaikként tartunk számon. Két fő okot tudok megjelölni. Az egyik: igazán nem volt jellemző, hogy tömegeknek készítettek volna személyi horoszkópot, hiszen nem is jegyezték még a születés napját sem sokszor, nemhogy az óra percet. Egy igen szűk kiváltságos réteg tagjainál fordítottak figyelmet ezekre a részletekre, s esetleg arra, hogy mit mutat a horoszkópjuk. Az ismert horoszkópelemek tehát bőségesen elegendőnek bizonyultak a szokásos jelenségek leképezésére. Annál inkább, mert – akárhogy is nézzük – az életviszonyok, szokások, sőt a jellemek elvi alakulása is szigorúan meghatározott rend szerint történt. A nagy (paraszti) tömegek számára egyértelműen előírt, rendkívül kötött életmód volt a kötelező: hétfőtől szombatig túrta a földet, vasárnap kimosdott, elment a templomba és utána múlathatta az időt némi szórakozással. A kötelező egyházi- később állami- és magán-ünnepeket megülte ugyancsak meghatározott rend szerint és semmilyen egyéni kezdeményezést nem nagyon engedhetett meg magának. (Kivételek mindig minden alól voltak és vannak.) A vezető rétegnél ugyancsak megvoltak azok a sok száz éven át mereven őrzött szabályok, amelyek alól nemigen lehetett kibújni, jóllehet nyilván valamivel több mozgásterük volt mint a nagy masszának.

      Az ipari- gazdasági- társadalmi fejlődés eredményezte, hogy differenciálódni majd kifejezetten individualizálódni kezdett a társadalom. Ugyanaz a fejlődés hozta magával azt, hogy sikerült felfedezni egy új bolygót – többek között a modern technika és az individuális törekvések jelölőjét – az Uránuszt, majd a Neptunt, s végül a Plútót. Mind a három bolygóhoz köthetők olyan motívumok, amelyeket a klasszikus bolygók nem tartalmaznak és amelyeket a vázolt, s egyébként közismert fejlődési folyamatok eredményével nagyon jól össze lehetett illeszteni. A szinkronicitásnak megfelelően akkor bukkantak fel az emberi ismeretek tárában ezek az „új” bolygók, amikor az aktuális volt: úgy a technikai fejlettség szintjét tekintve, mint azt, hogy egyre inkább szükség volt az árnyaltabb értelmezésre. A társadalmi mozgások azt is magukkal hozták, hogy egyre több esetben volt szükség például horoszkóp készítésére is. Mellékesen: ezen a téren is bekövetkeztek nagyobb változások. Olyan táblázatokat készítettek, amelyek feleslegessé tették a bonyolultabb matematikai ismereteket, majd a számítógép elterjedésével – napjainkra – végképp bárki pillanatok alatt hozzáférhet egy kiszámított horoszkóphoz. (Ennek a fonák részét sem tárgyaljuk meg most.)

3. 

Plútó

      Csaba Györgynek van még egy – kissé kontraproduktív – „érve” arra nézve, hogy az asztrológia nem tudomány (ismétlem most is: ha nem, hát nem). Mégpedig az, hogy a Plútó bolygó státuszát komolyan vette az asztrológia. Hogy a csillagászok 1930-tól egészen 2006-ig, 76 esztendőn át – bár némi bizonytalansággal, de ez csillagászéknál megengedhető – nemkülönben bolygónak tekintették az nem számít. Egy 2006-os prágai kongresszuson ünnepélyesen megfosztották bolygó titulusától és kreáltak neki jobb híján egy új kategóriát, mi szerint onnantól ´törpebolygó´. Hogy az asztrológiának miért kellett volna hanyatt-homlok követni eme tudományos álláspontot, ha egyszer nem is tudomány, azt én nem tudom ám. (Bocsánat.) Annakidején megvizsgáltam az adott konstellációt és azt állapítottam meg, hogy a Plútót vajmi kevéssé érdekelte ez a trónfosztás, csak megmaradt annak, ami volt: Plútónak.

      A Plútóval amúgy eléggé ambivalens viszonyban van a mai napig az asztrológia is, ami - hogy, hogy nem - a Plútó duális természetébe egészen jól belefér. Egyes, tradicionális vagy konzervatív szemléletű iskolák egyáltalán nem is számolnak vele, míg a modern asztrológiai iskolák figyelembe veszik. A magam részéről a szemeimnek hiszek és ha visszamenőleg is, meg aktuálisan is egybeesik bizonyos eseményekkel és jelenségekkel a Plútó  pozíciója (különösen, ha ugyanakkor más bolygó nem is szerepel hangsúlyosan), akkor nem gondolnám, hogy túl sokat kellene azon polemizálni, hogy minek nevezzük. Külön könyvet lehetne arról írni, hogy a transzcendens bolygók, s azon belül és különösen a Plútó mozgása milyen szinkronban van a nagyobb művészeti- társadalmi- politikai áramlatokkal és megmozdulásokkal. S ezek a jelenségek nem írhatók a véletlen számlájára!

     Több Csaba György-féle állítást lehetne még cáfolni a Plútó ügyében is, de felesleges szószaporításnak tartom. Inkább azzal foglalkozom még záró gondolatként, hogy egyáltalán nem ismeretes: mitől lehet igen pontos megállapításokat tenni a bolygómozgások követésének segítségével. Egyelőre nincs rá magyarázat, de csendben, szerényen felhívom arra a közismert bár kínos tényre a figyelmet, hogy a Francia Tudományos Akadémia 1796-ban dokumentáltan kijelentette, hogy márpedig „kövek az égből nem hullanak”. Ezek voltak a meteoritok. Ki meri azt állítani, hogy a hivatalos tudomány mindent ismer és képes magyarázni. Példák tömege mutatja, hogy amit óriási vehemenciával lehetetlennek kiáltottak ki, az mára napi rutinná vált (lásd: fémből készült repülő tárgyak közlekedése). Ki meri azt mondani, hogy soha nem derül ki, hogy mégis milyen, materiálisan is mérhető körülmények egybeesése okozza az itt egyszer már említett szinkronicitást. Innen csak egy lépés lesz az asztrológia magyarázata is.

     Nem vitás, hogy az asztrológia analógia-tan. Az sem vitás, hogy nem egzakt tudomány. Harmadszor is hangsúlyozom: azokkal sem vitatkozom, akik azt mondják, hogy nem is tudomány. Még az is kétségtelen, hogy a konstellációk, bolygómozgások és egyéb kozmikus jelenségek értelmezésében előfordulnak tévedések, hiszen emberek értelmezik. Ahogyan bármely szakember (mérnök, orvos, tanár, közgazdász, hivatalnok, politikus) véthet hibát – olyant is, amivel mások sorsát befolyásolja – úgy miért is nem megengedett az asztrológusnak ez az emberi vonás? De még emiatt sem kell megkérdőjelezni az egész ismeret-rendszert. Mert lehet, hogy néha félreértelmezzük a kozmikus jelenségeket, de maguk a csillagok sohasem hazudnak.

A két hivatkozott cikk:

http://www.origo.hu/tudomany/20110123-horoszkopok-hibasan-szamoljak-az-asztrologusok-a-csillagjegyeket.html

http://www.origo.hu/tudomany/20110208-csillagjoslas-csillagaszat-csaba-gyorgy-gabor-csillagasz-harom-pelda-arra-miert.html

II/2. Gál Judit: Gyereket szeretnénk

            Kortünetnek is minősíthető, hogy egyre többször fordul elő, hogy a fogamzás nehezen vagy egyáltalán nem következik be akkor, amikor egy pár vagy egy nő elhatározza, hogy ideje lenne utódot a világra hozni. A fiziológiai magyarázatokba természetesen nem kontárkodom bele, viszont asztrológiai szempontból annál több mondanivalóm van erről a témáról.

            A legritkább esetben látszik az egyéni horoszkópokból az, hogy – valószínűleg – szervi okok miatt nem lehet gyermeke valakinek. Arra sokszor lehet gyanakodni, hogy hormonális problémák, kisebb beavatkozással korrigálható jelenségek akadályozhatják a gyermekáldást. Azonban ezek mögött is rendszerint olyan pszichés- mentális okok húzódnak meg, amelyek alapvetően befolyásolják ezt a kérdést. Néhány tipikus gátlás, amely akadályozza a fogamzást vagy a magzat stabil beágyazódását:

• karrierrel összefüggő fenntartások
• függetlenség elveszítése miatt szorongás
• éretlenség: „magamat sem tudom nevelni, hogy tudnék egy gyereket”
• családi minták ismétlésétől való félelem
• a partnerrel kapcsolatos bizonytalanság
• kényelmi szempontok
• hiúsági szempontok
• félelem a terhességtől, szüléstől

Elég tipikus jelenség az is, hogy úgy érzi a leendő szülő, hogy felkészült a gyermek fogadására, valójában azonban a tudattalanjában továbbra is ott lappang a kétely ami a felsorolt szempontok valamelyikéből (vagy egy másikból) táplálkozik.

Személyes praxisomban legalább 8-10 (első) gyermek jött a világra az után, hogy a horoszkópelemzés során megbeszéltük azokat a zömmel a tudattalanban ható motivációkat, amelyek adott képletben a gátlást jelenhették. Pusztán az a körülmény, hogy tudatosította az érintett a problémát, elegendőnek bizonyult az oldáshoz. Más esetekben szükséges még egy-egy újabb külső segítség igénybe vétele is, amely ugyancsak oldást eredményez – például: kineziológia, SVT (spirituális válasz terápia), elengedés tanfolyam, vagy más módszer. Nyilván akkor van ilyenekre szükség, ha nagyon erős a blokk. Mindig érdemes legalább betekinteni a reménybeli apa horoszkópjába is, s vannak helyzetek amikor mind a két félnél tanácsos alaposabban körülnézni a tudattalanban rejlő ellenállást illetően.

      Jól használható módszer a Jonas-féle gyermektervezés. Ez az eljárás nemzetközileg elég széles körben ismert, s sok más, a hivatalos tudományosság által szkepticizmussal, mi több: megvetéssel kezelt asztrológiai módszerhez képest még elismertnek is mondható. Azon alapszik, hogy megállapítható: hónapról- hónapra mikor van valakinél a legtermékenyebb periódus, asztrológiai megközelítésben: mikor van az illetőnek a holdfázisa. Ennek alapján meg lehet adni azokat a dátumokat (körülbelüli órákkal), amikor a fogamzást eredményező közösülésnek kell megtörténnie. Rendszerint elegendő a nő horoszkópját felhasználni, s igen jó a hatásfoka a metódusnak.

Ezzel a módszerrel a gyermek neme is tervezhető, jómagam azonban nem vagyok híve az ilyen jellegű beavatkozásnak, csakis abban az esetben, ha a családban súlyos, nemhez kötődő öröklött betegség fordul elő. Egyébként pedig a nem tervezésével kapcsolatban is van tapasztalatom: vannak jellemzően fiút és jellemzően lányt „ígérő” horoszkópok és persze mindkét nemű gyereket ígérők is. Az előbbi esetekben jellegzetes hibalehetőségeket rejtenek a fázis számítások, s mivel a spermium útjának időtartamát ilyen módon lehetetlen szabályozni, magától értetődik, hogy a természet (karma) elintézi, hogy ismét a jellemző nemű gyermek foganjon.

      Az asztrológia az idővel dolgozik, s nem hagyható figyelmen kívül az a nagyon lényeges szempont sem, hogy sokszor megvan a maga jelentősége a helyben járásnak, várakozásnak, türelem gyakorlásának is – még ha az ember nem is tudja vagy nem rögtön tudja belátni, hogy micsoda. Minden megtörténik, aminek az aktualitása megvan jelen életünkben, de csak akkor, amikor annak ideje van - az összes érintett lélek szempontjából!



II/3.

Gál Judit: Jóslás, jövendölés, prognózis

 Az eredeti cikk megjelent az Ezo-tér (szeptembertől: Camino) 2011. júliusi számában.

Az asztrológusok közül sokan nem szívesen használjuk a jóslás kifejezést saját tevékenységünkre. Jobban szeretjük prognózisnak nevezni azt a részt, amely a jövőbeni eseményekre vonatkozik. A jóslás ugyanis valamely esemény bekövetkezésének jelzése úgy, hogy nincs mögötte semmilyen megfogható indok. A prognózis pedig (az Idegen szavak szótára alapján): meghatározott adatokon alapuló előzetes számítás; valamely folyamat valószínű lefolyásának előzetes meghatározása. Mivel az asztrológiában kifejezetten számításokkal dolgozunk, ezért kézenfekvőnek tűnik a szóhasználat. Annál inkább, mert statisztikailag kimutatható megfelelést mutatnak bizonyos asztrológiai jelzések meghatározott eseményekkel. 

Tulajdonképpen bármelyik olyan módszert, amely valamilyen eszközt használ következetesen azonos jelentéssel (ilyen szempontból például a tenyér vonalait, s azok értelmezését is ide sorolom) be lehet illeszteni a prognózis fogalomkörébe, még ha nem is számításokon alapulnak. A kötött értelmezési tartomány eleve olyan támpontot ad, ami bizonyos megfigyelések, sőt: logika mentén alakult ki. Ebben a megközelítésben valódi jóslásról az eszköztelen jövendőmondás esetében lehet beszélni, amikor kizárólag saját intuícióból eredő információkat közöl az illető a másikkal.

A különböző önismereti és előrejelző, vagy jós-módszereknek azért van létjogosultsága, mert mindegyik más oldalról közelíti ugyanazt a személyiséget. Van, amelyik egy pillanatképet nagyít fel, s van amely folyamatában elemzi a lélek fejlődését. Az előbbire többek között a kártyák, rúnák, de akár a grafológia is említhető, az utóbbira például az asztrológia, tenyérelemzés, numerológia. 

A médiumok és a tulajdonképpeni jósok váltogatják a múlt- jelen- jövőidőt. (Ide sorolom egyébként a Ji-king vagy Ji-csing – Müller Péter zseniális átírásában a Jóskönyv – elemzéseit és tanácsait is.) Ők azok leginkább, akik úgy interpretálhatják benyomásaikat, hogy azok megdönthetetlen szükségszerűségként hatnak. A többinél a módszerek maguk is tartalmaznak bizonytalansági tényezőket. Mégpedig azt, hogy egy-egy jelzésnek, motívumnak, alap-egységnek sokféle jelentése van, s az eszközt használónak kell kiválasztania belőlük, hogy melyik realizálódása lesz a legvalószínűbb. A kiindulópontként használt jelentések („receptek”) akár mechanikusan is megtanulhatók, de ahhoz, hogy az egységek végtelen számú variációját személyre szabottan tudjuk értelmezni szükséges egy speciális képesség, kombinatív készség és főleg: nagyon jó intuíció. Emiatt – az asztrológiához visszakanyarodva – ugyan gépi programmal bárki elő tud állítani egy horoszkópot 30-40 másodperc alatt, de összefüggő, értelmes és elmélyült következtetéseket levonni már nem. A könyvekből, internetes tartalmakból összeollózott foszlányok kritika nélküli interpretálása nem elemzés. Bizarr módon mégis sokszor „bejön” a jövendőmondás része különösen, éppen azért, mert a kiinduló alap (a recept) maga hiteles, empirikus úton összeállított szöveg, tehát sok igazságtartalma van.

Különböző okokból, különböző élethelyzetekben fordulnak az emberek jósláshoz, előrejelzéshez. Saját praxisomban a 30-50 év közötti korosztály mindkét nembeli képviselői jelentik a legnagyobb létszámot. Ők már megtapasztalak egyet s mást saját életükben, megerősítést kaptak jó néhány elképzelésükben és elbizonytalanodtak több másikban. Sejtik vagy egyenesen tudják azt, hogy valamilyen törvényszerűségek mentén zajlik az ember élete, amelyben az egyéni akaratnak ugyan mintha lenne szerepe, de nem olyan, mint amilyent valamikor tulajdonítani szerettek volna neki. S amit a magam részéről legalábbis tudok nyújtani az pontosan ezekkel a fogalmakkal írható körül: megerősítés illetve a törvényszerűségekre történő rávilágítás.

Ahogyan más tevékenységeknél (orvos, tanár, fodrász, kozmetikus, autószerelő), itt is kiválasztódik egy rejtélyes automatizmussal az, hogy a tanácskérő kihez, melyik orákulumhoz kerül. A spirituális tanácsadók, jósok híre elsősorban és tipikusan személyes referenciák alapján terjed. Akár mástól hallja, vagy az interneten szörföl valaki, akkor is határozottan érzi mikor belebotlik egy címbe vagy névbe, hogy „na ez az, ő kell nekem”. Ezen az sem változtat semmit, ha nem sikerül jól az együttműködés. Akinek például aktuálisan arra a tapasztalatra van szüksége, hogy áldozatává váljon önnön naivitásának – értsd: például egy hamis médiumon, sarlatánon vagy egyszerűen csak nem a neki megfelelő emberen keresztül – akkor olyan helyre keveredik. Ha valóban valamilyen útmutatásra szorul, amely után majd ismét önállóan intézi sorsát, akkor azt fogja megtalálni, aki fel tudja tárni lehetőségeit, korlátait, bizonytalanságának okait.

A horoszkópokban jól lehet látni a lehetőségeket és a törvényszerűségekből eredő határokat, valamint az egyéni orientációt – elképzeléseket, vágyakat, álmokat – is. A három tényező közötti egyensúlyozás technikáját igyekszem megtalálni az érintett számára, hogy a továbbiak során kevesebb kitérővel, hatékonyabban és – főleg – nagyobb komfortérzettel élje az életét és folytassa spirituális fejlődését.

Az előrejelzéseknél, s természetesen az egyszerű elemzésnél (tanácsadásnál) is figyelembe kell venni néhány körülményt. Mindenekelőtt azt, milyen alkatú az ember, akivel dolgozunk, milyen idős, milyen élethelyzetben van aktuálisan. Például a túlságosan forrófejű, intenzív személyiséget meg kell kísérelni kissé lehűteni. Akivel élete leg-instabilabb periódusában találkozunk, annak a vállára nem tehetünk még egy olyan terhet, amely alatt esetleg össze is roppanna, hanem épp ellenkezőleg: meg kell őt támogatni.

A fiataloknak (értsd: 28 év – a Szaturnusz egy köre – alattiaknak) általában nagyon óvatosan lehet adagolni az információkat, mert meg kell adni nekik a jogot, hogy személyes tapasztalatok alapján vonhassanak le következtetéseket. Nincs olyan ember, akire ne hatna, ha valamilyen előrejelzést, jóslatot hall önmagával vagy szeretteivel kapcsolatban. Ezért bárkiről is legyen szó, bármilyen életkorban, mindenképpen körültekintően kell megfogalmaznunk mondanivalónkat és gondosan mérlegelni, mennyi az amit aktuálisan egyáltalán elmondhatunk, s mit nem. Saját tapasztalatom szerint szerencsére olyan automatikus szűrés működik ebben, hogy amit nem mondhatnék el, arra nem is látok rá adott pillanatban. Néhány alkalommal határozottan érzem, hogy blokkolás alá kerül a „zárolt információ”, amely így egyáltalán nem jön a felszínre.

Vannak olyan dolgok, amelyek megteremtésére vagy megváltoztatására nem vagyunk képesek vagy oly mértékben hiányosan, hogy jobb lenne hozzá sem kezdeni. A legmegrázóbb példának Michael Jacksont tudom említeni –talán nem szükséges megmagyarázni milyen merényleteket követett el önmagával (és még mi mindennel!) szemben. De ellenőrizetlenek még többek között a nem megváltoztatására irányuló beavatkozások hosszú távú következményei is és voltaképpen ez vonatkozik többféle egyszerű plasztikai beavatkozásra is. S egyelőre csupa külsőséges korrekciót, szabad választáson alapuló módosítást emlegettem. A belső hozzáállás megváltoztatása sokkal nehezebb, lassú folyamat, amelyben a személyes, következetes energia-befektetésnek mérhetetlenül nagyobb a szerepe, mint egy plasztikai műtét elhatározásában. S éppen ehhez a változáshoz tud nem csekély segítséget nyújtani számos spirituális tanácsadó módszer – közöttük egyik legjobbként az asztrológia.

Amikor valaki tanulja az asztrológiát, a legcélszerűbb saját illetve a hozzátartozók és a tanuló által jól ismert személyek horoszkópjának visszamenőleges feldolgozásával foglalkoznia, mert abból tudja a leginkább látni: milyen kozmikus kapcsolódáshoz milyen múltbeli, már ismert esemény köthető. Meglepő és egyben meggyőző látni, hogy mennyire frappánsan összetalálkoznak ezek a tényezők. Haladottabb szakaszban visszamenőleges vizsgálódások alapján pontosítjuk, korrigáljuk a születés óra, percét, mivel a tendenciák fedésbe hozhatók a már ismert, megtörtént eseményekkel. Ebből következtetni lehet a születés pontos idejére. 

A visszamenőleges azonosítás kitűnően alkalmas cáfolat egyúttal arra az egyik érvre is, amellyel gyakorta támadják az előrejelzéseket. Ugyanis ha 10 évvel ezelőtt semmilyen előzetes információja nem volt az illetőnek arról, hogy például saját figyelmetlensége, tévedése folytán jogi bonyodalmakba keveredik, s mégis ez történt, akkor nehéz ráfogni, hogy „önbeteljesítő jóslat” következtében esett meg vele a dolog. A kivédhetetlen eseményekről nem is beszélek: szülők, más közel álló halála, olyan jelenségek (például természeti katasztrófák, gazdasági válság), amelyekre az égvilágon semmi befolyása nem lehet az egyénnek, s mégis erősen hatnak rá (ha azt ő úgy éli meg) és így tovább. Nagyjából ugyanezt lehet mondani azoknak is, akik – nagy számban a különböző imagináción, teremtő képzeleten alapuló tanok hívei közül – a szabad akaratot kérik számon, s kérdőjelezik meg egyben az előrejelzés, jövendőmondás, jóslás létjogosultságát. Van, aki egyenesen retteg tőle, oly kevéssé stabil az ő bizodalma önnön meggyőződésében, s kézzel-lábbal hadakozik az ellen, hogy bárki bármilyen befolyással legyen rá.

Külön kategória azoknak az előrejelzéseknek a kérdése, amelyek nem egy emberre, hanem nagyobb közösségre, vagy egyenesen az egész emberiségre vonatkoznak. Itt van az a dilemma, amit Jónás-szindrómának nevezek: kell-e ilyesmire (kéretlenül) figyelmeztetni másokat vagy sem. A kérdés abban is megfelel a Jónás-történet problematikájának, hogy: és ha nem következik be mégsem vagy nem úgy egy fenyegető esemény, akkor az milyen következményekkel jár az orákulumra nézve. Még egy harmadik elem is megegyezhet a Babits által csodálatosan feldolgozott bibliai történettel, nevezetesen az, hogy pontosan azért nem következik be a fenyegető esemény, mert a prófétálás mégiscsak hatással volt néhány emberre, s ez elegendőnek bizonyul az Úr kegyelméhez. Persze – továbbra is Jónásra hivatkozva, hiszen ő egyenes parancsot kapott – erős belső késztetés motiválja azt, aki ilyesmire ragadtatja magát, a többi csak részletkérdés.

Végül egy gyakorlati, sőt: a lehető leggyakorlatibb megjegyzéssel próbálom teljessé tenni a körképet. Tévedés azt hinni, hogy nálunk olyan remekül megél a jósok nagy tömege ebből a tevékenységből. Mindig van néhány favorizált, például valamelyik tv-ben szereplő ember, akinek meg- megszalad, de egyáltalán nem jellemző, hogy Magyarországon (de megkockáztatom: Európában) „munka nélkül” vagyonokat keresne az, aki ezzel foglalkozik. Már csak azért sem, mert energetikailag is szinte lehetetlenség olyan mennyiségben vállalni – bármelyik módszerrel – a tanácsot vagy előrejelzést kérők tisztességes ellátását, hogy az kiugróan magas jövedelmet eredményezzen. Ez csupán ténymegállapítás, nem panasz. Aki ezt misszióként vállalja, nem tehet mást – minden egyébtől függetlenül. A magam részéről nem bántam meg.

 Örkény István: Pisti a vérzivatarban - részlet. Rizi narrátor, médium és özvegy Varsányiné: Gobbi Hilda

  

II/4. Gál Judit: Ideológiák, életmód, szépség és 

egészség felfogásának változása a Nagy Napév 

tükrében

 Az eredeti cikk megjelent az Ezo-tér (szeptembertől: Camino) augusztusi számában.

A csillagászat számon tart egy olyan jelenséget, amellyel rajta kívül nemcsak az asztrológia foglalkozik, hanem minden nagyobb okkult ismeret-együttes is, méghozzá gyakorlatilag az ősidők óta. A precesszió – a Tavaszpont hátrálása a Nappályán, az Ekliptikán – jelenségéről van szó, melynek magyarázatára terjedelmi okokból itt nincs mód, de könnyűszerrel utánanézhet az érdeklődő olvasó.

A Tavaszpont 25.920 év alatt tesz meg egy teljes kört – ezt nevezzük Nagy Napévnek (Precesszió, Nagy Napciklus, Platóni Év), melynek egy-egy „világhónapja” 2160 évet ölel fel, amely időszakok az emberi civilizáció fejlődésével összevetve nagyon érdekes és fontos összefüggéseket mutatnak. (Ugyanez a téma megjelenik ezen az oldalon a II/1. sz. cikkben is.) A jelenleg ismert, illetve a hivatalos történettudomány szerint számon tartott kultúra régészeti és írásos emlékei viszonylag csekély időintervallumot fognak át, s minél távolabb haladunk korban, annál kevesebb megfogható, elemezhető adatunk akad – legalábbis a most tárgyalt szempontból. Mindössze 5-6 teljes Napévet – 120-150 ezer évet – számolhatunk például a neandervölgyi ősembertől napjainkig tartó időszakra. Más lenne a helyzet, ha kalkulálhatnánk Atlantisz vagy a még azt is megelőző feltételezett civilizációkkal, amelyektől a Nagy Napév huszonötezer évének sokszorosa választ el bennünket, de – túl azon, hogy a már hivatkozott tudományos álláspont szerint ezek egyszerűen nem léteztek – vajmi keveset sejtünk róluk, az időben pedig végképp nem tudjuk őket (korrekten) elhelyezni.

Így azzal gazdálkodunk, amink van, s amiről egyre több megbízható emlék maradt fenn.

Fontos még tudatosítani, hogy az egyes, 2160 évre terjedő világhónapok jellegzetességei a teljes globalizáció idejéig előbb csak egy szűkebb, jól lokalizálható területre vagy területekre voltak érvényesek, majd onnan terjedtek tovább. Így számos átfedéssel találkozunk az egyes korok- földrajzi területek és kulturális értékek között. Sőt: vannak jelenségek, amelyek mintegy jogfolytonosságot képezve végigvonulnak az emberiség történetén napjainkig még ha csak nyomokban is. Az egyes világhónapok váltása (korszakváltás) után is megmaradtak tehát több helyütt az előző korszak vagy akár kettővel előbbi korszak emlékei, szokásai, értékei is, de ezt nem fogom jelen tanulmány során ismételgetni, viszont mindig gondoljunk rá.

Még egy szempontra kell felhívnom a figyelmet amikor a Nagy Napciklus világhónapjairól beszélünk. Mivel az előbb említett átfedéssel és átíveléssel, egyidejűséggel váltják egymást, valamint azért is, mert a 2160 év azért elég hosszú idő, elmosódik a korszakok kezdete- vége és folyamatosan zajlik a polémia arról, hogy mikorra is datálhatók az egyes korszakok. Még pontosabban: főleg jelenünk, a Vízöntő kor kezdetéről folyik a vita, és mindenféle múlt- és jövőbeni dátum forog közszájon róla. Ebben a cikkben – miért, miért sem – a saját koncepciómmal dolgozom, amely szerint már az 1660-as évek (angol polgári átalakulás kezdete) táján megkezdődött az Aquarius kora, s még így is csak a „bevezetésének” a vége felé tartunk.

Stonehenge

Rátérve a hiedelmek, vallások, a változó szépségideál és egészség kérdéseire: mindezzel összefüggésben a legjobb példa az összes világhónapon átívelő, múlhatatlan és a mai napig eleven hagyományú, többféle természeti vallás. A szellemek tisztelete, a mágiának jelentős része, a most babonákként emlegetett hiedelmek, szokások, sőt: előírások közül számos még onnan származik. Bizonyos szent helyek, időszakok, s főleg: szokások tiszteletben tartása ugyancsak. Ezeket a rájuk következő, maguknak egyre erőszakosabban kizárólagosságot követelő vallások egyike sem tudta kiirtani, egészen a jelenkorig, hanem beépítette saját rendszerébe inkább, olyan elevenen éltek- élnek. A termékenység kultusz meghatározónak számít a szépségideál szempontjából is, aminek közismert szimbóluma a Cro Magnon-i kultúrából fennmaradt willendorfi Vénusz. (keletkezését kb. i.e. harmincezerre teszik, eszerint az előző Napciklus Bika korszakának emléke, s tudjuk: a Bika az egyik legtermékenyebb jegy a szó minden értelmében).

Altamirai barlangfestmény

A jelenlegi Napciklus kezdete is az idők homályába vész, nagyon kevés adatunk van még a huszonötezer évvel ez előtti időkből is. A Magdalénai kultúra – a híres barlangrajzokkal (legközismertebb: Altamira) továbbra is a természeti hitrendszerre utal és körülbelül a Bak és Nyilas világhónapokkal esik egybe, tekintve hogy i.e. húszezerre tehető a virágzása. (Visszafelé említem a jegyeket, hiszen a Tavaszpont hátrálásáról van szó, következésképp nem előre haladunk, hanem retrográd irányban.)

Fantáziarajz - kőkorszak

A Skorpió-Mérleg-Szűz világhónapja – kb. tizennyolcezertől tizenegyezerig – sok változást nem tartalmaz, annál többet a tízezertől ötezerig tartó úgynevezett mezolitikum, az átmeneti kőkorszak. Ennek a megfelelése a világhónapokban a – saját beosztásom szerint az i.e. 11300-9140-ig tartó Oroszlán és az i.e. 9140-6980 közötti Rák hava. Az ősközösségi társadalomban ekkor zajlanak le az első fontos változások a létfenntartás eszközeinek megszerzésében – áttérés a halászatra, majd a kapás földművelésre, állattenyésztésre. A Rák korszakban már állandó településekkel találkozunk és ebben a korban jellemző a matriarchátus – a jegyhez tartozik az otthon, család. Ebben a korszakban továbbra is a természeti vallás, a termékenységi kultusz dívott, de ahogyan kezdte az ember egyre tudatosabban irányítani az életét (legalábbis törekedett erre), úgy kezdett elszakadni attól a hitrendszertől, ahol a teljes kiszolgáltatottságot élte meg a természeti viszonyokhoz képest. Az öntudatra ébredéssel függ össze az is, hogy a higiénés viszonyokra egyáltalán felfigyelt, bár ebben a korszakban még vajmi kevés nyoma van ennek is. Mindenesetre a fazekasság kezdetével olyan edényeket állítottak elő, amelyben tárolni- sütni- főzni lehetett és már nem a puszta földről ettek.

Uruk

6980-4820 az Ikrek világhónapja, az új kőkorszak (neolitikum – a történelem szerint: i.e. 5000-2000) kezdete, amelyben egyre inkább áttérnek a földművelésre, kialakul a munkamegosztás, sőt: a városállamok, folyik a cserekereskedelem (Ikrekről beszélünk), utaznak az emberek egyik helyről a másikra, s nemcsak a tárgyakat cserélik hanem az információkat is. Ide tehető a patriarchátus kialakulása és egyidejűleg a politeizmus – sokistenhit – alakulása is. Az utóbbi nem más, mint a természeti viszonyok megszemélyesítése, egyenes folytatása tulajdonképpen a meglévő hitvilágnak, csupán antropomorfizált formában. Az e korból fennmaradt emlékek között felbukkannak a díszítmények, egyelőre egyszerű formában. Az esztétikum iránti fogékonyság tehát megjelenik, de például emberábrázolásnak még mindig viszonylag kevés nyoma maradt, s az is főleg a továbbélő termékenységkultuszhoz kapcsolódik.

Egyiptomi Ápisz-bika

A Bika korszakra (i.e. 4820- i.e. 2660) még egyértelműbben jellemző a termékenységhez- szexualitáshoz kapcsolódó hitvilág – gondoljunk a mezopotámiai és uruki kultúrákra, a Gilgames eposzban megörökített hagyományra, Marduk istenre és Astarte (Astarót) istennőre, a szexuális szolgáltatást is végző papnőkre. Ugyanekkorra esik a nagy egyiptomi civilizáció kezdete is, ahol az élet (vesd össze: termékenység) és halál összefüggésrendszere kapott különös hangsúlyt. A bikakultusz (Gilgames harca az égi bikával, Egyiptomban a nagyon erős tisztelet, s alighanem az indiai kultúrában a mai napig élénk hagyománynak a gyökereit is itt lehet keresni) egyenes összefüggésben van a korszakkal, mert a termékenységet szimbolizálja. Ezekben a gazdaságilag fejlettnek számító kultúrákban már sokkal többet foglalkoztak a külsődleges megjelenéssel, s kialakultak a szépség-eszmények is, jóllehet még csak a legfelsőbb rétegek körében, de az ilyesmi mindig hamar legyűrűzött az alsóbb rétegekbe is. Figyelemre méltó, hogy inkább a szilfid alkat ábrázolása jellemző, de tudni kell, hogy a Bika típusú emberek fiatal korban hasonlóan karcsúak (sokan később is megőrzik alakjukat), s csak idősebb korban ütköznek ki külsőleg is rajtuk a masszívabb, terjedelmesebb vonások. A tisztálkodási szokások is fellelhetők már bármelyik említett kultúrában, a fürdésre is vannak utalások, s különösen gazdag az olajok, illatszerek, festőanyagok használatára vonatkozó utalás, tárgyi emlék. A Bikához ugyanis korántsem csak a termékenység tartozik, hanem az esztétikum, szépség, a természettel együtt lélegző, abból fakadó harmónia.

Ókori olimpiai játékok

A Kos korszak i.e. 2660-i.e. 500 közé kerül a szisztémámban. A központi hatalom, despotizmus kiépülése a régebbi kultúrákban; a bronzkorszak vége, majd a vaskorszak kezdete (a Kos és ura, a Mars féme a vas, a megelőző Bikának és Vénusznak meg a réz); az egyiptomi birodalom széthullása; új népek felbukkanása és többrendbeli hódítása; a görög kultúra kezdete és első virágzása; Spárta a katonai fegyelmével és így tovább – erről a korszakról már rengeteg ismeretünk van és annyira differenciálódott, hogy egy rövid áttekintés nem tudja összefogni. Mindenesetre ebbe a korba ágyazva jelent meg és múlt el a krétai kultúra – lásd az átfedést a korok között, a Bika-kultusszal, Bika-korral. Már a következő korszak ideológiai előkészítése is megjelenik, mert a – természeti viszonyok megtestesítésétől egyre inkább távolodó – sokistenhit mellett a zsidó kultúrában feltűnik az egyistenhit is, továbbá a Kos korszak legvégére vagy a következő legelejére teszik Buddha és Konfuciusz születését és működését is (A monoteista vallásokra még visszatérünk). Ebben az érában a szépségeszmény is, s a tisztálkodási- egészségi szokások, mi több: immár ismeretek is elég nagy változatosságot mutatnak, de ha a görögökre gondolunk, láthatjuk hogy az emberről, a szervezet működéséről, annak karbantartásáról (lásd: sport-kultusz vagy az „ép testben ép lélek” elve!) a külső-belső harmónia összefüggéseiről sok és igen határozott, fejlett fogalmuk volt. A görög kultúra azt is jól szemlélteti, hogy kisebb szerepet kaptak a kozmetikában például a festések, elegendőnek bizonyult a természetes egyszerűség – ahogyan a Kosra is jellemző tud ez lenni, s isteneik nem igényelték a napi átöltöztetést (megelőző Bika-korban Egyiptomban, s a következő Halakban a római birodalomban dívott ilyen szokás), cicomát.

Holt-tengeri tekercs

Természetesen még változatosabb, még több átfedést, keveredést és végleg áttekinthetetlen földrajzi szétterjedést jelent a Halak-korszak, kb. i.e. 500-tól i.sz. 1660-ig. Mindenesetre a legfejlettebbnek számító kultúrákban a földművelés véglegesnek tekinthető térhódítása, a helyhez kötött és egyre erősebben szabályozott létforma kialakulása jellemző. Ezzel nyilvánvalóan összefügg, hogy ugyanezen kultúrákban átváltanak a monoteizmusra vagyis az egy-istenhitre, illetve az egy pontban gyökerező vezérelvet követő hitrendszerre (buddhizmus, konfucianizmus). A zsidó vallás alapjának, Mózes öt könyvének és az ótestamentumnak végleges formába öntését i.e. 445 körülre datálják, miközben Görögországban ekkor tart a demokrácia – és egyben a kultúra egyik – fénykora, s a római birodalom is kezd felfejlődni. A keresztény vallás eredetét a legújabb kutatások alapján az esszénusokhoz kötik, s az ő működésük messze megelőzi Jézus feltételezett születésének és működésének idejét, tehát magának a kereszténységnek a kezdetét semmiképpen sem az i.sz. 0 tájára tehetjük, annál inkább mert a zsidó hitben gyökerezik, azzal rokon. Mohamed fellépésével (szül i.sz. 570 vagy 571) még egy monoteista nagy vallás születik, az iszlám. A Halak világkorszak és az egy-istenhit illetve egyetlen elv mentén rendeződő hit úgy függ össze, hogy ez a típus az egység, a „mindenségben feloldódás” jegye és az egyetlen hatalom vagy egyetlen létezőhöz kapcsolódás révén véli biztosítani az egységhez visszatérést. Ugyanakkor természetesen más környezetben még mindig élnek a sokistenhit, sőt a természeti vallások elemei is. Azon felül például a keresztény vallásban a szentek kultusza is igen közel áll a politeizmushoz, csak kisebb jelentőségű hatalmat képviselnek, mint az egyetlen igaz (értsd: fő) isten. Egyúttal minden olyan nagy vallás, amely missziójának tekinti saját ideológiai- és szabályrendszerének terjesztését, a globalizáció korai megtestesítője! S ebben a felfogásban egyébként a globalizáció sem más, mint az egységre törekvés(nek egy meglehetősen torzult formája). A szépségeszmény igen változatosan alakul nemcsak az egyes kultúrákhoz köthető nagy világvallások tükrében (a hinduizmusra nem tértem ki külön, pedig fontos ebből a szempontból is), hanem azon belül az egyes korokban is. A higiénés viszonyokkal, egészséggel, testkultúrával kapcsolatban figyelemre méltó, hogy az egyetlen a kereszténység, ahol a testet undorító, bűnös, szörnyű tárgynak tekintették, és minden vele kapcsolatos cselekményt nemkívánatosnak. A többi nagy vallás vagy nem irtózik a testtől vagy kifejezetten  fontosnak tartja annak rendben tartását, néhol egyenesen kötelező egészségügyi előírások és tiltások épültek be a hitrendszerbe, a vallás gyakorlásába.

Magáért beszél....

A Vízöntő korba történő átmenet előkészítéseként az ´újjászületés´, reneszansz (s a vele is összefüggő reformáció) hozta meg a kereszténységben a fordulatot a testtől való viszolygás szempontjából is, visszatérve az ókori eszményekhez úgy esztétikailag, mint az életmódot tekintve. Az igazi áttörést azonban majd az iparosodás, a tudományok – közte az orvostudomány – fejlődése hozta meg. A Vízöntő kort – mint említettem volt – kb. 1660-tól számolom, amikortól a feudális berendezkedés kezdett kikopni Európából, megváltoztak a gazdasági- társadalmi viszonyok, ezek következtében pedig a kulturális viszonyok is. A 18. és 19. században rohamos individualizálódás, egyidejűleg pedig globalizálódás figyelhető meg. A 20. századi több lépcsős információrobbanás betetőzte a globalizációt, ily módon azok az ideálok, amelyek a nagy világkorszakon belül egy-egy kisebb szakaszban érvényesülnek, pillanatok alatt elterjednek immár az egész Földön. Bizarr ellentmondásként: minél erősebb az egyéniesítésre törekvés, annál uniformizáltabbra sikeredik minden, mert hamarosan tömegek követnek egy-egy kezdeményezést – például a megjelenésben. A divatra és annak művi irányítására csak utalni tudok egy félmondattal.

A Vízöntő a szabadság, egyenlőség, testvériség jegye – ennek szellemében individuális és különálló mindenkitől. Jelenlegi kultúránkban próbáljuk ezeket a vezérelveket érvényesíteni az élet minden szintjén. Hogy néha furcsán alakul, az természetes, hiszen – mint többször láttuk – minden világhónapban tovább élnek azok az értékek, tapasztalatok, eredmények, amelyeket az előző korszakok termeltek ki. Így a Vízöntő korban is, amelynek egyébként is a kezdetén járunk. Még nem tudtak az erővonalak kellő intenzitással rendeződni. S nem is könnyű, hiszen hogyan is bír el egymással a szabadság és az egyenlőség? Az egyik úgyszólván kizárja a másikat – gondoljunk csak bele egy pillanatra! Emiatt sincs egységes vezérelv még a széthullóban lévő régi struktúrák helyett (értsd: vallás), emiatt tud beférkőzni a fogyasztói társadalom tudattalanjába (tudatába?) az információ-isten mellé a fogyasztás, mint isten, emiatt követnek oly sokan valamilyen ideált, azt remélve hogy általa elérik a szabadságot. A gyermekbetegségeket bizonyosan ki tudja nőni az emberiség, s ennek meg is vannak a jelei. Egyre erősebb a hangja azoknak, akik – egyénileg vagy szervezetbe tömörülve – valamilyen módon felemelik szavukat a külsődleges, lényegtelen, tévútra vezető ideológiák, minták, szokások ellen és egyre többen hallják meg ezeket a hangokat. A kritikus tömeg határát pedig nem ismeri senki – bízzunk abban, hogy ha még eddig nem sikerült, hát hamarosan elérjük!

I/3. Domján Mónika: A Remény Csillaga

„Kétség és remény közt vergődöm én...” Lehetne egy ismert vers, vagy dal egyik sora, talán az is. Mindenesetre nem találtam meg az interneten, hiába csengett oly ismerősen a fülemnek. Érdekes módon a mai napom is erről szól: lemondások, kedvezőtlenebb feltételek munkával kapcsolatos kérdésekben, amelyek fokozták az utóbbi hetekben engem meg-meglegyintő kétely erejét: biztos azt kell csinálnom, amit csinálok? Jól csinálom-e, amit csinálok? Nem egy őrült fantazmagóriát építek, becsapva magam és másokat? 

Ehhez kapcsolódó lapokat húztam szeretett Crowley-tarot paklimból reggel: a Kardok 10-es Bukás-t, amely angol eredetiben a Ruin, azaz Rombolás nevet viseli. Találóbbnak érzem ez utóbbi fordítást és értelmezést, mivel éppen a félelemből eredő pusztítás lehetőségére irányítja rá a figyelmet. Természetesen mindez könnyen vezethet bukáshoz, de a probléma gyökere – mint általában - a félelemben keresendő, a bukás már csak következmény. 

Arra a kérdésemre pedig, hogy milyen területen kell szembenéznem a bukással, egy szépséges Nagy Arkánum, a XVII-es Csillag érkezett válaszul. A Remény, a szép jövőbe vetett hit bukása tehát, amely szembejön ma velem. Írom ezt délután, amikor már egy-két találkozáson túlvagyok.

Miközben ott van körülöttem és még inkább bennem jónéhány olyan elemi erejű energia- és bőségforrás, hogy bolond vagyok, ha nem akarom őket észrevenni, befogadni. Rengeteg sikeres újrakezdés emléke a múltból. Barátságok, szövetségesek, lelki társak, harcostársak. Szeretet, szerelem, odaadás, erő – a Mindenség maga. A zene és a szó ereje, amelyek segítségével gyógyító üzenetté tudom formálni élményeimet – magamat és másokat gyógyítva ezáltal. A Természet szépsége, amely legbőségesebb időszakába lépett nyár végével. Ha akarom, leszakítom ezeket a gyümölcsöket. Ha nem akarom, egyre mélyebbre taposhatom magam a kétség mocsarába.

Mi hát a Remény? A Remény a választás szabadsága. Az a tudás, hogy nem vagyok kiszolgáltatott a félelemnek, az csak a gondolataim következménye. A gondolataimat pedig én gondolom, tehát ha úgy döntök, gondolhatok mást is. A félelem és a kétség nem a valóság, csak egy gondolat, és a belőle táplálkozó érzés. Mostanában kezdem elemi erővel újra és újra átélni annak a tapasztalásnak a döbbenetes felszabadító erejét, hogy a félelmem nem azonos a valósággal. Hiszen csak attól olyan félelmetes, hogy elképzelem, ahogy megvalósul! Ha viszont nem táplálom a képzeletemben, pont a megvalósulás esélyét veszem el tőle.

Régebben volt egy olyan romboló gondolati szokásom, hogy ha valamitől féltem, mondjuk egy megmérettetéstől, anyagi problémáktól, a jövőbeni teendők sokaságától vagy nehézségétől, folyamatosan a rettegett helyzeten járattam az eszem. Mintha ezzel segítenék, hozzátennék valamit a felkészüléshez vagy előre levezekelném szenvedésemmel a jövőbeni kudarcot, így megváltanám magam tőle. Az már csak nem járja, hogy amikor egy fontos és nehéz vizsgára készülök, az előtte lévő két hét bármelyik pillanatát is élvezzem, mondjuk egy baráti sörözés kapcsán! Vagy ha az anyagiakon görcsölök éppen, egy órát csak úgy nyugodtan sétáljak az erdőben, és „semmi hasznosat” ne csináljak, ami nem függ össze közvetlenül a munkával, vagy újabb anyagi források előteremtésével? Ez nonszensz!

Igen, tényleg az. Nem a józan ész az, aki a Reményhez visszavezet. Pontosabban nem mindegy, kinek a józan eszére hallgatunk: a félelemvezérelt Egoéra, vagy a szeretetből táplálkozó Felsőbb Énünkére? Utóbbi ugyanis azt súgja: hagyd magad! Figyelj, lazíts, szeress, örülj, és egyszer csak ott terem a lehetőség, a megoldás! Vagy éppen megoldási lehetőségek tömkelege!

Remény nem létezik bátorság nélkül. Anélkül a bátorság nélkül, hogy együtt legyünk a félelemmel, elfogadjuk a jelenlétét, kíváncsian megszemléljük, és azt mondjuk neki: „Jól van, látlak! Elfogadlak. Mégis másfelé megyek, mint amerre Te mondod. Ha akarsz, gyere velem!” Ő általában lemarad valahol félúton, vagy még hamarabb.

II/5. Gál Judit: Bizalom
Az eredeti cikk megjelent a Camino szeptemberi számában

Az ember fejlődésének vannak jellegzetes periódusai és vonásai, amelyeknek egy része a legszélesebb általánosságban szinte mindenkinél érvényesül és vannak olyanok, amelyek az egyes személyeknél jelentkeznek különböző ütemben és erővel. Ezek a külső- belső hatástartalmak olyan provokáló ingerek, melyekre ki-ki saját vérmérséklete szerint reagál. Ha elég erős az inger, vagy többször ismétlődik, nagy eséllyel feltételes reflexszé válik, s onnantól kezdve más módon nem szándékozik vagy/és nem akar válaszolni az érintett, mint amit a legcélszerűbbnek tart, ami – véleménye szerint – a legkevesebb fájdalommal, csalódással jár. Ennek a tanulásnak a gyökere abban a tartományban van, amelyre tudatosan nem emlékszünk, hiszen már magzati korban elkezd csírázni, majd a kisgyermekkorban rohamosan terebélyesedik; a kamaszkor megrázkódtatásaiban szárba szökken és az ifjúkor tapasztalatai koronázzák meg (növelik nagyra koronáját – ha már egyszer növényi hasonlatba kezdtem).

Körülbelül 28-30 éves korra a tapasztalatok nyomán kialakul az a hozzáállás, reakciómód, magatartásforma, amelyhez igyekszünk igazodni, sőt: sokszor görcsösen ragaszkodni, hiszen azt tartjuk helyes taktikának, abban véljük megtalálni biztonságunkat. Ez az életkor asztrológiai szempontból több lényeges tényezővel összefüggésbe hozható. A legközismertebb a Szaturnusz köre – az az idő, amennyi alatt bizonyos ponttól ugyanoda visszajut (ami a Napnál 365 nap, a Holdnál kb. 27,3 nap vagy például a Jupiternél közel 12 év.) A Szaturnusz pályája 28-29 év, ennek a negyede a híres 7 esztendő, fele pedig 14. A Szaturnusz mint a legnagyobb nevelő, mint Sorsbolygó vagy a karma bolygója, a spirituális érés 28-30 éves fázisait mutatja. Ez az első kör célozza tulajdonképpen azt, hogy a földi viszonyok közé újra leszülető lélek hozzátörődjék ismét ezekhez a dimenziókhoz és aktuális fejlődési szintjén válaszoljon különböző (karmikus) kihívásokra. Ez a kör provokálja ki azt, hogy az ember maga is elkezdjen kérdéseket feltenni: a „ki vagyok én”, „hol a helyem a világban”, „mi a dolgom”, „miért történnek velem azok a dolgok amik, miért van olyan érzésem, hogy nem először történnek”, „valóban azt csinálom, amire a legalkalmasabb vagyok?” és így tovább.

Egybeesik az első szaturnuszi kör az illúziókat jelentő Neptunnak bizonyos „megmozdulásával”. (A saját szextil pontját érinti – mondom azoknak, akik mélyebben foglalkoznak asztrológiával.) Ennek során felül kell vizsgálnia az embernek saját személyre szabott értékrendjét, át kell hidalnia a vágyak és a realitás közötti távolságot (vagy: szakadékot). Kénytelen lefosztani az irreális én-képről, elképzelésekről, a többiekre kiterjesztett szereposztásról a torzító burkokat. 28 éves korra (miközben egyéb hatások lerángatják az embert a realitások világába) kialakul egy rendszerint még optimista beállítódás, ami azonban igyekszik a Földön is maradni. Amikor ebben a viszonylag még nyitott állapotban ismételten pofonokat kap az érintett, hajlamos (látszólag) leszámolni az illúziókkal és végleg vagy hosszú időre visszavonulni sündisznóállásai mögé.

30 éves korban a szellemi fejlődés bolygója, a Jupiter is egyik fontos pontjához ér – erősítve a két említett jelentős tendenciát. Mindezen kívül pedig erre az életkorra még egy fajta, ehelyütt nem részletezhető, de annál fontosabb asztrológiai folyamat első köre is lezárul, melynek során összetalálkozunk szinte minden olyan jelenséggel, amelyek előfordulhatnak az életben, s tudatunkat formálják. Tanulás, vizsga, baráti és partnerkapcsolatok, esetleg gyerek, nyereség, veszteség, halál, s konfliktusok sora. (Ismét az asztrológia iránt mélyebben érdeklődők számára írom: a szimbolikus primer direkciók végighaladnak egy jegyen, minden bolygóval és házcsúccsal kapcsolódnak valamilyen módon és az összes lényeges horoszkópelem fokszám szerinti aktiválódása is lezajlik.)

Ebben az időszakban tehát sok-sok hatás nyomán burkokat kezdünk építeni, amelyek elfedik vagy el is torzítják azt a szándékot, tervet, amellyel leszülettünk és gátolják az egyetemes energia szabad áramlását. Minél távolabb kerül valaki eredeti énjétől, annál többet sérül. Minél többet sérül, annál több burkot épít, tüskét növeszt és még távolabb kerül centrumától – kialakul az ördögi kör, s rosszabb esetben meg is rögzül, sőt: a harmincon túli tapasztalatok (megpróbáltatások) nyomán tovább szűkül - ha csak el nem szánjuk magunkat arra, hogy kitörjünk belőle. Amint felismerjük, hogy milyen csapdába lavíroztuk magunkat, két út áll előttünk: benne maradunk vagy megkeressük azt a módszert, amivel kikecmereghetünk belőle. Nos, az utóbbi választáshoz van szükségünk arra, hogy felleljük magunkban egyfelől az ősmintát, azt a célt és annak eszközrendszerét, vagyis egyéniségünket, amely a legszemélyesebb sajátunk. Másfelől pedig itt van szükség arra az erőre vagy erőtartalékra, amelynek segítségével képesek vagyunk megtenni azt a kétségtelenül merész lépést, ami kivezet a csapdából. Ugyanis amint páncélzat nélkül nyitott térre kerülünk, sebezhetővé válunk, s nagy a csábítás, hogy ezt új stratégiák kialakításával küszöböljük ki. Ezzel nem megyünk sokra, hiszen csak idő kérdése, hogy újabb hadállásokat építsünk ki legfeljebb a régiekhez képest más színezettel.

Ahhoz, hogy stabilan meg tudjuk őrizni viszonylagos nyitottságunkat, tisztaságunkat és az új úton tudjunk haladni, szükség van az állandóan ébren tartott bizalomra. Bíznunk kell abban, hogy jól ítéltük meg aktuális helyzetünket. Abban, hogy képesek vagyunk megmaradni a módosult formák mellett és abban is, hogy az Univerzum is támogatja törekvésünket és előbb-utóbb jelét is adja ennek. Amikor idő előtt elfogy a bizalom, akkor is nagy az esély a visszafordulásra, sőt: ugyanolyan jojó-effektusra is, mint a fogyásnál. Itt is nagy a szerepe tehát annak, hogy milyen erőt tudunk mozgósítani, amely segít életben- optimális esetben pedig töretlenül tartani a bizalmat.

Eddig általános, csaknem mindenkire érvényes folyamatokról beszéltünk. Asztrológiai megközelítésből azonban tudjuk, hogy típushoz, majd mélyebb vizsgálódás alapján: személyhez kötött, ki milyen minőségű és mennyiségű lelkierőt birtokol, azt hogyan tudja mozgósítani. Hogyan tud gazdálkodni a bárki számára hozzáférhető energiával, meddig tudja fenntartani a bizalmat, hajlamos-e arra, hogy könnyen feladja elképzeléseit, van-e bátorsága újra kezdeni s így tovább. Mindez nem azt akarja jelenteni, hogy meghatározott típus vagy személy akár hozzá se kezdjen semmilyen módosításhoz, mert úgyis kudarcra van ítélve. De van akinek számára könnyebben, s van akinek nehezebben, több trenírozással sikerül lehántani a burkokat, megszerezni és megtartani az új magatartásmintát. A Nap-jegy mellett rendkívül nagy szerepe van a Hold és a Holdcsomó helyzetének. Az egyéni horoszkópokból pedig rendkívül árnyaltan lehet megállapítani, hogy a vázolt tényezők vajon miként alakulhatnak az érintett személynél.

E cikk terjedelmét meghaladja, hogy végigmenjünk az összes variáción. Arról nem beszélve, hogy olyan kondicionálást is jelenthetne sokak számára, ami éppen nem célja ennek a témának. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy nincsenek – sajnos – mindenkire érvényes receptek, kezdve a vallásos meggyőződésből fakadó hittől az agykontrollon át a napjainkban már-már áttekinthetetlenül széles skálán mozgó transzformációs technikákig. A módszerek kiválasztásánál figyelembe kell(ene) venni, hogy vannak aktív és passzív, bizakodni képes és szkeptikus(abb), kitartó és lemondó alkatok. Egy erősen racionális (tehát szekptikus) embernek hiába sulykolja bárki, hogy higgye el: rendelkezésére áll az az energia, amellyel megváltoztathatja életét, nem fogja elhinni, mert nem látja, nem tudja megmérni, nem tudja jellemezni azt az energiát. Az ő számára csak az létezik, aminek mérhető, konkrét megjelenési formája van, más nem. Amíg nem éri olyan személyes impulzus (megrázkódtatás, felismerés, megvilágosodás vagy tapasztalati tényeken alapuló meggyőződés-váltás), amitől változni tud, addig hiába. S fogadjuk el: így kerek a Világ. A hívő ember pedig bármit hajlamos a tudatába beemelni – még a szemmel látható tények ellenében is – a másik végletként – s őt is el lehet fogadni csalódásaival, naivitásával együtt akkor is, ha jobb lenne ha kissé közelítene a realitásokhoz.

A lényeg az, hogy tudnunk kell: kinél lehet gyorsabb, s kinél lassabb eredményt várni. Mert valóban minden bennünk van, s mindennek a lehetősége, csupán az a kérdés: milyen hosszú az út, ami a vágyott célhoz vezet. Lehet, hogy egy reveláció erejű élmény hozzásegít egy azonnali változáshoz, s van amikor több évtizedes kitartás, gyakorlás szükséges hozzá.

A legnagyobb lelkierő pedig talán ahhoz szükségeltetik, hogy ne akarjunk semmit, csupán önmagunk centrumában maradni, elfogadni azt, amik vagyunk, ellenállni a kulturális- és divat-mintáknak, saját vágyaink csábításainak és megvalósítani azt az élettervet amivel e Földre születtünk.




II/6. Gál Judit: 27-28 éves kori krízis 
Amy Winehouse halálának margójára

            Amy Winehouse 2011. július 23-án bekövetkezett halálával 6 főre emelkedett a „huszonhetesek klubja”. Ezzel az enyhén morbid névvel illetik ugyanis azokat a közismert zenészeket, akik 27-28 éves koruk közt haltak meg, nem minden egyes esetben, de többnyire súlyos életmódbeli problémák mellett.

            A hat zenész-énekes: Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison, Kurt Cobain és Amy Winehouse. Közös bennük a zenei érdeklődésen túl az, hogy nagyon fiatalon kezdték pályafutásukat és tettek szert népszerűségre, jóllehet származásuk, kulturális hátterük rendkívül különböző volt. Négyen az 1942-43-as években születtek. Kurt Cobain 1967-ben, Winehouse pedig 1983-ban. A világháborús évek természetesen hektikusnak minősülnek, csakhogy a négyből hárman az Egyesült Államokban születtek, amely ugyan akkorra már túl volt Pearl Harboron és belépett a II. világháborúba, lakosságát mégsem érintették az események olyan brutálisan, mint Európát.



Brian Jones
1942.02.28.-1969.07.03.



            Asztrológiai szempontból a nagy áramlatokat tekintve persze nincs jelentősége annak, hogy a világ mely tájáról beszélünk, hisz valamilyen mértékben mindenkit érintenek az általános jelzések. Mégis elgondolkodtató, hogy miért volt ennyire érintett az a nemzedék – ha csak nem a véletlen kegyetlen játékáról van szó.

            A logikus magyarázat kereshető abban, hogy a múlt század második felét jellemző rendkívül dinamikus gazdasági- társadalmi- kulturális változások megrázó erejét nehezen tűrték (tűrik) sokan. Akik pedig tevőlegesen benne voltak a sűrűjében, ráadásul az elején, azok számára értelemszerűen még megrendítőbbnek bizonyulhattak a változások. A rock- popzenében különösen, hiszen a legszélesebb tömegeket érintő közeget képezték. Az életformát és a sztár-státuszt elviselni nyilván nem egyszerű. A népszerűség és közismertség az oka annak is, hogy feltűnt egyáltalán az az életkori egybeesés, ami a 27-28 év közötti időpontban fejeződik ki.

            Korántsem csak „jegyzett” emberekkel fordul elő azonban, hogy pont ilyen korban szakad meg tragikus hirtelenséggel az élet. Sőt: az analógia abból a szempontból is megvan gyakran, hogy nem szeretnének vagy/és nem tudnak illeszkedni a tömegnormákhoz, saját törvényeik szerint szeretnének élni. Épp ezért az önpusztító hajlam valamilyen formája is fellelhető sok esetben.



Jimi Hendrix
1942.11.27.-1970.09.18.



            Nézzük meg, hogy asztrológiai szemszögből milyen tényezők egybeesése mutat nagyobb krízisre pont a tárgyalt életkornál? Tudnunk kell és mindig szem előtt tartanunk, hogy egy vagy két – még oly erőteljes jelzés nem elegendő ahhoz, hogy olyan súlyos esemény következzék be, mint a halál. Fontos „szabály” az is, hogy legalább három- négyféle asztrológiai módszer kell hogy azonos irányba mutasson. A közismert 6 ember konstellációjának vizsgálatánál nagyon sok elhanyagolással élek, mert nem ismerem egyiküknek sem a születés óra, percét csak az év, hónap, napot. Ezért sem a házcsúcsokkal (Ascendens és a többi tizenegy ház eleje) nem számolhattam, de még a Hold pozícióját sem vehettem figyelembe tekintve, hogy 24 óra alatt csaknem fél jegynyit halad (kb. 14° az átlaga). Egyetlen metódust használtam tehát: a tranzitokat, magyarul: átvonulásokat. (Mibenlétükről a Fogalomtárban olvashatsz.) Tettem ezt bízvást azért, mert a 27-28 év számomra jól ismert krízis-időszak, jóllehet nem vagy nemcsak azért, amiért ilyenként tartja számon az asztrológia a 28-30 évet.

Közbevetőleg meg kell jegyezni, hogy a krízis szó tartalmi fordítása az, hogy minőségi változást megelőző állapot. Nem jelent tehát égszakadás-földindulást, hanem azt hogy a megszokott kerékvágástól el kell térni hamarosan, emiatt pozitív vagy negatív stressz éri az embert, minek következtében kénytelen megoldani a helyzetet és végrehajtani a soros változást. Rosszabb esetben pedig benne marad a krízisben, de mi erre most ne is gondoljunk.

            Négy, az emberélet során viszonylag ritkán érvényesülő asztrológiai megmozdulás esik egybe illetve egymáshoz nagyon közel, s ez kivétel nélkül mindenkinél körülbelül az itt elemzett években történik.

A legközismertebb a Szaturnusz visszatérése, ami kissé később, az imént is említett 28-30 év körül esedékes. Ha 90 éves várható élettartamot számolok, akkor a Szaturnusznak három körét, három visszatérését érheti meg az ember: 30- 60- 90 esztendős korban. A Szaturnusz a Sorsbolygó, a karma bolygója, a nagy nevelő; a kényszerek, akadályok, komolyság, felelősség, koncentráció jelölője. Ahol halad aktuálisan, amilyen életterületet jelölő házban jár – kb. két és fél évig egy-egy területen – azon keresztül nevel még intenzívebben mint egyébként. (Lásd az Aktuális menüpont prognózis részében adott évre vonatkozó, Szaturnusz szempontú részleteket.) A 28-30 év alatt végigjárja az összes házat, s bezárul vele a spirituális fejlődésnek az első szaturnuszi köre. A szaturnuszi nevelés rendszerint fájdalommal jár, valamilyen veszteséggel. Ha mást nem is, az illúziók jó részét elveszti az ember, legalábbis erre irányulna a szaturnuszi jellegű fejlődés. Vigyázat! Az illúziókat ne keverjük a reménnyel, a reményre való képességgel vagy az illúzióvesztést a pesszimizmussal! A Szaturnusz a földön tart, a realitásokhoz próbál közelebb terelni minket, mert ilyen körülmények között tudjuk leszületésünk célját megvalósítani. Bár mi köze sincs az érzelmekhez, mégis: empátiára, az önmagunkkal és másokkal szemben tanúsított türelemre, megértésre próbál rábírni minket, rásegítve a végső célhoz, az egységbe visszatéréshez vezető útra.

Az első ismétlődés mindazon tapasztalatok kvintesszenciája, amelyek efelé vezetnének. Ahány egyed, annyiféleképpen éli meg: belenyugvással, apatikusan, harciasan, ellenállva, lelkesülten, lázadva vagy sértetten. Vannak akik már ekkorra belefáradnak az általuk meddőnek ítélt küzdelembe, s nehezen találnak rá az egyébként mindenkinek bőségesen rendelkezésre álló tartalékaikra, s vannak akik ekkor lendülnek neki az életnek – s a kettő között számtalan egyéni változatban éljük meg a nagy érlelő karmabolygónak ezt a fontos periódusát.



Janis Joplin
1943.01.19.-1970.10.04.



Második lényeges asztrológiai jelenségünk a Szaturnusz „ellenlábasához”, a Jupiterhez köthető. A Nagy Szerencse bolygója egyébként többek között a szellemi fejlődést is jelöli, s ebből a szempontból lényeges a haladása, visszatérése és olyan pozíciója, amikor szemben van saját magával, a születési horoszkópban elfoglalt helyzetével. (Például: ha valakinek a születésekor a Jupiter az Oroszlán közepén, 15 fokon állt, akkor van szemben önmagával, amikor haladása során eléri a Vízöntő 15 fokát.) A Jupiter egy teljes körét nem egészen 12 év alatt teszi meg. „28-30 éves korra megtett két egész kört (24 év) és egy felet (24+6), tehát két és fél körénél jár. A két nagy bolygó nevezetes pontra jutásának egybeesése különösen kiemeli a jelentőségét annak, amit az egyén sprituális fejlődése szempontjából jelentenek. A sors nehezebb (Szaturnusz) és könnyebb (Jupiter) oldalának ütközése, filozófiai feldolgozása megint olyan feladvány, amivel foglalkozni, belőle bizonyos következtetéseket levonni kénytelen az ember.

A jellegzetes krízis pontok közt nem tartják számon, de harmadikként rendkívül fontos tényező, hogy a Neptun is elér bizonyos pontot, saját eredeti helyzetéhez viszonyítva. A Neptun már igen lassú, 165 év alatt teszi meg azt a teljes kört, amit a Nap 365 nap, a Hold 27,3 nap alatt, vagy az itt már említett Szaturnusz 28-30, a Jupiter pedig 12 év alatt. A Neptun az egy jegynyi utat (a Nappálya egy tizenkettedét) is tetemes idő, 13,8 – kerekítve 14 év alatt teszi meg, ezért ennyi idő elteltével saját magához képest 30 fokkal jár, majd kétszer ennyi idő múltán, vagyis 28 éves kor táján önmagához képest 60 foknyira közlekedik, másként: saját szextiljén jár.

A Neptun saját fényszögpontjai fölött, 14 évenként beálló értékválságot jelez, amellyel mindig együtt jár az illúzióvesztés. Az ember kialakít magának valamilyen értékrendet. Ez sok részből áll, amik különböző helyekről adódnak össze: társadalmi-kulturális alap, családi, szülői minta, olvasmány- filmélmények, más felnőtt minta, saját korcsoport mintái, s végül: az a speciális és szubjektív nézőpont és reakciómód, ami kizárólag a vizsgált egyénre jellemző. A felsorolt tényezők közt egy sincs, ami megdönthetetlen, örökérvényű, objektív alap volna, bármelyik túlhaladható, megkérdőjelezhető. Az a sajátos arány, ami egy-egy ember világlátását jellemzi, fölborulhat, áttolódhatnak hangsúlyok egyik összetevőről a másikra, ki kell, hogy iktasson elképzeléseket, vagy ellenkezőleg: körömszakadtáig ragaszkodik hozzájuk, különféle visszahatásokat okozva ezáltal önmagának.



Jim Morrison
1943.12.08.-1971.07.03.



A most tárgyalt neptuni megmozdulás vagy belső érési folyamat vagy külső provokáció eredményeként azt a periódust jelzi, amikor (megint egyszer) felül kell vizsgálnia az embernek saját személyre szabott értékrendjét, mert felborul benne az egyensúly. A vágyak és a realitás közötti távolságot (vagy: szakadékot) kell áthidalni. Ennek során le kell fosztani az irreális én-képről, elképzelésekről, a többi emberre kiterjesztett szereposztásról a torzító burkokat. Amikor pedig ez túl jól sikerült – mert a Neptun nem tud korlátokat érzékelni, s mértéket tartani – akkor vissza kell emelni olyan értékeket, amelyek azért még elérhetők(nek tűnnek). Optimális esetben a bölcsesség végül azt sugallja, hogy minden úgy van jól, ahogy van – ezt fogalmazzák meg a keleti filozófiák (főleg a buddhizmus) vágy-nélküliségnek. Nos, a Neptun, a maga eszközeivel ebben segít nekünk…

            28 évesen esedékes tehát az egyik neptuni úgynevezett átvonulás (saját helyzetéhez mért 60 fok felett történő átvonulás). A megelőző, 14 éves kor körüli kamaszkorhoz képest ebben az időben zajlik nagy, bár kevésbé látványos átalakulás az emberekben, s ezen belül az egyik legfontosabb programpont az életszemlélet formálása. Ehhez pedig az élet alaposabb megismerésén keresztül vezet az út. Több fázisban is billen ez alatt az idő alatt a neptuni libikóka, s a kamaszkori (ál-)cinizmust hamarost egy idealizmus váltja fel, majd megint illúzióvesztés, s így tovább. 28 éves korra (miközben egyéb hatások lerángatják az embert a realitások világába), kialakul egy rendszerint még optimista beállítódás, ami azonban igyekszik a Földön is maradni. Ezt erősíti meg tulajdonképpen a Neptun, hogy majd ez után (a következő 14 évében előre haladva) az illúzió-maradványokat is más megvilágításba helyezze.

A 28 éves kori átvonulásnál gyakori a nyitás valami felé, reménnyel, bizalommal. A védekező rendszer ilyenkor kevésbé zárt, több esélyt ad még az eredendően gyanakvó és sündisznóállás mögött védekező ember is annak, hogy a világ talán nem is akarja folyton támadni. A nyitottság és a neptuni korláttalanság miatt gyakori jelenség, hogy túllő a célon a szülött, s ekkor megkapja (ismét) a pofonokat, amitől újra azt az álláspontot foglalja el, hogy "nem érdemes semmiben és senkiben sem bízni", s indul lassan (vagy gyorsan!!) lefelé a libikóka.

A legtöbb esetben – szerencsére – nem ilyen goromba formában jelentkezik a krízis, de ha összecseng a két másik tárgyalt bolygó által jelölt körülmények negatív megnyilvánulásával, akkor bizony csőd-közeli helyzet alakul ki, amiből nehéz meglátnia a kiutat az érintettnek.

A sokkal nagyobb számban tapasztalható pozitív jellegű megnyilvánulásánál nem ritka, hogy valamilyen új vállalkozásba kezd a szülött, megkeresi az önkifejezés valamilyen formáját, művészi tevékenységbe fog akár saját örömére, akár kenyérkereső munkaként. Más, nagyobb nyitást jelentő aktuálisan progresszív életesemények ugyancsak gyakran előfordulnak: házasságkötés, gyermek születés, építkezés, tanulmány s hasonlók.

            A negyedik elem, amely jelentőségében minimum azonos az eddig említettekkel, nem más, mint az a Holdcsomó, amely a karma legfontosabb jelölője a horoszkópokban. A Holdcsomó fogalmáról és jelentőségéről bőséggel találhatók információk ennek a lapnak a főoldalain, a Fogalomtárban és a Sorozatokban. Tudjuk, hogy egy körét 18,5-19 év alatt teszi meg, s a most vizsgált életkorban ez a horoszkópelem is szemben van saját születéskori helyzetével, tekintve, hogy másfél kört tett meg idáig. (18,5-20 + 9,5 = 28 év körülbelül). A Holdcsomó ismétlődése és szembenállása a nagy életvizsgára felkészülés illetve magának az életvizsgának az időszakát jelenti, mindannak a felmérését, amit nevezetes pontjáig végeztünk. Ehhez mérten, differenciáltan reagál a karma, amire persze egyénileg specifikus választ ad az érintett is – csökkentve vagy növelve a 28-30 éves krízisnek a feszültségeit. Az ismétlődés illetve szembenállás nemcsak akkor érvényesül, amikor a születéskori helyzetével pontosan érintkezik a Holdcsomó-pár, hanem attól a pillanattól kezdve, ahogy belép a megfelelő jegybe, s másfél éves ott-tartózkodása alatt mindvégig folyik a karmikus tesztelés.

            Minden embernél bekövetkeznek tehát azok az asztrológiai jelenségek és kísérő tüneteik, amikről beszéltem, s nagyjából ugyanazon életkorban. A reakció persze más és más aszerint, milyen alkat eredendően valaki, mik módosítják személyi összetételét, hogyan viszonyul a sors nehézségeihez: kihívást lát-e bennük, vagy csüggesztő akadályt, hogyan mozgósítja tartalékait, s így tovább. Kirívó esetekben jár csak olyan tragikus következményekkel ez a periódus – legyen bármilyen megterhelő is – mint a kiinduló példáinknál látjuk.

            Visszakanyarodva tehát a hat híresség, a „huszonhetesek klubja” tagjaihoz: természetesen megnéztem, hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján milyen összefüggéseket lehet találni a születési horoszkóp és a halál időpontja konstellációi között, illetve, hogy a négy kiemelt szempontból melyik érvényesül legjobban.

            Figyelemre méltó, hogy négy úgynevezett jupiteri karakterről beszélünk. Ketten (Jimi Hendrix és Jim Morrison) Nyilas-Napúak, ketten pedig (Brian Jones és Kurt Cobain) Halak-Napúak. De a Bak Janis Joplin Jupitere is erős helyzetű – Rák, ahol emelt helyzetben van a bolygó, Amy Winehouse szerencsebolygója pedig a lehető legjobb: uralmi Nyilas. (Az Ascendenseket pedig – mint már említettem – nem ismerem.) Önmagában véve mindezt még lehetne a véletlen számlájára írni, azonban a halál napján a hatból ötnél a Jupiter feltűnő aktivitása látszik. Itt a kivétel Jimi Hendix, akinél indirekt módon azért mégis megjelenik bizonyos jupiteri jelzés, a felszálló Holdcsomó ugyanis még jupiteri jegyben, a Halakban járt, s onnan támadta több bolygóját. A következtetésekre majd a Neptun helyzetének az elemzésénél térek rá.

            A legmeglepőbb jelenségnek az Uránusz szereplését találtam, mivel ez a bolygó kivétel nélkül mindegyik esetben erős kapcsolatba került a születési horoszkóp valamelyik planétájával. Az Uránusz – meglepetés-bolygó jelentésén túl – a pozitív vagy negatív előjelű váratlan dolgok, individuális törekvések, extremitás, különlegesség jelölője (többi jelentését itt nem sorolom fel), s ha halálesettel hozható összefüggésbe, akkor két fő irányra lehet gondolni: a hirtelen vagy/és keringéssel, illetve a modern technikával összefüggő haláleset. Vizsgált eseteinkben az élet váratlan megszakadása, azt ezt követő nagyobb léptékű, mert tömegeket érintő megrázkódtatás és az extremitás jöhet szóba.



Kurt Cobain
1967.02.20.-1994.04.05.



            A cikkben említett négy szempontot tekintjük át a következőkben.

            Az első volt a Szaturnusz visszatérése. Természetesen még egyik esetben sem érte el a születéskori helyzetét, de a legnagyobb távolság attól 21 foknyi volt, három embernél már ugyanabban a jegyben járt ahol eredetileg, háromnál pedig még az előzőben. Ekkora időintervallumnál mint a Szaturnusz 28-30 éves útja, ez a távolság nem jelentős, s erősen érződik az, hogy addig csaknem megtett egy kört.

            A Jupiter itt teljesen passzívnak mutatkozik: sehol sem érte el még távolról sem a szemben lévő pozíciót.

            Az utolsó két szempontunk jelentősége domborodik ki a legjobban. A Neptun legnagyobb távolsága érzékeny pontjához (szextiljéhez) képest 4 fok volt (Amy Winehouse, akinél viszont a Holdcsomó a legközelebb lesz nevezetes pozíciójához képest). Négy horoszkópban 3 foknyi, egyben pedig (Kurt Cobain) 1 foknyi távolságra közelítette meg az önmagához mért 60 fokot (szextil fényszögét).

A Neptun és a Jupiter sok szempontból rokonítható egymással, hiszen együtt is uralkodnak a Halak jegyében. A korláttalanság, ábrándozás, bizonyos fajta kényelmesség és a legkisebb ellenállás felé haladásra való fogékonyság mindkettőnél tetten érhető. A nehézségekre nem biztos, hogy jól reagálnak, nem is nagyon szeretik tudomásul venni, hogy ilyesmi létezik az életben. A jupiteri alkat és a néhány bekezdéssel előbb említett, a halál időpontjában történt feltűnő szereplése a Jupiternek itt simul a nagyobb lélegzetű neptuni tendenciához. A Neptunnal összefüggésben pedig hírességeinknél külön ki kell emelni azt, hogy az illúzióvesztés nyilván még erősebb, mint egy „átlagos” életnél, hiszen már mindent megéltek és bizonyára mindennek az ellenkezőjét is. A normál esetben jellemző új, s nem ritkán művészi jellegű tevékenység elkezdése számukra nem volt járható út, hiszen ezen is túl voltak már, nem láttak új perspektívát. Nyilván szerepet játszott ebben fizikai állapotuk is, mert a test-lélek-szellem hármasságot nem választhatjuk külön.

            A Holdcsomó ugyancsak markáns megfelelésekkel szerepel. Négy példánknál a szemben lévő jegyben járt már, bár változatosan eltérő távolságra még saját pozíciójától. Emlékeztetőül felidézem azonban, hogy amint belép az érintett jegyekbe, onnantól kezdve másfél éven keresztül érvényesnek tekinthető az ismétlődés és szembenállás. Tehát a négy eset szélső értékei: a legtávolabb Kurt Cobain horoszkópjánál mutatkozik: 15°26´, a legközelebb pedig Amy Winehouse képleténél: 1°15´. (Brian Jones: 11°10´és Jim Morrison 6°48´.) Jimi Hendrixnél még a megelőző jegyben tartózkodott a Holdcsomó, de mindössze 2°8´-nyire saját helyzetétől. Ez kb. 42 nap különbséget jelent (a 18,5-20 évhez képest…). Janis Joplinnál az érték 4°7´, ami 82 nap alatt megtehető útnak felel meg. Hozzáteszem, hogy gyakorlati munkám során élénken tapasztalom, hogy amint közeledik a Holdcsomó jegyváltásának ideje, néhány hónappal előbb már kezd aktivizálódni a következő periódus által érintett populáció, hiszen az ember pontosan érzi mindig, mi vár rá, legfeljebb van aki jobban hallgat belső hangjára, s van ki kevésbé.

            A fiatal korban bekövetkező halál mindig megrázó és óhatatlanul felteszik a kérdést a hátramaradottak, hogy miért. A válasz nemcsak azért nem könnyű, mert az empátia akadályozni igyekszik a józan mérlegelést, hanem azért is, mert – mint ahogyan más jelenségekről – erről sem lehet sommás ítéletet alkotni.



Amy Winehouse
1983.09.14.-2011.07.23.



Karmikus olvasatban van néhány sablonszerűen kínálkozó magyarázat, de hogy mikor melyik lehet vajon érvényes, azt nagyon gondosan kell mérlegelni. Az egyik feltevés szerint az illető befejezte aktuális feladatait és már nem szükséges adott életben a földi síkon tartózkodnia. Ez a hipotézis egybecseng azzal a közkeletű tézissel, hogy a „jó emberek mennek el korán”. Ennek az ellentéte az, ha valaki saját (és mások) karmájának többet ártana mint használna a további földi létben, annyira nem tud egy kerékvágásból kijutni. Létezik egy megfontolásra méltó, bár meglehetősen egyszerűsítő feltevés, mi szerint valamely, vagy a közvetlen megelőző életben öngyilkosságot követett el az érintett és a mostaniban azt az időt tölti el, amennyit még élt volna.

Bármilyen okot is találunk, egy nagyon fontos szempontot nem hagyhatunk figyelmen kívül: sohasem csak arról van szó, aki távozik, hanem mindazokról is, akiket valamilyen módon érint ez az esemény - a hozzátartozókon, barátokon kívül mindenkit, aki valamilyen módon és ideig kapcsolódott ahhoz a személyhez. Mindenkinek megvan a maga hatalmas vagy apró karmikus feladata a feldolgozással. Amikor pedig közismert, sőt ikonná vált emberek hunynak el tragikus körülmények között, akkor messze túlnő hatásuk egy élet megszakadása fölött érzett fájdalmon, gyászon; a karmikus következtetések levonása, a közös és egyéni tanulási folyamatba történő beépítése egyértelmű kötelezettséggé, sürgető igénnyé válik. Ebben a megközelítésben áldozathozatalként fogható fel életük és haláluk.





Egy témára két szólamban

"Szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes." (Og Mandino)

 A következő két cikk eredetileg a Camino  szokások köré szerkesztett novemberi számában jelent meg.

I/6. Domján Mónika: Egészséges szokások

Egészséges szokások – a titok nyitja a rugalmasság és a rendszeres felülvizsgálat

A minap futás közben kibomlott a hajam, ugyanis az eddig megszokottal ellentétben nem hajgumival, hanem csattal fogtam össze. Hőség volt, és így még a lófarkam vége sem verdeste a hátamat. Gondoltam rá, hogy esetleg nem tartja meg a csat, mivel a hegyen sokat futok lefelé, amikor nagyobb a rázkódás. Nos, pontosan így történt. Amikor éreztem, hogy kezd szétcsúszni a hajam, elkezdtem szidni magam: tudhattam volna előre, hogy ez lesz, miért is tértem el a jól bevált gyakorlattól, most meg kell állnom futás közben, szörnyű! De a legbántóbb, hogy nem tudtam előre, látatlanban előre kitalálni, hogy ez fog történni. Illetve sejtettem, mégis ostobán a csat mellett döntöttem.

Nevetséges, ugye? Utólag én is úgy találtam. Mégis elindult bennem a gondolatmenet, hiszen évtizedek óta gyakorolom már. Hallom édesapám hangját, ahogy korhol, amikor gyerekkoromban nem csináltam valamit elsőre tökéletesen, nem találtam ki tapasztalat nélkül látnok módjára, hogy mi fog történni egy ismeretlen helyzetben és nekem hogyan kell arra megfelelően reagálni. De hiszen már felnőtt vagyok! Fel tudom mérni, hogy az élet nem így működik, nem lehet mindig mindent előre kitalálni, és ez egyáltalán nem baj. Ha tévedek, majd korrigálok. Futás közben nagyjából 15 másodpercet vett igénybe, amíg megálltam a völgyben és újra felcsavartam a hajamat. Mivel utána már csak felfelé futottam, nem is jött szét többet, és tényleg nagy könnyebbséget jelentett, hogy nem verdeste folyamatosan az izzadt hátamat. Ennyi.

Annyi kínzó gondolkodási szokásunk van, amelyekre semmi szükségünk! Valamikor talán segítették az alkalmazkodásunkat, gyerekként a szüleinknek való megfelelést szolgálták – mostanra azonban felesleges béklyóvá váltak ezek a belénk ivódott sémák. Ahányszor csak érzed a nyomasztó kényszert, hogy egy bizonyos helyzetben meghatározott módon kell cselekedned, válaszolnod, érezned, és ezzel együtt a szenvedés is megjelenik, tedd fel magadnak a kérdést: „Egészen biztos, hogy csak így reagálhatok? Mi történik, ha ezúttal nem szólok semmit, csak odébbmegyek? Mi történik, ha nem tűröm szó nélkül, ahogy eddig, hanem kikérem magamnak? Mi történik, ha nem esek kétségbe, és válok tehetetlenné, hanem teszek valamit? Mi történik, ha nem akarom egyedül megoldani az egész problematikát, hanem kimondom, hogy nekem ez sok, kérlek, segíts?” Na, vajon mi történik? Ne akard kitalálni, inkább próbáld ki!

A napokban újra kezembe került Karen Casey: Változtasd meg az elméd...és az életed vele változik c. könyve, amely gátló gondolkodási mintáink átírásáról szól (egyébként Sarkadi Kriszta barátnőm, szerzőtársam fordította). Egy általa javasolt tipp, amely segít áthidalni a régi, biztonságot adó, ám korlátozó gondolati-viselkedési szokásoktól való elszakadást, a következő: először csak egy napra határozd el, hogy valamit másképp csinálsz! Ha nem jött be, visszatérhetsz a régi gyakorlathoz. Ha tapasztalsz ugyan eredményeket, de túlságosan nehéznek találod az állandó összpontosítást, vagy a változtatáshoz kapcsolódó stresszt, lazíts pár napot, és próbáld meg újra! Haladj a saját tempódban, és örülj minden apró eredménynek!

Félreértés ne essék: nem általában a szokásokról akarlak lebeszélni, hanem éppen az egészséges, előrevivő szokások kialakítására biztatlak. E magazin hasábjain többször találkozhattál már Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása c. könyv egy-egy részletével. Messzemenőkig egyetértek a szerző által bemutatott hozzáállásbeli és viselkedési szokásokkal – annál is inkább, mivel kiképzett trénere vagyok ennek a módszernek. Miért ne élnénk a szokások biztosította előnyökkel? Hiszen ahogy automatikussá válnak, felszabadul figyelmünk egy része, amelyet az éppen aktuális történésekre irányíthatunk.

Mit tegyünk hát, hogy életünk folyásával összhangban lévő szokásokat alakítsunk ki? Csak annyit, hogy rendszeresen vizsgáljuk felül meglévő szokásainkat ebből a szempontból! Számomra jó analógia ehhez a Google Naptár által feltett kérdés, amikor egy ciklikusan ismétlődő eseményt akarok megváltoztatni. Azt kérdezi ugyanis: csak ezt az egyetlen előfordulást akarom törölni/módosítani? Vagy az egész sorozatot? Jogos kérdés: biztos, hogy azért, mert évek óta hétfőn járok tornázni, nem lehetséges, hogy e hét hétfőn mégis más tevékenységnek adok prioritást? Attól, hogy általában így teszek, lehet, hogy most mégis érdemes kivételt tennem? Vagy az is lehet, hogy már nem okoz annyi örömet ez a mozgásforma, szívesen lecserélném valami másra – azaz megváltoztatom, elhagyom ezt a szokásomat? Maradjunk tehát tudatosak szokásainkkal kapcsolatban, időnként lépjünk ki a megszokott rutinból, még ha a szokás hatalma miatt ez némi erőfeszítést igényel is részünkről.

Kezdjünk apróságokkal, például öltözködési, higiénés szokásainkkal, napi útvonalunk megválasztásával, a bevásárlás, házimunka ütemezésével! Könnyen lehet, hogy már ez is erőfeszítésbe kerül, de ne riadjunk vissza tőle! Ha már szereztünk apróbb sikerélményeket, jöhetnek az igazi erőpróbák, azaz gondolati-érzelmi szokásaink, és hozzájuk kapcsolódó viselkedésformáink megváltoztatása. Ne feledjük: senki és semmi nem indokolja, hogy belegabalyodjunk egy negatív, félelemteli gondolatmenetbe: a félelmeinknek ugyanis semmi köze a valósághoz, pusztán mi teremtjük őket. Nyilván megteremthetjük a félelmünknek megfelelő valóságot, ez azonban nem szükségszerű: bármelyik pillanatban dönthetünk úgy, hogy egy másik gondolatmenetnek adunk helyet. Szokásaink arra valók, hogy minket szolgáljanak, nem pedig arra, hogy mi váljunk szokásaink rabjává!

Karen Casey így ír a mások helyzeteibe, drámáiba való felesleges bevonódás szokásából való kilépésről: „A kilépés épp olyan könnyedén válhat szokásunkká, mint ahogy az volt sokunk számára a félreértelmezett bevonódás. Valójában ez egyfajta gondolkodásmód; lehetőség arra, hogy megváltoztassuk elménket, és átéljük, amint életünk új, békésebb irányt vesz. A szokások kialakítása pedig gyakorlást igényel. Sokan rengeteg időt szántunk arra, hogy rossz szokásainkat alaposan begyakoroljuk. Most lehetőségünk nyílik arra, hogy kipróbáljunk egy újfajta megközelítést – kezdjük el gyakorolni a kilépés szokását. Semmi sem állíthat meg, hiszen részedről pusztán egy kis hajlandóságra van szükség.”

Számomra a Crowley tarot lapjai közül a Korongok 4, Hatalom lapja fejezi ki leginkább az egészséges szokások adta stabilitást, biztonságot és nyugalmat. A kártyán egy erődöt látunk felülnézetből, amely a hídon keresztül kapcsolatban áll a külvilággal, mégis szilárd falak választják el attól. Ha a falak túlságosan merevek, bezáródunk és elszakadunk a valóságtól, például idejétmúlt szokásainkhoz való ragaszkodással. Ha nincsenek falaink, vagy nagyon könnyen átjárhatók a határaink, elveszünk, elsodródunk, mások fognak uralkodni rajtunk. Érdemes hát megtalálnunk a középutat, és kellően rugalmas, mégis erős falakat építenünk életünkben. Olyan falakat, amelyek védelmezik a számunkra fontos értékeket, ugyanakkor teret adnak a változásnak és a másokkal való érintkezésnek.

II/7. Gál Judit: Állandóság és változás 
 - a szokásokról

 

Kivételesen a személyes hozzáállásommal és annak változásával indítok. Nemcsak a Nap-jegyem Vízöntő, hanem az Ascendensem is, s további egyéb erőteljes asztrológiai elemekkel is indokolható, hogy bármilyen szokással, szokásjoggal szemben a hozzáállásom rendkívül kritikus volt. „Az emberélet útjának felén”, úgy 30 körül próbáltam elkezdeni szelídülni ebből a szempontból, mert beláttam, hogy legalább néhány, sokak által elfogadott és gyakorolt szokványos cselekvésnek mégiscsak megvan a funkciója, létjogosultsága és nem a gúzsba kötést célozza, hanem segít abban, hogy az ember jobban igazodjon a többiekhez, következésképp a nagyobb törvényszerűségekhez és az életben adódó fordulatokhoz. Természetesen a mai napig boldogan felrúgok olyan íratlan (netán: írott) szabályokat, amelyek véleményem szerint komikusak, szánalmasak, feleslegesek, anakronisztikusak vagy egyenesen károsak. Mint minden típusnak és minden egyes egyéni konstellációnak, ennek a magatartásformának is megvan a maga funkciója, hiszen a lebontásra érett struktúrákat ki kell kezdenie valakinek- valakiknek, hogy aztán a megsemmisítésre vagy átalakulásra irányuló folyamat tovább haladhasson. Azt kellett megtanulnom az évtizedek során, hogyan hagyjam békén azokat a szabályokat és az őket követő embereket, amelyek hasznosak, de legalábbis ártalmatlanok, s csak a többire vessem rá magam. Írásom további része ily módon felfogható akár annak is, hogy bemutassam: meddig jutottam el ebben a folyamatban.

A személyes vallomás után nézzük meg, egyáltalán milyen kategóriáról beszélünk és azon belül is milyen al-kategóriákat tudunk megragadni. Mindenekelőtt a közösségi és egyéni szokások körét különböztethetjük meg. A közösségi szokás „az életnek, cselekvésnek vagy eljárásnak a gyakorlat révén kialakult olyan módja, amelyet általában mindenki követ, bár nem okvetlenül kötelező.” (A magyar nyelv értelmező szótára definíciója.) Ezeken belül is számos újabb kategória létesíthető aszerint is, hogy mekkora kört érint egy-egy komplex szokásrendszer, vagy a szokások funkciója szerint. A házasságkötéssel, születéssel, halállal, gyásszal kapcsolatos szokások a nagy, pozitív vagy negatív értelemben vett megrázkódtatást, krízist segítenek progresszív módon megélni. A jeles napokhoz vagy periódusokhoz köthető szokások keretbe foglalják az időt, az örök körforgás érzetét nyújtják és biztosítani igyekeznek a spirális haladást. Ezen felül olyan morális orientációt is jelentenek, amelyek (ismételten) a tágabb egységekhez való igazodást segítik.

A kisebb halmazokban kialakuló szokásoknak csoportképző- és megtartó funkciója van. Ilyenek például a népeknél, városokban, falvakban kialakult, s akár több száz éve ismétlődő ünnepek, meghatározott rend szerint lezajló események; az egyes iskolákra jellemző hagyományok; a munkahelyi, baráti közösségekben kialakuló vagy a családi tradíciók. Ezek annyira átszövik életünket, hogy amikor valami megzavarja rendjüket, elmarad egy-egy elemük, zavarba jövünk, szinte elveszettnek érezzük magunkat, hogy nagyobb megrázkódtatásokról ne beszéljünk. A világ rendje mindenesetre felborul, tengelye meginog. Ilyenkor derül ki, hogy a szokásoknak mennyire fontos funkciója az állandóság és stabilitás érzésének a kialakítása és fenntartása. Az öröklétre berendezkedés és annak az illúziója, hogy csakis kiszámítható dolgok történhetnek velünk.

Elmosódik a határ a közösségi jellegű szokásoknál is a viselkedésmód, konvencionális magatartás, rituálék és babonák között. Az egyéni beidegződéseknél néha még nehezebb szétválasztani, hol végződik egy sima beidegződés és hol kezdődik a kényszeres cselekvéssor, amelynek megzavarása babonás ijedelemmel tölti el az érintettet. Mindnyájunknak vannak szokásaink, olyanok, amelyeket öröklünk a családi minta folytán és olyanok, melyeket egyedi életünk során alakítunk ki. A magyar nyelv értelmező szótára szerint a szokás „egyéni vonatkozásban: ugyanazon cselekvés gyakori ismétlése folytán megszerzett, ösztönszerűleg működő készség, a cselekvésben megnyilvánuló beidegzettség, ill. valaki által rendszeresen követett cselekvésmód.” A fogalom tartalmazza tehát a feltételes (feltétlen?) reflexszé válás eshetőségét. Ezért sokszor nem is vesszük észre, milyen speciális szokást gyakorolunk, a külvilág hívja fel legfeljebb rá a figyelmet vagy az sem. Addig nincs gond, amíg a szokásaink ugyanazt a funkciót látják el, mint a közösségi tradíciók: az idő tagolását, a könnyebb illeszkedést, az élet gördülékennyé tételét. Akkor képződik megoldandó probléma, amikor már „rossz szokássá” válik a beidegződés, több a hátráltató, mint a megtartó hatása és nem következik be spontán módon egy-egy szokás elhagyása, mert persze ilyen is létezik – s valójában az a legjobb, legtermészetesebb.

Tömegével lehetne sorolni azokat a merev magatartásmódokat, amelyek következetesen akadályozzák az egyén materiális és spirituális haladását, személyi kapcsolatainak harmóniáját és lelki békéje alakulását. Az asztrológia segítségével elég könnyen meg lehet állapítani, ki mennyire hajlamos arra, hogy beleragadjon önnön rituáléiba és módszereibe. Kinek könnyebb és kinek nehezebb ezen változtatni. Nagy általánosságban a föld elemű és fix minőségű jegyek vezetnek ebben: a Bika, Szűz, Bak és (ismét) a Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő. (Bizony, a Vízöntő is, a felvezetésben mondottak ellenére, hisz már az is egy korlátozás, hogy nem fogadok el semmit, azután pedig ez a típus is kialakítja a saját egyedi szokásrendszerét.) Láttuk, hogy a Bika duplán érintett a kérdésben, de ezt nem lehet matematikailag meghatározni, hogy egy érintettség meg egy érintettség = két érintettség, hiszen más szempontból meg viszonylag rugalmasnak számít (tavaszi jegy – ebben most sajnos nem mélyedhetünk el). Sőt: a föld jegyek között a leghajlamosabb az aprólékosan kidolgozott egyéni szabályokra és azok szörnyen pontos betartására, az a Szűz, holott ez a típus második kategóriánk szerint labil minőségű tehát elvileg könnyen alkalmazkodik a viszonyokhoz. Dobogós jegy a vizsgált szempontból a Skorpió, ahol nyilván a biztonság iránti igény és a dualitás miatt gyakorolt örökös egyensúlyozás vezethet oda, hogy iszonyúan nehezen ismeri fel és változtatja meg megkövült szokásait. Az is igaz azonban, hogy ha mégis sikerül rábírnia magát a módosításra, lekörözheti az összes többi jegyet, mert az önfegyelem, önkontroll – következésképp az önnevelés éppúgy sajátja.

Természetesen nemcsak a példaként és nagyon érintőleg említett típusoknál érvényes, hogy a többihez képest hajlamosabbak megőrizni bevett szokásaikat. Az egyéni horoszkópok sokkal több információt nyújtanak, mint a közismert 12 típus jellemzése. A túlságosan szakmai részletektől megkímélve az olvasót, felvillantok néhány egyéb szituációt. A jegyeket aszerint különböztetjük meg, hogy a Nap milyen időszakban melyik jegy előtt jár. Ez a Kos, Bika, Ikrek stb. sor. Az egyéni horoszkópokban pedig azt lehet látni és vizsgálni, hogy a születéskor az a 10 égitest és a két Holdcsomó, amelyekkel számolunk, melyik tizenkettedben tartózkodott éppen. Erre mondjuk azt, hogy a Szaturnusz a Mérlegben jár például jelenleg. Mármost ha valakinek a világra jöttekor két-három planéta tartózkodott az előző bekezdésben emlegetett jegyek egyikében, már az is jelentheti, hogy megrögzött szokásai vannak, melyektől nehéz eltántorítani. Persze nem mindegy az sem, hogy melyik bolygóról van szó, de ezt haladottabb fokon lehet jól értékelni. Más megközelítésben: ha valakinek az I. házában áll a Szaturnusz vagy a Plútó (bármilyen jegyben!), akkor is nagy valószínűséggel hasonló lesz a helyzet. Ha pedig a IV. házban van egyikük, akkor a családi hagyományoknak a rabja – ha tetszik neki, ha nem – illetve az otthonával összefüggésben alakítja ki megrögzött szokásait. A Holdcsomók helyzete legalább olyan meghatározó, mint a bolygóké. Ezzel kapcsolatban ennek a honlapnak szinte minden menüpontjában olvashat az érdeklődő részletekbe menő, bőséges információt a múltból hozott beidegződésekről és azok kezeléséről.

Fejlődésünk során – jó esetben – többször elérünk olyan ponthoz, amikor felismerjük, hogy a régi módon nem haladhatunk tovább. Sőt, vannak olyan megnyilvánulásaink, amelyek kifejezetten idegesítőek saját magunknak, s szeretnénk tőlük megszabadulni. A felismerést követi az elhatározás, majd jön a megvalósítás. Itt derül ki, mennyire meghatározó is az a módszer, amelyet általában öntudatlanul kidolgoztunk és megszoktunk, mert bizony elég nehéz elhagyni. Vegyük csak azt az egyszerű szertartásrendet, amit lefekvés előtt követünk. Fogalmunk sincs, milyen elemeket építettünk bele, csak néhány szokatlan helyzetben – üdülés, kórházi tartózkodás, idegenekkel egy térben töltött éjszaka – derül ki, hogy a megszokott cselekvéssor valamely részét nem tudjuk végrehajtani és máris kész az alvászavar. Az interaktív szituációkban gyakorolt rossz beidegződés még kínosabb következménnyel jár, hiszen nagyobb a tét, s egy-egy hangsúlyos eseménynél alkalmazott helytelen megoldás egészen más irányba viszi az életünket, mint amerre egyébként mehetne. Innen módosítani még nehezebb, némelykor egyenesen lehetetlen.

Hogyan tudjuk kiküszöbölni terhessé vált vagy kimondottan káros szokásainkat vagy hogyan tudunk helyettük újakat beépíteni, vagy felvenni olyanokat, amelyeket üdvösnek tartunk? A horoszkópelemzéseknél természetesen szinte mindig szóba kerül a beidegződések kérdése, s jellemzően azt szoktam javasolni, hogy mindig apró léptékben kezdje el a módosítást az érintett, mert a nagy nekilendülés könnyen vezethet ugyanolyan nagy kudarcélményhez ha egy nekifutásra nem sikerül tartós eredményt elérni. Az apró léptékek sem jelentenek olyan hosszú időt, mint amennyit első pillantásra gondolnánk, mert elég gyorsan felpörög a folyamat csak el kell kezdeni. Itt derül ki, hogy korántsem olyan törvényszerűségről van szó, amelyekhez igazodni kéne, hanem mindössze egy egyéni (tév)eszme, a stabilitás vagy a másoknak megfelelés iránti igény szüleménye, s csakis könnyebb lehet az élet nélküle. Előfordul, hogy a külvilág nem is érzékeli tételesen, ha elhagytunk valamilyen szokást – bizonyítva, hogy bár nekünk fontosnak tűnt, valójában mégsem képviselt különösebb értéket. Valamit azonban mindenképpen érzékel a külvilág és vissza is jelez amennyiben egyszerűbben érhetünk el olyan dolgokat, amelyeket addig nem, jobbak lesznek kapcsolataink, vagy csak simán jobban érezzük magunkat saját bőrünkben, ami nem kevés eredmény.

Az új szokások beépítése alapvetően a gondolkodásmód változását igényli. Vegyünk megint egy egyszerű példát: mozgásszegény életmódról áttérés a napi rendszeres sétára, tornára, edzésre – kinek, kinek vérmérséklete szerint. A tűz eleműeknél – Kos, Oroszlán, Nyilas – ez kisebb erőfeszítést jelent, hiszen náluk a fizikai aktivitás olyan belső igény, vagy egyenesen kényszer, hogy rosszul érzik magukat nélküle. A föld, levegő, víz elemű embereknél már több kell hozzá. A célirányosság nagy motiváló erő a Skorpiónál és Baknál. A Mérlegnél a hiúság. (A Bikánál is, de mérsékeltebben). A Rák és a Szűz az egészségmegőrzés érdekében viszonylag könnyen erőt tud venni magán. Az Ikrek, Vízöntő intellektuális úton közelíthető meg, a Halak pedig érzelmi befolyással.

Akár kívülről, akár belülről érkezik a késztetés, meg kell mindig találni mi az a kulcsszó, hívószó, amire reagál az egyén, mi tudja őt rábírni arra, hogy ha már felismerte és megelégelte megcsontosodott vagy megcsontosodni készülő gondolkodását és állapotát, akkor lépjen valami más felé. Van, amikor ehhez segítséget kell vagy legalábbis ajánlott igénybe venni. A magán- és csoportos foglalkozások, tréningek, tanfolyamok tömegéből ki kell választani, hogy mi az, amire az adott illető rezonál. Itt is el lehet mondani, hogy kivétel nélkül mindenkire azonosan ható, megváltó egységes módszer nincs. Arról nem is beszélve, hogy áruk viszont van, s azt korántsem tudja mindenki megfizetni. Marad tehát a valamivel hosszadalmasabb, de ugyanolyan eredményes magános trenírozás. Annál nagyobb lehet viszont az értéke és a sikerélmény, amelyhez az új forma juttatja az embert.

Egy témára két szólamban


"A szeretet hajlandóság az én kiterjesztésére saját és mások lelki fejlődésének elősegítése érdekében.... A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés."

(M.Scott Peck)

A következő két cikk az Ezo-tér 2011. decemberi, a szeretetről szóló tematikus számában jelent meg.

I/7. Domján Mónika: Merj a szeretet mellett dönteni!

Véleményem szerint végső soron minden döntés erről szól: merem-e azt az utat választani, ahová a szeretet vezet? Önmagam szeretete, az élet szeretete, a másik ember szeretete – ez mind egy és ugyanaz. Ismét idézek kedvenc könyvemből, Byron Katie-től, a „Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem?” címűből: „A belső hang az, akivel összekötöttem az életemet. Minden külső házasság ennek metaforájára köttetik. Örök szeretőm a belső hely, ahonnan az őszinte igenek és nemek származnak. Ő az én igazi társam. Mindig velem van. És ha igent mondok neked, amikor valójában nemet gondolok, vele szemben követek el házasságtörést.”

Miért olyan nehéz ez? Azért, mert azt hisszük, meg kell felelnünk mások elvárásainak. Képtelenség, ugye tudod? Egyáltalán, kik azok a mások?

A szüleink? Felnőtt fejjel van értelme annak, ha még mindig nekik akarunk imponálni?

A társad? Azt hiszed, nem érzi meg, ha valamit csak azért teszel, hogy a kedvében járj, de valójában nem tiszta szívből teszed? Mit gondolsz, mit szólna hozzá, ha biztosan tudná, hogy legutóbb nem azért szerelmeskedtél vele, mert igazán vágytál rá, hanem mert azt láttad rajta, hogy ő ezt szeretné? Örülne vajon neki? És benned talán nem születik titkos bosszúvágy, amikor hullafáradtan elkészíted neki a vacsorát, csak mert ez az állandósult szerepleosztás köztetek, ahelyett, hogy megkérnéd, csinálja meg most ő?

A főnököd? Na, őt aztán biztos nem érdekli, szívből csinálod-e, a feladatot, amit kiadott neked, csak az, hogy meglegyen, amikorra kell. Ha belegondolsz, mikor teljesítesz a legjobban – nem éppen akkor, amikor olyan feladaton dolgozol, amit te választottál, te alakíthatod ki a célod elérésének módját, ütemezését, látod a munkád értelmét? Mit gondolsz, a főnököd minek örül jobban: egy összecsapott, felületes, hibásan elvégzett, utolsó pillanatban vagy éppen késve teljesített feladatnak, vagy egy gondosan, jó minőségben, alaposan kivitelezett, időben elkészített munkának? Nem lehetséges, hogy érdemes törekedni rá, hogy minél többször végezd ilyen körülmények között a munkád?

Nincs nagy titok, csak egy törvény, de az kőkemény: addig kutass a szívedben, egészen őszintén, amíg rá nem jössz, mit akarsz valójában. Teheted ezt többféleképpen: beszélgetsz valakivel az érzéseidről, szándékaidról, vágyaidról, félelmeidről – valakivel, aki elfogulatlanul, támogatóan képes meghallgatni. Lehet ő egy jóbarátod, a kedvesed, vagy egy terapeuta – olyasvalaki, akiben megbízol. Lehet, hogy nem is kell tanácsot adnia, elég, ha meghallgat, és pusztán azáltal, hogy megfogalmaztad szándékaidat, már tisztábban látod, merre akarsz menni.

Lehet, hogy neked az segít, ha leírod, amit érzel. Vagy megfested. Vagy eltáncolod. Vagy elmész futni, és közben végiggondolod.

Szabad próbálkozni: mondjuk nem tudod pontosan, hogy miért szeretnél-e részt venni egy családi programban – azért, mert jól érzed magad tőle, vagy azért, nehogy megsértsd családtagjaidat, akik elvárják tőled, hogy ott legyél. Nehogy azt hidd, hogy olyan ritka ez a fajta dilemma! Annyira megszoktuk már, hogy mások kedvéért tegyünk meg dolgokat, hogy ha igazán belegondolunk, gyakran nem is tudjuk elválasztani a saját akaratunkat mások elvárásaitól. Szóval ha nem tudod eldönteni, próbáld ki, és közben figyeld az érzéseidet: ha elmentél, mit érzel? Mi az, amit élvezel a helyzetben, és mi az, amit utálsz? Hogyan lenne számodra ideális egy ilyen helyzet? Ha ezt tudod, sokkal könnyebben fogsz beszélni róla a többiekkel, hogy mit változtassatok legközelebb. Az is kiderülhet, hogy a dilemma nem is olyan fekete-fehér, mint első pillanatban látszott, és nem csak az „elmenni” vagy „távol maradni” a két választási lehetőség.

Nem kell magunkat motiválni: ha azt választjuk, ami szívünkből fakad, a motiváció magától, gyakran elsöprő erővel visz magával. Inkább úgy fogalmaznék: nem a célokhoz kell motivációt teremteni, hanem megkeresni magunkban a motivációt, és ahhoz illeszteni a célokat. Vegyük észre, mi az, amit nem akarunk megcsinálni, amit elfelejtünk, halogatunk, és gondolkodjunk el rajta, mi nem stimmel vele. Nem kell azonnal kidobni az ablakon: lehet, hogy csak a helyzet, az időzítés a probléma, nem magával a céllal van baj. Ha viszont csavartuk így, tekertük úgy, erőltettük régóta és csak nem megy – nos, akkor jogos a kérdés: akarom én ezt igazából?

Mit tegyünk, amikor megjelenik a félelem? Tudom, mit akarok, de elérhetem-e? Jár-e nekem, képes vagyok-e rá? Meg fog jelenni, efelől ne legyen kétségünk. Mégpedig azért, mert dolgunk van vele: próbára tesz, hogy tényleg kitartunk-e amellett, amit választottunk. Nehéz először kimondani valakinek, hogy én ezt nem akarom, aki megszokta tőlünk, hogy mindig alkalmazkodunk. Mégis hálásak lehetünk neki, mert segít elkülöníteni a lényegest a lényegtelentől. Amikor félünk, a legjobb, amit tehetünk, ha elfogadjuk a félelem jelenlétét, megfigyeljük, együtt vagyunk vele, nem küzdünk ellene. Mindeközben jó, ha tudjuk, a félelem nem a valóság, kizárólag bennünk született meg. Nem baj, ha nem látjuk még, mi a következő lépés, hogyan fogjuk megoldani a tornyosuló nehézségeket – elég, ha ott maradunk, és megvárjuk, amíg kibontakozik a továbbhaladás lehetősége.

Legutóbb, amikor kedvesemmel meglepett bennünket a félelem – mindenkiét a sajátja, ahogy az már lenni szokott, ha két ember igazán közel kerül egymáshoz – bénultan feküdtünk egymás mellett a tengerparton, egy gyönyörű tájon, a meleg sziklán, belül mégis megfagyva. Ránéztem, és láttam, milyen elesetté, összetörtté tette őt a félelem, ettől belém hasított a fájdalom és a tehetetlenség. Csak annyit tudtam mondani, hogy „Nem tudom, hogy kell csinálni! Annyira szeretném, de nem tudom!” „Ne csinálj semmit!” - válaszolta. És ettől hirtelen megindult az áramlás köztünk, megöleltük egymást, a félelem pedig szinte kézzelfogható módon illant el közülünk. Látni véltem, ahogy egy fekete füstfelhő foszlik semmivé, ami eddig beburkolt minket, és újra látjuk a napsütést, érezzük bőrünkön a melegét. A következő pillanatban már megkönnyebbülten nevettünk, mint aki rémálomból ébredt – de hát ez is nem igaz! Mindaz, amitől féltünk, nem létezik, csak a képzeletünkben! Dönthetünk úgy, hogy az egymás iránti szeretetet választjuk, nem a félelmet, a távolságot, hideget, a bántást – és mi döntöttünk.

Dönts te is! Magad mellett, mindig, minden körülmények között! Bátorításul még egy idézetet küldök neked Byron Katie-től: „Mindig megpróbálod kitalálni, milyennek szeretnének látni, és igyekszel olyanná válni, mint egy kaméleon? Így pedig sosem lehet tiéd a szeretetük. Olyasvalakit szeretnek, aki nem is létezik – azt, akinek tetteted magad. Nagyon nehéz mások szeretetét kergetni. Sőt halálos. Közben ugyanis elveszíted mindazt, ami valóságos. Az ember így zárja magát börtönbe, míg azt a szeretetet hajszolja, ami már az övé."

II/8. Gál Judit: Figyelem

Szeretet. Súlyos szó és súlyos fogalom. Sok-sok vers, dalszöveg és aforizma tartalmazza emelkedetten, frappánsan vagy közhely-szerűen, hogy mi is a szeretet. Először ezek valamelyike jut eszembe, másodszor azonban valóban fajsúlyosabb fogalmak: felelősségvállalás, odaadás, elfogadás, lemondás, objektivitás. A szeretet ugyanis nem az, hogy szeretjük saját érzelmi szükségletünk kielégítésének tárgyát azért, mert egy hiányt pótol. Ilyen alapon nem több annál, mint ha valaki szereti a töltött káposztát, amivel éhségét csillapítja, egyúttal az ízlelőbimbóit is stimulálja. Még csak nem is az alkalmazkodásra való hajlandóság annak érdekében, hogy békességben élhessek a másikkal. Vagy az önfeláldozás, adakozás bármilyen szintje azért, hogy elismerést kapjak a külvilágtól vagy akár csak saját magamtól. Nem a felhőtlen boldogság, amelyben nem kell törődni semmivel, s amely pillanatot rögzíteni óhajtjuk az időben, holott nem véletlen, hogy illékony.

A szeretet szüntelen figyelem és egyensúlyozás. Figyelem arra, hogy a részt vevő feleknek mi az aktuális célja, az mennyire felel meg számukra és hogyan lehet segíteni az elérését. A részt vevő felek jelentik a másikat, de önmagunkat is. A prioritások meghatározása és finom változása jelenti az egyensúlyt. Az egyik fél tartósan nem vonulhat háttérbe, ha az neki előbb-utóbb hiányérzetet, fájdalmat okoz. Meg kell találni azt a teret, ahol saját mentális karbantartását is elláthatja, különben felborul az egyensúly. A kölcsönös elfogadás alapfeltétel ehhez, legyen szó bármilyen jellegű kapcsolatról: anya és gyermeke, testvér, partner, barát, orvos-beteg, főnök-beosztott vagy a szomszédság, de még az ellenség is. Akár mellérendelt, vagy alá- fölérendelt a viszony, ahhoz hogy harmonikus legyen, szükség van az elfogadásra. Ugyanakkor egy objektív nézőpontra is, ahonnan látható: mikor kell egyetérteni és mikor kell ellenállni. Mikor van ideje a támogatásnak és a kritikának. Mikor van itt az ideje, hogy megsebezzem a másikat, mert valakinek fel kell vállalnia ezt is. Mikor kell háttérbe húzódnom az igényeimmel és mikor kell kiállnom értük? Jól ítélem-e meg a magam és a másik fél motivációit? Meddig nevezhető tartásnak és honnantól hiúságnak az, ha ragaszkodom egy állásponthoz? Hogyan oldjam a konfliktusokat úgy, hogy minél kevésbé sérüljünk mindannyian? Egyáltalán: kerüljem-e a konfliktust, menjek bele vagy egyenesen: gerjesszem? Mind-mind olyan kérdés, amelyet – és még sok újabbat is – felteszünk magunknak jó esetben, ha megpróbáljuk elemezni és kontrollálni érzéseinket. Az erre fordított figyelem tesz alkalmassá arra, hogy felelősen dönthessünk az egyes kérdésekben. Egyúttal arra is a figyelem tesz alkalmassá, hogy mi magunk is szerethetők legyünk!

Az egyes asztrológiai típusok eltérően viszonyulnak az érzelmekhez, s persze másként fogalmazzák meg azt is, hogy számukra mit jelent a szeretet. Akiknél a tűz elem dominál, azoknál a szeretet nagy mértékben analóg (sőt: egyenlő) az örömmel. Ezt nyújtják és várják. A vizes beállítottságú emberek szubjektív szükséglete az érzelmi biztonság, s ezt próbálják a másiknak is adni. A föld elem zavarba is jön a puszta szótól: szeretet, mindenesetre nála is a biztonságban ragadható meg legjobban, bár más minőségben, mint a víznél. A levegősök számára a stabil bázis mellett a szabadság az a maximum, amit jelenthet a szeretet. Természetesen az, hogy a másik fél miként fogadja a felé irányuló megnyilvánulásokat, az saját beállítottságától függ.

Az egymástól eltérő motívumok képezik a kihívást, ennek nyomán merülnek fel az előzőekben vázolt kérdések. Az egyén joga és – karmikus megközelítésben – kötelessége: válaszolni rájuk saját alaphabitusa és aszerint, hogy abból mennyire képes kilépni, meddig tud közelíteni egy másfajta hozzáállás felé. A módosítást szolgáló eszközök mindenkinek rendelkezésére állnak, abban van különbség, hogy mekkora fáradsággal lehet alkalmazni őket bizonyos szinten. Minél többet kell fáradozni, annál értékesebbé válik a kapcsolat és annál értékesebbé válik maga a személy is, aki rajta dolgozik. A szeretet ugyanis – végső soron – nem más, mint szakadatlan törekvés afelé az állapot felé, amelyben a kisebb-nagyobb; sok esetben antagonisztikus különbségek összetalálkoznak és egymással ütközve kioltják vagy kiegyenlítik egymást, megteremtve ezzel egy mégiscsak homogén közeget. A szeretet tehát: az egyéni eszközök és energiák felajánlása a közös célhoz: az egység eléréséhez.